Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-09 / 6. szám, péntek

2 ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 9. Vélemény és háttér KOMMENTÁR Betöréses pártépítés TÓTH MIHÁLY Jobb politikai szalonokban egy rendszerváltó ország pártstruktú­rája minőségének vizsgálatánál a kérdések kérdése: a politikából mennyire sikerült kisöpörni a szélsőségeket. A lakosság demokrá­cia iránti elkötelezettségének egyértelmű bizonyítékaként könyvelte el a világ, hogy Csehországban a választók a törvény- hozásból demonstratívan kiszavazták Sládek fasisztoid szélsősé­geseit. A tisztességes emberek számára az is „megér egy misét”, hogy Csurka ma a magyarországi politikai élet perifériá­ján tanyázik. Elkeserítő, hogy a szlovákiai politikai életben jobbról is, balról is szélsőséges pártok határolják be a mozgásteret. Törhetjük a fe­jünket, az veszélyesebb-e, hogy a kommunista párt szélsőbalról hirdeti az igét, vagy hogy a nemzetiek szélsőjobbról ígérnek egy­szerű módszereket bonyolult feladataink megoldására. A leges- legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a szélsőségesek ereje a de­mokrácia rovására összeadódik. Hetekkel ezelőtt megállt bennünk az ütő, amikor arról értesül­tünk, hogy Szlovákiában kialakulóban van a nemzetileg orientált erők konföderációja. A hír nem azért keltett megrökönyödést, mert arról szereztünk tudomást, hogy a szélsőségesnek, szélsősé­gesebbnek és legszélsőségesebbnek ismert politikai szervezetek összevonják erőiket. Az volt meglepő, hogy a korábban kettésza­kadt, majd újraegyesült Szlovák Nemzeti Párttal a HZDS-ből le­vált politikusoknak azok a csoportjai szűrték össze a levet, ame­lyekről azt gondoltuk, hogy Mečiartól eltávolodva levonták a kö­vetkeztetéseket. Amikor Vojtech Tkáč néppártja, illetve Ivan Gašparovič mozgal­ma a HZDS-ről lemorzsolódott, még a vájtfülűbb politizálok zö­me is úgy értelmezte az e két személyiség köré csoportosultak lé­pését, hogy azokról van szó, akik annak idején nehezményezték a HZDS frigyét a Szlovák Nemzeti Párttal, illetve a Munkásszövet­séggel. Nem lenne nehéz bebizonyítani, hogy a HZDS által domi­nált koalíció a nemzeti, illetve a baloldali szélsőség jelenlétének hatására működött még rosszabbul, még primitívebb módszerek­kel, mint nélkülük működhetett volna. A rendszerváltás óta eltelt 14 év alatt azt tapasztalhattuk, hogy a bajba került tehetségtelen, de nagy ambíciójú politikusok végső menedéke a melldöngető hazafiaskodás. Gašparovičról tudtuk, hogy ambíciója hatalmas, de bíztunk abban, hogy nem egészen tehetségtelen. Tkáčot jól felkészült szociális ügyi szakemberként ismerte meg az ország. Azzal, hogy lepaktáltak Slotával, mind­ketten saját színvonaluk alatt cselekedtek. Nyilván pánikba estek, amikor a közvélemény-kutatási adatokból kiderült, hogy pártjuk - lósporti hasonlattal élve - a „futottak még” kategóriába se tartozik. Nem találtak más menedéket, csak a nacionalizmust. Egyik szemem sír, a másik nevet a legújabb fejleményen. Tegnap kiderült, hogy a belügyminisztériumban nem Ján Slotát; a nem­zeti konföderáció atyamesterét tekintik az SNS döntéshozatalra jogosult vezetőjének, hanem Peter Súlovskýt, akit a nemzeti párt egy másik szárnya szintén elnökké választott. Súlovský és embe­rei - a pártszékház ajtaja zárjának megfúrásával - már birtokon belül is vannak. Nevet az egyik szemem, mert ezzel talán elhárul a szélsőjobb erők parlamentbe jutásának veszélye. A másik sze­mem sír, mert elszomorító, hogy ilyen módszerei vannak nálunk a politikának. Ragályos módszerek... JEGYZET Tanulnak egymástól PÉTERFI SZONYA Csehországban e hét elején az alapellátó orvosok, a fogászok és a patikusok egy órán keresz­tül szüneteltették a rendelést és a gyógyszerkiadást. Tiltako­zásul amiatt, hogy az állam és az egészségbiztosítók, előny­ben részesítve a kórházi ellá­tást, kéthavi késéssel térítik számláikat. Az érintettek, vagyis a lakosság túlnyomó többsége - a kezdő­dő náthalázjárvány ellenére - többnyire megértéssel fogadta a fehérköpenyesek tiltakozá­sát, mondván, miért tűrnék szótlanul az igazságtalan pén­zelosztást? Érdekes volt látni, hogy a cseh tárcavezető asz- szony személyesen nem nyilat­kozott a történtekről, majd je­lentős késéssel sajtóközle­ményben jelentette be, megérti a fehérköpenyeseket, és egy hónap múlva új elszámolási rendelet lát napvilágot. Mintha csak a hazai egészség- ügyi minisztert hallanánk - je­gyezték meg orvos és gyógy­szerész ismerőseim. Nem ta­gadták, helyeslik cseh kollégá­ik megmozdulását, majd beval­lották, ők boldogan cserélné­nek velük, hiszen a legnagyobb hazai biztosító jóvoltából to­vábbra is hat-kilenc hónapos késéssel kapják meg pénzüket. Annak ellenére, hogy az egész­ségügyi miniszter által szorgal­mazott Veriteľ Rt. már milliár- dokat adott kölcsön az Általá­nos Egészségbiztosítónak. An­nak ellenére, hogy kevesebb beteg gyógyul a kórházakban, sőt intézetek, osztályok szűn­nek meg, hogy a rászorulók egyre inkább térítésmentes gyógyszert kérnek orvosuktól, hiszen megterhelő a vényért kért húsz korona is. Egyre ke­vesebben bíznak abban, hogy a februárban esedékes újabb gyógyszer-kategorizáció való­ban csökkenteni fogja a króni­kus betegségben szenvedők ki­adásait. Egyre többen tartanak attól, hogy Szlovákiában is megtör­ténhet az, ami a minap óriási felháborodást váltott ki Ma­gyarországon. Ott is új jegy­zékbe foglalták a közgyógyá­szati (vagyis térítésmentes) el­látásba tartozó orvosságokat, és minő véletlen, a koleszterin­szintet csökkentő gyógyszerek sokaságából csak egyetlen egy került a listára. A minisztériu­mi illetékesek a felháborodott gyógyszercégek tiltakozása nyomán ugyan beismerték té­vedésüket és egy hónapon be­lül a jegyzék kiegészítését ígé­rik, ám ez nem orvosolja a töb­bi gyártó tetemes, többmilliós anyagi veszteségét. A tévedés egyedüli nyertese a listás, térí­tésmentes gyógyszert gyártó cég és egyesek szerint az(ok) is, aki(k) összeállították a jegy­zéket. Jól gondolja a tisztelt olvasó, hogy idehaza sem kizárt az ilyesmi, bár tájainkon kifino­multabb módszerek használa­tosak. Általában a gyógyszerá­rak szabják meg, mely gyógy­szer melyik csoportba kerül. A döntést egy bizottság hozza, de az talány, milyen szabályok alapján. Mindenki tudja, hogy fennáll a korrupció gyanúja, de egy­szerűbb hallgatni. Az illetékes minisztereknek is.- A miniszter szerint egyre jobb az ország gazdasági helyzete, én meg úgy érzem, hogy hovatovább száraz ke­nyérre sem lesz pénzünk... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ GAZETA WYBORCZA Powidzban jöhet létre az Egyesült Államok legnagyobb lengyelor­szági katonai támaszpontja, írta a lengyel lap. A lengyelek azt szeret­nék, ha az amerikaiak átvennék a powidzi repülőteret, amely szerin­tük eszményi támaszpont lenne, és csak a németországi Rams- teinnel vethető össze. Távol esik a nagyobb városoktól, ami előnyös a zajártalom miatt és stratégiai megfontolásokból is, emellett vi­szonylag jó az infrastruktúrája. A további lengyel ajánlat: a Poznan melletti Krzesiny és a lódzi vajda­ságbeli Lask. Á lengyelek még négy bázist ajánlanak. Nemrég Moszkvában járt az amerikai kül­ügyminisztérium küldöttsége, hogy eloszlassa a tervezett len­gyelországi amerikai támaszpont­okkal kapcsolatos orosz aggodal­makat. A lap értesülése szerint az oroszoknak az a fontos, hogy az országot kettészelő Visztula vona­lától keletre ne létesüljenek ame­rikai támaszpontok. A fapados mint szellemi mérce Furcsa, szokatlan és a szlo­vákiai magyar sajtótörténet­ben ismereteim szerint példa nélküli írás jelent meg az Új Szó 2004. január 2-i számá­ban Fontos év címmel; szerzője Csáky Pál miniszter­elnök-helyettes. SOÓKY LÁSZLÓ Attól és amiatt furcsa, ahogy minősít. Egyaránt minősíti a 20. szá­zad - mások mellett - meghatározó politikusait, Franklin Delano Roose- veltet és Winston Churchillt, vala­mint a szlovákiai újságírók meg nem nevezett „ékesebb és fiatalabb titán­jait”. A magam részéről nem gondo­lom úgy, hogy „kombinálható a saj­tószabadság és a kettőhúszas tej”, sőt azt gondolom, hogy egyetlen kollégám sem vállalná ezt a termé­szetellenes kombinációt. A politiká­val, a politológiával és a politika csi- nálóival az újságírók kapcsolata merőben más, mint azt a szerző su­gallja. Főleg amiatt veszélyes Csáky Pál újévi megnyilvánulása, mert megkérdőjelezi a vélemény szabad­ságát és a másként gondolkodás le­hetőségét, mégpedig - szerény véle­ményem szerint - államférfiúhoz méltatlan, nyegle, lekezelő módon. Mondanivalóját alátámasztandó se­gítségül hívja brit kollégája meg­jegyzését, mely szerint: „a kommu­nizmusban az a legszörnyűbb, ami utána jön”. A szerző utólagos enge- delmével az újságíró szemszögéből értelmezném a jegyzett és számom­ra szimpatikus aranyköpést: 1. Ha a szerző brit kollégája egy meghatározó és kellőképpen kon­zervatív brit napilapban írta volna le azt, hogy „a sajtószabadságba a hathúszas fapadossal érkező éke­sebb és fiatalabb titánok ma is ta­nácsokat küldenek a politika csiná­lóinak”, megkockáztatom, hogy ez a brit politikus két nap elmúltával már nem lenne a miniszterelnök­helyettes kollégája, mert a sajtó az ott természetesen működő eszkö­zeivel és hagyományaival ellehe­tetlenítené őt, s nem fordítva, ahogy az a mi tájainkon szokás. 2. Fapados fiatalabb és ékesebb publicista kollégáimmal együtt so­ha nem állítottuk magunkról azt, hogy aláírtuk volna a Charta ‘77-et vagy más kommunistaellenes do­kumentumot. A magunk szoron­gással teli kis lehetőségei szerint ír­tuk, sokszorosítottuk és terjesztet­tük azokat az iratokat, amelyek a szlovákiai magyar oktatásügy és kultúra megóvása érdekében anno megszülettek. Egyikünk sem volt különösebben nagy hős, azt sem tartom különösebben publikusnak, hogy Havel egykori köztársasági el­nöktől van egy nagypecsétes pa­pírom, olyan, amilyent a kommu­nizmus más üldözöttjei is kaptak. Ebből talán kiderülhet, hogy sem nekem, sem a szűkebb családunk­nak nincs különösebb okunk arra, hogy visszasírjuk a kettőhúszas tej időszakát, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi politikai hatalom is előszeretettel alkalmaz kommunis­ta és diktatórikus módszereket. 3. A szlovákiai magyar politikacsi­náló és a szlovákiai magyar újságíró között az jelenti a legmarkánsabb különbséget, hogy míg a szlovákiai magyar, kormányon lévő politika­csinálónak meg kell osztania magát a választási program és a koalíciós szerződés írásba foglalt ígéretei kö­zött, ezáltal tudathasadásos álla­potba kerül mindaddig, amíg működik a nemzettudata és a lelki­ismerete. A szlovákiai magyar új­ságíró viszont nem kényszerül ilyen megosztódásra, nemzeti és szakmai elkötelezettsége szintjének függvé­nyében elsősorban azokra a kérdé­sekre összpontosít, amelyeket meg­határozónak tekint a szlovákiai ma­gyarság szempontjából. Felvázolok egy példát, amely talán (köz-) érthetővé teszi fenti álláspon­tomat. A napokban Eduard Kukán külügyminiszter azt fontolgatta, hogy Szlovákia újfent a hágai tör­vényszék elé terjeszti Bős ügyét. A szlovákiai magyar politikacsináló alkalmasint felemás helyzetbe ke­rül, mert egyszerre kellene eleget tennie a Szlovák Köztársaság alkot­mányára tett esküjének és a nem­zettudaton alapuló erkölcsi vállalá­sának. A pragmatizmus ütközik (ha még ütközik) a nemzeti érzéssel, aminek természetes velejárója az, hogy a politikus önvédelmi reflexei működésbe lépnek, bűnbakot ke­res, illetve homályos utalásokat tesz arra, hogy, aki egy-egy „ügyben” vé­leményt alkot, az valójában szelle­mileg korlátolt, a felvidéki magyar­ság igazi ellensége, egyszóval: hat­húszas. Nekem Kukán kijelentésé­vel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a magyar fél álláspontja alap­ján okafogyottá vált a Bős és a Du- na-kanyar között található termő­földeknek az állam által megtörtént kisajátítása. Ennek tudatában a szlovákiai magyar politikacsinálók megkereshetnék azt a törvényes le­hetőséget, amelynek alapján ezeket a területeket visszaadhatnák az ere­deti tulajdonosoknak, vagy ha erre nincs politikai akarat, akkor méltá­nyossági alapon kifizetnék a termő­föld valódi értékét, nem az állam ál­tal megállapított hektáronkénti ha­tezer koronát, hanem annak mini­mális piaci értékét, amely 60 és 100 ezer korona között mozog, esetleg figyelembe véve azt, hogy a káro­sultak 95 százaléka felvidéki ma­gyar ember. Attól, hogy ezt én le­Némely politikus nem csak fizikailag, szellemi­leg is elszakadt a néptől. írom, még nem biztos, hogy a kor­mány, Szlovákia, vagy a szerző el­lensége vagyok, pusztán felhívtam a figyelmet egy orvoslásra váró jogi állapotra, olyanra, amire a politika­csinálók harmincöt év távlatából sem figyeltek fel. Bagatell - mond­hatják a nagypolitikusok, hiszen alig tízezer ember volt vagyonáról és alig kétszázmilliós kárról van szó. Hasonló helyzet alakult ki az elmúlt év őszén is, amikor a föld- és kárpótlási törvény módosításával kapcsolatban vívtuk szélmalomhar­cunkat, majd a jogszabály megsza­vazása után a politikacsinálók ré­széről beindult egy lejáratási folya­mat a törvénytervezetet ellenzőkkel szemben. Ma már alkotmányjogá­szi vélemény is alátámasztja azt, hogy a tervezet megalkotója alkot­mányos mulasztást követett el ak­kor, amikor a dokumentumot a par­lament elé teijesztette. Nemzetközi joggal behatóan foglalkozó jogász véleménye támasztja alá azt a felve­tett aggályunkat, hogy ez a törvény ellentétes az Emberi Jogok Egyete­mes Nyilatkozatának 17/1 és 17/2 cikkelyével, emellett az államot a vagyonhoz kapcsolódó viszonyá­ban a polgár fölé helyezi, tehát diszkriminatív. Végezetül arra tér­nék ki, ami a felvidéki magyarság EU-csatlakozási hevületét némi­képp visszafogja. A miniszterelnök­helyettes azt úja, hogy „a hosszú tá­vú munkanélküliség legaljasabb ho- zadéka épp az, hogy demoralizál, amivel más, egyéb hozadékok mel­léállítása után egyetértek, különö­sen akkor, ha a folyamatért a kor­mány vagy annak egyik alelnöke nem az újságírókat teszi felelőssé. A mi napra kész terepismeretünk mást rögzít, mint a politikacsiná­lók heti, havi vagy ennél is na­gyobb időszakot átívelő találkozá­sa a déli vonalon élő magyarokkal. Amikor azt írom, hogy Serkében 80 százalékos a munkanélküliség, akkor az inkább több mint keve­sebb. Amikor azt közöltem, hogy Hontban, Nógrádban, Gömörben, Zemplénben a magyar lakosság körében a munkanélküliség meg­haladja az országos átlag kétszere­sét, senki nem igazította ki az ada­taimat. Ha azt kell mondanom, hogy a magyar iskolába járó gye­rekek 40 százaléka nem ebédel, mert a szülei nem képesek megfi­zetni az ételt, akkor nagyon szo­morú vagyok. Nem hiszem, hogy egy felelős politikus részéről ilyen esetben elégséges az együttérzés és annak megállapítása, hogy nem ő a Messiás. Ebben a közhelyben az alkalmatlanság és a cselekvési program hiánya testesül meg, va­lamint az, hogy egynémely felelős politikus nem csupán fizikailag, de szellemileg is elszakadt a néptől. Ennek okait és lehetséges revízióját egy minden részletre ki­térő elemzés alapján lehetne meg­fejteni. Mindezek figyelembe véte­lével érthetetlennek, spekulatív­nak, megmagyarázhatatlannak, szerencsétlennek és nagyon ve­szélyesnek tartom Csáky Pál idei első megnyilvánulását. Az európai madárfajok negyede, a növényfajok 11-17 százaléka ötven év leforgása alatt végleg kipusztulhat A fajok negyede kihalhat a melegedés miatt MTI-HATTER A szárazföldi állat- és növényvilág fajainak negyede - több mint egy- mülió faj - végleg eltűnhet a Föld színéről a következő fél évszázad­ban várható globális éghajlat-me­legedés miatt - erre a következte­tésre jutottak brit tudósok. A leedsi egyetem tudóscsoportjá­nak vezetésével készült - ebben a témában az eddigi legátfogóbbnak minősített - tanulmány, amelyet a Nature című nemzetközi tudomá­nyos folyóirat közölt, azzal számol, hogy 2050-ig 0,5-3,0 Celsius fok közötti mértékben emelkedik az át­laghőmérséklet a világon. A szakértők négy földrészen 1103 nö­vény- és állatfajt vizsgáltak, min­denféle fajtára kiterjedően, hogy reprezentatív mintát kapjanak. A kutatás vezetője szerint a tudomá­nyos vüág eddig is sejtette, hogy az éghajlat melegedése „bizony mér­tékű kihalással” jár majd, de senki nem számított arra, amit a csoport extrapolációval elvégzett számításai kimutattak. A szakértők arra jutot­tak, hogy egymillió fajnál jóval több kerülhet közvetlen veszélybe, ha a melegedés várható mértékére adott jóslat „felső vége” valósul meg. A tanulmányban olyan megdöb­bentő adatok állnak, hogy például az európai madárfajállomány ne­gyede, a növényfajok 11-17 százalé­ka, az egyedülálló brazil szavanna- vüág növényeinek 45 százaléka - mintegy 2 ezer növényfaj - kihalhat az évszázad második felére. Az Ausztráliában honos 400 lepkefaj­ból, amelyből 200 csak ezen a föld­részen él, mindössze háromnak van esélye a tudósok szerint arra, hogy kényszerű elvándorlás nélkül kitart­son jelenlegi élőhelyén, a fajállo­mány fele pedig nagy valószínűség­gel végleg kipusztul. A tudósok sze­rint a környezeti katasztrófát csak az akadályozhatja meg, ha a vüág hala­déktalanul elkezdi az átállást a zöld technológiákra, és talál valamüyen megoldást a légkörben már felhal­mozódott széndioxid mennyiségé­nek aktív csökkentésére. Csáky Pál újévi megnyilvánulása megkérdőjelezi a vélemény szabadságát és a másként gondolkodás lehetőségét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom