Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-05 / 279. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 5. KOMMENTÁR Kísérletező naccságák TÓTH MIHÁLY Különböző élethelyzetben lévők más-más módon reagáltak Anna Záborská parlamenti képviselő (KDH) kísérletének hírére. Akikről vizsgálódásának szólnia kellett volna, sehogy se reagáltak. A szlovákiai népességnek az a 11 százaléka, amely személyenként és havonta 4500 koronából próbál megélni, legfeljebb másodkézből értesült a kereszténydemokrata hölgy experimentumáról. Azoktól, akik havi költségvetéséből még futja a televízió előfizetésére, netán még egy-egy napilapra is. Pani Záborská elhatározta, hogy kipróbálja, egy hónapig hogyan lehet létminimumból megélni. Történelmének több mint 100 éve folyamán a munkásmozgalom sok baklövést elkövetett, de abban semmiképpen nem tévedett, hogy a szegénységet, a nyomort jótékonykodással lehetetlen leküzdeni. A baloldal az alamizsnálkodást ráhagyta a jól nevelt úriasszonyokra és a kövér papokra; a vele rokonszenvező értelmiségiek társadalomtudományi apparátusának köszönhetően bebizonyította: a munkavállalók és a rászorulók számára csak intézményesítve alakíthatóak ki elviselhető életkörülmények. Jellemző, hogy Németországban a 2. világháború után Adenauer konzervatívjai is rájöttek ugyanerre. A német kereszténydemokraták a negyvenes és az ötvenes évek fordulóján hatalmat gyakorolva ismerték fel az intézményesített szociális ellátás jelentőségét. Tehát nem jólét közepette, hanem a háborút követő újjáépítés nehéz időszakában fogalmazták meg a szociális piac- gazdaság alapelveit. Odajutottunk, hogy az élet sűrűjébe lépéssel kacérkodó honanya kipróbálja, hogyan élnek a váraljaiak. Alpári és semmit nem bizonyító érvelés lenne, ha most arra hivatkoznék, hogy a képviselői fizetés milyen sokszorosa a 4500-nak. Ami Záborská experimentumát égbe kiáltóvá teszi, az elsősorban a szemforgató naivság, ahogy elsumákolja a leglényegesebbet: a 30 nap leteltével sem az ő eredeti anyagi viszonyai, sem a létminimumból tengődök életkörülményei nem változnak meg. Még csak annyit se mond végkövetkeztetésként, hogy: ez így nem folytatódhat. Annyi, persze, megtörténhet, hogy egyrészt a parlament néhány hónap múlva törvénybe iktatja a képviselői javadalmak valorizálását, másrészt a Kaník-Mikloš duó a szociális költségvetésben a legszegényebbek kárára ismét talál lefa- ragnivalót, és ezt a parlament meg is szavazza. így a lét és nemlét mezsgyéjén élők részaránya nem 11 százalék lesz, hanem 11,5 százalék. Egy törvényhozó kirándulást tett a szegénységbe. És mondjuk ki, még csak nem is annak legmélyebb bugyrába. Ez a kirándulás nem annyira a keresztényi együttérzést bizonyítja, hanem inkább azt, hogy politikai elitünk az ájtatosmanó jótékonykodásnak is csak egy kezdetleges változatát műveli. Arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban (1938-1939) az iskolában csukamájolajjal gyötörtek bennünket. Úgy egynegyedünk korgó gyomorral érkezett, és rosszul lett, amikor evőkanállal beadták azt a fortéimét, amely (már elfelejtettem, milyen) vitamint tartalmaz. A csukamájolaj adományozója nem tudta, hogy az éhségtől ájul- dozó Józsik és Pistik a vitaminkészítménynél jobban vágytak egy karaj zsíros kenyérre. Jellemző, hogy a törvényhozó hölgy saját bőrén próbálta ki, hogyan tengődik a létminimumból élő. Más posztkommunista naccságákhoz és uracsokhoz hasonlóan rühellt közelebbről is meggyőződni a szegényszag mibenlétéről. JEGYZET fölött, orvosra már aligha futja a pénzéből, és a kör bezárul. Aki ezzel az állapottal ki tud békülni, az csak Záborská lehet, meg mindazok, akiket nem érint. Az arcátlanság az egészben nem az, hogy a képviselő asszony által deklarált célt - beleélni magát azok helyzetébe, akiknek 4500 koronából kell megélniük - eleve teljesíthetetlenné teszi a biztos anyagi háttér, hisz már ennek puszta tudata is álszent míme- léssé degradálja az egészhavi garasoskodást. Kis jóindulattal még az sem nevezhető arcátlanságnak, hogy Záborskának halvány fogalma sincs, miről beszél, elvégre ez a képviselőknek és a politikusoknak bevett szokásuk. Az arcátlanság az, hogy miután megsejdítette, mint macska az esőt, mit jelent a szegénység, nyomban bagatellizálja is azt, igyekszik bearanyozni a maga kis kincstári derűcskéjével. Megszokhatónak minősíti a megszokhatatlant, ezt sulykolja a közgondolkodásba, altat- gatja az amúgy is nehezen megszólaló társadalmi lelkiismeretet, csírájában fojtva el mindennemű szolidaritást. De mit füstölgők? Ő legalább eljátszadozott a szegénységgel, ha nem is tanult belőle. De akkor minek? Hogy elmondhassa: másképp szavazni ugyan ezentúl sem fog, de „az érzései a szavazógomb lenyomásánál mások lesznek”? Azon töröm a fejem, mit bíznék rá erre a kenetes szavú asszonyságra? A családom sorsát biztosan nem. De hát nem is bajmolódik ő ilyen csip-csup dolgokkal, hisz egy ország sorsáról hivatott gombnyomogatni. Irigylem Záborslcát VOJTEK KATALIN Irigylem a politikusokat. Nem a fizetésüket, a befolyásukat, hanem azt a hallatlan maga- biztosságot, amellyel ostobaságaikat és otrombaságaikat kinyilatkoztatják. Más szégyenkezne, aggályok gyötörnék, éjjel álmatlanul forgolódna az ágyában, jaj, mit fognak rólam gondolni az emberek, hogy ilyen blődség csúszott ki a számon? Ők öntudatosan belemosolyognak a kamerába, és este boldog elégedettséggel hajtják álomra a fejüket. Itt van például Anna Záborská, a KDH szirupos mosolyú képviselőasz- szonykája, aki egy hónapig 4500 koronából élt, hogy megtapasztalja, milyen is az, mert elképzelni sem tudta szegény - pardon: jólszituált - feje. És íme a szenzációs tanulság, amelyet tapasztalataiból levont, s amelyet az összes lap közölt: „Tudom, hogy a pénztelenség folyamatos stresszt okoz, de nem hiszem, hogy a szegények nem élhetnek boldogan. Ki lehet békülni ezzel az állapottal is. ” Ki mint él, úgy ítél. Záborská biztosan boldogan él, mint a lelki szegények általában, ha azt hiszi, hogy folyamatos sztresszben lehet valaki boldog. Orvosilag bizonyított, hogy a folyamatos stressz depresszióhoz vezet és különböző - főleg szív- - betegségekhez. Ha valakit az tart folyamatos stresszben, hogy képes lesz-e kifizetni a lakbért, s így megtartani a tetőt a feje TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES Joschka Fischer német külügyminiszter minden eddiginél világosabban óva intett az európai alkotmányozási folyamat esetleges kudarcától. - Ha nem oldjuk meg belső problémáinkat, magas árat fogunk fizetni a belső súrlódási veszteségekért - közölte a lapban. Ha a tárgyalások kudarccal végződnek, az Éu- rópai Unió különböző sebességekkel haladó Európává válhat, különböző vonzásközpontokkal. Ezen kívül fennáll a gazdasági és a külpolitikai hanyatlás veszélye, a világ nem vár Európára - hangsúlyozta Fischer. A miniszter leszögezte, hogy Németország számára a szavazatok súlyozásának kérdésében a kettős többség elve nem lehet tárgyalási téma. Berlin továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy szavazáskor ne csak a többségi szavazat döntsön, hanem adott esetben a többséget alkotó országokban éljen az EU lakosságának minimum 60 százaléka. Fischer azért is csalódott, hogy a kis államok ellenállása miatt meghiúsulni látszik a kis létszámú Európai Bizottság terve. Egy nagy létszámú bizottság - azaz hogy a 25 tagúra bővülő EU minden országa delegáljon a testületbe teljes jogú biztost - „nem nagyobb hatékonyságot, hanem több bürokráciát jelent”. Határozottan kiállt amellett, hogy Törökországnak európai perspektívát nyújtsanak, azaz idővel felvegyék a Európai Unióba. Az arab kormányok nem akarják elismerni az átmeneti bagdadi kormányt, nem akarnak együttműködni az irakiakkal- Nem fogadna fel holnapra? Odalenn profi ördög vagyok, idefenn politikus voltam... (Ľubomír Kotrha rajza) Irak képmutató arab szomszédai Éljen Bush, éljen Blair! Az irakiakat arra kötelezik, hogy ezt szajkózzák. Végül is ki más szabadította volna meg az arab ország nemzetiségeit a világ legkegyetlenebb diktátorától? Ugyanakkor ki kívánta volna, hogy országát idegenek szállják meg, mint most Irakot. De az akkori iraki ellenzék hiába kért segítséget a szomszédos kormányoktól - az arab országoktól és az Arab Ligától -, hogy végre támogassák a Szaddám-rezsim megbuktatását. A kérés kérés maradt. RAOUF HALLO Ezért a Szaddám-rezsimmel szembeszegülő pártok a diktátor megbuktatásáért az USA és Nagy-Bri- tannia mögé sorakoztak föl. Érdemes emlékeztetni rá, hogy az arab kormányok mindig is Szaddám Húszéin csodálói voltak, mert ő volt az egyetlen arab vezető, akitől Izraelnek és Iránnak tartania kellett. Annak idején Kuvait és a többi öbölállam is Szaddám mellé állt Irán ellenében. Az arab kormányok dollármilliárdokat költenek a közel-keleti vezetők összejöveteleire, nagyokat mondanak, de cselekedni nem képesek. Egymás ellen tudnak intrikálni, egymás kormányait fenyegetni, de több nem telik tőlük. Rá vannak szorulva a nyugati kormányokra, mert a gyufától a legbonyolultabb gépig mindent külföldről hoznak be. A nyugati kormányokat és Washingtont kell követniük, ezért is sajnálják Szaddám Húszéin megbuktatását. A háborút követő iraki változások nem nyerték el a szomszédos arab kormányok tetszését. Azért nem, mert a jelenlegi bagdadi átmeneti kormány új lépés a szabad, demokratikus, parlamentáris Irak kialakítása felé. A szomszédok attól tartanak, hogy ennek a hatása a Közel- Keleten átszivárog a többi muzulmán országba is. Csak idő kérdése, hogy mikor. Naponta több iraki és amerikai hal meg az értelmetlen és céltalan vak támadások miatt, de egyetlen arab kormány (sem az Arab Liga), sem iszlám államok idáig nem ítéltek el egyetlen terroristát sem. Különös, de az eddig letartóztatott terroristák mind más arab országokból érkeztek. A lakosságot, szállodákat, a Vöröskeresztet és más humanitárius szervezeteket is érik csapások. Az arab kormányok nem akarják elismerni az átmeneti bagdadi kormányt, nem akarnak együttműködni az irakiakkal. Arra hivatkoznak, hogy ezt a kormányt nem a nép választotta. De melyik arab országban választották meg a kormányt szabadon és demokratikusan? Az arab tévécsatornákon és rádióadókon csak azt lehet hallani, hogyan lehet kurd külügyminisztere egy arab országnak. Ezért is zavarja vezetőiket, hogy az iraki külügyminiszter hivatalosan részt vesz az arab értekezleteken. Hiszen ezek a vezetők voltak azok, akik 1992-től 1996-ig azon tanakodtak, hogy milyen módon buktassák meg vagy tegyék lehetetlenné az öbölháború után alakult regionális kurd kormányt. A terv félig bevált. És most csodálkoznak, hogy kurdok is részt vesznek Irak vezetésében. Hiszen Dzsalal Talabani, a jelenlegi kormány feje is kurd nemzetiségű. Ezt semelyik szomszédos arab állam sem fogja soha megemészteni. ArMelyik arab országban választották meg a kormányt demokratikusan? ra számítanak, hogy a mindennapos gyilkosságok talán megbénítják a kormányzati munkálatokat. Az al-Dzsazíra és al-Arabia meg néhány más műholdas csatorna rendszerint arról ad hírt, hogy „az iraki ellenállók keményen lecsaptak az amerikaiakra, kettőt vagy tízet megöltek”, de soha nem említenek egyetlen terroristát sem. Hallgatnak arról is, hogy végül is csak a terroristák gyilkolnak civileket, robbantanak szállodákat. A hiteles ellenálló mozgalomnak elvei vannak, céljai, és nem vak dzsihádot hirdet mindenki ellen. Az al-Dzsazíra olyan politikusokkal és hírelemzőkkel készít interjúkat, akik a Szaddám-rezsim bukása után Dubaiba menekültek, akik fejesek voltak Szaddám idején. Ezek az urak miféle elemzést tudnak produkálni a tévénézőknek? És ezeket az eltorzított elemzéseket naponta többször ismétlik, „forradalmian” adja elő a bemondó. Nem véletlen, hogy szinte minden héten egy-két arab műholdas tévé tudósítóját fogják el Irakban. Ily módon haragítják és buzdítják az irakiakat az amerikaiak ellen. Tény, hogy a szabadság és a demokrácia szerencsére mindenfelé utat tör. A szabadság nemcsak az amerikaiaknak és a nyugati népeknek van kitalálva, hanem a Föld többi népének is. A mostani iraki káosz a szerencsétlen iraki népet sújtja, és nem a fejeseket. Fájdalmas hallgatni az irakiak elbeszéléseit arról, hogy min mennek keresztül. Az arab, valamint más iszlám kormányok szeme láttára a megdöntött bagdadi rezsim meggyilkolt és élve temetett el több millió irakit, falvakat rombolt, megsemmisítette az ország természeti kincseit. Ezek után föltehető a kérdés: vajon mit akarnak a szomszédos kormányok az iraki néptől? A szerző kurd újságíró Új olasz médiatörvény: orwelli állam, amelyben a miniszterelnök elfoglalhatja a Nagy Testvér szerepét Berlusconi tovább építi médiabirodalmát MTI-HÁTTÉR Alkotmányos konfliktus fenyeget Olaszországban a kedden elfogadott új médiatörvény miatt, amely bírálói szerint lehetőséget ad Silvio Berlusconi miniszterelnöknek médiabirodalmának további jelentős kiépítéséhez. A baloldali ellenzék az információs szabadság korlátozásaként értékeli és alkotmánysértőnek nevezi törvényt, és abban reménykedik, hogy Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök aláírásával nem emeli törvényerőre az új jogszabályt. A kritikus vélemények szerint a törvény tartalma lehetőséget teremt Silvio Berlusconi kormányfő számára médiapiaci részesedésének további erősítésére. Hasonlóan bíráló vélemények láttak napvilágot az olasz sajtóban: a La Repubb- lica „a szégyen törvényének” nevezi azt, az egyik legnagyobb példányszámú napilap, a Corriere della Sera az „aránytalan és nem liberális” jelzőkkel illeti. A Berlusconi-ellenesek időközben több olasz városban jelentették be, hogy tiltakozó tüntetéseket szer2009-től a televízióadók tulajdonosai lapkiadókat is megvásárolhatnának. veznek. A koalíciós pártok ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a törvény elősegíti a sokféleséget az olasz médiában. A jogszabály, amelyet az olasz törvényhozás felsőháza 155 igennel fogadott el 128 nem szavazat mellett, többek között hatályon kívül helyezi azt a legfelsőbb bírósági határozatot, amely előírta a Berlusconi miniszterelnök tulajdonában lévő három televíziós csatorna közül az egyik (a Rete4) számára azt, hogy ez év végéig álljon át műholdas sugárzásra. A törvény értelmében enyhülnének a televíziós reklámokra vonatkozó korlátozások, továbbá 2009- től a televízióadók tulajdonosai lapkiadókat is megvásárolhatnának. Emellett a törvény úgy rendelkezik, hogy a RAI közszolgálati televízió és rádió kuratóriuma jelenlegi összetételében csak jövő februárig maradhat hivatalában, vagyis azt követően Berlusconi még jobban érvényesítheti befolyását a közmédiában. Martin Schulz német európai parlamenti képviselő azt mondta az új olasz médiatörvényről, hogy az „súlyos csapást mér a demokratikus sokféleségre Olaszországban és Európában”. Schulz, aki a Német Szociáldemokrata Párt listavezetője a jövő évi európai választásokon, kijelentette, „Olaszország úton van afelé, hogy tekintélyelvű állammá váljon, amelyben a miniszterelnök saját érdekei szerint kormányozhat.” - Európa számára itt a legfőbb ideje vigyázni, hogy Berlusconinak ne sikerüljön kiépítenie egy orwelli államot, amelyben elfoglalhatja a Nagy Testvér szerepét - mondta a német politikus, aki már júliusban nagy feltűnést keltő konfliktusba keveredett az olasz kormányfővel.
