Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-12 / 8. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 12. KOMMENTÁR Akkor siránkozzunk? SZILVÁSSY JÓZSEF Alig négy hónappal Szlovákia uniós csatlakozása előtt meghökkentő jelenségek ütötték fel a fejüket. Nálunk is akadnak önjelölt címkézők, akik egészen sajátos értékrend alapján kezdik osztályozni politikai partnereiket. Jómagam meg nem tudnám mondani, hogy Csáky Pál miért hiszi önmagát euroderűlátónak, s miért bélyegezte meg Ján Fi- gel’t europesszimistának, hiszen hazánk eddigi főtárgyalója éppenséggel nem tartozik a szlovák kereszténydemokraták fundamentalistái közé. Ugyancsak nem tudok egyetérteni azokkal, akik meg nekibúsulva, csüggedten várják az idei május elsejét, amely mindenképpen történelmijelentőségű eseményt jelent majd tájainkon. Jó okunk lesz az örömre, hiszen vissza térünk oda, ahova ez a térség szellemi kötődésben mindig is tartozott, vagyis a demokratikus értékrendet valló Európába. Az öröm mellett tisztánlátásra, divatos kifejezéssel: eurorealiz- musra is nagy szükségünk lesz, mert messze még a Kánaán, és késő tavasztól bizony egyetlen uniós sült galamb sem repül senki szájába. Már most is érzékelhetjük, hogy az úgynevezett Mageurópa döntéshozói semmi kedvezményt sem nyújtanak a csadakozó országok cégeinek és vállalkozóinak, pedig azok nem az önhibájukból, jelentős hátránnyal szállnak be az európai gazdasági ringbe. Az agrártámogatásokban kikényszerített - az eddigi és az új tagországok közötti - kettős mérce, a kétsebességű Európáról fecsegő néhány udvari kikiáltó azt igazolja, hogy akadnak, akik máris másodosztályú taggá fokoznák le a most csatlakozókat. Aligha akad számunkra jobb megoldás, mint ilyen körülmények között is talpon maradni. Leginkább szakértelem, kreativitás és műveltség szükségeltetik a helytálláshoz. A magyar ember és általában a közép-európai polgár évszázadokon át egyiknek sem volt hiányában. Nobel-díjasok, más kiváló elmék, s velük együtt kitűnő mesteremberek és gazdák sokasága igazolja ezt. Az ő példájukból ösztönzést merítve kell szakítanunk azzal az évtizedeken át belénk sulykolt beidegződéssel, hogy minduntalan odafentről váijuk a mindenható megoldásokat, holott mostanság már úgy módosul a régi mondás, hogy segíts magadon, s pályázatok, egyéb elérhető pénzforrások révén az unió és a szaktárca is megsegíthet. Ezért tölt be egyre fontosabb szerepet a műveltség is. A világnyelvtudás, az informatikai minimum egyre inkább olyan természetes elvárás, amely nélkül a legtöbb ágazatban és szakmában még a kisvállalkozók és a magángazdák számára sem terem babér. Sorsdöntő hónapok, évek következnek, amikor a kormánynak és a szaktárcáknak, valamint a legkülönbözőbb tanácsadó intézményeknek a lehető legnagyobb szakmai segítséget és feltételeket kell nyújtania mindazoknak, akik a mostaninál jóval nehezebb versenyszférába kerülnek. Ha így lesz, akkor fokozatosan csökkenhet az oktalanul vagy elcsüggedve siránkozók és növekszik majd azoknak a száma, akik már látják a fényt az alagút végén, sőt: jórészt saját tudásuk és szerencséjük révén már ki is jutottak a sötétségből. Bénító pártfegyelem TÓTH MIHÁLY Alig több mint egy év telt el a második Dzurinda-kormány megalakulása óta. Közel háromnegyed esztendeje, hogy válságból válságba bukdácsol. Kocsmatöltelékek „egy fél plusz egy sör” valutában kötnek fogadást arra nézve, vajon kibíija-e ez a kabinet májusig, az EU-csatiako- zás napjáig. De a kiválóan képzett politikai elemző is csak annyira tudott derűlátó lenni, hogy a válságból küábalás esélyeit latolgatva leszögezte: de hiszen a koalíciós négyes fogat két pártja, a KDH és az MKP szilárd, kiszámítható politikai erő, és hát még ott van Ivan Šimko is hetedmagával. Sem a váraljaiaknak, sem a tanult politikai elemzőknek nem kell túlságosan aktivizálniuk a szürkeállományukat ahhoz, hogy kiszámítsák: ha Dzurinda az összes miniszteri bársonyszéket átengedi Šimko embereinek, a megmentett koalíció akkor is csak 75 parlamenti szavazattal rendelkezik. Egy 150 képviselőből álló törvényhozásban ez nem kimondottan kényelmes többség. Vajon miért engedheti meg magának a miniszterelnök, hogy ilyen helyzetben és mandátumának első negyedében a kormány túlélése lehetőségének fikciójába kapaszkodjék? A választ keresve akarva-akaradanul arra is felelni kell, hogy ugyan milyen viszonydk uralkodnak most az SDKÚ- ban, amely a 2002 őszi választás után kétségbevonhatatlanul a koalíció fő ereje volt. Milyenek lehetnek a viszonyok, hogy a párt vezető szervei (az egyszerű párttagokról már nem is szólva) tédenül nézik az egy évvel korábban imponáló méretű politikai erőnek bizonyult parlamenti frakció elkopását. Kevés olyan miniszterelnököt adó párt van a vüágon, amely a képviseleti demokrácia viszonyai között az SDKÚ- éhoz hasonló helyzetben ne hozná szóba elnöke leváltásának kérdését. Az SDKÚ ma olyan hangulatban van, mintha a párt népszerűsége nem esett volna a parlamentbejutás küszöbe alá, hanem az eget ostromolná. Az emiatt keletkezett mozdulatlanság az egész koalícióra rányomja bélyegét. Az ennek a következménye, hogy az SDKÚ három koalíciós partnerének egyikében se fogalmazódott meg a gondolat: vajon ki lehetne Dzurinda alternatívája. Sokakban megállt az ütő, amikor Dzurinda néhány hónapja kapásból menesztette Šimkót. Most próbáljuk meg nem felidézni a „csoportocska” körüli fejlemények mozzanatait, vagy Šimko miniszteri posztból való menesztésének körülményeit. Viszont konstatáljuk - korántsem megalapozatlanul hogy a kormányfő káderintézkedései indoklásának mindig volt egy kulcsszava: a pártfegyelem. Dzurinda valószínűleg soha nem volt a fegyelméről hírhedt kommunista párt tagja. Akkor viszont kitől tanulta a fegyelmezésnek azt a módját, amely vészesen hasonlít a régi-régi pártállami praktikákra? Itt most semmi kedvem komcsizni, de lehetetlen volt észre nem vermi, hogy az SDKÚ elnökének három koalíciós társa közül egyedül Rusko volt az, aki Šimko kirúgásakor kijelentette: fegyelemnek pedig lennie kell. Úgy tűnik, Rusko fegyelemértelmezése ragályos. Ha nem lenne az, valaki a koalícióban már a nyár végén feltette volna a kérdést: miért még mindig Dzurinda... FIGYELŐ CBS TELEVÍZIÓ . George Bush amerikai elnök 2001 januárjában már úgy lépett hivatalba, hogy szándékában állt megtámadni Irakot, és kereste ennek módját - állítja Paul O’Neill egykori amerikai pénzügyminiszter legújabb könyvében. O’Neill az első, aki a Bush-kor- mányzat egykori tagjaként támadást indított az amerikai elnök ellen. A CBS televízióban elmondta: Bush a kezdetektől fogva azzal érvelt a háború mellett, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak és meg kell állítani Szaddám Húszéin elnököt.- Béla, nem cserélted össze véletlenül a vérnyomáscsökkentődet Ferike izomerősítő tablettájával? (Lehoczki István rajza) Össze kellene fogniuk az olyan kis nemzeteknek, mint amilyenek mi vagyunk Ellenszéllel Európába Véleményem szerint az uniós csatlakozásnak nincs alternatívája, tehát a belépés a kisebbik rossz megoldás. A többi rajtunk múlik, meg a többség és a kisebbség viszonyán, meg a környező országokkal kialakult kapcsolati rendszereken, meg a ..., meg a... stb. DR. BORDÁS SÁNDOR A „serdülőkorát” épphogy elérő Szlovákia „személyiségének” nem jön jól ez a csatlakozás, hiszen nem formálhatta meg a nemzeti identitását, mivel nem tudott, és nem tud, mit kezdeni az itt élő magyarokkal, romákkal stb. (Kusý professzoron és egy-két demokratikusan gondolkodó szlovákon kívül, akik nagyon is pontosan tudják, hogy mit kellene tenni, de a többi „ki vagyok én?” hangja elnyomja őket.) Ha a lélektani terminológiánál maradunk és Szlovákia „személyiségét” tovább boncolgatjuk, akkor azt látjuk, hogy a „felettes-én” (mely a személyiségünket a szabályokon keresztül irányítja, és a lelkiismeretünknek is felfogható) beviszi az országot egy erős korlátokkal teli, belülről fakadó szabályozó rendszerbe, melynek sem a „személyiség én-része, sfem pedig az ösztön-én területe” nem lesz képes megfelelni. Nézzük csak meg a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeit, mely szerint ha Szlovákiában most lennének parlamenti választások, akkor a Smer, a HZDS, az SNS, a KSS magasan nyerne. Ha ők alakítanának kormányt, az mindenfelé menne, csak Európába nem (az MKP egyedül vajmi keveset tudna tenni). Mindig komoly zavarok jönnek létre akkor, ha az „ösztön-én” szabad utat kezd járni és nem fogadja el a „felettes-én” szabályait. Ezeket a zavarokat a szőnyeg alá söpréssel nem lehet kezelni, mert előbb-utóbb robbanni fognak. Nagy hiba, hogy a formálódó szlovák nemzeti identitás mellé sugallt ellenségképben a magyarokat jelölték meg, és ha valaki előhúzza a „magyar kártyát”, az nyerő lappal indulhat a szlovákok választói bázisán. Hiszen a szlovákiai magyarok azok, akik megtanultak tökéletesen szlovákul, megtanulták a szlovák történelmet, kultúrát, sőt: asszimilálódnak, melyről a legutóbbi népszámlálás eredméMegtanulták a szlovák történelmet, kultúrát, sőt: asszimilálódnak. nyei is tanúskodnak. Pozsonyban, de mondhatjuk országszerte a nagy külföldi cégeknél angolul, németül, franciául beszélnek, a gyűléseket, eligazításokat idegen nyelven tartják, az adminisztráció idegen nyelven történik, szlovák szót szinte hallani sem lehet. Nem baj, hogy ők nem beszélik a szlovákot és fogalmuk sincs arról, hogy ki volt Stúr, Botto vagy éppen Hviezdoslav? Ezek után jogos lenne az a szlovákiai magyar igény, hogy az iskolákban a szlovák nyelv csak választható tantárgy legyen, és a vegyes lakosságú területeken, ahol 20 százalék magyar él, vezessék be a magyar nyelvet választható tantárgyként a szlovák nemzetiségűek részére, és minden iskolába tegyék kötelezővé az angolt és a németet. A szlovák és a magyar gyerekek angolul, németül, franciául is kommunikálhatnak, a lényeg az, hogy megértsék egymást. A fenti megállapítás valószínű sérti a szlovák nemzeti identitást jelenleg megerősíteni igyekvő hazafiakat, de ez a hosszú ideje fennálló helyzet a magyarokat is sérti, mivel ellenszélben vannak, és nekik jóval többet kell tanulniuk, ráadásul nem az anyanyelvükön, egy olyan kultúráról is, amely nem biztos, hogy érdekli őket, nem beszélve arról, hogy a szlovákok nagyon kevés érdeklődést mutatnak a magyar kultúra iránt. Márpedig az EU-ban az olyan kis nemzeteknek, mint amüyenek mi vagyunk, össze kellene fogniuk, meg kellene ismerniük egymást és egymás kultúráját, mert a globalizáció malma, a fogyasztói társadalom pár éven belül felzabálja azokat a nemzeti értékeket is, amelyekre jelenleg mindkét nemzet oly büszke. A „serdülőkorú” Szlovákia akkor lesz képes megbirkózni az EU-s kihívásokkal, ha elfogad olyan bölcs döntéseket, melyeket a több száz éves demokráciával rendelkező „szülők” javasolnak neki. Azt viszont mindannyian tudjuk, hogy a serdülőkorút irányítani a legnehezebb. A szerző klinikai pszichológus LEVÉLBONTÁS Betűnarkós vagyok Mindenekelőtt megköszönöm a két Pavarotti-lemezt. Kedves karácsonyi ajándék volt. Bizony, a régi újságolvasók jutalmat érdemelnek. Nagy gyönyörűség olvasni a különféle sajtótermékekben a pártatlan beszámolókat a belföldi viszonyokról. Meg lehet részegülni a hencegéstől és elájulni a gazdasági mutatóktól. Mennyi csőd, tisztességtelen privatizáció, támogatáselvonás, önkárpótlás a más zsebéből. Talán azoknak van igazuk, akik szerint nem is érdemes újságot olvasni. Én ezt csak úgy dörmögöm, a valóságban betűnarkós vagyok. Ugye, tudják, hogy ilyenek is vannak?) Gratulálok V. Krasznica Melittának. Még december 17-én felcsillantotta a jövőt. Megtudhattuk, hogy mi vár ránk 2004-ben a restitúció folyamán. Meg fogják állítani az időt, hogy egy év alatt befejezzék a munkát? Hiszen májusban belépünk az Európai Unióba. (Kiskorúaknak időhaladék jár?) Nálunk az ingatlan-nyilvántartás Afganisztán barlanglabirintusaihoz hasonló. Semmi vész, majd elárasztjuk munkával a bíróságokat. Nálunk úgyis a törvénykezés az aranytojást tojó tyúk. Amit a kedvencek szétlopnak, elpazarolnak, ott be lehet hajtani a kiszolgáltatottakon. Az áremelésekre kár szót is vesztegetni. Legfeljebb leszokunk az evésről. Akkor a háziasszonyoknak mosogatniuk sem kell. Mosakodás, mosás, takarítás - megannyi lehetőség a vízspórolásra. Lehet, hogy megéljük, a levegőért is fizetni kell. Na de ne sopánkodjunk. Az a baj, hogy nem sokan menekülhetünk a betűnarkózisba. Itt is elvonókúra van. Fittek leszünk testileg-lelkileg. Nem szép kilátások az új évben. UL: A jubileumi szám sokkolt, de eltettem emlékbe. Egy gondolat a lap egyik régi kiadásából: a múltat az Isten sem tudja megváltoztatni. Ámen. Győri Sarolta Szepsi TALLÓZÓ NÉMET SAJTÓ Peter Struck német védelmi miniszter szerint Oroszország „egy napon” NATO-tag lesz, korábban George Robertson, a NATO volt főtitkára sem zárta ki ezt a lehetőséget. Struck a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak nyilatkozott, s „nagy haladásnak” nevezte, hogy Oroszország már hadsereg-fejlesztési terveit is megosztja a NATO-val. A miniszter kiemelte, hogy 2002 májusa óta az észak-atlanti szövetség és Moszkva szorosan együttműködik a NATO-Oroszország Tanács keretében, bevonták az orosz partnert a terrorizmus elleni harcra, a regionális válságok rendezésére vagy a leszerelésre vonatkozó döntésekbe. Struck az interjúban ismét kizárta annak eshetőségét, hogy német katonákat küldjenek Irakba, ám megismételte: Németország hajlandó kiképezni iraki tiszteket, ha felmerül ilyen kívánság. Jaap de Hoop Scheffer, a NATO új főtitkára korábban jelezte, nem zárható ki, hogy a szövetségtől iraki szerepvállalást várnak majd el. Ezzel cseng egybe a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin értesülése, amely szerint a NATO-nak várhatóan valamikor az év második felétől kezdve katonai felelősséget kellene viselni bizonyos iraki országrészekért. Február elején, a hagyományos müncheni biztonságpolitikai rendezvényen eszmecserékre lehet számítani az ügyben. VISSZHANG Ad: Aland, sziget a kisebbségekért; Új Szó, jan. 8. Azt tesszük, amit sugallunk Az Új Szóban rendre olyan cikkek jelennek meg, melyek az úgynevezett földkérdést elemzik, s egyben élesen bírálják a Magyar Koalíció Pártjának az álláspontját. Személy szerint örülök, hogy meglehetősen nagy teret kapott ez a téma. Külön köszönöm, hogy az Új Szó hasábjain, inteijúk formájában számos kérdésre magam is választ adhattam, ezért a múltban nem tartottam szükségesnek külön reagálni a megfogalmazott aggályokra, ellenben jeleztem, hogy készen állok segítséget nyújtani bárkinek, akinek a földügyekkel kapcsolatban bármilyen problémája van. így volt ez Kaszás Péter úr kérdéseivel is, melyeket a szerkesztőségből továbbítottak. Úgy tűnik azonban, hogy egyesek vagy többet vélnek felfedezni egy válasz mögött, mint ami valójában benne van, vagy én nem értettem meg a cikk írójának gondolatmenetét, ha az általa felvetett kérdésre, hogy mely esetben nem lehet alámenni az 1948-as határidőnek, a válaszom ennyire félremagyarázható volt. Szeretném újra hangsúlyozni ezt az egyébként egyszerű tényállást, amelyet, sajnos, túlbonyolítanak. A restitúdós törvényben (a 229/1991-es és az 503/2003-as számúban is) azokban az esetekben lehet alámenni az 1948-as határidőnek, ha az a személy, akinek a földjét a 104/1945-es és a 108/1945-ös Be- neš-dekrétum alapján konfiskál- ták, utólag kivételt képezett a kon- fiskálás alól a 26/1948-as rendelet alapján. Kivételt pedig azok a magyar nemzetiségű személyek képeztek, akik a 245/1948-as törvény értelmében visszakapták a csehszlovák állampolgárságukat. Nem kell feleslegesen komplikálni a kérdést, bizony elég akár „gyermekded módon” is értelmezni a jogszabályokat, és rájöhetünk, ha fordítva fogalmazzuk a választ, hogy csak azok nem kaphatják vissza a Beneš-dekrétumok alapján elkobzott földjeiket, akik háborús bűnösként el lettek ítélve. Jogtechnikailag ezt a problémát a res- titúciós törvények lábjegyzetei rendezik, ahol éppen a felsorolt jogszabályok szerepelnek. Ami az 1948 utáni földjogi törvényeket illeti: ismétlem, senki sem állította, sőt nem is sugallta, hogy ezzel a jogszabállyal minden földjogi problémát megoldunk. Fogalmam sincs, hogyan fogalmazódhat meg ilyen feltevés, hiszen csak arról volt és lehetett szó, hogy ismételten megnyissuk az első, 229/1991- es restitudós törvény kérvényezési határidejét. És mint ahogy a 229/1991-es törvény sem rendezett minden 1948 utáni, földekkel kapcsolatos problémát (a csorbatói jegyzőkönyv általi államosítást sem), ugyanúgy az 503/2003-as sem teszi ezt. A Magyar Koalídó Pártjának a földügyekkel kapcsolatos kezdeményezése sosem volt és nem is lehetett úgy prezentálva, mint egy általános kárpótlás vagy a földrendezés, és ha valaki következetesen figyelte akár az Új Szót is ebben témában, nem szerezhetett olyan benyomást, hogy az MKP mást sugall választóinak, mint amit tesz. Gál Gábor parlamenti képviselő
