Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-02 / 276. szám, kedd
Hirdetés ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 2. Prvá doplnková dôchodková poisťovňa TATRY-SYMPATIA Nehéz évet hagytunk magunk mögött Michal Nemec, a Tatry-SYMPA- TIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító vezérigazgatója Közeledik az év vége, és mindenki elkezdi értékelni terveit, fogadalmait, amelyeket még az év elején tett. Engedjék meg, hogy én is elmerengjek az elmúlt éven, és megpróbáljam értékelni a szlovákiai nyugdíjrendszer alakulásának szempontjából. A kormány már a kormányprogramban ismertette, hogy a 2003-as év társadalmunkra nézve mérföldkő lesz a szociális biztosításban, és az egyik fő feladata ebben az évben a szlovákiai nyugdíjreform megkezdése lesz. Azt a feladatot szabta ki magának, hogy három pillérre építi fel ezt a rendszert, a kölcsönös felelősségvállalás mértékét meghagyva, és növelve az ember személyes befolyását élete alkonyának alakítására. Ezt leginkább a nyugdíj-takarékosság önkéntes formáinak megerősítésével lehet elérni. Nem szabad viszont elfeledkeznünk az emberi jogokról szóló általános nyilatkozatról, amely 22. cikkelyében kimondja: „minden embernek, mint a társadalom tagjának joga van szociális biztosításra, és igényelheti, hogy nemzeti összefogással, és nemzetközi segítséggel, a a szervezet szabályzata szerint és az illető állam lehetőségeihez mérten biztosítsák számára a gazdasági, szociális és kulturális jogait, amelyek elengedhetetlenek emberi néltósága megőrzéséhez, személyisége szabad fejlődéséhez.” Szlovákia Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériuma, amely a nyugdíjrendszer átalakításáért felel, az idézett nyilatkozattal összhangban kidolgozta a törvényjavaslatait, amelyek mindhárom pillért módosítják. Az első, a szociális biztosításról szóló új törvény alapján a személyes felelősséget is bevonja bizonyos mértékig nyugdíjrendszerbe. Talán csak a hiányzó egyetemességet lehet felróni a törvény készítőinek, ami azt jelenti, hogy nem egyenrangúan kezeli Szlovákia polgárait, hanem külön törvényekkel előnyben részesíti az úgynevezett egyenruhásokat. Szerintem a specifikus feltételeket kívánó bánásmódnak a járulékos nyugdíjbiztosítási rendszerekben kellene jelentkeznie. A köztudatba a tőkésített jelző alatt beépülő második pillér törvényeit jelenleg dolgozzák ki, s elfogadásuk szerintem szükséges a nyugdíjbiztosítási rendszer egyensúlyban tartásához. Az utóbbi időben oly sokat vitatott járulékos nyugdíj-takarékosságról szóló törvény a nyugdíjbiztosítás harmadik pillérét szabályozza. Szlovákia Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériuma a szaktekintélyek bevonása nélkül ismertette a járulékos nyugdíj-takarékosságról szóló törvényjavaslatát, amelynek, elképzelései szerint át kellett volna alakítani a járulékos nyugdíjbiztosítás rendszerét egy hozzá hasonlóan működő járulékos nyugdíj-takarékossági rendszerre. A járulékos nyugdíjbiztosítás, amely 1996 óta működik Szlovákiában, a munkaadó-alkalmazott elv alapján lett felépítve, hasznosítva az idevágó külföldi tapasztalatokat. És így kell ehhez jelenleg is hozzáállni. Dicséretre méltó, hogy a minisztérium figyelembe vette a szakemberek véleményét, sőt, még a laikusok véleményével is számol, így készíti a törvénymódosítást. A biztosító hitelminősítése újra emelkedett A Szlovák Hitelminősítő Ügynökség (SRA) 2003 novemberében ismét felminősítette a TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosítót. A koronában vezetett hosszú távú ügyleteit BBB+ szintre, stabil kilátásokkal, és a külföldi fizetőeszközökben vezetett tranzakcióit pedig BBB- szintre minősítette stabil kilátásokkal. A rövid távú hitelminősítése S2, amely megegyezik a tavalyi minősítéssel. Ez már a harmadik hitelminősítés, amelynek a TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító alávetette magát, továbbra is egyedül a szlovákiai járulékos nyugdíjbiztosítók közül. Fontos lépés a jövő szempontjából Az SRA döntésének magyarázatában feltüntette, hogy a TATRY- SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító 2002-ben is megőrizte vezető pozícióját a járulékos nyugdíjbiztosítás szlovákiai piacán 52 százalékos részesedéssel, és elsősorban azt a stratégiai célt tűzte ki, hogy növeli ügyfelei számát. 2003-ban ismét megerősödött a VSP Tatry. a TATRY- SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító kezelőjének alaptőkéje, amely 300 millióra emelkedett. Az ügynökség ezt pozitívan értékeli, s ez viszont a TATRY- SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító számára nagyon fontos tény. Az alapfeltételek szakmai szempontból A biztosító beruházási portfoliója alakulását befolyásoló kockázati tényezők területén egyértelmű fejlődés tapasztalható, s ezt az ügynökség pozitívan értékelte. Ahogy az SRA megállapította, elkerülhetetlen, hogy az egyes beruházások előtt alaposan felmérjék a terepet. A TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosítóval együttműködő partnerek és a vagyonkezelő kiválasztása mindent előfeltételt biztosít ahhoz, hogy a portfoliót megfelelő szinten tartsák. Az SRA szerint a biztosító 2004- es stratégiája az, hogy a pénz- és a tőkepiac konzervatívabb területein fektet majd be. Nem kihasználni az előnyöket rövidlátásra vall Korai ugyan még elkészíteni a 2003-as év mérlegét, de a decemberjó alkalom arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt napokra, hónapokra. A TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító is mérleget készít majd egész évi eredményeiről, de az már most tudható, hogy ügyfeleinek létszámával, az idei új ügyfelekkel együtt, megtartotta vezető helyét a járulékos nyugdíjbiztosítás piacán. Egyéb mutatók alapján is első helyen van. A másik három biztosítóval összehasonlítva, Szlovákiában a TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító kezeli a biztosítottjai számláiból összeadódó legnagyobb vagyont, és fizette ki eddig és folyamatosan fizeti nyugdíjasainak nyugdíj formájában a legnagyobb összeget stb. A megbízható a járulékos nyugdíjbiztosítás hat és fél év alatt Szlovákia lakosainál egyértelműen a legkedveltebb formája lett a nyugdíjas korukra való pénzügyi felkészülésnek. A járulékos nyugdíjbiztosítóknál biztosított magánszemélyek száma megközelítette a 600 ezres határt, kiknek többségét mintegy 15 ezer munkaadó támogatja hozzájárulásával. Ez a hatalmas tömeg joggal várhatja el, hogy az eddig neki nyújtott kedvezmények, továbbra is érvényben maradjanak. És az előnyöket nem kihasználni rövidlátásra vallana. Az új törvény remélt elfogadása után a járulékos nyugdíjbiztosítás lassan átalakul járulékos nyugdíjtakarékossággá. A már meglevő harmadik pillér járulékos nyugdíj- biztosítás, amely csaknem 7 éve sikeresen működik, továbbra is önkéntes marad, ám a törvénymódosítás értelmében átalakul nyugdíj-takarékossággá, és mindenki számára elérhetőnek kellene lennie. A rendkívüli hozzájárulás beszámítható A közeledő év vége kapcsán ismét olyan kérdéseket kapunk a biztosítottaktól, hogyan lehetne a rendkívüli hozzájárulást számlájukra úgy elküldeni, hogy az a 2003-as év adóalapjába számítódjon bele. Az ütemtervvel összhangban emelhető a biztosítási részlet ösz- szege, ha erről értesítik a biztosítót is. Azok a biztosítottak, akiknek a fizetésükből levonják, é így utalják át a biztosítási részletet, az egyszeri, rendkívüli biztosítási részlet levonását írásban kell kérniük, és szerződést kell erről írniuk (dohoda o zrážkach zo mzdy). Ennek egyik példányát a bérelszámoló kapja, a másikat a biztosított elküldi a biztosítónak (legkésőbb annak a hónapnak a végéig, amelyre az emelt részletet fizetni szeretné), a harmadikat pedig megtartja magának. A szerződésben fel kell tüntetni, hogy az emelt részletet csak egyszer, a megjelölt hónapra fizeti. Akik átutalással küldik a biztosítási részleteket, a befizetés aktuális időpontjában átutalhatják a megemelt összeget, ám nekik is írásban előre kell erről tájékoztatniuk a biztosítót. Az adóalapból csak akkor számítható le 2003-ra a megemelt ösz- szeg, ha azt az adott könyvelési időszak végéig fizetik be, azaz az alkalmazottak 2004. január (tehát a decemberi részlettel), a vállalkozók pedig 2003. december végéig. Annak ellenére, hogy most még az adóbevallás valami nagyon távoli dolognak tűnik, amelyre még rengeteg időnk van, mégis rohamosan közeleg az az idő, amikor egyes ügyfeleink igazolást szeretnének a befizetett összegekről. A biztosító ezeket írásbeli kérvény alapján küldi el, miután megkapott minden biztosítási részletet a teljes 2003-as évre. Csak arról adhat igazolást, hogy melyik időszakban és mekkora összeget kaptott konkrét ügyfelétől. Éppen ezért, kedves ügyfeleink, elég, ha a jövő januárban, februárban küldik kérvényeiket. A kérvények kiállításának díját a szolgáltatások érvényes díjszabása alapján szabjuk meg. Ez (Cenník poplatkov) a vagyonkezelő bármelyik kirendeltségén megtalálható. Befektetés a biztosítottak javára Az aktuális előnyök csomagjában a Hotel Bonbon Kft. is kedvezményeket kínál a TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító ügyfeleinek, mégpedig szállást és étkeztetést aktív pihenés mellett magánszemélyeknek és csoportoknak egyaránt. A szálló neve, a Bonbon éppen azt fejezi ki, amit a létesítmény kínálni szretne látogatóinak: a helyi gasztronómiai specialitások és a nemzetközi konyha ételeinek élvezetét, aktív pihenést, és nem utolsó sorban a termálvíz jótékony hatását, és a relaxációs szolgáltatásokat. A Bonbon szálló felszerelését és minőségi szolgáltatásait tekintve az európai átlag alapján három- csillagos kategóriájú szállodának felel meg. A TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító ügyfelei nemcsak a Bonbon szállóban tölthetnek kellemes pillanatokat, hanem társaság többi létesítményében is, hiszen vonzó ajánlata van számukra: a biztosítottaknak, nyugdíjasoknak és a munkaadóknak egyaránt 10 százalékos engedményt kínál. Ugyanezeket a kedvezményeket kínálja a Hotel Bonbon a tátralom- nici Slovanban. az alsókubini Parkban és a Kormorán csárdában éttermi szolgáltatásokra. Kapcsolatfelvétel: Hotel Bonbon, Nám Slobody č. 1, Dunajská Streda, tel.: 031/557 5222, fax: 031/557 5777, e-mail: bonbon.hotel@centrum.sk , http://www.bonbonhotels.sk A Prvá DDP TATRY-SYMPATIA eredményei Dátum 2003.11.10 2033.11.25 Munkavallalatokkal kötött és biztosítási szerződések (összesen) 288248 289318 Munkaadókkal kötött szerződések (száma) 5163 5186 Nyugdíj-kiegészítésben részesülők (száma) 57 575 60 543 A kifizetett nyugdíj-kiegészítés összege (2003.1.1-jétői) 486,3 millió Sk 533.1 millió Sk A kifizetett nyugdíjkiegészítés összege 1080 millió Sk 1127,6 millió Sk A Prvá DDP TATRY-SYMPATIA pénzügyi vagyonának könyvelési értéke (összesen) 5,554 milliárd Sk ; 5,652 milliárd Sk On is emelte a biztosítási díját? A TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító ügyfeleinek a megemelt biztosítási díj - a sorsolásban való automatikus besoroláson kívül - magasabb összegű nyugdíjkiegészítést is jelentett. A fő sorsolás előkészületei akkor zajlottak, amikor a VAŠ DRUHÝ DÔCHODOK aktuális száma éppen megjelent. Minden ügyfél, aki október végéig 100 koronával megemelte a biztosítási díjat, vagy azok, akiknek 2000 korona a havi biztosítási díjuk, ill. bruttó jövedelmük 10%-át biztosítási díjként befizetik, június óta bekerülnek a havonta megrendezett, értékes nyereményekért folyó sorsolásba. Ezen kívül 2003 júniusától minden hónapban értékes díjakat sorsoltunk ki. A nyári sorsolás nyertesei után, Bíró Emília, Pozsony; Monika Dob- rovičová. Eperjes, Ing. Emília Šari- nová, Partizánske, szeptemberben Katarína Kimliková, Nagyszombat, októberben Martina Kudžmová, Drienovská Nová Ves, novemberben pedig a duna- szerdahelyi Barbabáš MONOZLAI nyerte a háztartási gépet. Gratulálunk! A finálé Minden nyertest 2003 decemberében értesítünk írásban úgy, hogy még a karácsonyfa alá megkapják nyereményüket. A finálé 66 nyertesének nevét VÁŠ DRUHÝ DÔCHODOK jövő évi első számában közöljük. Részletes tájékoztatást a 0800 138 138-as telefonszámon vagy a www.tatry- sympatia honlapon kaphat, (szerk.) Pridaj málo, vyhraj veľa Fontos címek: POZSONY, Trnavská 50, 821 02 Bratislava 2, ügyfélközpont: 02/492 90 327, 492 90 328, 492 90 329, fax: 02/492 90 320, ingyenes infóvonal: 0800138 138, e-mail: zakaznicke-centrum@tatry-sympatia.sk POZSONY, Miletičova 40,82108 Bratislava 2, tel.: 02/555 65 985 - 9,555 65 987, fax: 02/555 65 993,555 64 495, e-mail: tatryba@tatry-sympatia.s BESZTERCEBÁNYA, Lazovná 16. 974 00 Banská Bystrica, tel.: 048/415 28 55, 415 41 79, 415 4181 fax: 048/415 41 81, e-mail: tatrybb@tatry-sympatia.sk LOSONC, Lučenec • GARAMSZENTHERESZT, Žiar nad Hronom ZÓLYOM, Zvolen • NAGYKÜRTÖS, Vetký Krtíš • RIMASZOMBAT, Rimavská Sobota KASSA., Mlynská 26,040 01 Košice 1: tel./fax: 055/625 8914. 625 89 20, e-mail: tatryke@tatry-sympatia.sk ROZSNYÓ, Rožňava • IGLÓ, Spišská Nová Ves • NAGYMIHÁLY, Michalovce 1 TÖKETEREBES. Trebišov NYITRA, Štefánikova 22.949 01 Nitra, tel.: 037/658 0911 -12, fax: 037/658 0913, e-mail: tatrynr@tatry-sympatia.sk KOMÁROM, Komárno • ÉRSEKÚJVÁR, Nové Zámky • NAGYTAPOLCSÁNY, Topoľčany PRIVIGYE, Hviezdoslavova 2, 97101 Prievidza 1, teľ: 046/542 04 85. 046/54204 86, fax: 046/542 04 87, e-mail: tatrypd@tatry-sympatia.sk TRENCSÉN, Trenčín • SIMONY, Partizánske • VÁGBESZTERCE, Považská Bystrica DUNASZERDAHELY, Dunajská Streda • SZENIC, Senica • MALACKA, Malacky ZSOLNA, ul. Daniela Dlabača 13, 01145 Žilina, teľ: 041/562 07 92, fax: 041/562 20 32, e-mail: tatryza@tatry-sympatia.sk RÓZSAHEGY, Ružomberok • CSACA, Čadca • ALSÓKUBIN, Dolný Kubín TÚRÓCSZENTMÁRTON, Martin • UPTÓSZENTMIKLÓS, Liptovský Mikuláš A területi igazgatóságainkon vagy a 0800138138-as ingyenes infovonalunkon részletes tájékoztatást adunk a területi kirendeltségeinkről. Az oldalt a VSP Tatry Rt, a TATRY-SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító vagyonkezelője készítette. Előkészítette: Stanislav Vančo tel.: 02/492 90 33t fax: 02/492 90 218, e-mail: vanco@tatry-sympatia.sk In^enes infóvonal: 0800138138, h.-cs.: 8-18 óráig,, p.: 8-16.30 óráig. UP 880