Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-18 / 290. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 18. KOMMENTÁR Szívből kapunk lóherét JUHÁSZ LÁSZLÓ A bársonyos forradalom után Václav Havel köztársasági elnököt mindenki szerette. Én például a drámáit imádtam, mások szívébe kelleténél rövidebb szárú nadrágjában, csámcsogva raccsoló beszédmodorával, páratlan intellektusával csempészte be magát. Ő pedig egy kis szívecskét csempészett aláírása végére - a „komoly” államférfi kacsintása volt ez az emberek felé. Ezt a szívet azután minden kézjegye magán viselte, akár egy főiskolás pólóját dedikálta, akár államközi szerződést írt alá. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt micsoda igazságtalanságnak tartottam, hogy Václav Havel többé nem lehet az én köztársasági elnököm. Jött Michal Kováč, akit csak akkor tudtam megszeretni, amikor Vladimír Mečiar utálni kezdte. Rudolf Schustert először csak a kisebbik rossznak tartottam, aztán már szégyenkeznem kellett miatta. Jövőre ismét államfőt választhatunk. Ezúttal könnyű dolgom lesz (legalább az első fordulóban), mert tiszta lehet a lelkiismeretem, amikor Martin Bútorára adom a voksom. Persze tisztában vagyok vele, ez az ország még nem érett meg arra, hogy Szlovákia volt washingtoni nagykövete legyen az egyik legfőbb közjogi méltóság, de mégis - ne rajtam múljon. Tegnap nyilvánosságra hozták az államfőjelöltek (vagy lehetséges jelöltek) népszerűségét vizsgáló legfrissebb közvélemény-kutatás eredményét. Az első fordulóból - természetesen (?) - a szlovákiai politika állócsillaga, Vladimír Mečiar kerülne ki győztesen, megelőzve Eduard Kukant. A külügyminiszter viszont a második fordulóban diadalmaskodna, megszerezve a szavazatok 61 százalékát. (Az „én” Martin Bútorám jelenleg alig hét százalékon áll, de mondom, ő csak azért indul, hogy nekem is legyen kire szavaznom.) Az egyik - sőt: a legesélyesebb - államfőjelölt tehát Eduard Kukán. Ó persze tagadja, hogy megkezdte volna a kampányát, az országot elárasztó billboardokkal is csak kellemes ünnepeket akart kívánni nekünk. (Ezúton is köszönjük, mi is hasonló jókat kívánunk.) Kukán kampányának fő motívuma egy lóhere. Természetesen négylevelű, nyilván a szerencse okán. Ez a kis motívum ott látható az óriásplakátokon bizalomgeijesztőn mosolygó külügyminiszterünk aláírása mellett. Ügyes a dizájn, a lóherelevél ugyanis négy kis szívecskéből áll. Eredeti öüet, mondhatom. Persze, nem ígérheti potenciális választóinak a lónak egy másik szervét, inkább négy szívecskével hivalkodik. És havelkodik. Én azonban nem hiszem el neki, hogy Havelnél négyszer jobb elnöke lenne Szlovákiának. JEGYZET Két fura fazon JUHÁSZ KATALIN A két ambiciózus fiatal humorista, Bagi és Nacsa bizonyára nem is gondolta volna, mekkorát lendítenek remek paródiájukkal a Korda-Balázs házaspár zötyögni látszó szekerén. Történt, hogy jópofa tévéműsorukban parókát nyomtak fejükbe, és gúnyos szöveget énekeltek egy ismert Korda-sláger dallamára. Több se kellett Gyurinak és Klárinak, másnap reggel már hivatalosan tiltakoztak az ellen, hogy valakik túlsúlyosnak, elavultnak, régimódinak titulálják őket. A bulvársajtó azon nyomban rámozdult az áleseményre, behívták őket a reggeli műsorokba, ahol ismét előadhatták, mennyire szeretik egymást immár harmincvalahány éve. Aztán a délutáni tóksókban, majd az esti szerelmi csevelyp- rogramban bukkantak fel ugyanazzal a szöveggel. Balázs Klári fogyókúrás tanácsokat adott egy másik műsorban, és vasárnapra már a királyi egyes képernyőjét is ők birtokolták, szintén nem előadókként, hanem szerelmes házaspárként. A múltkor kapcsolom be a „Bagi-Nacsát”, hát nem Kordáék vigyorognak Bagiékkal édes négyesben, hogy minden megbocsátva, olyan édik vagytok!? Nyitom ki a csapot, onnét is ők folynak. Mi ez, szárazföldi invázió? Vagy csupán arról van szó, hogy ezek ketten boszorkányos ügyességgel használják az elektronikus sajtót saját szükségleteikre? Az elektronikus sajtónak persze szintén jó, ha a téma magától kínálkozik, nem kell gondolkodni azon, vajon mivel töltsék ki a két reklám közötti adásidőt. A néző meg végre lát egy ritkaságszámba menően boldog, ismert házaspárt, akik úgy rebegik el huszadszor is ugyanazt, hogy szemük se rebben, majd eltátognak egy régi slágert. Nagyon ügyes stratégia. Csak nehogy divat legyen belőle. Mert még azt fogom hinni, ma úgy is lehet valakiből médiasztár, hogy nem csinál semmit. Ja, érdekel valakit a legújabb fogyókúrám? Állítólag egy hét alatt húsz százalékkal csökken tőle az ember térfogata! Kordáéknak is ajánlom figyelmükbe, azt az öt hetet, amíg teljesen eltűnnek, majdcsak ki- böjtöljük valahogy...!- Mire befejeztük a falu gázművesítését, addigra a legtöbb lakos nem tudja kifizetni a havi számlát... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ CSEH SAJTÓ Kiárusítja a már nem használt ingatlanait a cseh katolikus egyház - állítja a cseh sajtó.,.Elsősorban az üresen álló paplakokat adjuk el, mert nagy a lelkészhiány. Régebben minden faluban volt egy plébános, ma pedig legalább négy-öt falura esik egy lelkész. Nyilvánvaló, hogy egy ember nem lakhat annyi helyen, ezért számos épület üresen áll, s állapota egyre rosszabb“ - nyilatkozta a Právo című lapnak Marie Kapinusová, a České Budéjovice-i egyházmegye vagyonának gondnoka. Megjegyezte, hogy csak ebben az egyházmegyében több tucat épületről van szó. Kapinusová ugyanakkor elismerte, hogy az egyház számos templomot is el kíván adni, mert nincsenek hívők, a templomokat senki sem használja, s fenntartásukra az egyháznak pedig nincsen elég pénze. A cseh-német határ mentén fekvő Do- mažlicében megjelenő regionális lap azt írta, hogy az egyház néhány környékbeli templomot már el is adott a községeknek, de vállalkozóknak is. Az egyház előnyben részesíti a falvakat, mert azok lehetőségeikhez képest kulturális értékként, hagyományuk részeként kívánják megőrizni a helyi templomot még akkor is, ha már nincsenek hívők, s az egyházi szertartásokra senki sem tart igényt, (-kés) Van már euró, szabad utazás, munkavállalás meg előírás arra, hogy a banán a megfelelő szögben görbüljön EU: egyik válságból a másikba Az Európai Unió hét végi csúcstalálkozójával kapcsolatban szinte mindenki arról beszél, hogy a szervezet válságban van. Már megint! - kiálthat fel a nemzetközi kapcsolatok iránt érdeklődő olvasó, hiszen évente hallhatóak ilyen vagy ehhez nagyon hasonló kijelentések. ONDREJCSÁK RÓBERT Némi cinizmussal azt is lehetne mondani, hogy az európai integráció már 50 éve válságban van - amióta a folyamat elkezdődött. Hiszen volt már válság rögtön az elején az Európai Védelmi Unió tervével kapcsolatban (a francia kezdeményezést végül maguk a franciák buktatták meg), később Nagy-Britannia belépésének francia vétója miatt, aztán jött a De Gaulle-féle „üres székek politikája”, majd Tatcher báróné híres mondata: „I want my money back!”, és még hosszasan sorolhatnánk a kisebb-nagyobb válságokat. Mindezek ellenére mára az Európai Unió polgárai szabadon utazhatnak, vállalkozhatnak a szervezet határain belül, sőt, közös pénzzel fizethetnek - próbálta volna valaki 20 évvel ezelőtt bemesélni például egy müncheni polgárnak, hogy nem lesz német márka! Sőt, már közös kül- és biztonságpolitikáról beszélünk. Igaz, egyelőre távolról sem működik úgy, ahogy azt például a franciák elképzelik. Ahhoz képest, hogy jó ötven éve a franciák és a németek még halálos ellenségnek tekintették egymást, a változás több mint kézzelfogható. A hét végi csúccsal kapcsolatban sokan a lengyeleket hibáztatták, hogy azért hiúsult meg a megállapodás, mert Varsó túlzottan védte nemzeti érdekeit: a nizzai szerződés alapján Lengyelország valódi súlyánál nagyobb szerephez jutna a döntéshozatali folyamatokban, Spanyolországgal egyetemben, amit a de facto francia-német alkotmány- tervezet korrigálna. Csakhogy a lengyeleket is meg lehet érteni, hiszen ők is saját érdekeiket védték, még ha enyhén túlzottak is. A franciák vagy a németek tán nem saját érdekeiket védték? Érdekességként elmondható - és ismét csak jól illusztrálja az EU „válságait” -, hogy ma mindenki a francia-német páros dominanciájától, szoros együttműködésétől tart. Emlékezzünk vissza: a 90-es évek elejétől mindenki arról beszélt, hogy az európai integráció motorjának számító francia-német tengely meggyengült, „leállt az integráció motorja”, jön a világvége, beleértve az EU végét is. Ez volt a helyzet még néhány éve is, a nizzai szerződés aláírásakor, amikor is tetőzött Párizs és Berlin harca az EU-n belüli befolyásért - emlékszünk még a maratonivá nyúlt dél-franciaországi csúcsra, amely olyan hosszúra nyúlt, hogy a tagországok diplomatái már nem készültek fel kellő számú fehér inggel, ráadásul már a jobb boltokból is kivásárolták az összest, ami, ismerve az ottani boltokat, nem kis teljesítmény. Ezzel szemben láss csodát, mára a francia-német pás de deux ismét régi fényében ragyog (persze nem minden arany ami fénylik!). Visszatérve a mostani csúcstalálkozóra: tény, az alkotmányszerződés szempontjából nem lehet sikerről beszélni, sőt. Viszont történelmi távlatból vizsgálva nem történt tragédia - majd elfogadják néhány hónap múlva (persze vannak, nem is kevesen, akiknek aztán Mára a francia-német pás de deux ismét régi fényében ragyog. végképp nem hiányzik egy ilyen szerződés, olvassunk például brit lapokat). Igaz, így fennáll annak a veszélye, hogy időközben a németek és a franciák kezdeményezésére létrejön egy kemény mag az Európai Unión belül, amely szorosabban és mélyebben működik együtt, mint a szervezet tagországainak teljes csoportja (persze ez is relatív, kinek veszély, kinek nem). Ráadásul egyes közép-európai országok vezetői máris jelezték, szeretnék, ha ők is részt vehetnének a mélyebb integrációban - egyébkén figyelembe véve a dolog bonyolultságát elég meglepő ez a gyors reakció, ráadásul anélkül, hogy tudnánk, mely területeken is szeremének a már említett országok szorosabban együttműködni. Ráadásul minden valószínűség szerint az egyik prioritást élvező téma a közös biztonság- és védelmi politika elmélyítése lesz - az pedig végképp nem áll a közép-európaiak érdekében, hogy az EU-n belül, brit részvétel nélkül de facto francia irányításával a tagországok egy csoportja alternatív kezdeményezéseket tegyen ezen a téren, mert az a transzadanti kapcsolatok szempontjából is komoly következményekkel járhatna. Egyébként annak ellenére, hogy szinte mindenki a hétvégi csúcs teljes csődjéről beszél, éppen az európai biztonságpolitikával összefüggésben vannak nagyon komoly eredményei is a találkozónak. Végszóként csak any- nyit, hogy ismét rámutattak az Európai Unió újabb „válságára” - az európai integráció eddigi története azonban azt igazolja, hogy nem ez volt az első, és - higgye el a kedves olvasó - nem is ez az utolsó, ennek ellenére mégis van euró, szabad utazás és munkavállalás, strukturális alapok, és ha még mindez nem lenne elegendő, már van előírás arra is, hogy a banán a megfelelő szögben görbüljön. VISSZHANG Mikortól meddig volt Beneš elnök? Kokes János az Új Szó november 27-i számának 2. oldalán (Prága méltatná Benešt, de tart Becstől) azt írja, hogy Edvard Beneš 1935 és 1948 között volt Csehszlovákia elnöke. Ez annyira elterjed adat, hogy senki sem szokott utánanézni a tényeknek. És ez az egyik kardinális kérdése az 1945 utáni jogfosztások törvénytelenségeinek. A megértéshez szükséges az akkori Csehszlovákia alkotmányát idéznünk (A Csehszlovák Köztársaság alkotmánylevele. Állami Könyvkiadó Hivatal, Prága, 1923). Az 1920-ban elfogadott alaptörvény, amely 1948 májusáig maradt érvényben, kimondta: „A törvényhozó hatalmat a Csehszlovák Köztársaság egész területére kiterjedően a Nemzetgyűlés gyakorolja, amely két házból: a képviselőházból és a szenátusból áll.” (6. § 1/c.) „Mindkét ház, ha a jelen törvény másként nem rendelkezik, összes tagjai legalább egyharmadának jelenlétében határozatképes. A határozat érvényességéhez a jelenlevők számának felét meghaladó többsége kívántatik meg.” (32. §) A köz- társasági elnök megválasztásáról az 57. § rendelkezett:,A választás érvényességéhez a képviselőháznak és a szenátusnak a választás idején fennálló együttes létszáma felét meghaladó többségének jelenléte és a jelenlevők háromötöd résznyi szótöbbsége kívántatik meg.” (1/c.) A képviselőház háromszáz tagú volt (8. §), a szenátus százötven (13. §). Csehszlovákiában az államfőt hét évre választották (58. §, 2. c.), Beneš mandátuma tehát 1942. december 17-én járt volna le. Az alkotmány természetesen lehetővé tette az elnök számára, hogy lemondjon (59. §), de az közömbös volt, hogy milyen indítékból. Ennek körülményeivel az alkotmánylevél nem foglalkozott, csupán arról rendelkezett, hogy ilyen esetben új elnököt kell választani (uo.). Beneš a müncheni konferencia után, amely elrendelte, hogy a németek lakta vidékeket adják át Németországnak, 1938. október 5-én lemondott, s 22-én - magánemberként - elhagyta az országot. 1939. március 16-án táviratban fordult Roosevelt amerikai elnökhöz, arra kérve az Egyesült Államok kormányát, hogy ne ismerje el a cseh országrészek egy nappal korábbi náci megszállását. Ezt mint „Csehszlovákia volt elnöke” írta alá, tehát akkor még elismerte saját lemondását, sőt Háchának is gratulált megválasztásához. Emil Háchát 1938. november 30-án választotta meg a kétkamarás nemzetgyűlés államfővé az alkotmány által előírt módon. A háromszáztizenkét szavazatból kétszázhetvenketten adták le rá voksukat, de már száznyolcvanhárom igen esetén is érvényes lett volna a választás. Az elnök még aznap letette a hivatali esküt, így megbízatása 1945. november 29-én ért volna véget. Prága felszabadulása után börtönkórházban hunyt el 1945. június 27- én, valamivel hetvenharmadik születésnapja előtt. 1945. október 28-ra összehívták az ideiglenes egykamarás nemzetgyűlést, amely nem választott testület volt, hanem kinevezés alapján ült össze. Ez szintén ellentmondott az alaptörvénynek, amely egyértelműen leszögezte, képviselővé csak választások által lehet válni (8. és 13. §). „1946. február 28-án az ideiglenes nemzetgyűlés alkotmánytörvényt fogadott el, amellyel az összes köztársasági elnöki dekrétumot törvényerőre emelte. Meg kell jegyezni, hogy tagjai nem választásokon kerültek az ideiglenes nemzetgyűlésbe. Nem választott képviselők törvénybe iktatták egy nem választott elnök törvényeit. Az összes országjogászai, gondolkozzatok!” - írta 1991-ben S. Pekárek. Ez a testület tehát „megerősítette” Benešt államfői posztján. Súlyos jogsérelem esett az alkotmányon, hiszen Beneš 1938-ban lemondott, s ha ezt nem teszi, mandátuma 1942- ben akkor is lejárt volna, amint már említettük. így feltétlenül újra kellett volna választani. Ez később, a nemzetgyűlési választások után meg is történt, de megint csak egykamarás parlament határozott, s ez alkotmányjogi szempontból érvénytelenné tette az aktust. A parlamenti választásokat 1946. május 26:án tartották. Láthattuk, az alkotmány előírta, hogy csupán két kamara együttes döntése emelhet jogerőre bármilyen törvényt. Ha tehát ez a csonka testület bármit megszavazott is, az nem emelkedhetett jogerőre. Ám nem csupán formális összeférhetetlenséget róhatunk föl. Az említett rendeletek kimerítették a faji megkülönböztetés kritériumait is. Mit írt elő ezzel kapcsolatban az alkotmány? „A Csehszlovák Köztársaság összes lakosa, tekintet nélkül születésre, állampolgárságra, fajra vagy vallásra, ezen köztársaság állampolgáraival egyazon korlátok között a köztársaság területén életüknek és szabadságuknak teljes és abszolút védelmét élvezik.” (106. §, 2/c.). „A Csehszlovák Köztársaság összes állampolgára, tekintet nélkül fajra, nyelvre és vallásra, a törvény előtt egyenlő, s egyazon polgári és politikai jogokat élvez.” (128. § 1/c.) „Az erőszakos el- nemzetietlenítés semmiféle alakban megengedve nincsen. Ezen elvnek be nem tartását a törvény büntetendő cselekménynek nyilváníthatja.” (134. §) (Most tekintsünk el attól a furcsaságtól, hogy az utóbbi rendelkezés feltételes módot használ, ami törvényes szabályozás esetében meglehetősen szokadan, mivel nem szankcionálja egyértelműen a tiltott cselekményt.) Összefoglalva: dr. Edvard Beneš 1935 és 1938 között volt Csehszlovákia legitim államfője. Utána, amint láttuk, Hácha következett. Később ezt a tisztet ellátta (1945-48), de ez az alkotmánnyal ellentétes módon történt. Balassa Zoltán
