Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-30 / 297. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 30. Fábián Edit: „Mára felnövekedett egy nemzedék, és ők kérték a lehetőséget, hogy folytathassák a mesemondást" Palócország - Meseország SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Macbeth 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Bol­ha a fülbe 19 KIS SZÍNPAD: Végre szabadon! 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Zatoichi (japán) 15.30, 18 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (amerikai) 20.30 MLADOSŤ: Titkok (francia) 15.15, 17.30, 20 TATRA: Órák (amerikai) 17, 20 AU PARK - PALACE: S.W.Á.T. - Különleges kommandó (amerikai) 14.50, 17.20, 19.50, 22.20 Nem férek a bőrödbe (amerikai) 15.20 Volt egyszer egy Mexi­kó (amerikai-mexikói) 17.50, 20, 22.10 Igazából szerelem (angol) 14.50, 17.30, 20.10 Némó nyomában (amerikai) 14.40, 15.40, 17, 18, 19.20, 20.20 A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (amerikai) 16 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (amerikai) 19, 21.45 Mátrix - Forradalmak (amerikai) 16.20 Kémkölykök 3-D - Game Over (amerikai) 14.20,16.40,18.40,20.40 Titokzatos folyó (amerikai) 15.30, 18.30, 21.20 Flört a fellegekben (amerikai) 14.30, 16.30 Basic (amerikai) 18.50, 21.10 How To Deal (amerikai) 15.50, 18.10, 20.30 Titkok (francia) 19.30, 22 Zatoichi (japán) 18.20, 21 Whale Rider (új-zélandi) 16.10 PÓLUS - STER CENTURY: Zatoichi (japán) 15.40, 17.55 S.W.A.T. - Különleges kommandó (amerikai) 15,17.30, 20 Kémkölykök 3-D - Game Over (amerikai) 16,18 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (ameri­kai) 16.05, 18.50, 21.30 Titokzatos folyó (amerikai) 20.05 Némó nyomában (amerikai) 15.35, 17.40 Igazából szerelem (angol) 19.45 Volt egyszer egy Mexikó (amerikai-mexikói) 15.30, 17.45, 19.50, 21.55 Basic (amerikai) 15.20, 17.25, 19.30, 21.35 How To Deal (amerikai) 16.55,19.05 KASSA TATRA: Órák (amerikai) 17 Távol a mennyországtól (amerikai) 19 CAPITOL: A mindenóó (amerikai) 18, 20 ÚSMEV: Zatoichi (ja­pán) 16 Amerikai pite 3 - Az esküvő (amerikai) 18, 20 IMPULZ: Aki bújt, aki nem (amerikai) 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - KOVÁK: Hajó a vége (amerikai) 19.30 VÁGSELLYE - VMK: S.W.A.T. - Különleges kommandó (amerikai) 20 LÉVA - JUNIOR: Whale Rider (új-zélandi) 16.30, 19 ROZS­NYÓ - PANORÁMA: Igazából szerelem (amerikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Apám beájulna (magyar) 15.30,17.30,19.30,21.30 Apósok akcióban (amerikai-német) 13.30,15.45,17.45,19.45, 21.45 Hóha­tár - A félelem felpörget (angol-német-luxemburgi) 13.30, 18.15, 20.15, 22.15 Kémkölykök 3-D - Game Over (amerikai) 10, 12, 14, 16, 18 Lépéselőny (amerikai-kanadai-német) 18.30, 20.30, 22.30 Mátrix - Forradalmak (amerikai) Nem férek a bőrödbe (amerikai) Volt egyszer egy Mexikó (mexikói-amerikai) 17.15,19.30,21.45 Az A.HA. Színház Steinbeck-előadása mobilis térben Ahol a véré a főszerep „Egyfajta rangot szeretnénk biztosítani ennek a nyelvjárásnak" (Képarchívum) KOCÚR iÁSZLÓ Tudomásunk szerint John Stein- becknek nincs Vér című színpadi műve. Utána szerettünk volna ke­resni, mi rejlik a cím mögött, de a huzatos és élheteden nagyvárosban az egyetemi könyvtár zárva tart. Ezért a recenzens hosszú idő után először úgy indult el - ezúttal az A.HA. Színházba -, hogy nem tud­ta, mit fog látni. Az A.HA. Színház a Nemzeti Bank iszonyú tornya mellett szerényen meghúzódó Iskola Utcai Művelődési Házban tartja előadásait, egy mobilis színházi teret biztosító stú­dióteremben. A Vér című, 2001 óta műsoron levő kisregény-feldolgozás előadásakor a székek rombusz alak­ban vannak elrendezve a játéktér körül, melynek közepén fából ké­szült gömbszelet fekszik, ennek kö­zéppontja felett egy rusztikus hinta lóg. Ezeken kívül mindössze egy fel­nyitható ülőkéjű kisszék szolgál díszletül (színpadkép: Pavol Andraško). Aki nem tudná, egy cir­kuszban vagyunk. Cirkuszban, ahol csak két ősi hivatás létezik, a bohó­coké és tíz artistáké. A többiek csak bevándorlók. Mindezt Joe Saul (Marián Geišberg), az öregedő artis­ta mondja barátjának, Ednek (Ján Kroner), aki bohóc. Párbeszédükből sajátos fajelmélet bomlik ki, mely a vérségi leszármazást hangsúlyozza. A deresedő hajú artista vetélytársa a Mordeen (Lenka Košická) szívé- ért/birtoklásáért (?) folytatott küz­delemben Viktor (Martin Kaprálik), az „idegenvérű”, a klánon kívüli, Joe társa a manézson. Első ránézésre egyszerű szerelmi háromszögnek tűnik, a recenzens már-már unottan hátra is dőlne székén, mondván: ilyent már sokat láttunk. Ami kieme­li a Steinbeck-adaptációt (mondjuk most már el: a Lángolás című, 1950- ben megjelent kisregény feldolgozá­sáról van szó) a kulcslyukdrámák tö­megéből, az az, hogy itt nem pusz­tán az asszonyi hűség próbatételé­ről, illetve a fiatal amorózó és az idős(ödő) férj vetélkedéséről van szó. Mert csak látszólag kettejüké a főszerep, valójában a véré, melyet Joe Saul eszelősen át szeretne örökí­teni. Mordennek tehát a rendezői in­tenció szerint egyszerre kéne „szent edénynek”, szenvedélyes szeretőnek és hűséges hitvesnek lennie. Ehhez a komplexitáshoz Lenka Košická - az általunk látott előadásban - kevés. Legjobban a középső szerepkör áll neki, mikor egy stilizált, mégis nyer­sen erotikus jelenetben elcsábítja Viktort. Mert hogy ki csábít el kit, egy percig sem kétséges... Egyéb­ként inkább egy szerelmes, de hatá­rozatlan tinilányt alakít, legalábbis az előadás első harmadában. A cirkusz után - mindössze egy vilá­gításbeli váltással jelezve - a szerep­lők a farmjukon vannak. Hogy ho­gyan kerültek oda, az előadás nem igazít el. A hinta - melyen Marián Geišberg fejjel lefelé lógva is virtuóz módon mondja szövegét - most asz­talként funkciónál, de a probléma továbbra is ugyanaz: a vér szerinti utód hiánya. Ekkor Mordeen beje­lenti, gyermeket vár. Ez a mondat, ez a momentum, ha lehet, még fe­szültebbé teszi a már eddig is „sűrű” darabot. A feszültség szinte testet ölt, templomi csönd tölti be a szín­háztermet, nemhogy köhinteni nem lehet, az ember levegőt is csak hal­kan mer venni. A feszültség oka: a vér szerinti apaság kérdése. Hogy kié a gyermek, nem áruljuk el. Štefan Korenči és Anton Korenči jól mondható szlovák szöveget írtak a darabhoz, melyet a kiélezett emberi helyzetekben nem ritka nyers dur­vaságot is vállaló, jó színvonalú szí­nészi játék jellemez. Talán csak a da­rab nem bizonyosan transzparens végét kellett volna átláthatóbbá ten­ni, s az egész előadást feszesebbé, hogy az A.HA. Színházban eltöltött esténket felhőtlennek nevezhessük, így csak nem rossz... December közepén zajlott Balassagyarmaton a Palócország - Meseország, palóc mesemondó verseny döntője. Ennek a mára öt­éves múltra visszatekintő rendezvénynek a megálmo­dójával és szlovákiai főszer­vezőjével, Fábián Edittel, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány elnökével beszél­gettünk. KOVÁCS ÁGNES Hogyan jutott eszébe öt évvel ez­előtt megrendezni egy ilyen ver­senyt, és milyen célok vezérelték az évek során? Többször tapasztaltam, hogy a pa­lóc nyelvet beszélő gyerekek az elő­adó-művészettel kapcsolatos verse­nyeken hátránnyal indulnak, hiszen a kiejtésük egy kicsit más, mint a köznyelvet beszélő magyar gyereke­ké. Ez volt az egyik szempont: köz­tudatba hozni, s rangot biztosítani a palóc nyelvnek, hiszen ez a mi anya­nyelvűnk, ami szülte a honfoglalás óta beszélt nyelvünk, ha nem is a mai változatban. A másik fontos szempont a magyar népmese volt, amely az utóbbi egy-két évtizedben kiszorult a gyerekek életéből, mivel a mindennapi életben, otthon, az is­kolában és a televízióból is alig-alig találkoznak vele. A harmadik szem­pont az öltözködés volt. Úgy gondo­lom, vissza kell kanyarodni az érté­keinkhez az öltözködésben is. Milyen volt a kezdet? Az elképzelés a kilencvenes évek elejétől érlelődött bennem. A paló­cok eredete, nyelve, kultúrája foglal­koztatott, mivel magam is palóc va­gyok. Bosszantott, miért kapják fel az emberek a fejüket, ha palócul szó­lal meg valaki, miért nem természe­tes az, hogy az emberfia megtartja a anyanyelvét, még akkor is, ha az pa­lóc magyar. S hogy miért éppen me­semondó verseny? Mert a népnyelv s a népmese összetartozik. A ma­gyar népmese pedig a mi ősi kin­csünk. Áz is foglalkoztatott, hogy a mi népviseletünk miért nem jelenik meg igazán a mindennapok öltözkö­KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Ki ne örülne, ha meghívnák szilvesz­terezni Bécsbe! Hát még annak, ha a Hofburgban tölthetné az év utolsó napját! De hát ez csak ábránd: a csá­szárbál - sajnos - ebben az évben is nélkülünk zajlik. Ismerek valakit, aki tizennyolc éve minden szüvesztert a bécsi Hofburgban tölt. Ó Banyák István, a neves dunaszerdahelyi prímás. Hoz­zá kell tenni: nem egyedül indul a bálba, hanem kísérettel. A zenekará­val. Szívesen emlékezik az „elsőbá- los” időkre. Több mint három évtize­de játszik külföldön, zenekaraival muzsikált Németországban, Hollan­diában, Svájcban, Finnországban és Ausztriában. Ausztriában huszon­nyolc éve! A bécsi és a berlini ope­rettszínház színpadán is fellépett; 387-szer a Csárdáskirálynővel, 295- ször a Marica grófnővel. A legendás Rökk Marika tizenöt zenekar közül a dunaszerdahelyieket választotta. De téljünk vissza az első császárbál­ra. Banyák István zenekara akkori­ban az operettszínpadon muzsikált, a Csárdáskirálynőben húzták Rökk Marikának. Ott figyelt fel rájuk - el­sősorban a prímásra - egy közvetítő, bizonyos Alfred Mastaire, és másnap meghívta őket az ügynökségre. Olyan ajánlatot tett, amelyet nem le­hetett visszautasítani. Boldogan mondtak igent. Császárbálok azelőtt is voltak. De még sosem játszott cigányzenekar az előkelő Hofburgban. Tizennyolc évvel ezelőtt a császárbál közönsége első ízben mulatott cigányzenére. „Az első években öten voltunk, köz­ben bővültünk, jelenleg hattagú ze­nekarral muzsikálunk. Tavaly már énekesnőt is vittünk magunkkal.” désében, de még csak az ünnepnap­okon sem. Arra gondoltam, alkal­mat kell találni a viselet bemutatá­sára, s megszoktatni a pici emberpa­lántákat annak viselésére. Ezért döntöttünk harmadik versenyfelté­telként a népviselet vagy stilizált né­pies viselet mellett. Amikor meghir­dettük a versenyt, nem gondoltuk, hogy ekkora érdeklődés kíséri majd. 1998-ban indult útjára, nagy siker­rel, hiszen körülbelül 90 versenyző jelentkezett rögtön az első döntőre. Kik a partnerei a szervezésben? A főszervező a Gombaszög Fejlesz­téséért Alapítvány, társszervezők az ipolyvarbói Palóc Társaság és a ba­lassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ. Az első ver­seny megszervezésénél sokat segí­tett a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya, Badin Ádám és bará­tai, akik ötleteikkel segítették a ver­seny arculatának kialakítását. Azt szerettük volna, hogy ez a verseny Az énekesnő a prímás unokája, és a konzervatórium ötödéves hallgató­ja. Magyar nótákat, roma dalokat, operettdalokat énekel. Banyák Ist­ván óhaja valóra vált. Egy régebbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta: „Fiatal nótaénekesek kelle­nének. Olyanok, mint az unokám.” Az első alkalommal minden (több mint egy tucat) teremben fél-fél órát muzsikáltak: „Minden teremben mást játszottunk. Négy-öt éven ke­resztül így ingáztunk. Később a ven­dégek fogadásakor játszottunk, ami­kor jönnek fél a lépcsőn.” Szüveszterkor is így lesz. A fényes Hofburgban nagy a készülődés. A zenekarok készenlétben állnak. A dunaszerdahelyi zenészek hangol­nak. Este háromnegyed nyolckor a prímás int: a zenekar rázendít. Há­romnegyed kilencig húzzák a csár­dást az érkező vendégeknek. Há­romnegyed tíztől háromnegyed ti­zenegyig ismét ők a vendégfogadók, s amikor már teljes a vendégsereg, kezdődik a mulatság. Idén a cere­móniateremben kezdenek, ahol négy színpad is található. S ha elüti a tizenkettőt, és kigyúlnak a fények, az új esztendőt a Banyák zenekar köszönti a kettes számú színpadon, mégpedig a Pacsirtával vagy a Mon- ti-csárdással, aztán újabb ingázás következik, hajnali fél négyig. Keringőt is játszanak, de főleg ropo­gós csárdásokat. A báli közönség nemigen táncol csárdást, de azért próbálkozik. Az utóbbi években már hazaiak is feltűnnek a császárbálon, meséli Banyák István. Tavaly pozso­nyiakkal találkoztak. A honfitársa­ink azonban valószínűleg nem to­longanak majd a Hofburgban, ugyanis a legolcsóbb jegy is több mint tízezer koronába kerül. legyen játékos, szórakoztató. Töb­bek között két olyan kiváló ember barátságát köszönhetem a verseny­nek, akik ma is aktív részesei a me­semondó találkozóknak. Környei Aliz előadóművész, mesemondó, já­tékmester. Balassagyarmaton Jakus Juli művelődésszervező az, aki lel­kesen felkarolta ezt a versenyt, s ál­tala a magyarországi palócok is be­kapcsolódtak. Palócország nagy. Mindenhonnan jönnek versenyzők, vagy van kü­lönösen aktív része a területnek? Palócföld nagy része bekapcsolódik a versenybe. Legtöbb mesemon­dónk természetszerűleg Nógrádból és Gömörből van, de egyre inkább felfedezik a versenyt a nyugati pa- lócság legtávolabbi települései is, például a Párkány melletti Kéménd. Palócországnak nagy területe van Balassagyarmat környékén is. Az onnan jelentkezőknek azonban már újra kellett tanulniuk a palóc nyelvjárást, amelyet viszont az évek során egyre nagyobb színvo­nalra emeltek. Talán ez lenne a verseny legnagyobb hozadéka? Igen, ez érdekes folyamat volt, mivel kezdetben nagyon sokan megkér­dezték, miért nem jelentkezhetnek a versenybe azok a gyerekek is, akik palócok, de már nem beszélik a nyelvjárást. Úgy döntöttünk, mara­dunk a kikötésünknél, hogy fontos a palóc nyelvismeret, mert egyfajta rangot szeretnénk biztosítani ennek a nyelvjárásnak. Azoknak a gyere­keknek, akik a köznyelvet beszélik, rengeteg versenylehetőségük van. Mennyire ragaszkodnak a palóc mesékhez? Hiszen idén is 350 ver­senyző jelentkezett. Hol találnak annyi palóc mesét? Felhívásunkban soha nem ragasz­kodtunk kimondottan csak a palóc mesékhez. A kérésünk, hogy lehető­leg a saját tájegységükhöz kötődő mesével jelentkezzenek. Azonban nem zártunk ki senkit sem amiatt, hogy nem palóc, vagy nem a saját tájegységéhez kötődő népmesével jelentkezett. Idén először volt V. kategória, amelyben középiskolások indul­tak. Ok lennének e versenyen fel- növekedett nemzedék? Mára felnövekedett egy nemzedék, és ők kérték a lehetőséget, hogy folytathassák a mesemondást. Az előző döntőn fogalmazták meg a ké­résüket, mi pedig örömmel tettünk eleget ennek. Olyan javaslat is volt, hogy meg kellene hívni versenyünk­re a mesélő kedvű felnőtteket is. Milyenek a jövőbeni tervek? A jövőben szükség lesz egyfajta módszertani előkészítést tartani. Fontos a felkészítőkkel való találko­zás, hogy együtt próbáljuk meghatá­rozni azokat a feltételeket, melyek egy jövőbeni mesemondó mozga­lom meghatározói lesznek. Az biz­tos, hogy továbbra is ragaszkodunk a kötetlen, játékos formához. Ezért felmerült a gondolat, hogy játék­mester képzőt is indítanánk. Ez is se­gítené a mesemondó mozgalom el­indítását. A bécsi császárbál előkelő közönségének immár tizennyolc esztendeje Banyák István zenekara húzza a talpalávalót Szilveszter Bécsnek büszke várában Irány a Hofburg. Banyák István útra készen (Fotók: a szerző és archívum) Banyák Éva, a tehetséges énekesnő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom