Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-18 / 290. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 18. Gazdaság és fogyasztók HIRDETÉS A Hyundai gyár feltételei Az állam segítsége kell Pozsony. Januárban eldőlhet, hogy Szlovákiában vagy Lengyelországban építi meg közép-európai gyárát a Hyundai autógyár. Pavol Rusko gazdasági miniszter a tegnapi kormányülésen közölte, a dél-koreaiak e hónap végéig pontosítják, hogy milyen állami segítséget várnak el a Szlovákiától. A kabinet első javaslata már január 10-12 körül ismert lehetne. Ez azonban nem haladhatja meg az EU által meghatározott küszöböt, azaz a teljes beruházás összegének 15%-át. A Hyundai eredetileg 4 helyszínt határozott meg, a szűkebb válogatásból Csehország és Magyarország kiesett. Jelenleg két helyszín - Zsolna és Dél-Szilézia - közül válogatnak. A gyárépítéssel kapcsolatos beruházások meghaladják az 1,5 milliárd dollárt. (SITA) OTP-ajánlat az albán bankra Pénteken már dönthetnek? Budapest. Az OTP Bank tegnap kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be az Albán Takarékpénztár (ATP) 100%-os állami tulajdonú részvény- csomagjának megvásárlására. Az albán pénzügyminisztérium szeptember 23-án hozta nyilvánosságra az ATP állami tulajdonú részvénycsomagja minimum 35%-ának, maximum 100%-ának értékesítésére vonatkozó pályázat kiírást. Az albán pénzügyminiszter az OTP beterjesztett dokumentumait megfelelőnek találta. Albánia gazdaságának, illetve bankrendszerének kedvező növekedési és fejlődési kilátásai alapozták meg az OTP Bank szándékát a legnagyobb és egyeben állami pénzintézet megvásárlására. Az albán pénzintézetre az osztrák Raiffeisen Zentralbank pályázhat még. Értesülések szerint az albán fél már pénteken kihirdetheti a győztest. (I) Tegnap millenniumi toronyépületet adtak át Pozsonyban Újabb városrész körvonalazódik Pozsony. A Pólus City Center bevásárlóközpont mellett tegnap adták át a Millenium Tower II elnevezésű, a legkorszerűbb kategóriába tartozó 85 méter magas irodaházat, melynek főbérlője az IBM óriáscég lesz. ÚJ SZÓ-HÍR Tizenhat hónap alatt építette fel Pozsonyban a TriGránit Development Corporation szlovákiai leányvállalata, a TriGránit Office részvénytársaság a főváros egyik legnagyobb irodaházát, a 22 szintes, 22 ezer négyzetméter alapterületű második Millennium Towert. A TriGránit néhány éve Pozsonyban egy előzmények nélküli városközpont felépítésébe kezdett, amelynek első központi épületegyüttese, a többfunkciós Pólus City Center, amelyhez tegnaptól két, egyenként 85-85 m magas korszerű irodaház csatlakozik. Zászlós Gábor, a TriGránit Office szlovákiai elnök-vezérigazgatója érdeklődésünkre közölte: 2004 első felében az Inter futballstadion tőszomszédságában elkezdődhet a Millenium Tower III építése. Richard Frimmel, a városrész polgármestere jelezte: a Pólus alkotta multifunkciós központ rövidesen kiegészülhet egy 1,2 milli- árd koronáért megépülő adminisztratív épületegyüttessel. A több tőkeerős külföldi társaság és Demján Sándor részvételével 1997- ben létrejött TriGránit Development Corporation Rt. eddig mintegy 130 millió eurót ruházott be a szlovák fővárosban. Demján Sándor, a TriGránit egyik csúcsvezetője lapunk kérdésére közölte: ingatlanépítő és -kereskedő társasága a következő 3- 5 évben további 400-500 millió eures invesztíciót fontolgat Szlovákia több térségében. Todd Cowan, a társaság vezérigazgatója a TriGránit szlovákiai stratégiájáról szólva kiemelte a Dzurinda-kormány érdemeit, amely, megítélése szerint, a külföldi befektetők meghonosításának igen kedvező feltételeit teremtette meg. Jordan Dermer, a komplexumot tervező iroda vezetője szerint az irodaház eszményi feltételeket kínál a Pozsonyban képviselettel bíró rangos külföldi cégeknek. Az új irodaház megalkotói között több világhírű céget említett, köztük a világ legmagasabb irodaházának, a Kuala Lumpur-i Petronas Tower és több budapesti épületegyüttes, köztük a WestEnd City Center és a Bank CenA TriGránit további 400- 500 millió euró beruházást tervez Szlovákiában. tér tervezőit és kivitelezőit. Magyar megfigyelők szerint Budapest térvesztését jelenti az a tény, hogy az IBM számítástechnikai világcég Pozsonyban, az új irodaépületben valósítja meg közép-európai központját. A TriGránit vezetői megerősítették, folytatják fejlesztéseiket a térségben: Prága és Varsó már tényként könyvelődik el, Zágrábban és Szófiában pedig előrehaladott állapotban vannak a hasonló beruházások előkészületei. Természetesen a magyar ingatlanfejlesztési projektekkel sem álltak le, a Duna-Pest - azaz a Nemzeti Színház melletti terület - lakásépítései mellett Kelenföldön kerül sor lakópark építésére. A jelenlegi TriGránit mérleg Budapesten: hét irodaház, 3 bevásárlóközpont, két épülő lakópark, 4 szálloda és 4, egy-két éven belül átadandó kulturális létesítmény. (shz, m, PP) APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS Nem az a fájdalom, Amelytől könnyes a szem, Hanem amelyet a szívünkben hordozunk némán, csendesen Fájdalommal és örök szeretettel emlékezünk december 18-án halálának első évfordulóján GÉHRY TAMÁSRA A gyászoló család KNU-539 ADÁSVÉTEL VEGYES ♦ KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ HÚSCSIRKÉK KIVÁLÓ ÁRON. NONSTOP. 0905/432 292. DS-1286 ♦ Kovácsolt kaput, kerítést, dísztárgyakat rendeljen legolcsóbban a gyártótól. Továbbá lakatos munkák, régi kapuk felújítása. Hetikov DS. Tel.: 0905/392 120. DS-1591 ♦ Akció: új betongarázsok eladók kapukkal 35 000 Sk + szálítás. Mobil: 0904/986 366, 0903/928 520. DS-1641 ♦ Eladók beaglekutya-kölykök! Tel.: 0905/369 887, 031/559 4462. DS-1657 INGATLAN ♦ Építkezési telek eladó Kulcsár- karcsán. Tel.: 0908/206 598. DS-1666 AUTÓ-MOTOR ♦ Cséfalvay autóbontója Sárosfán felvásárolja elhasználódott személygépkocsiját. Tel.: 031/559 8110, 0903/769 788. DS-1606 ♦ Eladó 2,5 t-s teherbírású autóemelő. Tel.: 0905/323 358. DS-1665 Ajtók, ablakok, EURO és hagyományos kivitelben, SCHWEIGER Kft., Trstice. 0905/497 019. UJ-1284 Munkát keres? Figyelje az ÁLLÁSLESt / Az Operatíva textil-nagykereskedés meghívja Önöket a hagyományos, jubileumi 10. karácsonyi textilvásárra Somorján, a Szenei úton levő nagyraktárába, Gazdag kínálat, alacsony árak, nagy választék mindenki számára. Garantáljuk, hogy visszaadjuk pénzét, ha máshol olcsóbban vásárol. Karácsonyi ajándék ügyfeleinknek. Nyitva naponta 8-tól 18-ig, szombaton és vasárnap 8-tól 13 óráig. r IIP 1409 Chefsekretärin gesucht Export - Import Gesellschaft im Textilbereich sucht Sekretärin mit Sprachkenntnisen in:- deutch- ungarisch- slowakisch Bereitschaft zum Reisen zwischen Slowakei und Ungarn. Dunajtextil s r.o. 930 16 Vydrany Tel: 031-552 9084 Fax: 031-552 5849 DS 1667 Hirdetőiroda tel: 02/ 592 33 228 592 33 235 fax: 02/592 33 295 APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN-(V) Az apróhirdetések ára: Petit Press Rt., magónsmétyekszámára Námestie SNP 30, ÚJ SZÓ-lszó 7 korona 814 64 Bratislava 1, (14 korona félkövér vagy nagybetűkből), munkanapokon 8 és 16 óra között. KOMÁROMBAN-(KN) Megyercsiutca9., fénykép közlése 66,70 korona; Vasárnap-1 szó lOkorona tel.: 035/7700 869, (félkövérvagy nagybetűkből munkanapokon 9-tól 17 óráig. 20 korona), DUNASZERDAHELYEN - (DS) fénykép közlése 80 korona. L.B.K., s.r.o., A jeligés hirdetések felára Bartók Béla sétány 18. (Obchodná 20 korona, a hirdetések kezelési 18.), tel/fax: 031/55299 68, költsége 16,70 korona. munkanapokon 8 és 17 ó. között. Közüké számára: GALÁNTÁN - (GA) ÚJ SZÓ-lszó 13 korona Kodály Z.u. 769/2, tel.: 031/780 6784-87, fax: 031/780 6785-86 (26 korona félkövér vagy nagybetűkből); Vasárnap-lszó 18 korona munkanapokon 8 és 15 óra között. (36 korona félkövér vagy nagybetűkből). MAGYARORSZÁGON %szení teret 50 korom, 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., díszteret 100 korona tel.: 0036-1/342 6164, Az árakhoz 20 százalékos fax:036-l/342 6132, vagy a MAHIR hozzáadottérték-adót vidéki irodáiban számlázunk. Külföldi beruházások nálunk Magyarország a második Pozsony. Szlovákiába 2003 első 9 hónapjában 25,4 milliárd korona értékű közvetlen külföldi beruházás áramlott be. A legnagyobb beruházónak Németország és Magyarország számít, az előbbi részesedése a 25,4 müliárdból 36,7%, az utóbbié pedig 31,7%. A további fontos beruházók Nagy-Britanniából, Hollandiából, Olaszországból és Csehországból érkeztek. A külföldi működőtőke döntően a Pozsonyi kerületbe érkezett (aránya 73%), majd a Kassai kerület következik 20,1%-kal. 2003 szeptember végéig a Szlovákiában megtelepedett külföldi működőtőke kumulatív nagysága 327,2 milliárd koronára rúgott, ebből 265 milliárd áramlott a termelőcégekbe és 62 müliárd pedig a bankszférába. Összehasonlításul: a szlovákiai cégek 2003 szeptember végéig összesen 18,1 milliárd korona értékben hajtottak végre közvetlen külföldi beruházásokat, ebből 37,6% áramlott Csehországba, 13,2% pedig Nagy-Britanniába. (TASR) Magyar tőke Romániában Közel 500 millió dollár Budapest. Major István, a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára sikersztorinak nevezte a Magyarország és a Románia közötti gazdasági kapcsolatok fejlődését. A két ország közötti kereskedelmi forgalom idén mindkét irányban 40%- kal bővült. A Magyarország és Románia közötti forgalomnövekedés a mintegy 4600 magyar kis- és közép- vállalkozás eredménye. A magyar tőkekivitel is rohamléptekben nő. A hivatalos adatok szerint 250 millió dollárnyi Magyarországról származó tőkeberuházás történt Romániában idén, de a tényleges érték a fél- milliárd dollárt is eléri. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Török segítséggel iraki megrendelések Pozsony. A szlovákiai építőipari cégeknek reális az esélyük arra, hogy török cégek révén részt vehetnek az iraki helyreállítási munkálatokban - többek között ez is Rudolf Schuster államfő törökországi látogatásának eredménye. Éva Simková, a gazdasági minisztérium államtitkára közölte, a török szaktárca felajánlása közutakra, lakásokra, épületekre vonatkozik. Ugyanakkor a szerződések feltételeit eddig nem konkretizálták. A szlovák-török kormányközi bizottság 2004 márciusában ül össze és értékeli az addig beérkező pályázatokat. A körvonalazódó projektumot a külföldi beruházásokat felügyelő SARIO állami ügynökség felügyeli majd. (TASR) Csehország már szállít Bagdadnak Prága. A cseh Mars Jevícko cég közel 6000 golyóálló mellényt szállít Irakba, összesen 2,7 millió dollár értékben. „Ez az első cég, amelyikről biztosan tudjuk, hogy bejutott Irak piacára” - nyilatkozta Cyril Svoboda cseh külügyminiszter. Mint kiderült, a cég még ősszel kötötte meg a szerződést, azonban az ügylet kényes voltát szem előtt tartva, mindeddig eltitkolta az ügyletet. A golyóálló mellényeket a most formálódó rendőrség kapja, a vételárat pedig az iraki költségvetésből állják. A Mladá fronta Dnes napilap szerint a cseh üzleti siker a diplomáciai aktivitás eredménye, továbbá Craig Stapleton, az USA prágai nagykövete is közbenjárt az ország érdekében. (MfD)