Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-03 / 277. szám, szerda

Q Régió ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 3. A Rozsnyói Bányásazti Múzeum előtt négy fenyőt kivágtak, hogy legyen hely a Kossuth-szobornak, az alkotás tehát nem kerül azok alá. A fenyőket karácsonyfaként állítják fel a városban. Jelképesen tehát mégis akár ezen fenyők (mint karácsonyfák) alá is kapja (vissza) a magyarság a szobrot - ajándékként. (Szabó Ottó felvétele) A szobor majdani helyén négy hatalmas fenyőt vágtak ki, karácsonyfák lesznek Kossuth rendez terepet Kossuth Lajosnak A lakóknak és a villamos műveknek kell megegyezniük Talán újra lesz áram LECZO ZOLTÁN Elkapták az emberrablót Szene. A rendőrségnek sikerült elkapnia azt az 52 éves férfit, aki elrabolta egy helyi vállalko­zó fiatal feleségét és 200 ezer korona váltságdíjat követelt ér­te. A nőt még szombaton ra­bolta el, amikor egyszerűen beült a nő autójába. Már ak­kor bejelentette a hölgynek, hogy kétszázezret követel ér­te, s később a telefonon a férj­nek is elmondta ugyanezt. Mi­vel mindketten megígérték, hogy hétfőre megkapja a pénzt, a nőt végül elengedte. A pénz hétfői átadásánál már a rendőrség is jelen volt, így hamar bilincs csattant az em­berrabló csuklóján. (TASR) Nem tudják azonosítani Pozsony. A rendőrség a la­kosság segítségét kéri, mivel továbbra sem tudja azonosí­tani azt a fiatal lányt, akit va­sárnap a Duna partján holtan találtak Pozsony-Ligetfalunál. A boncolás szerint a lány va­lószínűleg 14 nappal ezelőtt vízbe fúlt, esetleg belefújtot- ták, s a holttestét később a partra dobhatta a víz. A lány 18-20 év közötti, 170 centi­méter magas, szőkített, ere­detileg gesztenyebarna hajú. Kék dzsekit, kék farmernad­rágot és rövid bőrcsizmákat viselt. Aki bármit tud kilété­ről, hívja a 158-as rendőrségi számot. (SITA) Térségfejlesztési találkozó Királyhelmec. A Pro Pátria és a Felső-Szabolcsi Civil Szerve­zetek Hálózata Királyhelmec és Kisvárda polgármesteri hi­vatalainak közreműködésével ma 15 órakor találkozót szer­vez a régió polgármesterei számára a helyi városházán. A rendezvényen a Királyhel- mec-Tiszacsernyő-Kisvárda térség kereskedelmének és infrastruktúrájának fejleszté­séről, valamint a befektetési lehetőségekről tárgyalnak majd. A találkozón részt vesz Gaál Gyula, a magyar gazda­sági és közlekedési minisztéri­um politikai államtitkára és Varga György, Magyarország kassai főkonzulja is. (leczo) író-olvasó találkozók Komárom. Az I. Szlovákiai Magyar Könyvfesztivál kereté­ben könyvbemutatóval össze­kötött író-olvasó találkozóra várják az érdeklődőket holnap 11 órára a Csemadok Kossuth téri székházába. Balázsy Gézá­val, a Manódombi huncutsá­gok, illetve Z. Németh István­nal, a Tündérvilág című mese­könyv szerzőjével Batta György beszélget. A rendezvényt a Szövetség a Közös Célokért, a Könyvszakmai Szövetség és a Csemadok szervezi, (vkm) Iskolák nyílt napjai Komáromban Komárom. Nyílt napot tarta-., nak ma az Eötvös Utcai Alap­iskolában, amely a differenci­ált oktatásra épülő, holland CED-modell egyik hazai refe­renciaiskolája. Az intézmény a 2000/2001-es tanévtől al­kalmazza a módszert a ma­gyar nyelv és a matematika oktatása során, és idén indí­totta intenzív szlovák helyes­írási készségfejlesztő prog- ramját.Nyílt napokat tartanak csütörtökön és pénteken a Selye János Gimnáziumban. A rendezvényre az alapiskolák kilencedikeseit, azok szüleit és pedagógusait várják, akik tájékoztatást kapnak az isko­lában folyó munkáról, vala­mint a továbbtanulási lehető­ségekről. (vkm) Rozsnyó. Kivágták a Rozs­nyói Bányászati Múzeum mellől azt a négy hatalmas fenyőfát, amelyek helyére az év végéig felállítják a Kos- suth-szobrot. KOVÁCS ÁGNES Csáky Pál miniszterelnök-helyettes november elején a kormány nevé­ben 520 ezer koronát ígért a szo­bor elhelyezésével kapcsolatos munkálatokra, amelyeket az év vé­géig el kell végezni. A múzeum JUHÁSZ KATALIN Kassa. Negyvenezer színes égő dí­szíti hétfő óta a kassai városköz­pontot. A hagyományos díszkivilá­gítás mellett karácsonyi vásár, gasztronómiai élvezetek és színes kultúrprogram várja a helyieket és a városba látogatókat. E hét pénte­kétől december 23-ig minden este éneklőcsoportok, zenekarok és elő­adók szórakoztatják a korzó közön­ségét a szabadtéri színpadon. Az utca egy részén idén is árusok ver­nek tanyát; a mézeskalács-házikók­ra emlékeztető bódékat az évek alatt annyira megkedvelték a kas­saiak, hogy sokkal szívesebben vá­sárolnak itt cukorkát, ostyát, játé­V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Kiegyenlített költségve­tést fogadott el legutóbbi ülésén a városi képviselő-testület. Mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 548,55 millió korona szerepel. Eb­ből 157 millió a folyó bevétel és ki­adás, a tőkejellegű bevétel 92,3 millió, a tőkejellegű kiadás 138,3 millió. Pénzügyi műveletekből 60 millió koronás bevétellel, ugyan­ezen jogcímen 14 milliós kiadással számolnak, míg költségvetésen kí­vüli forrásból a bevétel és a kiadás tervezett összege egyaránt 239,22 millió korona. NINCS NAGY MOZGÁSTÉR „A folyó bevétel és kiadás tervezése­kor nem nagy mozgásterünk van, hiszen ezek az állami költségvetés­ből, valamint a helyi adókból, illeté­melletti területet építészeti szem­pontból is átalakítják, hogy a szob­rot megfelelő környezetben he­lyezhessék el. Ezért vált szükséges­sé a négy fenyőfa eltávolítása is. „Ezek a fák a piactérre, a téli stadi­onhoz, a városi hivatal és a Kereskedelmi-Kulturális Központ épülete elé kerülnek” - nyilatkozta lapunknak a Rozeko Közterület­fenntartó Vállalat vezetője és egy­ben városi képviselő, akit - Kos­suth Lajosnak hívnak. Néhány arra járó méltatlankodva állapította meg, hogy nagy kár ezekért a fá­tokat, fenyőfadíszeket, bőrdíszmű­árut, könyveket, kerámiát és nép- művészeti tárgyakat, mint más üz­letekben. A vásár legnépszerűbb helyének a főpolgármesteri pun­csot árusító házikó számít, ahol na­ponta más-más közéleti személyi­ség méri a forró italt. A bevételt jó­tékonysági célra, többnyire vala­melyik környékbeli gyermekotthon javára ajánlják fel a szervezők. A pult mögött fel-felbukkannak árus­ként a városrészek polgármesterei, a képviselő-testület tagjai, neves kassai művészek. A karácsonyvárás hivatalos meg­nyitóját pénteken 17 órától tartják. Az elmaradhatatlan télapó mellett ott lesz Zdenko Trebuľľ főpolgár­kekből befolyó pénzek, amelyek ki­szabását, illetve felhasználásuk le­hetőségeit törvények szabályozzák - mondta Szabó Béla alpolgármester. - A tavalyihoz képest egy lényegi változást emelnék ki. Uniós csatla­kozásunkat követően megszűnik a vendéglátó-ipari egységekre kivet­hető alkohol- és dohányilleték, emi­att ebből a forrásból a tavalyi 2 mil­lió korona helyett csak 310 ezer ko­ronás bevételre számítunk.” A tőkejellegű bevételek közül a Si­rály Szálló, a Jókai Színház melletti telek értékesítéséből, valamint a nem fizetők kiköltöztetése által megüresedett városi lakások árverés útján történő eladásából származó bevételek jelentik a legnagyobb té­telt. „Mindezek azonban kockázatos bevételeknek számítanak, nehéz ugyanis előre megjósolni, milyen összegért tudjuk értékesíteni ezeket az ingatlanokat” - magyarázta az al­kért. „Nem szégyellik, hogy tönk­reteszik az élőkörnyezetet?” - mél­tatlankodott egy öregúr. Egy másik férfi azt nem értette, hogy miért nem lehetett a szobrot olyan helyre állítani, ahol nem kell szép, egész­séges fákat kivágni. Egyre több já­rókelő gyűlt össze, akik a levágott hulladékágakból gyűjtöttek ott­honra egy csokorravalót, sőt egy­két személykocsi csomagterét is bőven meg lehetett tölteni a levá­gott ágakkal. Egy biztos: idén kará­csonykor Rozsnyó négy fenyőfát is állíthat az ünnep alkalmából. mester, akinek a környék legna­gyobb munkáltatója, a U. S. Steel elnök-vezérigazgatója, Christopher Navetta segédkezik majd a hatal­mas köztéri karácsonyfa égőinek meggyújtásában. Megbízható for­rásból származó információink sze­rint ezután mindketten felcsapnak kocsmárosnak, és ők öntögetik majd a titkos összetételű főpolgár­mesteri puncsot az utca népének. A rendezvénysorozat költségei egyelőre nem ismeretesek, csupán annyi sikerült megtudnunk, hogy az anyagi gondokkal küzdő város vezetése nem a költségvetésből kanyarított le e célra, hanem szponzorokat keresett, akik min­den kiadást fedeznek. polgármester. A tőkejellegű kiadá­sokból 60 millió koronát az ISPA- program (víztisztító-állomás építé­se, valamint a csatornahálózat kor­szerűsítése és bővítése) megvalósí­tására fordítja a város, 40 milliót pe­dig szükséglakások kialakítására és ipari park létrehozására. TÖRLESZTENI IS KELL A „pénzügyi tranzakciók” fejezet be­vételi oldalát lényegében az ISPA- program jövő évi uniós hozzájárulá­sa alkotja, míg a kiadási részt a város által felvett, előző évekből származó hitelek törlesztő-részletei és kama­tai. A költségvetésen kívüli források lényegében az oktatásügy és a szoci­ális szféra finanszírozására szolgál­nak, a 239,2 milliós összeg tulajdon­képpen csak „átfolyik” a városi költ­ségvetésen, hiszen célirányos pén­zekről van szó. Királyhelmec. Belátható időn belül újra bevezethetik a villanyt azokba a bérházakba, amelyeket ülegáüs áramfogyasztás miatt néhány hete kapcsolt le a hálózatról a Kelet-Szlo- váldai Villamos Művek Részvénytár­saság. A villamos hálózatról nemré­giben készült szakvélemény szerint a vezetékek műszaki állapota nem felel meg az előírásoknak. Nagy De­zső polgármester lapunkat úgy tájé­koztatta, hogy a múlt hét végén a felújítási munkálatok már elkezdőd­tek. Az épületekben kicserélik a vil­lanyvezetékeket és az elosztószekré­nyeket, valamint új kapcsolókat és konnektorokat szerelnek be a laká­sokba. A kivitelező tőketerebesi cég a negyven lakásban december 15-ig szeremé befejezni a munkálatokat. A felújítás költségei egyelőre még nem határozhatók meg pontosan, ám azok térítése mindenképpen a városra vár, a bérházak ugyanis an­nak tulajdonában vannak. Király­Érsekújvár. Több magyarlakta vá­ros mellett november 29. és decem­ber 7. között a városban is sor kerül a hazai kiadók könyvbemutatójára és író-olvasó találkozókra. A Cse­madok helyi alapszervezetének székházába látogatók hétfőn este az AB-ART, a Kalligram, a Lilium Au­rum, a Madách-Posonium, a Nap, a Méry Ratio és a Plectrum idei ter­mésével ismerkedhettek. A Könyv­szakmái Szövetség és a Szövetség a Közös Célokért rendezvénye sokak érdeklődését felkeltette. „Ot helyen rendezünk könyvkiállítást, tíz hely­színen zajlanak író-olvasó találko­zók, összesen huszonkét szerzőt mozgatunk meg a rendezvény so­rán. Egyfajta főpróbáról van szó, szándékaink szerint a jövő évtől minden egyes magyarlakta város­ban lesz könyvkiállítás. Célunk, hogy a szerzők találkozzanak olva­sóikkal, és ezáltal is közelebb kerül­jenek egymáshoz” - jegyezte meg a rendezvény kapcsán Balázs F. Atti­la, az AB-ART kiadó igazgatója. A képviselő-testület fontosnak tar­totta, hogy a város elfogadott költ­ségvetéssel kezdje az évet, hiszen ellenkező esetben, az első negyed­évben havonta csak a 2003. évi va­lós költségvetés tizenketted részé­vel gazdálkodhatott volna. Új beru­házásokra pedig egyáltalán nem fordíthatott volna addig pénzt, míg el nem fogadják a 2004. évi költ­ségvetést. A parlament viszont csak a napokban kezdi meg a büdzsé megvitatását, ezért szinte biztos, hogy annak véglegesítését követő­en módosítani kell a város költség- vetését is. „Ez még mindig a kiseb­bik rossz, hiszen szinte nincs olyan költségvetés, amelyik menet köz­ben ne szorulna bizonyos módosí­tásra - érvelt Szabó Béla. - Szá­munkra azonban nagyon fontos, hogy már januártól kezdhessük fel­használni a beruházásokra szánt összegeket, vagy például folytat­helmec vezetősége a jövőben erre ál­lami támogatást kér, mert az idei költségvetésben nem szerepel a két bérház villanyhálózatának felújítá­sa. A polgármester arról is tárgyalt a kivitelező cég képviselőivel, hogy mikor és milyen formában rendezik a költségeket. Az, hogy mikor veze­tik be az áramot a lakásokba, már nem a Királyhelmeci Városi Hivata­lon múlik, hanem azon, hogy a villa­mos művek és a fogyasztók miként rendezik a kialakult problémás hely­zetet. Sok lakó semmilyen szerződé­ses viszonyban sem volt a villamos művekkel; nekik valószínűleg elő­ször új megállapodásokat kell kötni­ük. A szerződéses díjhátralékot fel­halmozóknak pedig ki kell egyenlíte­niük az adósságaikat, s ha a szolgál­tató felszerelteti az új villanyórákat, megindulhat az áramszolgáltatás. A türelmeden bérlők - akik egyébként naponta érdeklődnek az illetékesek­nél a munkálatok állása felől - remé­lik, hogy a karácsonyt nem kell gyer­tyafénynél ünnepelniük. Idén Királyhelmecen, Buzitán, Lo­soncon, Ipolyságon, Komáromban, Dunaszerdahelyen és Pozsonyban terveznek könyvbemutatókat. Az érsekújvári rendezvényen két, a vá­rosban élő fiatal szerző, Benyov- szky Krisztián és Bárczi Zsófia mu­tatkozik be az olvasóknak, mind­ketten a nyitrai Konstantin Filozó­fus Egyetem tanárai. Az írónő a Ke­selyű hava című novelláskötettel ér­kezett, melybe a spanyol kultúra le­gendás elemeit, motívumait is be­csempészte. Benyovszky Krisztián a fiatalon megkedvelt detektívtörté- neteket lopta bele a színvonalasan megírt, történelmi tárgyú alkotásá­ba, amely a Kalligramnál jelent meg A jelek szerint címmel. A két barát egymás munkáját méltatta, és beszélgetésük során a nők szlo­vákiai magyar irodalomban betöl­tött szerepéről is szó esett. Plichta Péter, a Csemadok helyi alapszer­vezetének elnöke és Pénzes István író, pedagógus felajánlották a szer­zőknek, hogy a jövőben disputák­kal egybekötött író-olvasó találko­zókat szervezzenek. hassuk a pályázatok előkészítését. A pályázatok figyelése, illetve jó tervezetek kidolgozása ugyanis pri­oritásként szerepel a városi hivatal tevékenységében.” SZÜKSÉGLAKÁSOK Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az elfogadott költségvetés'vég- re tartalmazza a szükséglakások ki­alakítására szánt összeget is. A rend­szerváltás óta ugyanis gyakorlatilag csak szavak szintjén foglalkoztak a nem fizető bérlők problémájával, akik évente már 10 millió koronával terhelik a város költségvetését. A tervek szerint a város által idén megvásárolt épületben - a volt épí­tésügyi vállalat irodaházában - 70 szükséglakást alakítanak ki. Az ezál­tal felszabadult városi lakásokat ár­verésen értékesítik, ami újabb bevé­telt jelent a város számára. Értesüléseink szerint Kassa vezetője és a U. S. Steel igazgatója felcsap kocsmárosnak Kelendő a főpolgármesteri puncs Az író és az ő olvasói. Bárczi Zsófia dedikál. (Csuport István felvétele) Az önkormányzat a jövő évre kiegyenlített költségvetést fogadott el, tehát a várt bevétel és a tervezett kiadás egyaránt 548,5 millió korona Szükséglakásokat is kialakíthatnak Komáromban I. Szlovákiai Magyar Könyvfesztivál Érsekújvárott is Sikeres a „főpróba” SZÁZ ILDIKÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom