Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-18 / 290. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 18. Sport Egervári Sándor őszinte, és elmondja: örült volna annak, ha szövetségi kapitányként bizonyíthat Lemondott a klubvezetés, utódoknak se híre, se hamvá Mesteredzők és csibészek Egervári Sándor most elvállalta volna a magyar labdarúgó-válogatott irányítását Iglói fociföldrengés ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Budapest. Egervári Sándor előzetesen azt mondta, ke­vés az ideje. Arra gondol­tunk, biztos a karácsonyi vá­sárlást intézi. S hogy a nagy zsúfoltságban, tolongásban öszesúgnak-e a háta mögött az emberek - nézd, itt az Egervári? Igen is, nem is, vá­laszolja; a sugdosás meg a megállítás már nem a régi, a foci ma nem slágertéma. NEMZETI SPORT Mi változott? Viccelnek? Szinte minden. A fut­ball a humor céltáblája lett, a lap­ban arról olvasok, hogy emberek, ne menjetek meccsre, úgysem ér­demes, és az emberek nem men­nek meccsre. Sőt a régi, nagy ra­jongók közül is egyre kevesebben mennek, akik pedig pluszban ki­jönnek, azok között, tisztelet a ki­vételnek, több a balhékereső, mint a sportrajongó. Ezek után a futbal­lista, az edző, egyáltalán a sportá­gért élő atyafi kevéssé fontos sze­replője lesz a hétköznapoknak. Ha ismernek, akkor tudják, magam is csodálója vagyok a kézilabdásaink- nak, ünneplem a vízilabdázók győ­zelmeit, büszke vagyok az úszókra, de nekem a futball a szerelmem. Unalmas már a panasz, de ettől még tény: a csapatjátéksportokban igazán mostoha körülményekkel csak a labdarúgásban találkozha­tunk. Majd nézzék meg a téli fel­készüléskor, hogy a legjobbnak mondott gárdák is milyen pályá­kon készülnek. Az MTK-nál a hát­tér az utóbbi években adva volt a nyugodt szakmai ténykedéshez, és a honi szinten mérhető sikerek sem maradtak el. Azonban a körülmé­nyek még ennél a klubnál is mosto­hák. Jellemző, hogýäžMTK profi­csapatának kölcsönben a Sörgyár­pályán kell edzenie. A magyar focivalóságot mi is is­merjük, de a tudás nem mindig annak a függvénye, hogy valaki selyemsimaságú gyepen vagy szántóföld-érdességű talajon rúgja a labdát. Egy magyar fut­ballista miért nem hisz megal­kuvás, előzetes magyarázkodás nélkül a győzelemben? Szerintem a legnehezebb a fejek­ben, a lelkekben lévő szokásokon változtatni. A saját lányom példá­ját látom magam előtt. Amikor Kuvaitban dolgoztam, Krisztina angol nyelvű iskolába járt. Ott a diák, ha akart, könnyed lélekkel beléphetett a tanári irodába, mert megbeszélnivalója volt, és az nem számított bűnnek. Nálunk a poro­szos neveltetés hatása érezhető, itt egy gyerek kéztördelve, hatal­mas lelki energiát mozgósítva te­szi meg ugyanezt az utat a tanárá­ig. Az ebből fakadó kishitűség pe­dig később is visszaköszön, ezért gyakorta hiába mondjuk, vagy mondják: ugyan, gondolkozzunk már pozitívan. Piti félelmeket ne­veltek belénk, a gyerekeinkbe, az unokáinkba... Márpedig a közös győzelemtu­datot emlegeti az új szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is. Furcsa mód ő az amerikás „min­dig légy optimista” szemléletet képviseli. Ha már itt tartunk: ön volt a német edző magyar riváli­sa a kapitányválasztás során. Csalódott? Nézzék, nem én jelentkeztem kapi­tánynak. Korábban már előfordult, hogy visszautasítottam a megkere­sést, azonban most komoly szak­mai kihívásnak láttam a feladatot. Klubedzőként minden átigazolási időszakban igyekeztem az adott posztra a megfelelő képességű lab­darúgót igazolni, de ez érthetően korlátokba ütközött. Szövetségi kapitányként azonban nem lett volna ilyen gondom, hiszen a leg­jobb magyar futballistákkal dol­gozhattam volna együtt. Az, hogy az edzőbizottság engem javasolt kapitánynak, mindenképpen elis­merés, arról aligha tehetek, hogy más szempontok is fontosak voltak a döntéshozatalnál. Lehet, most megúszott egy kel­lemetlen kalandot: eddig vala­mennyi csapatánál kitöltötte a szerződését, így az MLSZ elnök­ségének a döntése azt is jelent­heti, e hagyomány nem szakad meg. NHL Van egy mondás, amely szerint az a jó edző, akit legalább egyszer már kirúgtak a szerződése lejárta előtt. Tagadhatatlan, ez velem még nem történt meg, de cseppet sem bánom, hogy így alakult. Alighanem szerencsésnek mond­hatom magam, ugyanis olyan csa­patoknál dolgozhattam, ahol a ve­zetők partnerek voltak a munká­ban. Ugyanakkor nehogy azt gon­dolja bárki is, hogy a pályafutá­som során nem adódtak nehéz időszakok. Nekem is kijutott a .jó­ból”, azonban eddig kezelni tud­tam ezeket a helyzeteket. Nagy hatással van a futballisták­ra? A futballban az eredményesség a legfontosabb, azonban legalább ilyen fontos, hogy volt mondjuk négyszáz játékosom, és közülük há- romszázkilencvennel ragyogó kap­csolatot sikerült kialakítanom. A Dunaferr edzőjeként részese lehet­tem egy kivételes sorozatnak, negy­venkét bajnoki találkozón marad­tunk sorozatban veretlenek, ezzel európai csúcstartók voltunk, és a Tatabánya csapatát láttuk vendé­gül. Az ellenfél gárdájában ott volt az a Vincze István, aki korábban a játékosom volt, és nem tagadom, az egyik kedvencemnek számított. A vendégek alaposan elvertek ben­nünket, „Pilu” háromszor is a há­lónkba lőtte a labdát. A harmadik góljánál aztán odajött hozzám, rám kacsintott, és azt mondta: „Mester, nem látja, hogy ez a szőke gyerek nem tud tartani, miért nem cseréli le őt?” Az a bizonyos szőke gyerek Molnár Zoltán volt, egykori csapat­társa, a barátja-, és bár a helyzet nem volt túl vidám, csak mosolyog­ni tudtam a csibészségén. Es higgyék el, forduljon bárhogy is a világ, a futballban ez a szép. Igló. AIII. liga keleti csoportjának iglói újonca az őszi idényben kivá­lóan szerepelt, 25 ponttal a tabel­la 6. helyén telel. A téli holtidény elején azonban a szepességieknél fociföldrengés zajlott, december 10-én lemondott a klub igazgat­ótanácsa. „Elsősorban munkahe­lyi- és családi elfoglaltságunk mi­att nem tudjuk tovább vállalni az időigényes feladatok ellátását, ezért inkább testületileg lemond­tunk. Azt sem szeretnénk, ha a helybeli futballrajongók emléke­zetében sírásókként maradnánk meg, ezért még idejében léptünk. Nem hagyunk magunk mögött ki­fizetetlen számlákat, megoldatlan problémákat. Eredményeink ön­magukért beszélnek, nincs miért ÚJ SZÓ INFORMÁCIÓ Tajti. A rimaszombati járási baj­nokság I. osztályának egyik leggó- lerősebb csapata a tajti gárda. En­nek ellenére nem az élmezőnyben, hanem csupán a 10. helyen tanyá­zik az előkelőbb pozíciókhoz szo­kott együttes. Tajtit mindössze két pont választja el a sereghajtótól, Pál László klubelnök azonban nem tartja aggasztónak a helyzetet, de­rűlátóan váija a tavaszi idényt. „Lefogadom, hogy benne leszünk az első ötben! Igaz, hogy az utolsó he­lyezett Klenóc alig van lemaradva, de ha megnézzük a táblázatot, azt is látjuk, hogy az 5. helyen álló Mu- rány csak három ponttal gyűjtött többet nálunk. A tavaszi szezonban többször játszunk itthon, így könnyebben ledolgozhatjuk hátrá­nyunkat” - vélekedett a sportvezető. A tajti csikócsapat, melynek átlag- életkora 22 év körül mozog, az őszi idényben 23 gólt szerzett. Csupán eggyel kevesebbet, mint a legtöbb­ször a hálóba célzó gömöralmágyi- ak. A dicséretre méltó produktivitás azonban kevésnek bizonyult az üd­vösséghez, hiszen a tajtiak kapusa 11 találkozón harmincegyszer ka­pitulált. „Hiába lőttünk sok gólt, ha ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom. E hét végén kerül sor a Komáromi Területi Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért rendezett téli teremlabdarúgó torna sorrendben VI. évfolyamá­nak előcsatározásaira. Ezeken két helyszínen (Perbete, Gúta), négy csoportban huszonegy, zömmel a járási bajnokságban játszó csapat küzd a továbbjutásért. Érdekes­ségnek számít, hogy újra csata­sorba állnak a 2003/2004-es baj­noki évfolyamban szünetelő pat- hiak is. A szervezők a minap megejtették a sorsolást, ennek értelmében szom­baton és vasárnap körmérkőzéses rendszerben kerül sor a selej­tezőkre. Előbb december 20-án a perbetei sportcsarnokban a követ­kező csapatok mérkőznek egymás­szégyenkeznünk” - nyilatkozta a visszakozást kiváltó okokról Ma­roš Dobšinský volt iglói klubel­nök. A futball jövőjét illetően a le­köszönt sportvezető tárgyalóasz­talhoz ült a város polgármester­asszonyával is, ám a megbeszélés nem vezetett eredményre. A jelek szerint patthelyzet alakult ki a klubnál, hiszen ez idáig nem sike­rült meglelni a tettrekész utódo­kat. „Amennyiben nem akad fe­lelős személy, aki legkésőbb jövő év január végéig átvenné tőlem a váltóbotot, akkor február 2-ig el­juttatom a belügyminisztériumba a klub felszámolását tartalmazó határozatot. Nem engedhetem meg, hogy a nevemmel bárki is visszaéljen” - vázolta fel a szomo­rú iglói jövőképet Maroš Dob­šinský. (ái) sokat is kaptunk” - kesergett Pál László, aki kiemelte néhány meg­határozó egyéniségük őszi produk­cióját is. „Pál Gergely a húzóembe­rek közé tartozik, csak úgy, mint Básti Zoltán és Pataki Csaba hátvé­dek, vagy Albert Tibor, Pál László és Patald Tamás középpályások. Csak egy tapasztalt idősebb játékos hiányzik a kollektívából, aki olykor gatyába a rázná a lazításra hajla­mos fiatalokat”- fogalmazott a szó­kimondó tisztségviselő. Véleménye szerint a tajtiak azért nem értek el jobb eredményt, mert a fiúkat nehéz kordában tartam. „Nem vagyunk mi profi csapat. Nem tilthatom meg a játékosaimnak, hogy elmenjenek szórakozni. Meg­értem őket, hisz én is voltam fiatál, engem sem tudtak volna péntek es­te bezárni!” - tette hozzá a sportve­zető. „Lehet, hogy ebből a szem­pontból hátrány, hogy csupa fiatal játszik nálunk, de azt is el kell is­mernem, hogy nagyon tudnak küz­deni. Kollektívánk nagy erénye, hogy az utolsó pillanatig harcolunk, nem adjuk fel, amíg él a remény. Re­álisnak tartom, hogy a folytatásban előrébb kerüljünk a tabellán, š a kö­zépmezőnyben érjünk célba” - la­tolgatta az esélyeket Pál László, (bt) sal - I. csoport (8.00-13.00): Pri- beta, Majorka/Svätý Peter B, Búé, Martovce, Bátorove Kosihy B. II. csoport (13.00-18.00): Bátorove Kosihy A, Marcelová, Šrobárová, Modrany, Patince. December 21-én a gútai sportcsar­nokban folytatódik a kupasorozat - I. csoport (7.45-14.00): írnél’, Sokolce, Vŕbová nad Váhom+Ka­va, Nová Stráž, Veľké Kosihy, Hur­banovo B. II. csoport (14.00-19.15): Hurba­novo A, Kameničná, Zemianska Olča, Kolárovo B, Okoličná na Ostrove. A csoportok első két helyezettje ke­rül a január 3-án lebonyolításra ke­rülő döntőbe, melynek azonban a felsőbb osztályban játszó két ki­emelt együttessel (KFC Majorka, FK Kolárovo) összesen tíz részt­vevője lesz. (ái) A szombat esti diszkóláz a tajti fiataloknál is tombol Nem tartanak a kieséstől Szombaton újra csatasorba állnak a tétlenségre ítélt pathiak Komáromiak a teremben A losonciak hálóőrének hazai és külföldi kérői is vannak Michalik odébbáll New York. A spanyol szupersztár, Pau Gasol újabb győzelemre vezette a Memphis együttesét. A harmadik NBA-idényét töltő, és a debütálása óta remeklő erőcsatár 22 ponttal já­rult hozzá az idén meglepően jó tel­jesítményt nyújtó Grizzlik Sacra­mento elleni győzelméhez. Kiegyen­súlyozott összecsapást hozott a Kings memphisi fellépése, hiszen mindkét csapatból hat játékos ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt. EREDMÉNYEK: Washington-Utah 91:87, Miami-Atlanta 97:79, New York-Golden State 86:104, Memp- his-Sacramento 105:100, Minneso- ta-Houston 92:75, Chicago-Orlan- do 102:88, Phoenix-Seattle 92:91 - hosszabbítás után, Denver-New Or­leans 116:94, Portland-Milwaukee 99:106. (O-O) * ‘ ' New York. Rendkívül fordulatos, izgalmas összecsapáson szenve­dett vereséget a címvédő New Jer­sey a szomszédvár Islanders ottho­nában. A Capitals idegenben nul­lázta le az Atlantát, míg a Calgary hosszabbításban győzött a Phila­delphia vendégeként. Nagyszerűen kezdte a Szigetlakok elleni vendégjátékát a Devils, hi­szen a fiatal center, Michael Rupp duplájával korán kétgólos előnyhöz jutott. Ezt követően Michael Peca lopta közelebb a hazaiakat - még az első harmadban -, majd a máso­dikjátékrészben mindössze 23 má­sodpercre volt szükségük a hazai­aknak, hogy Kenny Johnson révén kiegyenlítsék hátrányukat. Mind­össze négy perccel később - a mérkőzésen utoljára - ismét veze­téshez jutott a Devils: John Mad­den nagyszerű egyéni alakítás vé­gén mattolta Garth Snowt. A har­mad derekán Trent Hunter ismét egalizált, a döntés pedig az utolsó húsz percre maradt. A mindent el­döntő történéseket aztán nem min­dennapi módon sűrítették össze a küzdő felek, hiszen a játékrészben esett három gólt sikerült belezsú­folniuk összesen 30 másodpercbe. Jason Blake - a találkozó során elő­ször - a hazaiakat juttatta előnyhöz (13:55), Brylin azonban visszahoz­ta a Devils reményeit (14:12), hogy azután Alekszej Jasin végleg el­döntse a csatát (14:25). EREDMÉNYEK: New York Islan- ders-New Jersey 5:4 (1:2, 2:1, 2:1), gólütők: Peca, Jönsson, Hun­ter, J. Bláke, Jasin, iíl. Rupp 2, Mad­den, Brylin; Philadelphia-Calgary 2:3 - hosszabbítás után (1:1, 1:0, 0:1 - 0:1), Roenick, Le Clair, ül. Iginla, McAmmond; Atlanta-Was- hington 0:5 (0:2, 0:1, 0:2), Willsie, Kip Müler, Lang 2, Bondra; Montre- al-Boston 1:1 (0:0, 1:1, 0:0-0:0), Rivet, ill. Rolston; Pittsburgh-Buf­falo 2:1 (1:1, 0:0, 1:0), Holzinger, Koljcov, ill. Satan; Toronto-Tampa Bay 3:0 (0:0, 0:0, 3:0), Roberts, Sundin, Tucker; Nashville-Vancou- ver 1:2 - hosszabbítás után (0:0, 0:1, 1:0 - 0:1), R. Murray, ill. Öh- lund, Morrison; St. Louis-Colum- bus 2:1 - hosszabbítás után (0:0, 0:1,1:0- 1:0), Drake, Tkachuk, ill. Cassels; Los Angeles-Edmonton 4:2 (0:1, 2:0, 2:1), Sim, Višňovský, Corvo, Frolov, ill. Horcoff, Hemský. (ORIGO, SITA) ÚJ SZÓ INFORMÁCIÓ Losonc. A jelek szerint a III. liga kö­zép-szlovákiai csoportjában sze­replő losonciak élvonalbeli tapaszta­latokkal rendelkező kapusa, Mário Michalik a tavaszi folytatásban már nem őrzi a LAFC hálóját. A beavatot­tak azt rebesgetik, csakhamar odéb­báll, hiszen több hazai és külföldi kérője is akadt a rutinos játékosnak. Úgy hírlik, horvát klubok játéko­sügynökei környékezték meg Mári- ót. „Minden lehetséges. Beismerem, nagyon kecsegtető ajánlatokat is kaptam, melyeket konkretizálni, legalábbis egyelőre, nem kívánok. Ugyanis ezt ígértem a menedzse­reknek. Máskülönben még a losonci tisztségviselőkkel is megtárgyaljuk a témát. Szeretném ha elmonda­nák, milyen terveik is vannak a fut­ballcsapattal. Ebben a városban ugyanis nagyon jól érzem magam, ám az itteni futball már néhány esz­tendeje egy helyben toporog. A lan­gyos vízben való evickélés egy idő után minden valamire való futbal­listát elkedvetlenít, távozásra ösztö­kél” - vallott a szándékot kiváltó okokról. M. Michalik, a losonciak csapatkapitánya, (gh) Májusban bajnok lett az MTK-val (Internet-felvételek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom