Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-07 / 4. szám, szerda

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 7. Vízkeresztség a három királyoknak. A dél-németországi Überlingenben tegnap száznál is többen vettek részt a hagyományos háromkirályok napi búvárkodáson. (TASR/AP-felvétel) A valóságshow munkatársa lapunknak cáfolta, hogy előre tudnák, ki költözik a villába Nem volt „Csaló Világ” NAPTÁR Január 7 EGY GONDOLAT „Mindegy, hogy milyen feladatot kap az ember, hajó filmben játszhat - csak főszerep legyen.” Nicolas Cage NÉVNAP Attila és Ramóna Az Attila név a világszerte is­mert hun vezérhez kapcsoló­dik. A Ramóna a spanyol Ramon női változata, amely viszont a germánban gyökere­zik, s eredeti jelentése okos védelmező. Ma köszöntsük Melánia, valamint Bohuslava nevű ismerőseinket is! MAI ÉVFORDULÓINK 130 éve született Adolph Zukor magyar származású amerikai fümgyáros. Egy kis zempléni falucskából indult, s amikor 102 éves korában meghalt, az amerikai film legendás császá­raként búcsúztatták. Az ő filmje nyerte a filmtörténet első Os- car-díját. A filmgyára mellett félezer mozit is fenntartott. 15 éve hunyt el Hirohito japán császár. Huszonöt évesen lépett trónra, 1947-ben a parlament megfosztotta végrehajtó hatal­mától. Attól kezdve csak ural­kodói feladatokat látott el. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT 40 éves Nicolas Cage Oscar-dí- jas amerikai színész. 35 éves Káldy Zoltán atléta, a hosszú távok sokszoros ma­gyar bajnoka, a barcelonai olimpia 12. helyezettje. Ma ünnepel még: Szirtes Tamás (1945) rende­ző, január 1-jétől a Madách Színház igazgatója. NAPI VICC- Mi a huszadik század tragé­diája?-Mi?- Az, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Budapest. A Való Világ 3 hi­vatalos honlapjának fóru­mán csalással vádolták meg az RTL Klubot, mivel egy bul­vármagazin december 30-i számában már képeket kö­zölt az első beköltözőkről, így az egy nappal később megrendezett beszavazó- show akkor még ismeretlen győzteséről is. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A Best című, hetente megjelenő sztármagazin legfrissebb számának Való Világ oldalain az előző szériák­ban megismert játékosok szerelmi életét taglaló színes hírek mellett „Jönnek az újak!” címmel összeállí­tás jelent Segalról, a korábban por­nószínésznőként tevékenykedő Pandoráról, Tommy Boyról, és a csak egy nappal később, szilveszter­kor beszavazott Szüivről és Frenkiről. A fórumozók gyanúját erősíti, hogy a Best csak az ünnepek­re való tekintettel jelent meg decem­ber 30-án, kedden. A lap ugyanis ál­talában pénteken kerül az újság­árusokhoz, így ha a munkaszüneti napok miatt nem kellett volna átren­dezni a megjelenést, az összeállítás nem tűnt volna fel senkinek. Dobsi Adrienn, a Való Vüág sajtóügyekért felelős munkatársa azt nyilatkozta, hogy a beszavazóshow-kat az eddigi szériákhoz hasonlóan közjegyző fel­ügyeli, így a szavazás eredményeit nem lehet manipulálni. A Bestben megjelent összeállítás pedig nem a villa új lakóit, hanem a valóságshow legérdekesebb jelöltjeit mutatja be, és csak véletlen, hogy az újság szer­kesztőinek ízlése megegyezik a kö­zönségével. „A Best magazin mint a Való Világ partnere kapta meg mind a 39 jelölt fényképét, és ebből válo­gatták ki a hasonló karaktereket. A hibát akkor követték el, amikor nem írták oda, hogy ezek csupán az ő tippjeik” - mondta az Új Szónak Dobsi Adrienn. A cikkben végig jelöltként emlegetik a szilveszterkor beköltözött játéko­sokat, de sehol nem tesznek említést arról, hogy lehet, hogy csupán egyetlen beszavazóshowban tűnnek majd fel. „Ennyire nyilvánvaló ostobaságot nem követünk el” - jelentette ki az Sándor Anikó, a Best magyar rovatá­nak szerkesztője, majd hozzátette, csak a véleden műve, hogy a későbbi nyertesek kerültek bele az összeállí­tásba.” A Való Világot már többször vádol­ták meg csalással, az előző széria vé­gén az RTL Klub kisfilmet készített a szavazás menetéről, és a közjegyzőt is megszólaltatta, hogy eloszlassa a nézők gyanúit, de azóta is gyakran kelnek szárnya manipulációról szóló híresztelések. A csalás viszont csök­kentené a szavazási kedvet, ráadásul a beszevazóshow-k jelöltjeinek ösz- szeállításával törvénytelen eszközök nélkül is befolyásolhatja, hogy ki ke­rüljön be a villába. A műsorokban részt vevő három jelölt közül ugyan­is általában az egyik mindig kitűnik egyéniségével, de a nemek aránya is nagyban befolyásolja a végered­ményt. A Való Világ 3 már a villalakók be­költözése előtt is botrányt kavart, hiszen az első játékosról kiderült, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. Pandora már a beköltö­zés utáni első este szexuális vi­szonyba keveredett egy másik játé­kossal, ezért több szervezet, köztük számos polgári kör követeli, hogy a valóságshow-t erotikus tartalma miatt csak este tizenegy óra után le­hessen műsorra tűzni. A polgári kö­rök emellett azt fontolgatják, hogy nagy vagyoni kárt okozó csalás gya­nújával feljelentést tesznek a Bestben megjelent cikk miatt a rendőrségen, (i-x, szí) HOROSZKÓP Ez a nap kedvez az üzlet­nek, az utazásnak és a szerelmi ügyeknek. fi* Legyen elővigyázatos, csak megbízható embe­rekkel dolgozzon együtt, 4c> Kos: Nagy a kísértés, hogy megvegyen egy drága berendezést, mellyel megkönnyíthetné munkáját. Bika: Tárgyalásain törekedjen a közérthetőségre, ne bonyolítson túl egyszerű dolgokat. Találkozik a barátjával és a délutánt együtt töltik egy ká­vézóban. Ikrek: Olyan feladatokkal bíz­zák meg, amelyek nem­csak sikerrel kecsegtet­nek, hanem a végrehajtásuk is örömet szerez. Most kedvére próbálgathatja a szárnyait. Rák: Teljesen szokatlan hely­zetbe kerül a munkahe­lyén, ezért rögtönöznie kell. Legyen magabiztos, ne ijed­jen meg egy kis veszélytől. Valaki felbosszantja. Oroszlán: különben bajba sodorhatja magát. Egy kisebb összejövetelen kelle­mesen elbeszélgethet barátaival. Szűz: Ha ma sem elégedett a sörsával, akkor a hiba Ön­ben van. Tudnia kell, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb. Bárhogy is legyen, élvezze az éle­tet, szerezzen örömöt szeretteinek. Mérleg: Nehéz helyzetbe kerül­het a munkahelyén, melynek megoldásához sok türelemre és elszántságra lesz szüksége. Estére közös prog­ramot szervez kedvesével. Skorpió: Kapcsolata kiegyensúlyo­zott, kedvese megérti, hogy sokat kell munkáival foglalkoznia, ám ennek ellenére mindkettejüknek jót tenne, ha több időt töltenének együtt. Nyilas: Használja ki az adódó pénzügyi lehetőségeket. Tervezze meg előre az évet, amennyire lehetséges. A köz­lekedés és az információszerzés költségei magasabbak lesznek. Bak: Kitűnő esélyei vannak most arra, hogy anyagi helyzetét jobbra fordítsa, például új jövedelemforrásra ta­láljon. De ne feledje: ez már más­nak is megfordult a fejében. Vízöntő: Valaki, akiről azt hitte, hogy őszintén kedveli, most komoly csalódást okoz, és ez boldogtalanná teszi. Társasági élete azonban fellen­dül, szerezhet új barátokat. Halak: Apróságokon múlik most a siker. Egy szál virág, egy mosoly, egy simoga- tás lehet a boldogság záloga. Si­kereiből most profitálhat is. Hát ne szalassza el a lehetőséget. Volt férjét gyanúsította? Újra kutatják Diana halálát London. Több mint hat évvel a párizsi katasztrófa után megin­dult az első hivatalos brit vizsgálat Diana walesi hercegnő és szerel­me, Dodi Fayed halálának ügyé­ben, miközben újból életre keltek az összeesküvési elméletek, ezút­tal egyenesen a brit trónörököst megnevezve a tragédia kitervelő- jeként. A merényletelmélet hívei érveik komoly megerősítéseként értékelték, hogy Paul Burrell, Dia­na egykori személyi inasa tavaly októberben kiadott könyvében fel­fedte: a néhai walesi hercegnő ke­vesebb mint egy évvel az életét ki­oltó autószerencsétlenség előtt azt írta neki, hogy szerinte me­rényletet készítenek elő ellene, mégpedig úgy, hogy halála autó­balesetnek látsszék. A tegnapi Daily Mirror nyilvánosságra hoz­ta, amit Burrell is elhallgatott könyvében, hogy Diana a levélben egyenesen volt férjét, Károly trón­örököst gyanúsította az általa vé­lelmezett merényletterv kidolgo­zásával. (MTI) Színes képeket küldött a bolygóról a Spirit űrszonda Valóban vörös a Mars MTI-HÍR Washington. Kifogástalan minősé­gű színes képeket küldött a vörös bolygó felszínéről a Spirit amerikai Mars-szonda, hétfőn, egy nappal sikeres leszállása után. Az első fe­kete-fehér képek már nem sokkal a leszállás után megérkeztek a pasadenai földi irányítóközpontba. A Spirit másfél méteres teleszkópi- kus póznákon elhelyezett nyolc nagyfelbontású kamerájával a kör­nyezetét 360 fokban ábrázoló fel­vételeket készít. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tudósai az elkövetkező na­pokban tesztelik a Spirit műszereit. A 173 kilogrammos, hatkerekű ro­botjármű 9 nap múlva indul első felfedező útjára. Műszereivel min­denekelőtt a víz és szerves moleku­lák, vagyis az élet esetleges nyoma­it fürkészi. A Spirit hét hónapos, több mint 400 millió kilométer hosszú űrutazás után közép-euró­pai idő szerint vasárnap reggel ereszkedett le a vörös bolygóra, a leszállókörzetnek kijelölt hatalmas Guszev-kráterbe. Három hét múlva érkezik a Marsra a Spirit ikertestvé­re, az Opportunity. A két önjáró ro­bot sokkal nagyobb területet tud bejárni, mint elődeik. Hatalmas meteorhullás okozott pánikot Spanyolországban Tűzgolyók estek az égből MTI-JELENTÉS Madrid. Gigászi tűzgolyók hullot­tak az égből Spanyolország északi részén január 4-én, vasárnap este, ám a kezdeti pánik után valószínű­vé vált, hogy a riadalmat egy a Föld légkörébe belépett égitest okozta. A nem mindennapi jelenséget az or­szág területének jelentős részéről látni lehetett. Az északnyugati San­tiago de Compostelától kezdve a keleti parton fekvő Valenciáig szá­mos településről érkeztek telefonos segélyhívások, de sokan látták a tűzgolyókat a középen fekvő Mad­ridból is. León tartomány térségé­ben robbanást is hallottak. A helyi hatóságok és csillagászok is úgy nyilatkoztak, hogy valószínűleg egy jelentős méretű - akár 100 tonnás - égitestről volt szó, amely a Föld lég­körébe belépve darabjaira szakadt és látványos meteorjelenséget idé­zett elő, majd egyes darabok vala­hol Leónban be is csapódhattak. Bevonták a kubai vezetőt ábrázoló fotót közlő lapot Castro mint Adolf Hitler MTI-HÍR Havanna. Első pillantásra kevesek­nek tűnt fel a Granma című kubai kommunista napüap tavaly decem­ber 4-i számának szokásos elsőolda­las felvétele Fidel Castro egyik köz- szerepléséről, ám a figyelmesebb szemlélők döbbenetes változtatást fedeztek fel a Lider Máximo fényké­pén: mintha Hitlerre emlékeztetne. Mint arról a párizsi Le Monde janu­ár elején beszámolt, a 77 éves kubai vezető arcát valaki alaposan átalakí­totta a felvételen: szakállát „lenyír- ták”, bajszát megkurtították, haját „átfésülték” - és így, ha valaki vette a fáradságot, hogy a szónokot na­gyítóval is megtekintse, Hitlerhez hasonló fejet láthatott a rossz nyom­datechnikával reprodukált fotón. A sokalakos felvételen Castro szoká­sos olajzöld öltözékében Kubába lá­togató amerikai diákokhoz beszél, A kubai hatóságok, amikor felfe­dezték a „hibát”, bevontak a lap­számból annyi példányt, amennyit csak lehetett. A kubai kérdésekben járatos Miami Herald című floridai lap szerint a feketepiacon akár 150 dollárt is megadnak a ritkasággá vált fotót tartalmazó szám egy-egy példányáért, a londoni The Guardian pedig úgy értesült, hogy a kubai hatóságok vizsgálatot indí­tottak az ügyben. Britney Spears állítólag csak tréfából állt az oltár elé Férjhez ment, majd elvált HÍRÖSSZEFOGLALÓ Las Vegas. Érvénytelenítette ifjúkori barátjával szombaton megkötött há­zasságát a 22 éves popsztár, Britney Spears. A frigy hivatalos felbontásá­ra hétfőn került sor Las Vegas illeté­kes bíróságán. Ahogy lapunk is beszámolt róla, Spears egy átmulatott éjszaka után lépett oltár elé vele egykorú barátjá­val, farmerben, fején baseball sapká­val. Az énekesnőt egy szállodai al­kalmazott vezette az oltár elé. Az ifjú pár családjából, vagy baráti köréből senki nem volt jelen az esketésen. A popsztár és újdonsült férje, Jason Allen Alexander röviddel az esketési szertartást követően már alá is írta a házasságkötés érvénytelenítését. People című folyóirat úgy értesült, hogy az „esküvő csak túlméretezett tréfa volt”. Más lapvélemények sze­rint viszont csupán reklámfogásról volt szó, Spears november végén megjelent In The Zone című album- jának és márciusban kezdődő turné­jának érdekében. Spears a Palms Casino Hotelben át­mulatott éjszaka után limuzint ren­delt és a szálloda sofőrjével ahhoz a kápolnához vitette magát, ahol ő előtte már Demi Moore és Bruce Willis is kimondta a boldogító igent. A KNTV helyi televíziós adó úgy tud­ja, hogy az esketés hajnali öt óra táj­ban ment végbe. A People szerint Alexander még „tiszta lap” és Louisiana államból, Spears szülőhe­lyéről származik. Csak nemrégen kerültek össze, együtt töltötték az ünnepeket, és útjaik azután ismét különváltak, (v-t, ú) Britney nem ezt a gyermekkori csip­kecsodát viselte (Képarchívum) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos Királyhelmec: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. otaŕlľiat««

Next

/
Oldalképek
Tartalom