Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-19 / 291. szám, péntek

10 Kitekintő - hirdetés ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 19. Akár még az Egyesült Államok külügyminisztere is lehet George W. Bush jelenlegi iraki megbízottjából Brazil prostituáltak feltűnése miatt tiltakoztak az asszonyok mindent megold A Fehér Ház tornatermében együtt gyúrt az elnökkel (Reuters-felvétel) A vörös lámpás Braganca MUHARAY KATALIN Bremer A Politikai temető nevű, vic­cesnek szánt internetes hon­lap szerint 2000-ben még élt L. Paul Bremer, az Egyesült Államok volt hollandiai nagykövete. Úgy látszik, a virtuális kriptából nem olyan nehéz élve előbújni, mint az igaziból, vagy csak a honlap gazdái felejtették el frissíteni a tartalmat, mindenesetre „politikai halott” régen ör­vendett olyan jó egészség­nek, mint az iraki amerikai adminisztráció most 62 esz­tendős vezetője. HORVÁTH GÁBOR Sőt a dolgok mai állása szerint esé­lye van rá, hogy ő legyen az USA kö­vetkező külügyminisztere. A kon­zervatívok elégedetten dörzsölik te­nyerüket, a külügy karrierdiploma­tái pedig rettegve várják a napot, amikor a hivatásos válságkezelő az iraki népé helyett az ő sorsukat ve­szi a kezébe. Bush egyszer úgy jellemezte Bre­men, mint aki mindent megold'. Memoárjaiban Kissinger megírt egy esetet, amikor 1974-ben, Moszkvába utaztukban a repülőgé­pen az utaskísérők a leszállásra ké­szülve véletlenül elpakolták a fele­sége cipőjét. Egy pillanatig teljes volt a pánik, de Bremer, aki akkori­ban a külügyminiszter titkárságve­zetője volt, azonnal kilépett a saját­jából. Azt nem tudni, mit gondoltak a szovjet külügy protokollosai, ami­kor meglátták a különben választé­kosán öltözött Mrs. Kissingert feke­te férficipőben és az Egyesült Álla­mok külügyminiszterének titkárát zokniban, de tény, hogy Bremerről Washingtonban az terjedt el: min­denkori főnöke bármiben számít­hat rá. Huszonhárom esztendei külügyi szolgálata alatt hat miniszternek dolgozott. Afganisztánban, Malawi­ban és Norvégiában volt diplomata, Reagan 1983-ban Hollandiába ne­vezte ki misszióvezetőnek, majd a terrorelhárításra szakosodott nagy­követ lett. Ebben a minőségében a ma jobboldali kommentátorként szép pénzt kereső Oliver North kol­légája volt - de a kor nagy botrányá­ban, áz Irán-kontra ügyben csak érintőlegesen szerepelt a neve. (North szervezte az illegális iráni fegyverszállításokat, amelyek ellen­értékét a baloldali nicaraguai kor­mány ellen harcoló kontrák titkos támogatására költötték. Mellesleg utóbbiaknak elnézték, hogy kokaint csempésszenek az Egyesült Álla­mokba.) Bremer 1989-től tizenegy évig Henry Kissinger tanácsadó cé­gének volt az igazgatója, majd vál­ságkezelési és terrorkockázati sza­kértő lett. 1996-ban cikket közölt a Wall Street Journal híresen konzer­vatív véleményoldalán, ebben bírál­ta Clinton „maszatolását”, és azt kö­vetelte, hogy a kormányzat intéz­zen ultimátumot Líbia, Szíria, Irán és Szudán vezetőihez: zátják be a terroristák kiképzőtáborait vagy számoljanak Amerika teljes erejé­vel. (A felsorolásból érdekes módon kimaradt Irak.) A közben a kong­resszus terrorizmussal foglalkozó bizottságának elnökévé is kineve­zett nagykövet két nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után arról értekezett, hogy az Egye­sült Államoknak ezúttal nem kell „értelmetlen nemzetközi konszen­zust” keresnie: „Holnapra kiderül, kik a barátaink”. Bremer ekkor a Marsh Crisis Con­sulting Company elnöke volt, amelynek anyavállalata, a Marsh and McLennan 295 munkatársát veszítette el a Világkereskedelmi Központ romjai alatt. Közülük so­kan Bremer személyes ismerősei, barátai voltak. A jobboldali Herita­ge alapítvány az év októberében a belbiztonsági kérdésekkel foglalko­zó munkacsoport társelnökének tette meg. Három hónap alatt összehoztak egy jelentést, amely­nek alapvető következtetései be­épültek az újonnan létrehozott bel­biztonsági tárca intézkedései közé. Tavaly júniusban Bush a belbizton­sági tanácsadó testület tagjává ne­vezte ki Bremert, majd az első iraki „alkirály”, Jay Garner nyugalmazott tábornok nyilvánvaló kudarca lát­tán, május 6-án őt állította az iraki amerikai adminisztráció, a Koalíci­ós Ideiglenes Hatóság élére. Bremer mindig otthonosan mozgott Washingtonban, illetve a konzerva­tív külpolitikai agytrösztök világá­ban. Most azonban egészen várat­lan gyorsasággal melegedett össze az Egyesült Államok elnökével: pil­lanatokon belül egyenrangú félként viselkedhetett Rumsfeld védelmi és Powell külügyminiszterrel, illetve Condoleezza Rice nemzetbiztonsá­gi tanácsadóval. - Ha Jerry örül, én is örülök, ha Jerry ideges, én is ide­geskedem, ha Jerry optimista, én is az vagyok - mondta Bush az Irakból hazatért hivatalnokok köszöntése­kor. A Jerry: Bremer beceneve, és Bush nyugodtan szólíthatta így, mi­után á Fehér Ház tornatermében együtt gyúrtak, majd Bremerék va­csorameghívást kaptak az elnöki pártól, végül pedig ők ketten feltűnően hosszú négyszemközti eszmecserét folytattak az Ovális Irodában. Bush és Bremer egyéb­ként egyformán a Yale jogi karán végzett, majd a Harvard Business Schoolra járt. (Bremer még a pári­zsi egyetemre is.) A Washington Post jellemzése szerint mindketten rigorózus testedzők, felnőttként let­tek mélyen vallásosak (Bremer ka­tolikus), harcos patrióták, kitartó­ak, fiatalosak és makacsok, noha hajlandóak időben váltani, ha a rea­litások erre kényszerítik őket. Egy „vezető amerikai külpolitikai tiszt­viselő” - ez leggyakrabban Powellt vagy helyettesét, Richard Armitage- t jelöli - szerint mindketten hisznek benne, hogy a Mindenható akaratát teljesítik. A nagykövet további jó tu­lajdonsága, hogy rendszerint kész­ségesen áll a sajtó rendelkezésére, de soha, egyetlen szóval sem mond többet annál, mint amennyit az el­nök politikai érdeke megkíván. Ala­pítója egy belvárosi - tehát szegény és többnyire fekete - fiataloknak kö­zépiskolai ösztöndíjat adományozó washingtoni alapítványnak. Kissinger azt mondta róla, hogy amikor Jerryvel beszélsz, nem kell aggódnod amiatt, mit mond a há­tad mögött: pontosan azt mondja, amit gondol. A Fehér Ház lakójával létrejött, új keletű barátságával egy­általán nem él vissza. Mint Kissin­ger a maga diplomatikus módján megfogalmazta: - Jerry nem beszél nekem ilyesmiről, de másoktól azt hallottam, hogy jóban van az elnök­kel. Bremer ázsiójára jellemző, hogy Irakkal kapcsolatos saját döntéseit senki sem ellenőrzi - így kizárólag az ő nevéhez fűződik a megszállás utáni legnagyobb amerikai baklö­vés, az iraki hadsereg feloszlatása. A sikerek azonban szintén látványo­sak voltak: Bremer vaskézzel lépett fel a bagdadi közüzemi szolgáltatá­sok újraindítása, az egészségügyi intézmények és iskolák megnyitása érdekében. Egyensúlyban tartotta az ideiglenes iraki kormányzóta­nács széthúzó frakcióit, felállította az iraki rendőrséget, és üzleti tervet dolgozott ki az ország gazdaságá­nak beindítására. Bremer a Republikánus Párt klasszikus konzervatív szárnyához tartozik: nem tűz maga elé távoli ideákat, mint a manapság divatban lévő neokonzervatívok, mindig a soron következő feladatra koncent­rál. A jobboldalon az egy Newt Gingrichen kívül mindenki tisztá­ban van vele, hogy a „liberális” kü- • lügyérek ellen keresztes háborút vi­selő egykori kongresszusi frakcióve­zetőből sosem lesz külügyminiszter. Bremer kinevezése ezért republiká­nus körökben széles körű támoga­tásra számíthat. Nem úgy a minisz­tériumban, ahol valaki, aki évekig dolgozott vele, így jellemezte: - Far­kasétvágyú opportunista, kielégít­hetetlen ambíciókkal. Amit Irakról tud, az egy gyűszűt sem töltene meg. Amit a világ bármely részéről tud, az sem töltene meg egy gyűszűt. De amit a washingtoni int­rikákról tud, azzal három vagy négy vödröt is meg lehetne tölteni. Colin Powell jövő évi visszavonulá­sa hétfői prosztataműtétje előtt is nyüt titoknak számított. Ha Bush jövőre ismét megnyeri a választáso­kat, új külügyminisztert kell keres­nie. A korábbi nagy esélyes, Condo­leezza Rice állítólag elfáradt és nyu­galomra vágyik, de még mindig ott van Rumsfeld még politikai ellenfe­lei által is briliáns elmének tartott helyettese, Paul Wolfowitz. A News- weekben viszont nemrégiben azt ír­ták, hogy a második elnöki ciklus személyi döntéseire vonatkozó kér­dések harsány nevetést váltanak ki a Fehér Ház irodáiban, ahol min­denki azt feleli: - Hol van az még?! Örülünk, ha egy hétre előre látunk. Washington, 2003. december 16. A portugáliai Braganca kisváros asszonyainak egy csoportja a váro­si önkormányzathoz és a helyi rendőrséghez fordult, hogy meg­próbálják visszaszerezni a brazil örömlányok megjelenése óta meg­veszekedett féijüket. Ha a családi békét nem is sikerült ezzel helyre­állítani, azt elérték, hogy lakhe­lyük, mint „vörös lámpás város”, nemzetközi hírnévre tett szert. „A téboly hullámai öntötték el a vá­rost” - fogalmaztak nyílt levelük­ben a magukat „bragancai családa­nyáknak” nevező feleségek a váro­sukat ellepő brazil prostituáltak in­váziója ellen tiltakozva. A hatósá­gokhoz intézett felhívásukban a „családokat felbomlasztó prostitú­ció pusztító vészének” megfékezé­sét kérték. Az észak-portugáliai Braganca éj­szakai élete valójában nem sokban különbözik az ország egyéb terüle­tein zajlótól. De míg a nagyobb vá­rosokban vagy tengerparti üdülőhelyeken - a túlnyomórészt brazil és kelet-európai - éjszakai pillangók nem okoznak különö­sebb feltűnést, egy zárt közösségű kisvárosban már inkább szem előtt vannak. Az igen vallásos Bragancá- ban pedig külön is számon tartják az eltérő kiejtésükről és főleg sza­badosabb viselkedésükről, öltözé­kükről könnyen felismerhető brazil örömlányokat. Hogy miért épp a spanyol határhoz igen közeli Braganca városát része­sítik előnyben - a nyílt levél íróinak szavaival - „méltánytalan tevé­kenységük” színhelyeként a több­nyire konzumnőként alkalmazott lányok, annak kézenfekvő magya­rázata van. Ók, mint brazil állam­polgárok, három hónapig tartóz­kodhatnak turistaként Portugáliá­ban. A hosszabb tartózkodás leg­egyszerűbb módja, ha háromha­vonta átruccannak a határ túlold­alára, majd újból belépnek az or­szágba. De volt, aki más magyará­zattal is szolgált. A szabad piac és a konkurencia szabályai érvényesek erre a területre is - írta a Público című napilap. A tüzes brazil lányok ott telepednek le, ahol konkuren­cia híján „könnyen értékesíthetik szolgáltatásaikat”. Vagyis a fő probléma - legalábbis a lap szerint - a bragancai feleségek „hiányos innovatív képessége”. A családa­nyák felhívásukkal így csak azt ér­ték el, hogy az egész ország rajtuk köszörülje a nyelvét. Sőt, már a külföld is. A kisváros éj­szakai élete a legnagyobb publici­tást a világszerte több mint 30 mil­lió példányban megjelenő ameri­kai Time magazintól kapta, amely címlapsztorivá léptette elő a brazil lányok ellen küzdő feleségek histó­riáját. Az Európa új vörös lámpás negyede címmel közölt riport lát­tán nemcsak Braganca városa tilta­kozott a kéretlen reklám miatt, ha­nem a portugál kormány is nemtet­szését fejezte ki. Attól tartanak ugyanis, hogy e hírnévnek köszön­hetően Braganca felkerült a nem­zetközi szexturizmus útvonalára, akkor, amikor a jövő nyáron rende­zendő labdarúgó Európa-bajnok- ságra több százezer látogatót vár­nak az országba. A kormány min­denesetre egy időre felfüggesztette a Time-ban az Euro 2004 reklám- kampányát, amelynek egyébként így szól a szövege: „Portugáliában a meccsen mindig a hosszabbítás a legjobb”. Lisszabon, 2003. december A bragancai erődítmény (Képarchívum A S TAVOfNVESTA DS spol. s r.o. ésaTMS TÁV spot, s r. o. StclVO _ már építi az Ön öröklakását Dunaszerdahetyen, a keleti lakótelepen. s-r-°- AIVGStd DS Vegye igénybe az Dunajská Streda Állami Lakásfejlesztési Alap által nyújtott kölcsönt és ezt kiegészítve saját megspórolt pénzével, 1,2, vagy 3 szobás ÖRÖKLAKÁSHOZ JUT! Az épdlet paraméterei: »többszintes lakóház (1, 2, 3 szobás lakásokkal)4 1 szobás lakás 34,68 m2 + balkon, 2 szobás lakás átlag 39,40 nf -maximum 49,53 m2+ balkon, 3 szobás lakás átlag 69,98 m2- maximum 80,00 m2+ balkon 0 talazott, hagyományos téglaépület4 különálló központi fűtéssel0 beépített tetőtérrel5 54 mélygarázzsal4 105 parkolóval »minden lakáshoz külön tárolóhelyiség c minden lakásban külön fogyasztásmérők (víz, gáz, villanyáram) _________ Bő vebb információk: STAVOINVESTA DS., spol. s r.o., Trhovisko 237, Dunajská Streda.Tel.: 031-552 45 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom