Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-02 / 1. szám, péntek

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 2. A tervezők még bíznak a kapcsolatteremtésben - a Mars Express is rátalálhat Kráterbe pottyanhatott az űrszonda A Mars Express számítógépes ábrázolása (ČTK/AP-felvétel) NAPTÁR Január 2 EGY GONDOLAT „Ha egy nő csúnya és eszes, a férfiak elkerülik, ha szép és okos, félnek tőle.” Christy Turlington NÉVNAP Ábel Latin eredetű név, jelentése: múlandóság és lehelet. Ma Ákos, Bazil és Bertold, vala­mint szlovák Alexandra nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI jVFORDULÓINK 125 éve született Bauer Ru­dolf atléta. Az ő nevéhez fűződik a magyar atlétika tör­ténetének első nemzetközi si­kere, amikor 1900-ban a pári­zsi olimpián aranyérmet nyert diszkoszvetésben. 510 éve született II. Szulejmán török szultán. 1520-ban került trónra, s azonnal belefogott nagy álma megvalósításába, a Habsburg-ház hatalmának megtörésébe. 1526-ban Mo­hácsnál megverte seregünket; az augusztus 29-i csatában meghalt a király, II. Lajos. Het­venévesen még Magyarorszá­gon hadakozott, Szigetvár ost­roma közben halt meg. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Eötvös Péter zene­szerző és karmester, a Holland Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere 65 éves Schlett István törté­nész, politológus^ 35 éves Robert Švehla jégko- rongozó, a szlovák válogatott másodedzője. NAPI VICC- Mondja, bátyám, elvinne Szentgyörgyre?- El én... Szótlanul ülnek a bakon már órák óta.- Messzi van még Szent- györgy?- Hát már elég messze. London. Elképzelhető, hogy a Beagle-2 egy kráterbe pottyant, s ezért nem ad életjelet magáról - jelentette a BBC szilveszter napján Colin Pillengerre, a Beagle-2 program tudományos vezetőjére hivatkozva. Az egykilométeres át­mérőjű kráterre az érkezési terü­letnek kiszemelt felszín alapos át­tanulmányozása során bukkantak. Ha valóban a 700 méteres mélysé­gűre becsült kráter mélyén landolt az űrszonda, az végzetes lehet. A sziklás részen való landolás során ugyanis végzetesen károsodhatott az eszköz, illetve ha sértetlenül ért is le, elképzelhető, hogy árnyékos helyre érkezett. Itt pedig, hiába nyitotta ki napelemtábláit, a nap fénye nélkül nem tudja energiával táplálni műszereit, s így életjelet sem adhat magáról. A tervezők mindenesetre remélik, hogy más­ról van szó, s a már évek óta a boly­gó körül keringő amerikai űrszon­da, vagy éppen az anyaszonda, a Mars Express hamarosan rábuk­kan a Beagle-2-re. Egyébként újra módosították a Mars Express pá­Brüsszel/Budapest. Újabban sokan nem ólmot öntenek szilveszterkor és az új esz­tendő első napjaiban, hanem már előtte néhány nappal időpontot kérnek kedvenc jósnőjüktől vagy asztrológu­suktól, hogy megtudják, mit hoz a jövő. A jósoltatás szin­te új népszokássá vált. MTI-PANORÁMA George Bush amerikai elnököt jö­vőre nem választják újra, sőt: meg­hal, golyót kap a fejébe. Ugyanak­kor az Egyesült Államok Irak után egy másik arab országot két vállra fektet - véli az egyik ismert belga jós, Denis Rémy. Társa, Taota asszony viszont úgy véli, hogy Bush újból elnök lesz, sőt, az iraki újjáépítés jelentős lö­kést ad az amerikai gazdaságnak - miközben az Európai Unió a bőví­tés, a 10 új tagállam felvétele miatt lyáját. A fedélzeti hajtóművek se­gítségével a szonda pályája most már a bolygó két pólusa fölött ha­lad, míg korábban a Mars egyenlí­tője fölött keringett. A Mars megfeneklik. Mint az előbbi két ál­lítás is mutatja, a belga jósok némi­leg eltérően vélekednek a 2004-es esztendő kilátásairól. Van azonban néhány dolog, amiben mindannyi­an egyetértenek. Például abban, hogy Szaddám Húszéin volt iraki elnök az idén meg fog halni, s hogy 2004-ben véget ér II. János Pál pá­pasága (legfeljebb azt nem tudni, hogy a katolikus egyházfő magától mond-e le tisztségéről, vagy beteg­sége végez-e vele). Ami a sztárokat illeti, a pedofíliával gyanúsított Michael Jacksonnak sikerül elke­rülnie a börtönt, de azon az áron, hogy a bírák kimondják róla: nem normális. Az athéni olimpiát merényletek ár­nyékolhatják be, Jacques Chirac francia elnök olyan döntéseket hoz majd, amelyek zavargásokat rob­banthatnak ki, Kínában pedig egy hatalmas földrengés várható. A bel­gáknak azonban szerencséjük lesz: más országokkal ellentétben őket nem fenyegetik komolyabb terror­Express a tervek szerint január ele­jéig 200-250 kilométerre közelíti meg a Mars felszínét. Ebből a vi­szonylag kis távolságból esetleg észlelheti a Beagle-2 jeleit. akciók. A jósok szerint legfeljebb a cigaretta árának emelkedésére és sztrájkokra kell felkészülniük, s ar­ra, hogy előretör a szélsőjobb. Müller Rózsa magyar jósnő szerint szerte a világon erősödik majd a terrorizmus és új, vagy nem is any- nyira új célpontként Olaszországot és a Vatikánt célozza meg, de a po­tenciális helyszínek között van Pá­rizs is. A természeti katasztrófákra még inkább fel kell készülni, mert a földrengések és óriási áradások éve jön. Ami a magyarországi helyzetet illeti, a pozitív változások éve kö­vetkezik: a Medgyessy-kormány helyzete - személycserék után - stabilizálódik. A szakma másik is­mert személyisége, Vargáné Bánki Erzsébet szerint a magyar közintéz­ményekben gyökeres átalakulások várhatók, a belpolitikai helyzet csak ezek után stabilizálódik, ugyanak­kor a magyar külpolitika nemzetkö­zi tekintélye nő. Népességszaporo­dásra lehet számítani, ami ugyan­csak ráfér Magyarországra. Merényletek árnyékolhatják be az athéni olimpiát - szaporodni fog a magyar Bush halálát jósolják HOROSZKÓP Kos: Szüksége lesz rá, hogy összeszedje minden ere­jét és kitartását. Ahe­lyett, hogy az életét és a döntése­it a véletlenre bízza, figyeljen a lényegre, készítsen terveket. Bika: Tartsa be korábban tett ígéretét, még akkor is, ha az kisebb kellemetlensé­gekkel jár. Ez a nap kedvez a vá­sárlásnak, barátjával ma számos remek üzletet fedezhetnek fel. Ikrek: ■■Hl Nagyszerű ez a hét a pi- :jh§i3 henés, az elmélkedés és az olvasgatás szempont­jából. Elismerésben részesül, és úgy dönt, hogy tovább fejleszti képességeit. Rák: Oroszlán: Nem akarjuk a kedvét szegni, de kicsit óvato­sabbnak kellene lennie az olyan területeken, amelyeken nin­csenek tapasztalatai. Túlzott opti­mizmusa veszélybe sodorhatja. Szűz: A mai napon szerencsé­sen alakulnak ügyei, vég­re belevághat egy ígére­tes befektetésbe, mely hamaro­san nagy hasznot hozhat. Este maradjon otthon szeretteivel. Mérleg: HMM Fordítson több időt be- I fektetéseire, hisz ha fi- gyelemmel követi az ese­ményeket, számos változtatási lehetőséget találhat. Otthonában feszült helyzet alakulhat ki. Skorpió: Ez a nap a kémény mun- j ka jegyében telik. Fontos j megbízást kap főnöké- 1 Varatlan latogato érkezik otthonába, akire sajnos nincs ideje, és ha nem tői, melyből megpróbálja a lehe­tő legtöbbet kihozni. Befektetése nagy haszonnal térül meg. elég tapintatos, ezzel könnyen megbánthatja az illetőt. Pénz­ügyekben legyen realista. Nyilas: Úgy érzi - Öné a világ. Megkapta, amire vá­gyott. A sors szinte tálcán kínálja a megoldásokat, a lehető­ségeket, csak ki kell választania a legmegfelelőbbet. Bak: A befektetések, biztosítá­sok, évjáradékok és a le­kötött betétek most bősé­ges bevételi forrást jelentenek. Nem kell félnie, lesz mit a tejbe aprítania. Vízöntő: S A csillagok egészséget ígérnek. Ebben nagy sze­repe van a kiegyensúlyo­zott étrendnek is. Ne siessen az evéssel, ne egye tele magát, igye­kezzen rendszeresen táplálkozni. Halak: E hónapban nemcsak új évet, hanem új kapcsola­tot is kezd. Legyen mér­tékletes, ne túlózzon el semmit. Ne ígéijen olyan dolgokat, ame­lyeket nem tud megtartani. A Škodája buktatta le Magyar bankrablónő Bécs. Két bankrablás után tett ártal­matlanná egy magyar nőt az osztrák rendőrség. Bécsben vették őrizetbe, és csak annyit tudni róla, hogy 22 esztendős, s rablásait egy társával követte el, akinek sikerült elszök­nie. A magyar nő az első bankrab­lást még december 9-én követte el, amikor egy pokolgéputánzattal fel­fegyverkezve besétált a Bécs mellet­ti Kierling egyik bankjába, és pénzt követelő, fenyegető üzenetet nyúj­tott át az egyik bankalkalmazott­nak. A nő itt 9250 euróhoz jutott, majd társával együtt kereket oldott. Az elfogásához vezető második rab­lást december 30-án követte el Gab- litz egyik bankfiókjában. Itt a pénz­táros robbanó töltettel preparált zacskóban átadott neki 16 215 eu- rót, majd megfigyelte, hogy a nő egy külföldi rendszámú Škoda Fa- biával Bécs irányába hajtott el. A preparált zacskó az autóban felrob­bant. Az osztrák fővárosnál már várták a rendőrök a párost, amely­nek megállításához figyelmeztető lövést is leadtak. (MTI) Cáfolja a Santa Barbara-i rendőrség Jacko nyilatkozatát Állítólag bűzlő vécébe zárták a popsztárt MTI-HÍR Santa Barbara. Határozottan cá­folta szerdai nyilatkozatában a Santa Barbara-i rendőrség Michael Jackson állítását. A világsztár azt mondta, hogy őrizetbe vételekor brutálisan bántalmazták őt. Jacko a CBS amerikai televíziónak adott nyilatkozatában - amelyben tagadta egy kiskorú szexuális mo- lesztálásával kapcsolatban ellene felhozott vádakat - azt is felpana­szolta: előállítása során a rendőrök úgy kificamították a vállát, hogy az még most is fáj. A televíziós csator­na bemutatott egy fényképet, amely az énekest ábrázolja, meg­dagadt karján véraláfutásokkal. A sztár elpanaszolta, hogy nagyon szorították a hátra tett kezére he­lyezett bilincsek. Állítása szerint 45 percen át tartották bezárva egy széklettől bűzlő vécében. Egy serif állítólag azt kérdezte: „Tetszik ne­ked a bűz, elég jó neked?” Jim Anderson rendőrfőnök el­mondta: Michael Jackson vádasko­dásai minden alapot nélkülöznek. A rendőrök szakszerűen jártak el vele, úgy, ahogy minden más ál­lampolgárral teszik. „Ha valóban durva bántalmazás érte volna az énekest, akkor miért nem emelt sem ő, sem az ügyvédje panaszt az illetékes szerveknél?” - tette fel a kérdést a rendőrfőnök. A popsztárt november 20-án tar­tóztatták le a kaliforniai Santa Barbarában, de 3 millió dollár óva­dék ellenében mindjárt szabadláb­ra is helyezték. Összesen kilenc vádponttal kell szembenéznie majd a tárgyaláson, amely aligha­nem világszenzáció lesz. Ha bűnösnek mondják ki, akár hosszú évekig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Erdogan Tüzcü nagyon rossz viccet talált ki Megölték nem létező lottónyereményéért MTI-PANORÁMA Isztambul. Nem létező lottónyere­ménnyel hencegett egy török férfi. Ez nagyon rossz viccnek bizonyult - pénzéhes cimborái ugyanis meggyilkolták. Erdogan Tüzcü harminchét éves bileciki (Nyugat-Törökország) la­kos azzal ugratta a barátait és is­merőseit, hogy megmutatott nekik egy telitalálatos lottószelvényt, amellyel állítása szerint megnyerte az éppen esedékes összeget, 1600 milliárd török lírát (mintegy 900 ezer eurót), csak éppen - tette hoz­zá - még nem vette fel a pénzt. Az eset, amelyről szilveszter napján számoltak be a török médiumok, körülbelül fél évvel ezelőtt történt. Az álnyertest négy pénzéhes cimbo­rája egy lakásba csalta, ahol előbb rovarirtóval elkábították, majd megfojtották, és átkutatták ruháit a nyertes szelvényért. Miután nem ta­lálták, eltemették a holttestet. Az ál­dozat felesége feljelentést tett, en­nek nyomán a rendőrség felderítet­te, kik követték el a gyilkosságot, és letartóztatta a tetteseket. A hírt talán azért tették közzé épp szerdán, mert szilveszter este ren­dezték meg a törökországi lottó kü­lönleges húzását, amelynek főnye­reménye 10 ezer milliárd török líra volt. A lapok óva intettek, nehogy valakinek észébe jusson ugratni a környezetét azzal, hogy ő a nyertes. A chilei Valparaisóban szambával köszöntötték az újévet (TASR/AFP-felvétel) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos Királyhelmec: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Tetjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Alapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. J'o'LítTí

Next

/
Oldalképek
Tartalom