Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-22 / 293. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 22. TÉMA: DRÁGUL AZ AUTÓZÁS Az idei 50 százalékos drágulás után jövőre a felelősségbiztosítás ára átlagosan 35 százalékkal nő A branyiszkói alagút miatt is drágulnak a sztrádabérletek Újra luxus lehet az autózás (Pavol Majer felvételei) Januártól mélyebbre kell majd nyúlniuk a pénztárcá­jukba a gépkocsi-tulajdono­soknak. Nemcsak a biztosí­tás ára, hanem az autópálya­használati díjak is nőnek. Drágábban juthatunk majd hozzá a gépjárművezetői jo­gosítványhoz is. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jövőre mintegy 25-50 százalékkal lesz drágább a gépkocsi fenntartá­sa, mint idén, amihez a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díj­szabásának a növelése járul hozzá a leginkább. Ez utóbbinak a drá­gulása már szinte senkit sem lep meg. Jövőre ráadásul nem lesz „olyan nagy” mértékű az áreme­lés, mint az idei év elején. Idén ja­nuárban ugyanis a biztosítók átla­gosan 50 százalékkal emelték az áraikat, míg a jövő évi biztosítás átlagosan „csak” 35 százalékkal nő. Azonban még ez sem érinti az összes sofőrt, jövőre ugyanis tízből kilenc autótulajdonos ked­vezményes kötelező biztosítást fog fizetni. Mindezt annak kö­szönhetik, hogy idén nem okoztak semmilyen balesetet, így számuk­ra a biztosítók 15-20 százalékos kedvezményt nyújtanak. A kötelező gépjármű-biztosítás ha­zai piacát az Allianz-Szlovák Bizto­sító és a Kooperativa vezeti. Az Al­lianz azoknak, akik több mint egy éve balesetmentesen vezetnek, 5 százalékos kedvezményt nyújt, akik két éve nem okoztak balese­tet, azok 15 százalékkal ked­vezőbben juthatnak biztosításhoz. Terveik szerint a jövőben azonban 50 százalékos kedvezményt is nyújtanak majd, vagyis a hosszabb távon balesetmentesen vezetők a felével kevesebbet fizetnek majd ennél a biztosítónál. A Kooperativa esetében az ügyfelek egy év bal­esetmentes vezetés után 10 száza­lékos, két évet követően 20 száza­lékos kedvezményt kapnak. A ked­vezményes biztosítás egyes esetek­Megéri balesetmentesen közlekedni ben akár 60 százalékkal olcsóbb le­het, mint az alaptarifa. A 70 év fel­etti nyugdíjasok számára, akiknek a nyugdíj az egyedüli bevételük, pedig 50 százalékos kedvezményt nyújt. A biztosítók többsége esetében nem „bűnhődnek” azok, akik az első balesetüket okozzák. Esetük­ben ugyanis a biztosítók eltekinte­nek a büntetéstől. Korántsem ilyen elnézőek azonban azokkal, akik a második balesetet okozzák, ese^ tűkben a biztosítók büntetést szá­molnak fel. Számukra a biztosítás ára így akár 10 százalékkal is ma­gasabb lehet, mint az átlagos díjak. Annak ellenére, hogy a biztosítók egyre többször alkalmazzák az ügyfelek számára a balesetmentes közlekedésért járó bónuszokat, a kötelező gépjármű-biztosítás ára évről évre drágább. A biztosítók ezt azzal magyarázzák, hogy ki kell fizetniük a régi tartozásaikat. Mindez annak a számlájára írható, hogy az állam a biztosítási díjakat korábban alacsonyan tartotta. Ezek miatt azonban a Szlovák Biz­tosítónak évről évre hatalmas vesz­teségei keletkeztek. Ennek a levét isszuk most, amikor évről évre töb­bet fizetünk a biztonságunkért. A kötelező felelősségbiztosítás árát az infláció alakulása, a balesetek száma, és az ezekre kifizetett pénz­összeg is befolyásolja. A biztosítók­nak azonban ezen kívül finanszí­rozniuk kell a mentőszolgálatokat, és az elkövetkező évekre bizonyos tartalékokat is félre kell tenniük. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan befolyásolja majd a biztosítási díja­kat az európai uniós csatlakozá­sunk. Az EU ugyanis azt követeli Szlovákiától, hogy a kártérítési összegek a jövőben magasabbak legyenek, mint jelenleg. Ha erre sor kerülne, akkor természetesen a biztosítás összege is megugrana. A hazai biztosítási szakemberek sze­rint azonban a csatlakozást kö­vetően nem kell nagyobb árugrás­ra számítanunk, a biztosítási díjak növelését csak az infláció és a bal­esetek számának alakulásától te­szik függővé, (mi) Néhány fővárosi autóiskola már jelezte, áraikat jövőre hozzávetőleg 3 ezer koronával növelik Változik egyes jogosítványok kiadása ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jövőre jelentős változásokra szá­míthatnak azok is, akik még csak most szeretnének hozzájutni a gép- járművezetői jogosítványhoz. A bel­ügyminisztérium tervezete szerint az autóiskolák oktatási rendszeré­nek módosítása mellett az árak is változnak majd. Nem kevésbé fon­tos változás előtt áll azonban a ve­zetői engedély csoportbeosztása is. Az A csoportban, vagyis a motorke­rékpárokra érvényes jogosítvány esetében például a jármű súlyához viszonyított teljesítményt veszik majd alapul. Ahhoz, hogy nagyobb teljesítményű motorkerékpárra is megkapjuk az engedélyt, először a kismotorra kell megszereznünk a jogosítványt. A nagyobb teljesít­ményű motorbicikli vezetésére csak ezt követően kérhetünk majd en­gedélyt. Ha három- vagy négyke­rekű motorbiciklink van, akkor en­nek a vezetéséhez Bl-es típusú jo­gosítványra lesz szükségünk. Mint minden, így az autóiskolai tanfolyamok ára is megugrik. Pon­tos összeget természetesen nem le­het mondani, hiszen az áremelés régiónként és autóiskolánként is eltérő lehet. Néhány fővárosi autó­iskola azonban már most jelezte, áraikat jövőre hozzávetőleg 3 ezer koronával növelik. Mindezt az adók és az energiaárak növekedé­sével magyarázzák. Európai uniós csatlakozásunk után, vagyis jövő májustól a sofőröknek már új, „európai” jogosítványokat is osztanak. Az áruk azonban nem változik, vagyis megmarad a 100 koronás illeték. Ugyanígy jövő má­jusától már európai rendszámokat adnak ki az új gépkocsikra. Az euró­pai uniós országokban megszokott rendszámról van szó, amelynek a bal szélén a 12 sárga csillagból álló körben Szlovákia jele lesz feltüntet­ve. Új rendszámot kapnak azonban a régebben vásárolt autók is, hiszen az 1997 áprilisa előtt kiadott rend­számok csak a jövő év végéig lesz­nek érvényesek. Ha addig sem cse­réljük ki a régi rendszámot, a rendőrség kiiktatja nyilvántartásá­ból az autónkat. Az 1997-ben elfo­gadott rendszámok továbbra is ér­vényesek lesznek, (ú) Az olaj világpiaci ára jövőre akár enyhén eshet is Stagnálni fog a benzinár ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A benzin ára jövőre nem fog je­lentősebben drágulni - állítják a piaci elemzők. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a benzinárak alakulását hosszabb távon szinte lehetetlen megjósolni. Szlovákiá­ban a piacvezető Slovnaft árpoliti­kája a mérvadó, amihez a többi ér­tékesítő kénytelen idomulni. A Slovnaft az árképzésében a többi között az olaj világpiaci árának az alakulását, és a korona dollárhoz viszonyított árfolyamát veszi ala­pul. Ez utóbbi esetében a pénzpiac nem számít nagyobb meglepeté­sekre, a koronának továbbra is erősödnie kellene a dollárral szem­ben. Az olaj világpiaci ára ezzel szemben egyebek mellett olyan té­nyezőktől is függ, mint a közel-ke­leti helyzet alakulása, amely most nem túl rózsás. Az elemzők ennek ellenére jövőre nem számítanak az olaj világpiaci árának növekedésé­re, sőt enyhe áresés is elképzel­hető. Hogy a benzinhez jövőre drá­gábban juthatunk-e hozzá, abba természetesen a kormány is bele­szólhat. Idén nyáron a jövedéki adó növelését követően mintegy 4 koronával emelkedett a benzin ára. Egyelőre azonban úgy tűnik, jövőre nem kell hasonló ársokktól tartanunk, a kormány ugyanis nem tervezi a jövedéki adó újabb növe­lését. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek, hiszen ha a vásárló­erőt vesszük alapul, akkor igencsak hátul kullogunk a régió országai­hoz képest. Míg Szlovákiában a ha­vi átlagbérből 428 liter gázolajat vehetünk, addig egy magyarorszá­gi a béréből 630 liter, egy cseh 691 liter, egy lengyel 806 liter, egy oszt­rák pedig 2791 liter gázolajat ve­het. Ugyanez a helyzet a benzin esetében is: Szlovákiában az átlag­bérből csak 363 liter, 98-as oktán­számú benzint vehetünk. Magyar- országon ez 535, Csehországban 546, Lengyelországban 663, Auszt­riában pedig 2298 liter, (t, mi) Felmegy a matricák ára ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákiában ugyan még olcsóbb autópályán utazni, mint egyes kör­nyező országokban, az autópálya­matricák ára azonban nálunk is évről évre nő. Jövőre a negyedével növelik az árakat, amit a közleke­dési tárca az utak fenntartásának egyre növekvő költségeivel magya­ráz. 2001 óta ugyanis 291 kilomé­terről 384 kilométerre nőtt a fi­zetős autóutak hossza, ami mint­egy 150 milliós többletkiadást je­lent a fenntartás szempontjából. Példaként a nemrég átadott bra­nyiszkói alagút említhető, amely önmagában évente 120 millió ko­ronát igényel. A sztrádamatricák­ból jövőre várhatóan mintegy 400 millió koronával több folyhat be, mint idén. A legkeresettebb matri­ca, a 3,5 tonnánál könnyebb sze­mélygépkocsiké, az idei 600 koro­náról jövőre 750 koronára emelke­dik. A 15 napos matrica a felével drágul, vagyis jövőre 150 koroná­ért juthatunk hozzá. Hamarosan megtörténhet azonban, hogy ezek­re az árakra is csak nosztalgiával fogunk visszaemlékezni. Három év múlva ugyanis a matricás rendszer helyett a szlovák sztrádákon is be­vezetik a vámot. Hogy ennek pon­tosan milyen formája lesz, az egyelőre bizonytalan, ami azonban biztos, hogy az árak nem lesznek alacsonyabbak, mint most. (mi) Autópálya-matricák ára Matrica Ár 2003-ban Ár 2004-ben Éves matrica 3,5 tonnáig 600 Sk 750 Sk 3,5-12 tonnás 4000 Sk 5000 Sk 12 tonna felett 8000 Sk 10 000 Sk 15 napos matrica 3,5 tonnáig 100 Sk 150 Sk 3,5-12 tonnás 600 Sk 750 Sk 12 tonna felett 1200 Sk 1500 Sk Egynapos matrica 12 tonna felett 200 Sk 250 Sk Az árakban a pótkocsi használata is benne foglaltatik (Forrás: közlekedési tárca) Nem lesz gyors kiegyenlítődés az EU-s és a hazai piacon A kicsi kocsi újra drágul ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákiában jelenleg a legtöbb autófajtához még olcsóbban jutha­tunk hozzá, mint az Európai Unió legtöbb országában. Az árkülönb­ség néhány autómárka esetében a több tízezer koronát is eléri. Min­dez természetesen érthető, hiszen a szlovákiai és a nyugat-európai la­kosság vásárlóereje szinte összeha­sonlíthatatlan. Ha nálunk ugyan­akkora összegért értékesítenék a gépkocsikat, mint tőlünk nyuga­tabbra, akkor a lakosság többsége számára csak elérhetetlen álom maradna a saját autó. Európai uni­ós csatlakozásunkat követően elke­rülhetetlen lesz az árszint fokoza­tos kiegyenlítődése, a kereskedők és az importőrök azonban egyelőre nem számítanak jelentősebb árug­rásra. Ha az árak fognak is emel­kedni, akkor is elsősorban az újabb modelleknél, amelyek esetében már arra fognak törekedni, hogy az egész EU-ban nagyjából azonos áron lehessen hozzájutni. Több elemző azonban arra figyelmeztet, hogy a nagyobb teljesítményű gép­kocsikat már most az EU árszintjén értékesítik nálunk is, jelenleg csu­pán a kisebb gépkocsik olcsóbbak, mint tőlünk nyugatabbra. Ez utób­biak esetében így 5-10 százalékos drágulásra számíthatunk, (m) Ne siessük el az abroncsvásárlást, jövőre jobban megéri Olcsóbb lesz a gumi ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nem kellene elsietnünk a vásárlást, ha a gépkocsink gumiabroncsait sze­retnénk lecserélni. Jövőre ugyanis, a rengeteg áremeléssel szemben, va­lószínűleg a gumiabroncsok ára lesz az, ami csökkenni fog. Ajelenlegi ár- szint európai csúcsokat döntöget, így nem csoda, ha főként a külföldi beszállítók nyomására, az árak esése várható. Hogy ez pontosan mekkora is lesz, az egyelőre megjósolhatat­lan, a hazai és az európai árak közöt­ti különbség azonban nem egy eset­ben akár az 50 százalékot is eléri. A szakemberek szerint a jövő évi euró­pai uniós csatlakozásunkat kö­vetően emiatt akár nagyobb áresés­re is felkészülhetünk, (ú) Gumiabroncsok ára Autó Abroncs típusa 4 téli abroncs 4 nyári abroncs Škoda 120 165/80R13 6000 Sk 4600 Sk Škoda Felicia 165/70R13 6360 Sk 5640 Sk Škoda Fabia 165/70R14 8760 Sk 7560 Sk Volkswagen Golf 175/80R14 8200 Sk 7600 Sk Volkswagen Polo 165/70R14 8760 Sk 7560 Sk Volkswagen Passat 195/65R15 11 960 Sk 11 400 Sk Fiat Multipla 185/65R15 11 040 Sk 9800 Sk Fiat Punto 165/70R14 8760 Sk 7560 Sk Seat Cordoba 185/60R14 9360 Sk 8360 Sk Seat Leon 195/65R15 11 960 Sk 11 400 Sk Opel Astra 175/80R14 8200 Sk 7600 Sk Opel Corsa 165/70R13 6360 Sk 5640 Sk Daewoo Matis 145/70R13 6280 Sk 5320 Sk A legolcsóbb abroncsokat tüntettük fel (Forrás: Matador) Legalább az abroncsok nem drágulnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom