Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-31 / 25. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 31. Egészségünkre 17 Mielőtt a mentő megérkezik, ha baj van, hívja a 0850 11 13 13-as telefonszámot Ki volt valójában az életmentő? Karácsonykor egy fiú a mentőszolgálat telefonszámát tárcsázta, s elmondta, hogy apja nem érzi jól magát, nagyon lassú a pulzusa. ÚJ SZÓ-TANFOLYAM Nem tudja, mit tegyen. Az apa 51 éves, korábban nem volt soha ilyen panasza. Az ügyeletes orvos azt tanácsolta neki, hogy hívja a mentőt, utána pedig ismét a gyorssegély számát. A beteget időközben kórházba szállították. Az orvos megállapította, hogy a pulzusa veszélyesen lecsökkent, s nem reagált a gyógyszerre sem. A teljes összeomlás határán volt, kitapintható pulzus nélkül. Az élesztés során kardiostimulátort használtak, amely újra működésbe hozta a szívet. A beavatkozás sikeres volt. A beteget a belgyógyászatra helyezték, majd néhány nap múlva hazaengedték. Valójában megmentették az életét. Az orvosok egyértelmű véleménye az volt, hogy életveszélyes hirtelen rosszullét volt. Néhány perces késés halált okozhatott volna. E HETI KÉRDÉSÜNK Figyelmesen olvassa el a rövid történetet és döntse el, kinek van nagyobb érdeme az életmentésben? a. a fiúnak b. a telefonos ügyeletet tartó orvosnak c. az ARO orvosának. r i L. A túrós, tejes, joghurtos pakolások jól ismertek a szépségükre adó hölgyek körében Tejben-vajban fürösztelek... AJÁNLÓ ... ezt szoktuk mondani annak, akit elkényeztetünk. Nyilván nem véletlen, hogy már Kleopátra is - aki messze földön híres volt szépségéről - szamártejben fürdőit. Igaz, hogy különböző túrós, tejes, joghurtos pakolások jól ismertek a szépségükre adó, a természetes szereket kedvelő hölgyek körében. De vajon tudják-e, miért olyan értékesek bőrünk számára a tejtermékek? A következőkben áttekintjük, melyek azok az összetevők, amelyek kiválóan felhasználhatók szépségünk megőrzése érdekében. ♦ A tej olyan jótékony a bőrnek, mint a legjobb krém. A feldolgozása során történő homoge- nizálásnál a tej nagyobb zsírgömbjeit átpréselik egy szűk sajtolónyíláson, ezáltal azok egészen aprókká válnak, és optimálisan szétoszlanak. Az eredmény: egy olyan emulzió, amely hasonló a hidratálókrémekhez! ♦ Az írós borogatás gyors segítséget nyújt, ha nyáron leégett a vállunk, lábszárunk vagy a combunk. Az író a vajkészítés mellék- terméke. Sok fehérjét, kalciumot, lecitint és legfeljebb 1% zsírt tartalmaz, ezért a zsíros bőrűeknek különösen alkalmas például lemosó „tej“ helyett. Az írós borogatást a következőképpen készítsük el: csésze íróhoz tegyünk kávéskanál azulénport és 5 csepp kamillaolajat. Majd a keverékünket jól rázzuk össze! Az arctisztító „tej“ receptje: 3 evőkanál íróhoz tegyünk 3 kávéskanál citromlevet, majd rázzuk ösz- sze. Amikor az arcunkat, nyakunkat, dekoltázsunkat tisztítani szeretnénk, nedves vattára tegyük speciális arctisztító „tejünket“, s könnyed mozdulatokkal simítsuk át a kívánt bőrfelületeinket. ♦ A kefir kaukázusi eredetű, könnyű szénsav- és alkoholtartalmának köszönhetően az egyik légfrissítőbb tejtermék. Aki nem szereti enni, az kenje az arcára borogatásként, vagy használja bőrápoló tápláló fürdőként. Az alkotóelemei által kiváltott hidegérzet összehúzza a kitágult véredényeket, enyhíti a gyulladást és gyorsítja a bőrvédő hidrolipidfilm regenerációját. A kefires fürdőhöz használjunk el fél dl kefirt, 50 ml írót és 2 evőkanál mézet. Ezt a „varázsszert” alaposan keverjük össze, úgy tegyük a fürdővizünkhöz, amely ne legyen 35-38 °C-nál melegebb. ♦ A tejszín a kiszáradásra hajlamos bőr probléfél # J í máit oldja meg. A zsírban oldódó vitaminjai, a mintegy 30%-nyi zsírtartalma, ásványi anyagai és fehérjéi megakadályozzák ugyanis azt, hogy bőrünk túlzottan kiszáradon, száraz pikkelyek képződjenek rajta. Egyúttal ellenállóvá is teszik „bőrruhánkat“. A tejszínes maszk receptje: fél csésze felvert tejszínhez tegyünk 1 kávéskanál búzalisztet, majd a masszát jól keverjük össze. Előre letisztított arcunkra kenjük fel, s tartsuk 30 percig rajta. Ezután langyos vízzel, könnyed mozdulatokkal mossuk le. ♦ A joghurtban is sok a hasznos anyag: kalcium a csontoknak, kálium a szívnek, B-vitamin a bőrnek. Hogy a tejből joghurt legyen, előbb fel kell forralni, majd speciális baktériumokat kell beleoltani. A végtermék, azaz a natúr joghurt nemcsak tápcsatornánknak, hanem a dekoltázsunknak, vagy egyéb, a napsugaraknak leginkább kitett bőrfelületünknek tesz jó szolgálatot. íme a varázslatos joghurtos pakolás receptje: 1 pohár joghurthoz keverjünk 1 kávéskanál búzacsíraolajat, majd ezzel a krémmel kenjük be dekoltázsunkat, illetve a napsugarak által megviselt bőrfelületünket. A pakolást 30 percig hagyjuk hatni, majd langyos vízzel mossuk le. A hatás már az első alkalom után is látványos lesz. Hát még, ha rendszeresen alkalmazzuk ezt a pakolást! Talán még Kleopátra nyomába is léphetünk! Erősíti az immunrendszert Méhcsípés - új gyógymód? MTI-HÍR Holland kutatók különleges - bár eléggé fájdalmas - módszert találtak a szklerózis multiplex elleni küzdelemre: méhcsípésekkel kúrálják a betegségben szenvedőket. A hollandiai Groningen kórházában huszonöt beteg kap immár hat hónapja rendszeresen - hetente háromszor - 20-20 méhcsípést. A gyógymódban egy méhész is közreműködik: ő az, aki egy csipesszel kiveszi a méhet a tartójából, s a beteg testére helyezi. A tapasztalatok szerint a méh által a testbe bejuttatott anyag erősíti az immunrendszert és csökkenti azokat a gyulladásos folyamatokat, amelyektől a szklerózis multiplexes - többnyire gyógyíthatatlannak elkönyvelt - betegek szenvednek. Emellett segíti a húgyhólyag működésének szabályozását, csökkenti a szédülést, egyensúly- vesztést és hatékony görcsoldónak is bizonyult. A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos betegsége, amely az agy és a test többi része közötti kommunikációt károsítja. Az ilyen betegek gyakran képtelenek koordinálni karjaik és lábaik mozgását, egyensúly-, vagy éppen látásproblémáik vannak. Gyógyíthatatlan kórnak számít, s az egyetlen, amit biztosan lehet tudni, hogy nem fertőző, s nem is örökletes eredetű. Egy belga szakorvos, Marie- Beatrice D’hooghe szerint régóta hallani különböző híreszteléseket a méhcsípések kedvező, gyógyító hatásairól, de eddig egyetlen igazi tudományos vizsgálatot sem végeztek ennek bizonyítására. A hollandiai kísérlet ezt pótolhatja, ugyanis szigorú ellenőrzés mellett próbálják kideríteni, a méhcsípés gyulladáscsökkentő hatása csak időleges jellegű-e, vagy hosszú távon is segítséget jelent a betegeknek. A méhcsípés természetesen nem kockázat nélküli, ezért az allergiától szenvedő, vagy éppen szív- és érrendszeri problémákkal küzdő szklerózis multiplexes betegeket eleve kizárták a kísérletből. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Hogyan védhetem meg a fiamat? „Hároméves fiamat óvodába adtam, de nagyon félek, hogy megbetegszik, elkapja az influenzát. Hogyan védhet- ném őt meg ettől a betegségtől?” Dr. Zuzana Nagyová gyermekorvos Az influenza fertőző betegség, amely leggyakrabban gyermeket vagy gyenge immunrendszerű idős embereket sújt, rendszeres időközönként jelentkező járvány során. A fertőzött ember már egy nappal a betegség kitörése előtt választ ki vírust egészen a betegség 5. napjáig. A kórokozó mikroorganizmusok a levegővel terjednek. A fertőzéstől az első tünetek megjelenéséig a lappangási idő egy-három nap. A klinikai tünetek különbözőek. Jellemző a hőemelkedés, torokfájás, fejfájás és izomfájás. A kisebb gyermekek esetleg hányhatnak, hasmenésük lehet, köhöghetnek. Az influenza szövődmény nélkül 5-7 napig tart és mindig konkrét tüneteket kezelünk: lázat, köhögést, náthát, stb. Az influenzát nem lehet antibiotikummal gyógyítani. Csak baktériumfertőzés esetén írja fel az orvos. Hogy mit tehet megelőzésként? Napjainkban a leghatékonyabb megelőző intézkedés a védőoltás, amely 70-90 százalékos arányban megvéd a fertőzéstől. Jól tűrik a gyermekek is. Krónikus betegségben és nagyobb fertőzésveszélynek kitett gyermekeket is be lehet oltani, tehát azokat is, akik kollektívában vannak. Tudni kell, hogy az oltóanyagot a biztosító nem téríti meg. A védőoltáson kívül azt tanácsolom, hogy adjon a fiának sok gyümölcsöt és zöldséget, sokat tartózkodjon a friss levegőn, semmi esetre se legyen olyan helyiségben, ahol dohányoznak. Mi okozza a korai magömlést? Jelige: File. „17 éves fiú vagyok. Szeretném, ha írna a korai magömlésről. Van egy barátnőm és félek, hogy gondjaim lesznek az indulásnál.“ Kedves Fiatal Úr, nem kell tartani semmitől, hiszen a korai magömlés a szexuális élet rendszeressé válásával nagy százalékban megszűnik. Kisebb százalékban állandósulhat, melyet helyzethez és időhöz viszonyítva három csoportra osztunk. Az első csoportba tartozik a közösülési helyzet és a mechanikus ingerek nélkül létrejött magömlés. Gyakran a nő puszta látványára bekövetkezik a magömlés, a szexuális ingerek szempontjáDr. Bordás Sándor klinikai pszichológus ból teljesen közömbös helyzetben. Ezek a személyek a pszichoszexuális fejlődés alacsony szintjén állnak, gyerme- kies személyiségháttérrel. A második csoportba tartozik az a korai magömlési forma, amikor a magömlés a hímvessző hüvelybe bevezetése előtt vagy a bevezetés alatt történik meg. Ennek leggyakoribb kiváltó oka a tapasztalatlanság (gyakran mindkét részről), a fiatal férfi bizalmatlansága partnerével szemben (nem akarja-e elvetetni magát a teherbeejtés- sel), halmozottan jelentkező negatív gyerekkori élmények. A harmadik csoportba tartozik a leggyakrabban előforduló korai magömlési forma, amikor a magömlés közvetlenül a hímvessző hüvelybe való bevezetése után (pár másodperc elteltével) következik be. Kialakulását a felnőttkori partnerkapcsolatok kialakítása során átélt kudarcok, negatív élmények okozzák. A korai magömlés gyógyításánál pszichoterápiával az esetek nagy százalékában jó eredményeket lehet elérni. Minél többet sportol, annál jobban fogy... Csodatevő séta MTI-HÍR Jó hír azoknak, akik fogyni szeretnének, de idegenkednek a konditeremektől: a mérsékelt mennyiségű mozgás, vagyis heti 19 km séta segít a kiegyensúlyozott testsúly megtartásában - állapítja meg a The Archives of Internal Medicine című amerikai egészségügyi szaklap legújabb számában megjelent tanulmány. A „mérsékelt testmozgásról“ ugyan a tanulmány szerzője, Cris Slentz másképp vélekedik, mint a legtöbb túlsúlyos: szerinte ez körülbelül heti 19 kilométeres gyaloglást jelent. Kutatócsoportja a 40-65 éves korosztályban 182 elhízott embert vizsgált, hogy kimutassa a testgyakorlás hatását a testsúlygörbére. Mint várható volt, a tanulmány bizonyította az összefüggést a testmozgás mértéke és a leadott kilók között, egyszerűbben szólva: minél többet sportol valaki, annál többet fogy. Ugyanakkor mégis van a kutatásnak megszívlelendő tanulsága: kimutatták, hogy mennyi az a mérsékelt testmozgás, amely súlyvesztéshez vezethet. Az ajánlás szerint heti 19 km közepes tempójú gyaloglás akkor is fogyaszt, ha nem változtatunk táplálkozási szokásainkon. Hogy senkit ne riasszon vissza a csaknem 20 km-es táv, a szerző hozzáfűzi: „Azok, akik napi 30 percet sétálnak, többnyire fogyni kezdenek.“ A 30 percnyi gyaloglás egyébként éppen annyi, amennyi a WHO (az Egészségügyi Világ- szervezet) ajánlásában szerepel.