Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-03 / 2. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 3. fl Régió A megszűnt Dunaszerdahelyi Járási Hivatal épületén tegnap még a régi felirat volt látható Még aláírási jog nélkül Papucsban szökött meg a kórházból 4 Miava. Pizsamában és papucs­ban szökött meg egy 30 éves ázsiai férfi a város kórházából - tudtuk meg Lenka Busóvá trencséni kerületi rendőrségi szóvivőtől. Az illetőt aznap hozták be, az utcán feküdt a fájdalomtól összegömyedten. Mivel iratokat nem találtak ná­la, valószínű, hogy egy mene­kültről van szó, aki nem tudta folytatni az útját. Először a rendőröknek adták át, de erő­södő fájdalmai miatt kórházba kellett vinni. Az orvosok az elő­zetes vizsgálatok alapján vese­elégtelenségre gyanakodtak, de a teljes kivizsgálásra már nem jutott idő. (ú) Álrablók az eltűnt lány szüleinél • Vágújhely. Egy 12 éves kislány állítólagos elrablói jelentkeztek nemrég a szülőknél, hogy pén­zért hajlandók visszaadni a még november végén eltűnt gyermeküket - tájékoztatta la­punkat Lenka Bušová trencséni kerületi rendőrségi szóvivő. A kis Terézia Částkovce település­ről indult el biciklivel a szom­széd faluba, de nyoma veszett. Az édesanyánál jelentkezett egy férfi, aki állította, százezer koronáért visszaadja a gyerme­ket. A szülők értesítették a rendőröket, akik elfogták a négy férfit. Kiderült, ők csak pénzt akartak kicsalni a szeren­cséden családtól, a gyermeket sohasem látták, (ú) Játékfegyverrel rontott a bárba Léva. Egy helyi bárba pisz­tollyal a kezében rontott be de­cember 30-án egy férfi- tájé­koztatott Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő A vendégeket a földre parancsol­ta, a pincémőtől pedig a bevé­telt követelte. Az egyik vendég ekkor hátulról ráugrott, majd dulakodni kezdtek. A rabló a késével megsebesítette a ven­déget, s közben kiderült, hogy a pisztoly csak játékfegyver volt. A tettes a remélt zsák­mányból a játékautomatázás közben felhalmozott tartozása­it akarta rendezni, (ú) Betörtek a roma közösségi házba Csata. A Szilveszter előtti éj­szakán ismereden tettesek ki­rabolták a helyi roma közössé­gi házat - tudtuk meg Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrégi szóvivőtől. A rablók letörték a hátsó bejárati ajtóra szerelt la­katokat, az ajtót pedig kifeszí­tették. Az épületből egy számí­tógépet, egykeverőpultot, egy erősítőt és más berendezéseket vittek el, a kár meghaladja a 150 ezer koronát, (ú) Szexuálisan * zaklatta a kislányt Nyitrabánya. Egy csupán hat­éves kislányt zaklatott szexuá­lisan egy 21 éves helyi férfi de­cember végén. A kezével simo­gatni kezdte a kislány testét. A férfi egyháztartásban lakott a gyermekkel, de nem voltak ro­konok. A rendőrség csak erről az egy esetről tud, de elképzel­hető, hogy többször is megpró­bálkozott hasonlókkal. (TASR) Lefülték a kiskorú rablótolvajokat * Rozsnyóbánya. A rendőrök megtalálták azt a három tizen­éves, kiskorú elkövetőt, akik ta­valy novemberben a rozsnyó- bányai élelmiszerüzlet előtt megtámadtak egy 14 éves ber- zétei fiút. Egyikük pénzt köve­telt a fiútól, a másik a zsebeit kutatta át, a harmadik pedig ellopta a sapkáját, (kov) Dunaszerdahely. Újévtől megszűnt létezni a járási hi­vatal, ám épületének bejára­ta fölött tegnap még a régi felirat volt látható. P. VONYIK ERZSÉBET A járási hivatal feladatkörét rész­ben a körzeti közigazgatási hivatal veszi át, amelynek élén a járási hi- vatal_volt elöljárója, Farkas László áll. Ő azon kevés hivatalvezetők egyike, akik elfnondhatják maguk­ról, hogy az óév utolsó napjaiban megkapták kinevezési okmányu­kat. A többi hatáskört a közigazga­tási reform keretében az egyes ága­zati minisztériumokhoz tartozó, ugyancsak most létrejött körzeti szakhivatalokra ruházták át. Dunaszerdahelyen az újonnan ala­kult szakhivatalok közül csak egy­nek az élén áll kinevezett személy: SZÁZ ILDIKÓ Tardoskedd. A település idei évi költségvetésének elfogadásakor a képviselő-testület úgy döntött, nem emeli a különféle illetékek összegét. Ellenkezőleg, csökkentik a föld- és az ingatlanadót, és to­vábbra sem növelik a háztartási hulladék elszállításáért felszámolt, már 1999 óta változatlan díjat. „Az egy főre kiszabott háromszáz korona szemétdíj idén sem emel­kedik. Ha a szeparált sze­métgyűjtéssel elérjük, hogy az évi körülbelül 1200 tonna hulladék mennyisége a felére csökkenjen, még ennyit sem kell majd fizetniük a lakosoknak” - jegyezte meg Bara Mihály, a község polgármestere. A falu szeméttelepe már elkészült, Komárom. Január elsejétől Miros­lav Adamík alezredes áll a komáro­mijárási rendőrparancsnokság élén, az újonnan kialakított, a bűnügyi rendőrség és a járási nyomozóhiva­tal összevonásával létrejött részleget pedig Oliver Hátaš százados irányít­ja. Adamík ezt megelőzően a közle­kedésrendészeti osztályt vezette, Hátaš viszont a Komáromi járáson kívül teljesített szolgálatot. Az új a közlekedési és közúthálózati szakhivatal felelőse Marcell József, akit az MKP jelölt erre a tisztségre. A többi szakhivatalt viszont átme­netileg megbízott személyek irá­nyítják mindaddig, amíg a kor­mány nem adja áldását az e posz­tokra javasolt személyekre. Erre előreláthatólag a kormány január derekán esedékes első ülésén kerül sor, addig ideiglenesen megbízott vezetők irányítják a körzeti föld­ügyi szakhivatalt, ugyanígy az er­dészeti és a környezetvédelmi szakhivatalt is, valamint a munka-, család- és szociálisügyi hivatalt. Farkas László megerősítette, arra törekednek, hogy ebben a visszás helyzetben is folyamatos legyen az ügyintézés. Tegnap is fogadták a lakossági beadványokat, ám végzé­seket nem adhatnak ki a megbízott hivatalvezetők, mert nincs aláírási joguk. Gondok azonban nemcsak várhatóan tavaszra megkapják a működési engedélyt, és nemcsak a saját, hanem a környező települések hulladékát is tárolni tudják. Ezzel elsősorban a szállítási költségeik csökkennek, mivel eddig Koltára hordták a szemetet. A lakosokat más területen sem terhelik majd újabb kiadásokkal. „Minden település vá­gya, hogy minél több pénzzel gaz­dálkodhasson. A képviselő-testület ezzel szemben jóváhagyta, hogy tíz százalékkal csökkentsük a szántó­földadót. Ez csupán a szövetkeze­tünk esetében mintegy hatszázezer korona bevételkiesést jelent ebben a nehéz évben. A hulladék elszállítá­sáért fizetendő illetéket öt év óta nem változtattuk, holott többször emelték a benzin árát, és a koltai hulladéktároló is a maga illetékeit. A részleg munkatársai a Kertész utcai, illetve a Határőr utcai épületben dolgoznak. „A legnagyobb szervezé­si változást a járási nyomozóhivatal és a járási rendőrparancsnokság bűnügyi részlegének összevonása jelenti - tájékoztatta lapunkat Adolf Lehocký, a járási parancsnokság szó­vivője. - Ez az új részleg mindenek­előtt a súlyosabb bűnügyekkel fog­lalkozik majd, amelyek esetében a kiszabható szabadságvesztés időtar­tama meghaladja a három évet. Az abból származhatnak, hogy a leg­többjárási székhelyen az új szakhi­vatalok élén ideiglenes vezetők áll­nak. Keszegh Pál nagyszombati ke­rületi elöljáró szerint még súlyo­sabb problémák forrása lehet, hogy a kerület egyes újonnan ala­kult szakhivatalainak élére még szintén nem nevezték ki a vezető­ket. Ez pedig hatásköri bonyodal­makhoz vezethet, hiszen például a megbízott vezető nem nyithat számlát az intézmény számára, nem dönthet személyzeti kérdé­sekben. Ezektől a kerületi szakhi­vataloktól függnek pénzügyileg a körzeti szakhivatalok, amelyeknek Keszegh Pál tájékoztatása szerint nincs jogalanyiságuk. Az MKP sike­rének nevezte, hogy a nagyszom­bati kerületi hivatalok közül az is­kolaügyi, a földügyi és az erdőgaz­dálkodási élén a magyar párt által jelölt szakemberek állnak majd. lakosok mindezt nem érezték meg, mivel a reciklációs alapból e célra két alkalommal kaptunk támoga­tást, összesen 477 ezer koronád’ - je­gyezte meg a polgármester. A köz­ség új fejlesztési tervét - társadalmi szervezetek, csoportok, vállalkozók bevonásával - részben uniós Phare- támogatásból szeretnék kidolgozni; ez lesz az idei évi legkomolyabb fel­adatuk. A Cergát-Vág Kistérségre is vonatkozó turizmusfejlesztési terv­ben a községen kívül Tótmegyer, Szímő, Tardoskedd, Jattó, Dögös, Kamocsa, Andód is érdekelt. Vala­mennyi község rendelkezik olyan idegenforgalmi szempontból is von­zó látványossággal, amellyel bekap­csolódhat a közös tervezetbe. Tar­doskedd esetében elsősorban a hév­íz jobb kihasználására törekednek. ennél enyhébb büntetéssel járó ese­tek kivizsgálását a járási rendőrpa­rancsnokság új, rövidített eljárást folytató nyomozórészlege végzi majd.” Ez utóbbi bűnügyek felderí­tését eddig a körzeti rendőrőrsök tagjai végezték, akik a jövőben in­kább a bűnmegelőzésre összponto­sítják figyelmüket. E változások eredményeként várható, hogy több rendőr járőrözik majd az utcákon, ami remélhetőleg hozzájárul a köz- biztonság növeléséhez. Uniós támogatás felhasználásával szeretnék elkészíteni a település fejlesztési tervét Adócsökkentés Tardoslcedden. Miroslav Adamík alezredes a komáromi járási rendőrparancsnokság új vezetője Személyi és szervezeti változások v. KRASZNICA MELITTA A tervek szerint idén két új üzletközpont is nyílik Városi rendőrség nélkül marad Rimaszombat? SZÁSZ] ZOLTÁN Rimaszombat. A lakosság vélemé­nyét figyelembe véve idén komoly változtatásokra készül a helyi ön- kormányzat, például a városi rend­őrség Cifrus István polgármester három fő problémakör megoldását tűzte ki a 2004-es évben: város közterület-fenntartó vállalatának teljes átalakítása, a város által fenntartott oktatási intézmények rendszerének megváltoztatása, va­lamint a városi képviselők által bí­rált városi rendőrség átszervezése vagy esetleges megszüntetése. Mindhárom tervezett lépés régóta várt, tovább már nem halogatható feladat lesz a rimaszombati város­atyák számára. Rimaszombat idén az ígéretek és az előzetes megállapodások szerűit két új üzletközponttal gyarapodik. A harmadikat akkor kezdhetik el építeni, ha a Szociális Biztosító igazgatóságával sikerül megegyez­ni egy a városközpontban lévő te­lek elosztásáról. Februárban elin­dulnak a Hypernova, pár héten be­lül pedig a Kaufland áruházának alapozási munkálatai, s tárgyalá­sok folynak a Tesco céggel is, amely szintén szeretne bevásárló- központot a városban. Cifrus Ist­ván az év kiemelkedő eseményé­nek tartja a Petőfi-szobor várható márciusi felavatását, amelyen az előzetes ígéretek szerint Szlovákia és Magyarország államfője is részt vesz majd. A városi rendőrséggel kapcsolat­ban a polgármester szerint elen­gedhetetlen változásokra lesz szükség. A gazdasági elemzések szerint olcsóbb és hatékonyabb megoldás lenne, ha a városi rend­őrség munkáját szolgáltatásként magán őrző-védő céggel végeztet­nék. A városi rendőrség működte­tése jelenleg mintegy ötmillió ko­ronás tételt jelent az éves költség- vetésben, a testület tevékenységé­vel a lakosság és a városi képvise­lők egy része mégis elégedetlen. „Egyelőre az van, hogy nincs semmi, csak bizonytalanság" Mi lesz a tisztiorvossal? * GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. „Egyelőre az van, hogy nincs semmi, csak bizonytalanság”- jellemezte a járási tisztiorvosok helyzetét az új évben Szarka László, a Vágsellyei járás tisztiorvosa. El­mondta, a járási hivatalok megszűn­tével a járási tisztiorvosok a körzeti hivatalban maradt többi alkalma­zottal együtt a kerületi hivatal állo­mányába kerültek. „Majd a kerületi hivatal fogja eldönteni, hogy felesle­gesek vagyunk-e, elbocsátanak-e bennünket vagy megmaradunk to­vábbra is hasonló tisztségben.” Szarka emlékeztetett arra, hogy még hat, az egészségüggyel kap­csolatos törvénytervezet vár megvi­tatásra, köztük az is, amelyik az egészségügyi ellátást felügyelő hi­vatal létrehozásáról szól. Mivel egyfajta felügyeletet eddig a járási tisztiorvosok láttak el, Szarka sze­rint kézenfekvő lenne, hogy to­vábbra is ők végezzék ezt a mun­kát, esetleg más megnevezés alatt, egy új hivatal alkalmazottaiként. Egyelőre azonban a volt tisztiorvos­ok sem tudják, hogy a kerületi hiva­tal dolgozóiként milyen hatáskö­rökkel rendelkeznek. Ezelőtt mű­ködött az ún. járási járványügyi bi­zottság, amelyben a járási tisztior­vos, a járási higiénikus, a farmako­lógus, a járványügyi osztályvezető­je, valamint a kórházigazgatók ren­deltek el járvány miatti szünetet az iskolákban, korlátozták a kórházlá­togatást stb. A járványügyi osztály a Vágsellyei és a Galántai járás szá­mára közösen működött, szövet­minta-vizsgálatokat és hasonló bio­lógiai elemzéseket Vágsellye részé­re is Galántán végeztek. Ez az osz­tály továbbra is hasonlóan fog mű­ködni csak más megnevezés alatt, mivel az eddigi állami közegészség- ügyi intézetekből közegészségügyi hivatalok lettek. A dunaszerdahelyi gyermekotthonnak gyűjtötték az aprót Adomány a fillérekből • P. VONYIK ERZSÉBET Dunaszerdahely. Több mint hu- szonkétezer korona gyűlt össze a tavalyi év decemberében tíz- és húszfilléresekből a dunaszerdahe­lyi magyar tannyelvű alapiskolák­ban és a városi művelődési köz­pontban elhelyezett gyűjtődobo­zokban. A kezdeményező Kondé Miklós Polgári Társulás az össze­get a városban működő gyermek­otthon támogatására ajánlotta fel. A temérdek fémpénzt a tanulók számolták össze az óév utolsó nap­jaiban, és a társulás elnöke, Ibolya Olivér újévi ajándékként adhatta át a dunaszerdahelyi gyermekott­hon vezetőinek. A januártól be­vont aprópénzek gyűjtése e hónap derekáig tart. Aki teheti, adomá­nyozza jótékony célra a pénztárcá­ját nehezítő, feleslegessé vált 10 és 20 filléreseit. (Pavol Funtál Illusztrációs felvétele) Most szép lenni katonának! Az idei évtől ugyanis hat hónapra rövidült a kötelező sorkatonai szolgálat, és azok is leszereltek, akik tavaly nyáron még kilenc hónapra vonultak be. (TASR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom