Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-27 / 295. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 27. KOMMENTÁR Szökő szürkeállomány SIDÓ H. ZOLTÁN A karácsonyi ünnepek idején jóval sűrűbben csörögnek a lelkise- gély-szolgálat telefonjai. Nemcsak a magányosok hívnak, hanem viszonylag új jelenségként a Szlovákiát kényszerűségből, megélhetési gondok miatt elhagyók is. Senki nem tudja pontosan, az utóbbi években hányán távoztak - sokszor végleg - külföldre, mennyi gyermekfelvigyázó, éttermi alkalmazott vagy építőiparban dolgozó keresi kenyerét Nyugat-Európában, esetleg Észak-Amerikában. Arról is csupán ködös becsléseink vannak, mennyi felsőfokú végzettségű int búcsút Szlovákiának, hogy - ismerve a hazai oktatásügy vagy a tudományos élet bérszínvonalát - szinte garantáltan nagyobb jövedelemhez jusson külhonban. A minap döbbenetes statisztikát tett közzé a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézete. A tudományos intézmény felmérése szerint 1994-ben közel 280 ezer felsőfokú végzettségű embert foglalkoztatott a nemzetgazdaság, tavaly pedig ennél mindössze alig háromezer fővel többet. Pedig a vizsgált közel egy évtized alatt Szlovákia egyetemeit, főiskoláit legalább 170 ezer végzős hallgató hagyta el. Az elhalálozást, a nyugdíjazást, a munkanélküliséget figyelembe véve is hiányzik tehát több mint százezer ember. Vajon hová tűntek? Mielőtt a marslakókra gyanakodnának, jusson eszünkbe a kézenfekvő megoldás: külföldre távoztak. Lehet, hogy nem végleg, csak néhány évre szerencsét próbálnak a szomszédban, azaz Ausztriában, Németországban, esetleg a szintén vonzerőt jelentő Csehországban. Mégis, kár áltatni magunkat, az esetek többségében hosszú távú vagy végleges távozásról van szó. Például az akadémiának a végzős hallgatók körében végzett felmérése szerint a megkérdezettek több mint negyven százaléka a jobb munka reményében hajlandó volna végleg búcsút inteni Szlovákiának. És akkor csak most jön a java! Jövő májusi belépésünket követően az Európai Unió vonzereje még erősebb lesz, az agyelszívás még intenzívebbé válik, különösen az angolul tudók körében, mivel éppen Nagy-Britannia, Írország és Hollandia nyitja meg előttünk elsőként a munkapiacát. Talán a későbbiek során a külföldi beruházók tudásigényes ágazatokat is hozzánk telepítenek, az autó-összeszerelő gyárak mellett egyszer fejlesztési és kutatórészlegek létesülnek, sőt még az is lehet, hogy az állam jobban meg fogja becsülni a legmagasabban képzett, ám most alulfizetett polgárait. De addig még nagyon sokan itt hagyják az országot, és csak karácsonykor, amikor külföldön rájuk szakad a magány, hívnak némi lelki támaszért haza, ahol nem lelték meg önmegvalósításuk otthonát. JEGYZET Importált remeték VOJTEK KATALIN Tavaly egy olaszországi remetéről adtam hírt, aki torzonborz, elhanyagolt külsejével tökéletesen beleillett az Abruzzói Appeninek zord szcenériájába, csak épp a rőzseszedő asszonyokat és gyerekeket ijesztette halálra. Globalizálódunk. Alig telt el egy év, és már nekünk is van remeténk. Igaz, nem tájaink szülötte, hanem morva az istenadta, s miért, miért nem, a Szlovák Paradicsom egyik barlangját választotta remetesége színhelyéül. Ott éldegél magának, de nem ijeszti halálra a környékbelieket és a turistákat, egyrészt mert nem annyira torzonborz, mint itáliai kollégája, másrészt kevésbé mozgékony fajta, inkább üldögél órák hosz- szat, és nagyokat hallgat. így is nevezi magát: Az, Aki Ül És Hallgat. Abbtuzzói kollégája sem volt hajlandó beszélni, de itt már meg is szakad köztük a hasonlóság. Mert míg az olaszt - miután kiderült, hogy senkit sem bánt - a tenyerükön hordozták a környék lakói, és annyi ételt-italt hordtak a kalyibájába, hogy egy kisebb hadseregnek is elég lett volna, a mi remeténket ki akarják űzni a pa- • radicsomából. A nemzeti park igazgatója szerint ugyanis törvényt sért, mivel nem a kijelölt ösvényeken közlekedik, az erdő fáját használva, nyílt tűzön főzőcskéi, és filozófiai tartalmú lózungokat fest a barlangja falaira. Az igazgató már el is intézte, hogy bevegyék egy kolostorba, de a fiatalember méltatlankodva utasította el az ajánlatot: „Remete nem élhet emberek között!” Most már az igazgatón volt a méltatlankodás sora, és a sajtón keresztül a nyilvánosság elé tárta legfőbb tromfját: „A Szlovák Paradicsomban vagy 350 barlang található, hogy nézne ki, ha mindegyikbe beköltözne valaki!?” A különleges elszántságot, sőt némi fanatizmust igénylő remeteéletmód még a középkorban, amikor a leginkább dívott, sem talált tömeges követésre, így az igazgató úr aggályai minden reális alapot nélkülöznek. Mégis jellemző az eset: arról szól, hogy az, akinek a szerencse némi hatalmat adott, és a törvényt maga mögött érzi, mennyire megszűnik empatikus módon gondolkodni, a paragrafustól nem látja az embert. Mert mibe kerülne megegyezni az igazgató szerint is értelmes, jóindulatú fiatalemberrel: csak a hulladék fát használhatja tüzelőnek, és nem dekorálja a barlang falait filozofikus üzeneteivel? Arra gondoltam, nem kellene-e írni az abbruzzói remetének, hogy támogassa már meg kicsinyég a morva kollégát. Ő meg másoknak szólhatna, s egy szép napon testet öltene az igazgató úr rémálma: a Szlovák Paradicsom 350 barlangjából 350 remete integetne. VISSZHANG Tiltakozom! Az Új Szó egyik szombati mellékletének, a Családi Körnek vagyok állandó szerzője a Mindennapi kenyerünk rovatban. Ezért aztán nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy mi jelenik meg a lapban. Mert a „tányér” ugyanaz, amelyen Önök december 18-án, csütörtökön gusztustalan moslékot tálaltak az olvasók elé. Tiltakozom az úgynevezett Napi vicc rovat csütörtöki ízléstelen szövege miatt, s az ellen, hogy az adventi időszak csúcsán az Új Szó szerkesztősége ilyen, a Szentatyát és a Szűzanyát gúnyoló ízléstelen szöveget tett közzé humor gyanánt. Nyomatékosan kérem az illetékes személyeket, hogy a jövőben többé ne illessék ily sértő módon mindazt, ami a keresztény érzelmű olvasók számára szent és magasztos. Éppen ezért érinthetetlen! Dr. Haľko József, a pozsonyi magyar katolikus hitközség lelkésze TALLÓZÓ THE GUARDIAN Szaddám Huszeint is félrevezette saját környezete, amikor azt állította a volt iraki diktátornak, hogy az országnak vannak bevethető tömeg- pusztító fegyverei, és ugyanezt az információt hitte el a brit külső hírszerzés (MI6) is - írta a londoni kormánykörökben terjedő új elméletet idézve a brit lap. Londoni kormányilletékesek szerint Huszeint és tanácsadóit az iraki hadsereg tisztjei abban a hiszemben tartották, hogy bevethető vegyi és biológiai fegyvereik vannak, mivel nem merték megmondani, hogy ezeket vagy már megsemmisítették, vagy nincsenek használható állapotban. Nagy-Bri- tanniának ebből az a kínos következmény származott, hogy - miután az MI6 informátorai Húszéin félrevezetett belső köréből kerültek ki - a brit hírszerzésből is bolondot csináltak. Szakértők szerint lehetséges az is, hogy a brit és az amerikai felderítés éppen a Huszeinnek szánt félrevezetőjelentéseket fogta el, és ebből vont le eltúlzott következtetéseket az iraki tömegpusztító fegyverekről. A háború alatt az amerikai és a brit hírszerzés olyan rádióbeszélgetéseket hallgatott le, amelyekből tömeg- pusztító fegyverek küszöbönálló bevetésére lehetett következtemi. ÉVVÉG(R)E Kérdések órája Lehallgatlak, tehát vagyok. Ez az örökös bizonyítási vágy hálózta be az idei évet, amely papíron semmivel sem volt rosszabb, mint az előző, gyakorlatilag azonban igen. De már csak egy évet kell aludnunk, és sokkal jobb lesz nekünk, mondták koalíciósék, s miért ne higgyünk nekik, ha eddig is mindig állták a szavukat. Na, ugye!? MOLNÁR NORBERT Ha hárman beszélgetnek, az már egy csoport, vagy csak egy csopor- tocska? Hol lehet jelentkezni és felvételt nyerni egy csoportocskába? Leszek én valaha Miller? Bocsánat, a kérdés helyesen így hangzik: Leszek én valaha egy csoport tagja? Ha nem, elveszek, mert nálunk ez az érvényesülés alapja. Bár, ha valaki csoporttag lett, jó eséllyel pályázik az év vesztese címre, Mojžiš, Simko és Nemcsics tudnának mesélni, de ki tudja, kié a jövő. Biztosan csak azt lehet megtippelni, kié nem. 1,05-ös a szo'rző Gabriel Kariinra, aki nem jókor fogadott el csúszópénzt. 1,2-es oddsszal Ivan Lexa és Jozef Majský következnek. Előbbi kívülről, utóbbi belülről bámulja a rácsokat. Sportrajongók azonban figyelmeztetnek, nem lehet őket leírni, hajlamosak meglepetést okozni. Mi borzolta idén még a kedélyeket? Felkeltek a patikusok, ballábbal, álló gyógyszerháborút hirdettek. A szakszervezetek meg 1989 után először általános sztrájkot. Volt már sikeresebb akciójuk is, például az aláírásgyűjtés az előrehozott választásokért. Ha a negyedik hatalmi ág a sajtó, úgy az ötödik az érdekvédelem. Nekünk ebből nagyon minőségi jutott, a ros- seb egye meg. Mi nem történt idén? Nem lettünk gazdagabbak, nem lettünk jobbak, minőségben sem produkáltunk különösebbet. Olyan semmilyenek vagyunk már évek óta. De mi kerül majd a történelem- könyvekbe, mi történt 2003-ban? Szlovákia és Magyarország kiegyezett kedvezményügyben. Nem volt egy deáki teljesítmény, de azért mégis valami. Komoly problémákkal küzdött meg a szlovákiai jobboldali kormánykoalíció. Elindított egy csomó reformot, amely évek múlva hozta gyümölcsét: pillérekre állította a roskadozó nyugdíj- rendszert, gyógyítgatni kezdte a leprás egészségügyet, lefaragta a költségvetési hiányt, 19-re már nem húzott lapot az adórendszerjátékban, piszlicsáré ügyek miatt veszélybe sodorta az ország stabilitását, elfogyasztotta a koalíció parlamenti többségét. Sikeresen bevezette az országot a NATO-ba és az Európai Unióba. Mi, a nép pedig szavaztunk arról, hogy jövőre uniós tagok legyünk; megtámadtuk és felszabadítottuk Irakot. Mit érzékeltünk mindebből mi, a nép? Semmit, pontosabban vajmi keveset. Húsz koronát adunk az orDe mi kerül majd a történelemkönyvekbe, mi történt 2003-ban? vosnak csak azért, hogy szóba álljon velünk, ötvenet, hogy kotorjon bennünk a kórházban, fizetünk, mint a köles mindenféle számlákért, az iskolák S. O. S.-t kiáltanak, hallgatjuk a terrorizmusról szóló híreket, meg mindenféle csopor- tocskákról, a magyar foci mélyrepüléséről, meghallgatjuk a köztársasági elnök értékelését, amelyet valószínűleg Robert Fico fogalmazott helyette. Bámuljuk, hogyan cserélgetik a minisztereket, mint az alsógatyát. Kelet felé haladva ukrán viszonyokkal szembesülünk, a szegénység, a tehetetlenség az úr. Pozsony nyaldossa az uniós szintet, keleten meg lassan azt se tudják, mi az, szinten lenni. Mi dolgunk a világon? Reménykedni egy jobb évben. S rádöbbenni, ez már itt a kapitalizmus teljes valóságában, s ha nem teremtjük meg magunknak a jólétet, senki sem fogja ezt nekünk/helyettünk megtenni. Nem fáradt az állam bácsi, csak nem ez a dolga, vagyis nem kimondottan. Aki nem áll saját lábára, azéra rááll más. Valljuk be őszintén, azt azért elég nehéz elképzelni, hogy az állam bácsi úgy nézzen ki, mint Mikuláš Dzurinda. Gyerekkoromban úgy gondoltam, az állam bácsi keménykalapos úriember, bottal és komoly ábrázattal, nem pedig egy megbokrosodott ezüstróka bot nélkül, ösz- szeráncolt szemöldökkel, tele kétségekkel. Bár akkor még az elnököt Gustáv Husáknak hívták, s azt hittem, az elnöknek dadognia kell. Most úgy gondolom, ez a trend viszont finoman kitapintható. Mi vár ránk jövőre? Ebbe én nem merek belegondolni. Lesz-e nekünk jazz? Lesznek-e előrehozott választások? Mi lesz az elnök neve? Túléljük-e a reformokat? Hány magyar arany lesz az olimpián? Rááll-e valaki a lábunkra? ÉVI GAZDA(G)SÁG Hosszú várakozás után megértük a változásokat TUBA LAJOS Memoárokat olvasva kiderül, a nagy események közelről mindig prózaiabban néznek ki, mint a történelemkönyvekben. Valahogy így voltunk ezzel idén is. Évközben sokat bosszankodtunk a politikusi butaságok, melléfogások és manipulációk láttán, miközben ugyanezek a politikusok (legalábbis a kormánykoalíciós részük) egyetlen év alatt szinte minden olyan keretet kialakítottak, amelyre legalább tíz éve vártunk. Bármit élünk is meg a jövő esztendő első felében, 2003 a radikális reformok éveként kerül be a történelembe. Ehhez már csak az a meggyőződés kell, hogy aki nem mer nagyot lépni, ne csodálkozzon, ha nem halad előre. Ezúttal nyugtázhatjuk, hogy nem szokványos évet tudunk magunk mögött. így, bár politikusokat dicsérni csak óvatosan szabad, most az egyszer mondjuk ki, idén megdolgoztak a pénzükért. Legalábbis az összes kiábrándító vitájuk ellenére lépésről lépésre, hónapról hónapra konok kitartással fogadták el azokat a változásokat, amelyek hallatán alig egy éve, a kormányprogram elfogadásakor jó érzés töltött el mindenkit, aki hisz abban, hogy megfelelő keretek előbb-utóbb nálunk is jó életszínvonalat eredményezhetnek. Hittük is, meg nem is, hiszen nem ők húzogatták először az orrunk előtt a mézesmadzagot, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy legalább a legnagyobb kaliberű dolgok megvalósulnak. így annak ellenére, hogy az egyszerű polgárt a politikától elrettentő „napi gyakorlat” - korrupA jegybank is szokatlanul pozitívra hangolt prognózist tett közzé. ció, hatalommal való visszaélés, csalás, lopás - továbbra is bőven borzolta a kedélyeinket, legalább annak örülhetünk, hogy meglódultunk egy normálisabb világ felé. Mert a politika a nálunk ötször magasabb jövedelmet termelő országokban sem nagyon más, mellettük viszont nyugodtan elvannak a jól élő egyszerű emberek tömegei, amelyek ezzel a világgal csak négyévente, a szavazócédula bedobásakor kerülnek kapcsolatba. A jólétnek egy normális vüágban nem feltételei a politikai kapcsolatok, az állami dotációk, a gyerek hivatalhoz juttatása. Egy jól működő gazdaságban ezer más lehetőség van az érvényesülésre. Errefelé indultunk el idén, és ez jó dolog, akkor is, ha a pénztárcánkba nézve egyelőre ebből vajmi keveset látunk. Karácsony előtt afféle ajándékként a jegybank is szokatlanul pozitívra hangolt középtávú prognózist tett közzé. Rá ugyebár azért érdemes odafigyelni, mert ez volt az egyetlen intézmény, amely még a legsötétebb mečiari időkben is hihető és utólag sem szégyellendő prognózisokat szokott közzétenni. Szerinte 2004 még a visszafogottság éve lesz, utána viszont az következik, amire már régóta várunk. A gazdasági növekedés motorjává a háztartások fogyasztása lép elő. Ma ebben a pozícióban az export van, de a multik szárnyalásából nekünk vajmi kevés hasznunk van. Legfeljebb elszórakozhatunk a komoly szakmai vitán, hogy vajon az új adórendszerben továbbra is a korábbi évek módszereivel mentik ki a hasznukat, vagy esedeg már az adózott nyereség hazautalása is üzlet lesz nekik. Szóval: a jegybank szerint két év múlva nőni kezdenek a reálbérek, a többletjövedelmünket pedig fogyasztásra költjük. Ez persze igazából csak akkor lesz fenntartható, ha a gazdaság teljesítőképessége is megfelelően nő. Ebben a tekintetben eltér a gazdasági minisztériumi és az ágazati szövetség véleménye. Amint az sejthető, a hivatalos emberek szerint jó úton vagyunk, van, aki év végi optimista hangulatában már azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy túl vagyunk a nehezén. Az ágazati szövetség erről mást gondolt, de igazán egzakt magyarázatot tőle sem hallottunk. A jegybank viszont arra számít, hogy két év múlva, a sokéves stagnálás után a vállalati beruházások is nőni fognak. Ha mindez párosul az állam továbbra is visszafogott fogyasztásával, elmondhatjuk, hogy kedvező makrogazdasági fejlődésnek leszünk tanúi. Ez pedig az ádagem- bernek is jó, hiszen esély van az alacsony inflációra és biztos koronaárfolyamra, ennek köszönhetően pedig nem értéktelenednek el a megtakarításaink. Mindez persze két év múlva lesz érvényes, így a meséből ennyi, s 2004-ben majd meglátjuk.- Asszony, eleget ültünk otthon. Mostantól a szilveszteri piálásra tréningezünk! (Ľubomír Kotrha rajza)
