Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-20 / 292. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 20. VENDÉGKOMMENTÁR Hátra arc! BARAK LÁSZLÓ Nagy ebben az országban a sírás-rívás, fogak csikorgatása, kevés a pénz, drága a gyógyszer, az élelmiszer, a szolgáltatások; tengődnek az iskolák, az önkormányzatok, lépten-nyomon a korrupció polipja fojtogat... A sajtó ugyancsak koplalásra ítélt tollnokái is folyvást a szenvedő tömegek sirámait visszhangozzák. Akárha egy harmadik világbeli provincia ez itten, amelyben elnyűhetetlen, gonosz, vérszívó, kaján diktátorok hada sanyargatja a jobb sorsra érdemes halandót. Világos hát, ahol ilyen pokoli állapotok uralják a társadalmat, a közéletet, éppen ideje, hogy a paradicsom irányába orientálódjunk inkább. Minden egyéb híreszteléssel ellentétben van megoldás is, csak mielőbb élni kellene a korszakalkotó lehetőségekkel. Rögvest rá kell bírni a kormányt, hogy testületileg mondjon le. Meg kell győzni a polgármestereket meg az önkormányzati képviselőket, az állami hivatalnokokat, hogy távozzanak ők is. Természetesen ugyanígy kellene eljárniuk a parlamenti képviselőknek is, ha tényleg jót akarnak minekünk. Mármost, ha minden istenverte bűnös odahagyja az általa nyüvánvalóan méltaüanul bitorolt hatalmat, új vezetők szükségesek. Viszont a legkevésbé sem holmi össznépi választások útján, hiszen az elmúlt évtized során kétségkívül bebizonyosodott, hogy ezúton egyáltalán nem lehet ötről hatra jutni. Hiszen mindahányszor csupa alkalmadan gazembert delegáltunk a hatalomba. Abban bizakodva mindig, hogy a legkisebb rosszat jelentő alternatívát felvállalván, majdcsak elindul valahogy az ország rozzant, demokrácia által megtépázott szekere felfelé a lejtőn... Egy szó, mint száz, minálunk nem vált be a híres parlamentáris demokrácia. Ha ugyanis bevált volna, akkor nyüván még mindig csak két koronába kerülne a tej, a sör, a kenyér, a paripa meg a fegyver, mint a régi szép, múlt századi időkben... Tehát, hátra arc! Valahol biztosan aláírható még az az azonnali kormányváltást követelő szakszervezeti petíció, amely kiutat kínál, mutat, sőt jelent a zsákutcából! A szakszervezetek irgalmas megváltói mellett itt vannak még a minden időben hadra fogható, jó öreg kommunisták, akik egyébként is többször megmondták a tutit, hogy ők a pokol tornácáról a paradicsomba vezetnének bennünket megint, ha hagynánk... Hagyjuk őket végre! Emeljük föl Saktor és Ševc elvtársakat a politika perifériájáról, és kész! Aztán meg Robert Fi- co, a jelenlegi ellenzék felkent vezére se akárki! Meg országalapító atyánk, a Meéiar Vlagyimir! Az agg és a maga módján kétségkívül bölcs, mi több, univerzális Schuster Rudi bácsiról nem is beszélve... Józan ésszel egyébként föl sem fogható, hogy ilyen értékes, nagyvonalú, frappáns, friss politikusi felhozatal, alternatíva mellett mi a fenét csináltunk eddig, miért is nem tettük le mostoha sorsunkat ahova kell, biztosabb kezekbe...? Szóval a tehetetlen sírás-rívás és a fogak csikorgatása helyett egykettőre neki lehet látni a régi-új paradicsomi állapotok megteremtésének. Az „alulról” induló és buijánzó reformok nyomán aztán, mintegy varázsütésre, dől majd a lé, ingyenes lesz megint a gyógyszer, bagóért lesz az élelmiszer; a szolgáltatások, az iskolák, az önkormányzatok megint virágzásnak indulnak, a korrupció polipja meg rossz emlékké foszlik nyomban. A sajtó meghurcolt, eleddig nyomorgó, tollnokái pedig bizonnyal elégtételt kapnak a mindenkor hálás köznéptől önként átvállalt mindennapi szenvedésekért. Remélhetőleg, hajszálra ugyanúgy, mint a demokrácia jogtipró, kegyeden szellemi terrorját megelőző szocializmus aranykorában... JEGYZET m " •• •• Tuzozon pelyvából TALLÓSI BÉLA És még mondják, hogy a népnek nincs pénze! Ha nem lenne, arra semmiképpen sem költené, amire nem feltédenül szükséges, sőt, amire egyáltalán nem kellene költenie. Panaszáradat, panaszáradat az egész év, ám ilyenkor, az esztendő végi ünnepek táján megmutatkozik, hogy mégiscsak van pénz dögivei. A nép költekezik nyakló nélkül, szó szerint az ablakon dobálja ki a pénzt. Szólja víg kedvében eszeveszetten. Csak úgy ég a város szilveszter éjszakáján az óévbúcsúztatás és az újévköszöntés szertartása nyomán. Pufognak, durrognak a petárdák, viliódznak a lángfarkak, cikáznak a fénycsíkok, hull a pénz a városra. Hosszú percekig tart ilyenkor a tűzijáték Kánaánja, boldog-boldogtalan kikelve magából üvölt, tombol, örül, hogy ezen az éjszakán ő is magán tűzijáték-tulajdonos lehet. És nem csak a belvárosban, nem csak a villanegyedben szabadul el a tűzözön, tombolnak a petárdahajigáló tűzdobálók mindenütt. Pénzhányó ünneplők aknavető- és géppuskaállásokhoz hasonlóan komoly petárdakilövőállásokat építenek ld az erkélyeken: a mi utcánkban is, amely a város egyik legszegényebb része. Olyan periféria, amelynek utcakövét márkásabb cipő talpa még nem koptatta, tűsarkú topán hegye nem lyuggatta. De „pályinká- ra”, sörre, borra és évvégén pirotechnikára itt is van pénz. így aztán hangjaival, színeivel és fényeivel ilyenkor olyan a város, mint valamely katonai kiképzőbázis nemzetközi hadgyakorlat idején. És hajnalra ugyanolyan tömény, égett salétromszag terjeng a levegőben, mint a háborút imitáló katonai akció végeztével a harcmezőn. Bánnám is én, ha szilveszter éjszakáján pattogtatnak, durrogtatnak, petátdázgatnak, hiszen ki-ki úgy szólja a pénzét, ahogy megengedheti magának. De már december elején megkezdődik a tűzdobálás és a rob- bantgatás: taknyos gyerekek dobálják utánam és mások után vigyorogva a hangpatronokat, amelyek olyanokat durrannak, hogy a sorkatonai szolgálatom alatt kialakult reflexszerű mozdulattal azon nyomban vetődnék védekezőn a lövészárokba, vagy ugranék a beton aknafal mögé. December közepére már robba- nászaj-fóbiám alakul ki. Ki gondol azzal, hogy ennek a pszichés zavarnak áttételei vagy szövődményei alakulhatnak ki? Ismerősöm kisfia hónapokig nem mert abban a szobában aludni, amelynek ablakpárkányán felrobbant egy eltévedt petárda. És sokáig alvászavarai voltak, pedig korábban úgy aludt, mint a bunda. De mi nekik, petárdafüggőknek egy gyerek álma, ha szórhatják a pénzt, mert annyi van belőle, mint a pelyva. FIGYELŐ PRAVDA Májustól már személyi igazolvánnyal utazhatunk Ausztriába; a határátlépést elvileg az is gyorsítja, hogy nem lesz vámellenőrzés, s az osztrák és szlovák rendőrök pedig együtt fogják ellenőrizni az iratokat. Az osztrák belügyi szervek már hivatalosan is jelezték, hogy készen állnak a személyi igazolványos rendszerre, s a többi EU-állam is megígérte, hogy májusig lépéseket tesz ez ügyben.- Maga is elköltötte már minden pénzét a karácsonyi bevásárlásokra? (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Eszdékáó Mikuláš Dzurinda lett a hét, sőt az év embere, és már javában issza Ivan Šimko kirúgásának levét. De a bürökpoharat még nem ürítette fenékig, majd ebéd után, mert még meg kell ennie, amit főzött. HOLOP ZSOLT A héten vagy öt felmérést hoztak nyilvánosságra pártokról és politikusokról, az SDKÚ-t körülbelül négy százalék választaná, Dzurinda pedig a legmegbízhatatlanabb politikussá lépett elő, pedig a választék igazán bőséges, akár a hipermarketeké karácsony (vagy bármi más) előtt. Szóval van minden és minden nap akció. Dzurinda a koalíció számára már kezd nyűggé válni, hiszen az egész kormány imázsa rongyoló- dik, ha az ország több mint 60 százaléka a kormányfőt tartja a legnagyobb szélhámosnak. Az IVÓ társadalomkutató intézet Szlovákia idei évéről készített vaskos elemzése szerint a társadalom kiábrándult, de a Dzurinda-kormány mégis kitölti megbízatási idejét, mert nincs alternatívája. Ez a semmi tartja a helyén Dzurindát. Na meg az EU- csatlakozás, az ellenzék is tudja, hogy most nem alkalmas az idő hü- lyéskedésre, a májusi belépés után sincs értelme jó pár hónapig előrehozott választásokat tartani, csak a szakszervezet szórakoztatja aláírásgyűjtéssel a lecsúszott tömegeket. Még Meéiar is azt mondja, 2005-nél nem lesz hamarabb választás. Akkor se, ha közben három pszichiáter mondaná ki egymástól függetlenül, hogy megbolondult a kormányfő, vagy csoportos üldözési mániában szenved és mindenkiben összeesküvőt lát. Dzurinda most másodszor miniszterelnök, harmadszor akkor lesz, amikor Szaddám ismét iraki elnök. Hanem idén már nem változnak tovább a parlamenti erőviszonyok, nem mennek el többen Dzurindá- tól, a törvényhozás befejezte munkáját. Felcsendült az ülésteremben a Csendes éj, szentséges éj, és most már januárig csendes a parlament, Mečiar is azt mondja, 2005-nél nem lesz hamarabb választás. szentséges a parlament. Reformok megszavazva, áremelések rendben, csak két dolgot nem sikerült elfogadni a terv szerint. Megint továbblökték a képviselők összeférhetetlenségéről, tehát hogy milyen funkciókat nem vállalhatnak még, meg a vagyonbevallásukról szóló törvényt. Azt hiszem, hatodszor. Pedig mindenki akarja ezt a törvényt, erősen akarja, mégse jön össze. Amikor szavazni kellene, úgy nyomják meg a gombot, mintha a fél karuk levágásáról döntenének. Ezt pedig, ugye, nem lehet megszavazni, mert akkor az ország azon viccelődne, hogy már csak félkarú rablók.- Schuster elnök üdvözletét küldi! - kopogott a Fehér Ház ajtaján a postás, Bush elnök meg értetlenül pislogott. - Micsoda? Ez a mi szövegünk! - De aztán elmagyarázták neki, hogy Rudolf Schuster szlovák elnök táviratban gratulál Szaddám elfogásához, mert nem maradhat ki egy ilyen világméretű eseményből. Szaddám szívesen kimaradt volna belőle, ehelyett a világ legnevetségesebb diktátorává tette magát, aki még ahhoz is gyáva, hogy öngyilkos legyen, vagy lelőjön egy amerikai kutyát, ahogy arra felszólított valamennyi hithű moszlimot. Azt mondta, tárgyalni akar. Miről? Hogy vezessék be neki abba a sötét lyukba a villanyt? A számlát rendesen tudná fizetni, 750 ezer dollárt szorongat a hóna alatt zacskóban. Nehezebb vagy könnyebb megmondani, mennyit ér 750 ezer dollár? Szaddam szempontjából sok változás egyelőre nincs, megnézték, mosott-e rendesen fogat az elmúlt fél évben, kiszedték hajából a terveket, és bedugták egy másik sötét lyukba. Akár a pénzt is beadhatnák neki, számolja át többször is naponta, ha akarja. TALLÓZÓ THE GUARDIAN Felejtsétek el New Yorkot, már Pozsony a menő, állítja a brit lap munkatársa. Az újságíró karácsony előtt látogatott el a szlovák fővárosba, s olyan pozitív élményekkel tért haza, hogy mindenkinek azt ajánlja, az amerikai megapolisz helyett inkább Pozsonyba ugoijanak el karácsonyi vásárlásra. A cikk írója szerint a város dinamikusan fejlődik, nagyon kellemes, alig maradt nyoma a „sztálini” építészetnek. A legtöbb vüág- márka ide is betört, az árak jóval alacsonyabbak, és akkora tülekedés sincs, mint Londonban vagy New Yorkban. S míg az amerikai városban most csípős hideg, köd és latyak van, Pozsonyban még mindig nagyon kellemes tavaszias idő várja a karácsonyi bevásárlásra érkezőket. FINANCIAL TIMES Meredeken nőtt a kormányzó baloldali brit Munkáspárt támogatottsága az elmúlt egy hónapban, jórészt a volt iraki diktátor elfogásának eredményeként, a tegnap közzétett legújabb országos felmérés szerint. A Financial Times megrendelésére készült közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a szavazási szándékukat biztosra mondó választók körében november óta kilenc ponttal nőtt a Labour előnye a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatívok előtt. A baloldali kormánypárt jelenleg a biztos szavazók 40 százalékát tudhatja maga mögött, a toryk támogatottsága 31 százalékos. A novemberi felmérésben a két párt megítélése még szinte azonos volt: a Munkáspártot 36, a konzervatívokat 35 százaléknyian támogatták. Tony Blair miniszterelnök személyes népszerűsége is javult: a decemberi felmérésben megkérdezettek 36 százaléka mondta azt, hogy elégedett a kormányfő munkájával az előző havi 32 százalék után. A nemtetszésüknek hangot adók aránya 57 százalékról 55 százalékra csökkent. A MÓRI közvélemény-kütató cég a decemberi felméréshez felhasznált telefoninterjúk zömét azután készítette, hogy a múlt hét végén sikerült kézre keríteni Szaddám Húszéin volt iraki elnököt. Az eredményeket közlő Financial Times megjegyezte ugyanakkor, hogy a Munkáspárt támogatottságában már korábbi, jelentős iraki fejlemények hatására is voltak hasonló kiugrások, amelyek azonban rövid életűnek bizonyultak. Amikor áprilisban a szövetségesek megdöntötték az előző iraki rezsimet, a MÓRI felmérésében a Labour 14 ponttal vezetett a konzervatívok előtt; júliusban már - igaz, csak egy ideig - a toryk vezettek 3 ponttal. Tony Blair- nek mindazonáltal jó hír, hogy a választók egyre kisebb hányada elégedett legfőbb ellenlábasával, Michael Nowarddal. HETI GAZDA(G)SAG Rendezkedjünk be a jövő évi túlélésre TUBA LAJOS Ők már túl vannak a nehezén, most rajtunk a sor a túlélésben. A kormánykoalíció a parlament decemberi ülésén a költségvetést és a nyugdíjreform második pillérét jóváhagyva teljesítette idei vállalását. Igaz, ez most sem ment könnyen. Az állami költségvetésnél először a koalíciós pártokat kellett kielégíteni 850 millió koronával, azután a renegát Šimkóékat 300 millióval, de túl vannak rajta. Šimkóék játszadozásának ezúttal dél-szlovákiai hatása is van. 100 millió koronát ugyanis a Kassa és Miskolc közötti autópálya tervezésére hagyattak jóvá. Erről eddig a közlekedési minisztériumnak az volt a véleménye, hogy majd csak akkor foglalkoznak a témával, ha a magyarok valóban megközelítik a határt, hiszen nálunk sík terepen nem akkora gond megépíteni 19 kilométernyi szakaszt. Azt, hogy mennyire bíznak a merész magyarországi tervek megvalósulásában, jól mutatja, hogy a 2006-ig szóló uniós támogatások programjába nem foglalták bele ezt a beruházást. A második pillér elfogadása is mindennek nevezhető, csak elegánsnak nem. Hová tűnt az év elejei nagy eszme a generációkon átívelő döntés össznemzeti konszenzusáról meg a szimpatikus nyugdíjtörvényről. Még az oly annyira körbe- udvarolt Tkáčék sem tartották fontosnak, hogy igennel szavazzanak, így azután a történelmi törvényt csak akkor tudták megszavazni, amikor sikerült összeszedni elegendő koalíciós képviselőt a büféből és a lobbitermek mélyéről. Mert hát közben ment a nagy posztosztás; ekkora politikai hátterű jól fizető állásbörzére utoljára a kilencvenes évek elején volt lehetőség. Ez érdekes nyilatkozatokat szült, amikor politikusaink kitartóan állították, hogy márpedig ez politikamentes, közben pedig végig arról beszéltek, hogy kinek mennyi jelöltre van joga. Égyedül Kaník húzta ki magát ez alól, meg is kapta érte a magáét. De végül is túl vagyunk rajta, igaz, még nem nagyon tudjuk, miként is győzhe- tők meg az emberek, hogy ilyen körülmények között mégiscsak lépjenek át a magán-nyugdíjpénztárakba. Mert az új nyugdíjalapok csak akkor lesznek működőképesek és főként megfelelően fialók, ha elegendő tőkével rendelkeznek. Márpedig ha csak a választási lehetőséggel nem rendelkező pályakezdők pénzéből fognak szaporodni, akkor nagyon hosszú folyamat elé nézünk. De ez már a profi marketingkampány-tervezők dolga lesz. Igaz, a Smer nekik is feladta a labdát azzal, hogy közölte: hatalomra jutása után megszünteti a második pillért. Ezt nyilván csak az általa annyira óhajtott, előrehozott választások miatt tette, de így is elég rettenetesen hangzott. A kormánykoalíciót pedig várják a Vértezzük fel magunkat nagy türelemmel az első hónapokra. jövő évi új kihívások. Ha abból indulunk ki, hogy a csatlakozásig, vagyis kb. nyárig senkinek sem érdeke a kormány megbuktatása, akkor következő lépésként elfogadják Zajac puzzlecsomagját, és áprilistól az is életbe lép. Pedig az van akkora durranás, hogy megér legalább egy kormánybukást. Az egészségügyi reformmal néhány év múlva valahogy úgy leszünk, mint a magyar közgazdák a Bokros-csomaggal. Bokros Lajos nevét még ma sem illik nyilvánosan szemforgatás nélkül kiejteni, szűkebb körben viszont nem nagyon akad olyan, aki nem adna neki igazat. A kormánykoalíció tehát elégedetten ünnepelhet, nekünk viszont most következik a neheze. Az év elejei áremelések listája is elég rémes, de most a sok változással terhelten még nyomasztóbb lesz a helyzet. Eléggé elképesztő látni, amint néhány nappal a hónap végi ünnepsorozat előtt sem tudják még sok helyen, miként is fogják intézni az ügyfelek dolgait januártól. Vértezzük tehát fel magunkat nagy türelemmel az első hónapokra, és gondoljunk arra, hogy ha nem is feltétlenül ilyen lovat akartunk, ezért előbb-utóbb mégiscsak rendeződnek a viszonyok, és az új rendszer jobb lesz, mint a régi. Még akkor is, ha a jövő évi ismeretlentől való félelem ezúttal az Európai Unió legpesszimistább országává tett bennünket. Közben pedig a lakosság több mint háromnegyede borzasztóan várja az eurót, pedig ha majd megérkezik, egy ideig abban sem lesz örömünk, erről elég megkérdeznünk az eurózóna bármelyik lakosát.
