Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-10 / 7. szám, szombat
y Pl Régió ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 10. A pozsonyi amerikai nagykövetségen szolgálatot teljesítő tengerészgyalogosok ajándékozták meg tegnap a komáromi gyermekotthon kis lakóit a külképviselet munkatársai körében gyűjtött ajándékokkal. „A tengerészgyalogosok között hagyomány, hogy karácsony előtt gyűjtést szerveznek az árva gyermekek javára - mondta Chrystopher van der Stelt, a komáromi hajógyár vezérigazgatója, aki maga is 6 évig szolgált ennél a fegyvernemnél. (Vas Gyula felvétele) A két Komárom polgármesterei és képviselő-testületi bizottságainak elnökei tárgyaltak A kooperációé a jövő A Tardoskedd közelében talált nőt még nem azonosították Sérülten a sínek között SZÁZ ILDIKÓ Infarktust kapott a trafikos? Nyitra. Halva találták egy helyi újságosstand 63 éves eladóját. A rendőröket egy vásárló riasztotta; a helyszínelő orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. Sem az elhunyt testén, sem a helyszínen nem utalt semmi arra, hogy a halált idegenkezűség okozta volna. Az eddigi információk szerint a férfi valószínűleg infarktust kapott - tudatta lapunkkal Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő, (ú) A nyílt utcán támadták meg Dunaszerdahely. Könnyebb fejsérüléssel úszta meg az ellene szerdán este elkövetett rablótámadást egy 58 éves nő a dunaszerdahelyi Rózsaliget lakótelepen. Táskájától, irataitól, mobiltelefonjától, valamint 400 korona készpénzétől fosztotta meg az ismeretlen rabló, így összesen mintegy 5400 korona kárt okozott neki - tájékoztatott Martin Korch nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő, (ú) Betörtek egy autóbazárba Fulianka. Csütörtökre virradó éjszaka az Eperjesi kerület településén egy kft használtautó-kereskedésébe törtek be ismereüen tettesek, miután átvágták a területet védő kerítést. Feltörték az irodaként szolgáló fabódét, s onnan elvittek 300 korona készpénzt, egy számítógépet és annak többfunkciós tartozékát, valamint négy könnyűfém-ötvözetű kerékagyat a gumiabroncsokkal együtt - tudta meg az Új Szó Magdaléna Fečová eperjesi kerületi rendőrségi szóvivőtől. (ú) Hamis ezressel fizettek a buszon Nagymihály. A Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat pénztárosnőjének bejelentése alapján vizsgálják annak a hamisnak bizonyult 1000 koronás bankjegynek az eredetét, amellyel egy egyelőre ismeretlen utas fizetett menetjegyéért a Varannó-Nagymihály vonalon közlekedő buszon. A hamisítvány fémszalag nélkül, gyenge minőségű papírra készült - tudtuk meg Magdaléna Fečová eperjesi kerületi rendőrségi szóvivőtől, (ú) Az autópályáról loptak táblákat Pozsony. A Pozsony-Zsolna közötti autópályán szerda délután és csütörtök reggel között valaki szabályosan lefűrészelt és elszállított két nagyméretű forgalomirányító és információs táblát - tudatta lapunkkal Lenka Bušová trencséni kerületi rendőrségi szóvivő. Az összkár eléri a 150 ezer koronát. A rendőrök felkeresik a környék hulladéklerakóit, hátha a tolvajok ott próbálták értékesíteni a táblákat, (ú) Fűtési szünet az egyetemen Nyitra. Takarékossági okokból csak január 12-én kezdődik a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen a vizsgaidőszak, addig műiden pedagógus kötelező szabadságát tölti. Az egy héttel meghosszabbított téli szünet több mint hétszázezer koronás megtakarítást jelent az intézménynek, mivel december 22. óta csak 7-8 fokra fűtik az épületeket. A diákok az intézkedés miatt nem kerülnek időzavarba, mert a legtöbben már a decemberi előterminusokban letettek néhány vizsgát. (vm) Dél-Komárom. Tájékoztató jellegű tanácskozást tartottak tegnap Dél-Komáromban Észak- és Dél-Komárom polgármesterei, alpolgármesterei, valamint a képviselő-testületek szakbizottságainak elnökei a két város közti szorosabb együttműködés lehetőségeiről. V. KRASZNICA MELITTA A találkozót Stubendek László és Lóczi Tibor, a két város idegenforgalmi és határokon átnyúló kapcsolatokért felelős szakbizottságainak elnökei szervezték, azzal a céllal, hogy a jövőben még szorosabbá fűzKassa. Négyhetes huzavona után sincs költségvetése az ország második legnagyobb városának. „Sajnos, a jobboldali képviselők csak számokat látnak, nem a mögöttük lévő életet. Fogták a piros ceruzát, és amit soknak találtak, azt egyszerűen kihúzták. Megtehették, hiszen nem az ő aláírásuk díszeleg a költségvetés alatt, hanem az enyém, így a felelősség sem az övék” - véli a főpolgármester, aki az utolsó pillanatig, azaz tegnap déli tizenkét óráig halogatta a döntést. Végül jogi szekértők tanácsára nem írta alá a képviselő-testület által jóváhagyott büdzsé-tervezetet, mivel a dokumentum szerinte Kassa. „A városi rendőröket ma már csak parkolóőröknek hívják a helyiek. Itt az idő, hogy véget vessünk ennek, és profik kezébe adjuk a parkolókat” - véli Zdenko Trebula főpolgármester, aki szerint a városi rendőrök energiáit szinte kizárólag a tilosban parkolók bírságolása emészti fel, a közbiztonság pedig eközben folyamatosan romlik. Ráadásul, a város parkolásból származó bevétele évi ötvenöt millió koronával kevesebb, mint amennyi a hivatalos becslés szerint lehetne, azaz 80 millió helyett alig 25 millió. Ez annyit jelent, hogy a rendőrök nem dolgoznak zék a városvezetők és a testületek együttműködését. Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere bevezetőjében hangsúlyozta, hogy bár Komárom a Duna két partján terül el, kezdettől egy város volt, amelyet a történelem viharai kettészakítottak. Az európai uniós csadakozást követően a két ország között légiesülnek a határok, ami az újbóli összetartozás érzését erősíti majd az itt élőkben. Ezt a célt szolgálja a városi hivatalok és az ön- kormányzatok képviselői közti, eddig baráti kapcsolatok szakmai együttműködéssé bővítése is. „Szeretnénk, ha Komárom és a térség fejlődése érdekében egymást támogató kapcsolatok jönnének létre” - tette hozzá Zatykó János, Dél-Kománemcsak agyaglábakon áll, hanem egyenesen veszélyezteti is a város működését. Trebulá újságírók előtt azt is ki merte jelenteni, hogy a jobboldali koalíció szándékosan diszkre- ditálni akarja őt, azaz egy működés- képtelen költségvetés elfogadásával lehetetlen helyzetbe akatja hozni a város első emberét. Igor Laskovský, az SDKÚ járási elnöke szerint az eredeti verziónál takarékosabb jobboldali tervezet kockázatos, ám működőképes. „Remélem, a főpolgármester nem gondolja komolyan, hogy a képviselők gondolkodás nélkül rábólintanak mindenre, amit a magisztrátus javasol” - mondta Laskoský. Hasonlóan vélekedik Emil Kočiš, a KDH elég hatékonyan. Trebulá szerint a életszínvonal csökkenése és az ország gazdasági helyzetének romlása hozta magával a megélhetési bűnözés növekedését, ez azonban a rendőrséget nem mentesíti a felelősség alól. Mielőbb tisztázni kell azt is, hogy a közterületeket illetően meddig teljed a városi, illetve az állami rendőrség alkalmazottainak hatásköre. A leváltott Tibor Danko városi rendőrparancsnok helyébe lépő Jozef Berta száz napot kapott a testület ráncba szedésére, és kéthetente személyesen tesz jelentést a részeredményekről. A legnagyobb problémának a létszámhiány mutatkozik, ha tehát a szabályos parkolásért más rom polgármestere. A bevezetőt követően az egyes bizottságok elnökei beszámoltak tevékenységükről, a hatáskörükbe tartozó szakterületekről. Megegyeztek abban, hogy a jövőben tájékoztatják egymást a szak- bizottságok és a testületi ülések időpontjáról, programjáról, lehetőség szerint részt vesznek egymás ülésein, és kicserélik eddigi tapasztalataikat. Lóczi Tibor véleménye szerint az idegenforgalom az egyik olyan ágazat, amelyben a legszélesebb körű lehetőségek mutatkoznak az együttműködésre. Jó példa erre Észak- és Dél-Komárom közös bemutatkozása a január 15-18 között Pozsonyban zajló idegenforgalmi kiállításon, amelyen a városok polgár- mesterei is részt vesznek. helyi elnöke is, aki szerint a főpolgármestert fel kellene jelenteni rémhírterjesztésért, mert amit Trebulá a helyi sajtóban összehordott a jobboldali javaslatról, már- már bűncselekmény. Kassán még nem fordult elő hasonló patthelyzet. A törvény értelmében ilyenkor rendkívüli városi tanácsülést kell összehívni, a testület által javasolt lépések azonban a főpolgármesterre nézve nem kötelező érvényűek. A végső szót az újból összehívott képviselő-testület hivatott kimondani, azaz a városatyáknak mindenképpen kompromisszumra kell jutniuk. Kassa januárban a törvény értelmében a tavalyi büdzsé 1/12 részéből gazdálkodik. lenne felelős, a járőröknek több idejük maradna a közbiztonság védelmére. Trebulá egyébként nem csak bevételi forrásként tekint a belvárosi parkolásra. A gépkocsik száma folyamatosan növekszik, ezért a jövőben más nagyvárosokhoz hasonlóan Kassán is szükség lesz korszerű, több szintes parkolóházakra. Ilyenekből egyelőre mutatóba sincs, mivel eddig nem jutott rájuk pénz. A februári önkormányzati ülésen megvitatandó javaslat szerint a parkolási díjakból befolyt összeget e célra kívánja felhasználni a város. Az utcák két oldalán álló autók ugyanis egyre inkább akadályozzák a forgalmat, ráadásul a városképet is csúfítják. Tardoskedd. Negyven-ötven év körüli, súlyosan sérült ismeretien nőre bukkantak szerdán délután a község vasútállomása közelében. „Az asszony az első és második sínpár között feküdt, sajnos, a kórházba szállítás közben meghalt. Pénteken döntöttünk úgy, hogy azonosításánál a lakosok segítségét kérjük, mivel eddig senki sem kereste az eltűnt személyt” - tájékoztatták lapunkat az érsekújvári vasúti rendőrségen. Bara Mihály tardoskeddi polgár- mestertől megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt asszony nem helybéli, kilétéről a falu lakosai sem tudnak semmit. A lila-fehér nyári blúzt, piros szvettert, piros SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Január 19-én tíz órakor a Regionális Művelődési Központban tartják az első válogatást a sikeres uniós pályázat jóvoltából induló nyelvi és informatikai továbbképzésre. Magyar Béla, a művelődési központ alkalmazottja, a pályázat kidolgozója lapunknak elmondta, január 20-án tíz órakor a párkányi régióból érdeklődők a Csemadok alapszervezetének ottani székházában vehetnek részt a válogatáson. „Azok az állástalanok, akik eddig nem jelentkeztek, és legalább középiskolai végzettséggel rendelkeznek, ne hagyják ki a lehetőséget. Várjuk azokat a háztartásbeli édesanyákat is, akik ugyan nem szerepelnek a munkahivatal nyilvántartásában, de nincsenek alkalmazásban” - tájékoztatott Magyar Béla. A továbbképzés iránt érdeklődők azon kívül, hogy másod-, illetve harmadfokú, nemzetközeiig is elfogadott nyelvvizsgát tehetnek le fél év leforgása alatt, informatikai képzésben részesülnek, továbbá szociális és pszichológiai tanácsadásban is. A munkahivataltól pedig ösztönző, havi ezer koronát kapnak a segélyhez, és térítik számukra a továbbképzéssel járó útiköltségeket. „Egyedülálló kezdeményezésről van szó, megyei fenntartású intézményünk ugyanis számos rendezvény mellett a lakosok továbbképzését, művelődését is hivatott biztosítani. A munkahivatal alkalmazottai szerint ekkora érdeklődést még nem tapasztaltak egyetlen továbbképzés iránt sem” - jegyezte Komárom. A Selye János Gimnázium második éve kapcsolódik be az Európai Unió által támogatott, Socrates oktatási tervezet részét képező Comenius-programba. Ennek keretében két angliai, egy-egy németországi, olasz és magyarországi iskola, valamint a házigazda szerepét betöltő Selye Gimnázium 13 tanára vasárnapig Komáromban tanácskozik, és önti formába a jövő tanévre vonatkozó elképzeléseket. Díté Anitától, a gimnázium angol szakos tanárától, a tervezet hazai koordinátorától megtudtuk, a Közös Világ elnevezést viselő program elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a különböző országok tanárai, diákjai közelebb kerüljenek egymáshoz, megismerjék egymás munkáit. „Ez a nyitás nem csupán számunkra fontos, ugyanígy érzik ezt a külföldi, elsősorban az angliai kollégák is - mondta. - A program keretében három területen folyik a munka: az egyik mindig az angol nyelv, a másik kettő pedig előre meghatározott további két tantárgy. Az idei tanévben például történelem és polgári nevelés, jövőre a természettudományi tárgyak és a zene a kiválasztott terület.” téli sportkabátot és fekete nadrágot viselő nő fején világoskék virágmintákkal díszített, piros kendő volt, a lábán pedig fekete, Roháč feliratú gumicsizma. A vasútállomás környékén dolgozó fuvarozók, vállalkozók már látták őt ott korábban is. Az asszony az érsekújvári Sziget parkerdőben kóborló, telelő hajléktalanok egyike is lehetett. Az elhunytnak hiányzott a fogsora, a hasa tájékán egy vízszintes, 15 centiméteres régi sebhely van. Azok, akik a ruházata alapján felismerni vélik az egyelőre tisztázatlan okokból megsérült, magatehetetlenül a sínek között hagyott asszonyt, hívják az érsekújvári vasúti rendőrség ügyeletét a 035/6423 217-es telefonszámon. meg Stugel Tibor, a központ igazgatója. A január végén induló és feltehetően szeptember végéig tartó továbbképzésre 25 ezer 548 eurós támogatásban részesültek. A központ igazgatója elmondta, az érsekújvári és a párkányi régió lakosai a lehetőségről elsősorban az Új Szó jóvoltából értesültek, ennek köszönhető, hogy nemcsak a járás két városából, hanem Bartról, Kürtről, Udvardról is vannak már érdeklődőik. A válogatásokon elsősorban azoknak lesz szerencséjük, akik valóA régió lakosai a lehetőségről elsősorban az Új Szóból értesülhettek. ban szeretnének a közeljövőben elhelyezkedni és a tanultaknak köszönhetően hosszú távon érvényesülni. Az Érsekújvári járásban jelenleg közel 7400 munkanélkülit tartanak nyilván, az egy évnél régebben állástalanok száma megközelíti a hatszázat, és csaknem ezren már több mint két éve nem tudnak elhelyezkedni. Az európai színvonalú nyelvi és informatikai képzést a Művelődési Akadémiával együttműködve valósítják meg, az érsekújvári Regionális Művelődési Központ székhelyén, valamint a Csemadok párkányi székházában. Az érdeklődők további információkért az RMK, Regionálne osvetové stredisko - központjához fordulhatnak: Sznf (SNP) utca 32, 940 62 Nové Zámky, vagy a 035/6420 265-ös telefonszámot hívhatják. A diákok munkáit aztán elküldik a programba bekapcsolódó többi iskolába, így lehetőségük van megismerni egymás munkáit. „A diákoknak lehetőségük van megismerni, hogy más nemzetek fiataljai miként közelítették meg a témákat, számukra mi a fontos, milyen értékrendet képviselnek. A témákra főként angliai tanárok tesznek javaslatot. Bámulatos az az ötletgazdagság, amivel rendelkeznek. Ez talán annak is köszönhető, hogy az ő iskolarendszerük sokkal inkább a kreatív gondolkodásra, a diákok önmegvalósításának kibontakoztatására épül - fejtette ki Díté Anita. - Ámulattal néztük például azokat a hatalmas rajztermeket, ahol a diákjaik dolgozhatnak.” A tanárok találkozóját tavasszal a diákok találkozója követi, a tanárnő sajnálatára anyagi okok miatt csak a három legjobban dolgozó diáknak van lehetősége eljutni erre az összejövetelre. A program megvalósításához szükséges pénzt pályázat útján teremtik elő. A külföldi és hazai tanárokat tegnap fogadta Bastrnák Tibor polgármester és Szabó Béla alpolgármester, aki röviden ismertette a vendégekkel Komárom történelmét. Trebul'a az utolsó pillanatban úgy döntött, nem hagyja jóvá az elfogadott tervezetet Kassa költségvetés nélkül maradt JUHÁSZ KATALIN A város parkolásból évente 25 milliót szed be, de az összeg akár 80 millió is lehetne Korszerű parkolóházat építenének JUHÁSZ KATALIN A hivatalban még nem tapasztaltak ekkora érdeklődést Nyelvi és informatikai képzés állástalanoknak Nemzetközi tanácskozás a komáromi Selye Gimnáziumban Comenius-program V. KRASZNICA MELITTA