Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-09 / 6. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 9. Kitekintő Nyilatkozik a Szaddám Húszéin elfogásában részt vevő amerikai magyar katona, aki tartalékos őrmestereként tavaly március végén került ki Irakba Parancsot kaptunk: elfogni élve vagy halva Gabor Falvy 32 éves, Kaliforniában született, foglalkozására nézve rendőr. Szülei a negyvenes évek véjgén mentek ki az Egyesült Államokba, anyanyelvi szinten beszél magyarul. SERES LÁSZLÓ Négy évig szolgált a tengerészgyalogságnál. Az amerikai hadsereg tartalékos őrmestereként tavaly március végén került ki Irakba. Harcolt Szaddám Fedajin milíciája ellen, a háború vége óta pedig az új iraki rendőrség és a biztonsági szolgálatok felállításáért felel. Amit soha nem fog elfelejteni: milyen volt az a nap, amikor elfogták Szaddám Huszeint. Pontosan mi a feladata a hadseregnél? Az én csoportom a civil lakossággal való kapcsolatért, a belső biztonság helyreállításért felel. Ha a hadsereg bevonul olyan helyekre, mint Bosznia, Szomália vagy Irak, akkor mi, a Civil Affairs tagjai, segítünk, hogy a létrehozandó új kormányzat megbízható rendőrségre tudjon támaszkodni. Vannak, akik a bankokkal, az iskolarendszerrel, az infrastruktúrával foglalkoznak - én csak a civü rendőrséggel. Hogyan került Tikrit körzetébe, ahol aztán elfogták Szaddámot? Március végén Dél-Irakban kezdtem, ahol a régi rendszer emberei utóvédharcokat folytattak, de már akkor is sok volt a gerillatámadás. A rezsim bukása után, április elején Bagdadon át mentünk fel Tik- ritbe, Szaddám szülővárosába, ahol naponta többször is ránk támadtak kisebb gerillacsoportok. Beköltöztünk Szaddám egyik hatalmas palotájába, és ott maradtunk úgy két hétig. Majd több kisebb csoportra osztottak minket, és engem harminc társammal együtt Bakubába küldtek, Bagdadtól északkeletre. Milyen volt a biztonsági helyzet? Komoly ellenállás nem volt, legalábbis én nagy harcokat már nem tapasztaltam. Inkább sok kisebb fegyveres rajtaütést, bombákat az úton. Most rosszabb a helyzet, mint áprilisban. Szaddám csapatai harcoltak még akkor, vagy már az új, iszla- mista fegyveresek? Ez ott még a régi gárda volt. Később sokan megadták magukat, mi pedig a magasabb rangúakat letartóztattuk, az alacsonyabb beosztásúakat többnyire elengedtük. A minap jött a hír, hogy letette a fegyvert a volt iraki kormányzó párt, a Baath több tucat magas rangú vezetője. Ez összefügg Szaddám elfogásával? Ez egyértelműen annak a következménye. Amíg el nem kaptuk, sok ember hitte - félelemmel vagy szeretettel -, hogy egyszer vissza fog jönni. Hogyan fogták el a diktátort? Ön részese volt annak a katonai műveletnek, amelynek keretében - több hónapos hírszerzés nyomán - bekerítették, végül élve megtalálták Szaddámot. Tagja volt az akciót kivitelező speciális egységnek, a Task Force 21-nek? Nem, én egy másik, brit-amerikai koalíciós Task Force tagja voltam. Nem a mi feladatunk volt „az ajtó berúgása”, nekünk azt kellett biztosítanunk, hogy ne történjenek háborús bűnök, és hogy ha anyagi kárt okozunk, akkor azt helyreállítsuk. Az akció neve Red Dawn (Vörös hajnal) volt, és Tikrittől 15- 20 kilométerre, délkeletre hajtottuk végre. Valóban sok és főleg helytálló információ jött be Szaddám valószínű búvóhelyéről, főleg helybéliektől - nem is csoda, hiszen negyvenmillió dollár volt jutalomként kitűzve. Megtudtuk tehát, hogy a volt diktátor két helyen lehet csak. A hadsereg az egész körzetet lezárta, senki sem mehetett se ki, se be, és elkezdték módszeresen átkutatni a környéket. Összesen mintegy négyezer katona vett részt a műveletben. Különösen figyeltünk persze a két legvalószínűbb házra, amelyek talán egy kilométerre voltak egymástól... ... ez volt a Wolverine I és II. Igen. Először nem találták Szaddámot, csak két-három magas rangú Baath párti vezetőt, őket azonnal letartóztatták. Aztán az egyik katona a Wolverine II mellett talált valamit, ami búvóhelynek látszott. Látta, hogy tényleg az, úgyhogy azonnal hívta a Special operations embereit. Ők lekiáltottak, hogy aki lent van, azonnal jöjjön ki. Nem jött válasz, erre újra felszólították, hogy jöjjön elő, aki lent van, különben ledobnak egy kézigránátot. Ekkor hallották a választ: „Szaddám Húszéin vagyok, Irak elnöke, tárgyaim szeretnék”. Kihúzták a lyukból, lefektették a földre, és ő újra elmondta ugyanezt. Mire az egyik katona közölte vele: „Bush elnök üdvözletét küldi”. Az amerikai tudósítások szerint is másodperceken múlt, hogy nem dobták le a kézigránátot. így van. A felszólításnál a gránátok már ki voltak biztosítva. Mi volt a parancs? Élve vagy halva kellett elfogni Szaddámot? Élve akartuk elfogni, hiszen tudtuk, hogy sok információ birtokában van. De a parancs az volt, hogy élve vagy halva. Bekalkulálták azt is, hogy lelövik, ha ellenáll. Persze. Arra készültünk, hogy ha elfogjuk Szaddámot, abból nagyon komoly harc lesz. Mindenki, aki részt vett az akcióban, nagyon meg volt lepve, hogy végül milyen könnyen zajlott le az egész. Hogyan kerülhetett Szaddám ebbe a helyzetbe? Magányosan, egy Kalasnyikov, egy pisztoly és 750 ezer dollár társaságában ül egy föld alatti üregben, sehol egy támogató. Állítólag kurdok kapták el és lökték be oda. Ezt én is hallottam, de nem igaz. Egyszerűen az bizonyosodott be, hogy Szaddám pontosan olyan gyáva, mint amilyennek gondoltuk. Éppen azért készültünk nagy harcra, mert tudtuk, hogy Szaddám maga gyáva, de a hívei a végsőkig elszántak. Én harcoltam fe- dajinok ellen, és állíthatom, hogy ezek az emberek nem félnek a haláltól. Szaddám korábban ezen a környéken szerette tesztelni a biztonsági erőit: elbújt valami ismeretlen faluban, és meg kellett találniuk. Persze ez akkor volt, amikor még hatalmon volt. Hogy most, amikor tényleg menekülnie kellett, hová tűntek a hívei, sose fogjuk megtudni. Nagyon nyugodt volt, amikor elkapták. Nem lehet, hogy valakik bedrogozták? Hallottam erről is, de ez sem igaz. Teljesen józan volt az elfogásánál, pontosan tudta, mi történik vele. A Fox News szerint Szaddám kifejezetten megígérte egy bizalmasának, hogy nem adja meg magát élve az amerikaiaknak, inkább megöli magát. Nem tette meg. Mint mondtam, gyáva volt. Ön hol volt, amikor mindez történt? Én akkor Wolverine I mellett voltam, pár száz méterrel odébb. A csapatom tagjai húzták elő Szaddámot a rejtekhelyéről. Ott voltam közvetlenül utána, amikor a faluban vártunk a helikopterre, hogy elrepítsék Bagdadba. Beszélni nem tudtam vele, de láttam és le is fotóztam. Letartóztatták, orvosok vették körül, beszélt a tisztekkel, nagyon jól beszél angolul. Mondta, hogy jól van, és megismételte, hogy tárgyalni akar. Még aznap este elvitték Bagdadba. Mit érzett, amikor elkapták Szaddám Huszeint? Azt, hogy holnap menjünk haza! Én 1989-ben kezdtem a hadseregnél, megjártam Panamát, Szomáliát, Haitit, de a leginkább Irakban tartom helyesnek a jelenlétünket. Sok irakit ismertem meg, akik elmesélték, milyen diktatúra volt Szaddám alatt. Ez egy olyan ember volt, aki már akkor lelkifurdalás nélkül megölt téged és a családodat, ha csúnyán néztél rá. Az elfogás pillanatában, még jóval a DNS-teszt előtt honnan tudták, hogy valóban Szaddám az, nem pedig egy hasonmás? Abban a percben nem gondoltam, hogy más is lehet. Hosszú volt a haja, szakálla is volt, de alaposan megnéztük, és valahogy tudtuk- éreztük, hogy ő az. Pár órával később, amikor aludni próbáltam, arra gondoltam, lehet, hogy mégsem. És másnap is mindenki azt mondta, talán túlontúl könnyű volt az elfogása, ez gyanús volt. De tudtuk, hogy pár nap múlva meglesz a DNS-teszt. A beszámolók szerint a búvóhelyen dokumentumokat is találtak, amelyek az iraki fegyveres ellenállásról szolgáltak értékes információkkal. Állítólag innen tudták meg az amerikaiak, hogy nem Tikrit, hanem Samarra az ellenállás központja. Dokumentumokról nem tudok, csak a fegyverekről és a pénzről. Azt pedig már korábban is tudtuk, hogy Samarra a központ, én is voltam ott a csoportommal. Tik- ritben nem volt nagy harc, maga a „Szunnita háromszög” azonban nagyon kemény. Ön hírszerző Irakban? Nem, mi csak együttműködünk a hírszerzéssel. Egyébként egyre könnyebb bizalmas információkhoz jutni. Eleinte nehézséget okozott kapcsolatot találni a lakossággal, de ma már egyre többen jönnek, akik segíteni akarnak. Az irakiak többsége örül annak, hogy ott vagyunk. Ezt komolyan mondja? Teljesen. A tévében csak a fegyveres ellenállás látszik, de mi erre azt mondjuk: most mindenki, akinek problémája van Amerikával, ott harcol Irakban, líbiaiak, palesztinok. A legtöbben örülnek annak, hogy változást hoztunk - persze azt is akarják, hogy menjünk el. Hogyan lehet demokráciát és civil biztonságot teremteni Irakban? Megnyerhető ez a háború? Ez nagyon komoly probléma, mindenképpen meg kell nyernünk a helyiek szívét és lelkét. Problémát okoz a régi rendszer híveinek integrálása is. Mi, ha bevonulunk egy városba, azonnal felállítunk egy civil katonai műveleti központot (CMOC), amelynek az a célja, hogy a helyi lakosság tudjon kommunikálni a hadsereggel, el tudja panaszolni a sérelmeit, amelyeket igyekszünk orvosolni. Valóban igaz, hogy sokan még mindig biztonságosabbnak látják Szaddám rendszerét: mindig volt víz, benzin, gáz. Csak éppen véres diktatúra volt. Gyorsan be kell fejeznünk az újjáépítést, és át kell adnunk az országot az irakiaknak, hiszen amíg 100-200 ezer amerikai és brit katona ott van, mindig lesz probléma a terrorizmussal. Kicsit ismerem Irak történetét, ezért úgy gondolom, hogy ott nyugati típusú demokrácia sose fog működni. Ahhoz túl nagy az ellentét a törzsek, a különböző frakciók között. De egy békés, demokratikus, a sokféle érdekeket képviselő kormányzat mindenképpen létrehozható. A kilencvenes évek második felében Kim Hjon Hi fokozatosan eltűnt a nyilvánosság elől - már csak átlagos nő akart lenni A megtért terroristanő férjhez ment a leszerelt kémelhárítóhoz CSOMA MÓZES Eltűnt a radarok képernyőjéről a dél-koreai légitársaság utasszállító gépe Mianmar térségében 1987 novemberében. A KAL 858- as járatán 115 ember tartózkodott. Mint kiderült: a merényletet két észak-koreai titkos ügynök hajtotta végre, akik előtte pár napig a magyar fővárosban tartózkodtak. A történtek részleteire hamar fény derült, a szöuli közvélemény azonban egyre bizonytalanabb a hivatalos állásponttal kapcsolatban. A hozzátartozók szervezete pedig újbóli vizsgálatot követel. A két ügynököt pár nappal a terrorakció után a bahreini repülőtéren tartóztatták le: a hetvenéves férfi elharapta a cigarettájába rejtett ciánkapszulát, a huszonhat éves nő viszont életben maradt. Kim Hjon Hi a szöuli hatóságoknak elmondta, hogy a phenjani Idegennyelvi Egyetem japán szakos hallgatójaként került kapcsolatba a titkosszolgálattal. Három évig tartó kiképzése után Kínában és Makaón hajtott végre egyszerűbb feladatokat, majd a veterán ügynökkel közösen parancsot kaptak a KAL Bagdad-Szöul járatának felrobbantására. A Phenjan-Moszkva-Buda- pest útvonalat észak-koreai diplomata-útlevéllel tették meg, a Ferihegyi repülőtértől pedig az északkoreai nagykövetség gépkocsiján folytatták útjukat. Bécsben már hamisított japán útlevelet használtak, majd egy utolsó átszállással eljutottak a célponthoz. A bagdadi repülőtéren két telepített ügynöktől megkapták a Panasonic táskarádióba rejtett bombát, majd felszálltak a KAL 858-as járatára. Abu- Dzabi- ban a repülőgép még utasokat vett Kim Hjon Hi őszinte bűnbánatot mutatott, felvette a keresztséget. fel, így a rádiót hátrahagyva kényelmesen leszállhattak. A dél-koreai hatóságok magyarázata szerint az észak-koreai vezetés ezzel az akcióval akarta elriasztani a nemzetközi közvéleményt a szöuli olimpiától. A KNDK így azonnal felkerült a terrorizmust támogató országok listájára, az életben maradt elkövetőt pedig a szöuli legfelsőbb bíróság halálra ítélte. A kivégzésre azonban nem került sor, ugyanis az államfő - saját humanizmusát hangoztatva - rendkívüli kegyelmet gyakorolt. Kim Hjon Hi pedig őszinte bűnbánatot mutatott, felvette a keresztséget, és ma buzgó református. A meglehetősen egyértelműnek tűnő történettel kapcsolatos bizonytalanság alapja az, hogy a repülőgép-katasztrófáknál szokatlan módon a roncsok és a holttestek nem kerültek elő. 1990 márciusában a kérdéses területen ugyan találtak két ütött-kopott lemezdarabot, ám ezek csak újabb kétségeket ébresztettek. A két lemez ugyanis meglepő módon illeszkedett egymáshoz, sőt még az azonosításhoz szükséges felirat is szerepelt rajtuk. A szakértők szerint szinte lehetetlen, hogy a tengerbe zuhant repülőgép maradványai közül éppen két egymás melletti darab kerüljön elő. A hozzátartozók szervezete ráadásul úgy véli, hogy a terrorakció körülményeit vizsgálva nem szabad figyelmen kívül hagyni a belpolitikai tényezőket sem. 1987 tavaszára ugyanis Dél-Koreában szinte pattanásig feszült a helyzet: tüntetők százezrei követelték a kvangdzsui diákfelkelés vérbefojtásával hírhedté vált katonai kormányzat lemondását. Csőn Du Hvan tábornok-elnök az össznépi nyomás hatására végül hozzájárult a közveüen elnökválasztáshoz. A megmérettetés lehetősége azonban váratlanul érte a rivalizáló ellenzéki csoportokat, a kampányidőszak finisében pedig bekövetkezett a terrorakció. A tömegtájékoztatás ontani kezdte a valós és a valótlan információkat. A választás előtti napon ráadásul a kormányzat különgéppel hazavitette a félelmetes elkövetőt, így a lakosság fenyegetettségérzete kétségkívül hozzájárult Ro Te Vu nyugalmazott tábornok győzelméhez. A hozzátartozók szervezete tehát óvatosan körülírva azt sugallja, hogy a terrorakció hátterében egy kormányzati szintű összeesküvés húzódik. A politikai krimibe illő feltételezés szerintük mindenképpen helytálló, hisz a hivatalos álláspontban több ellentmondás is fellelhető. A hatóságok például Kim Hjon Hi vallomásának kiegészítéseként bemutattak egy gyermekkori fényképet. A hetvenes évek elején készült fekete-fehér képen úttörőnyakkendős kislányok láthatók, amint a phenjani repülőtéren virágcsokorral köszöntik a szöuli vöröskereszt tárgyalóküldöttségét. Többeknek azonban feltűnt, hogy a megjelölt úttörőlány fülkagylója egyáltalán nem hasonlít a terroristanőére. Sőt állítólag egy ismeretlen északkoreai nő azt nyilatkozta, hogy a megjelölt lány ő maga. Pár hete Önéletrajzi könyvei eladási rekordot döntöttek. viszont egy nyugdíjas japán újságíró közölte, hogy annak idején ő is készített fényképeket a szöuli küldöttség fogadásáról. A Jomiuri Sinbun című napilapban megjelent színes képen a kislányok sokkal jobban láthatók: a megjelölt úttörőlány fülkagylója valóban eléggé jellegzetes, a sorban mögötte álló kislány viszont kifejezetten hasonlít a terroristanőre. A találgatások valóságtartalmától és az újbóli vizsgálat kimenetelétől függetlenül egyértelmű, hogy a történtek kulcsfigurája maga a terroristanő. Kim Hjon Hi szabadulását követően a kormányzat legitimitásának élő bizonyítékává vált. Országszerte antikommunis- ta előadásokat tartott, rendszeresen szerepelt tévéműsorokban, önéletrajzi könyvei pedig eladási rekordot döntöttek. Most már átlagos nő akarok lenni című írásának első kötete a szöuli nemzetközi kiadási lista alapján még magyarul is megjelent. A kiszivárgott hírek szerint Kim Hjon Hi a jogdijakból luxuslakást vásárolt magának Kangnamban, Szöul elitnegyedében. A közvélemény rosszallásának kivédésére pedig 850 millió vont (200 millió forintot) utalt át az áldozatok hozzátartozóinak. A kilencvenes évek második felében Kim Hjon Hi fokozatosan eltűnt a nyilvánosság elől. Mint a szöuli bulvárlapok megtudták, a hétköznapi életre vágyó nő férjhez ment a biztonságára vigyázó kémelhárító tiszthez. A hagyományos koreai esküvő után a férfi leszerelt a szolgálattól, majd fivérével együtt üzleti vállalkozásba kezdett. A közelmúltban az egyik legolvasottabb női magazin exkluzív interjút közölt az egykori terroristanővel, aki boldog családanyaként már a második gyermekét várja. (Teknős Miklós felvétele) „Ezek az emberek nem félnek a haláltól"
