Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-13 / 286. szám, szombat

Családi kör ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 13. MINDENNAPI KENYERÜNK Ima a nyertesért HAĽKO JÓZSEF Az első adventi vasárnap előes­téjén elárasztotta a hírcsatorná­kat a várva várt esemény: teli találat a lottón. Újságírók s állí­tólag maffiacsoportok vadász­nak a szerencsés nyertes kilété­re, a Szerencsejáték Rt. igazga­tója azonban a nyilvánosság előtt garantálta számára a teljes anonimitást. Felmerül bennem a kérdés, valóban szerencsés-e a szerencsés. Imádkozom érte, hogy legyen valóban szerencsé­je, mert a veszélye annak, ami e hatalmas összeggel együtt jár több, mint riasztó. Már a bölcs Seneca megmondta, hogy a pénz jó szolga, de rossz úr. És az utóbbi hetek párbeszédei ar­ról, ki-ki hogyan osztana el eny- nyi sok rengeteg pénzt, mind azt bizonyítják, mennyire ki­nyílnak az ember fantáziájának határai, hogy mennyire urává tud válni már csak a képzete is e határtalan gazdag­ságnak. Mellesleg éppen erre alapozott a lottó állítólagos fel­találója, a hírhedt kalandor és író, Giacomo Casanova. A 18. század közepén egy olyan különleges sorsjáték tervezetét tette le az akkori francia pénzügymi­niszter, báró Desforges asztalára, mely játék tűzbe hozza az emberek fantá­ziáját, és bőségesen megtölti az akkor éppen ürességtől ásítozó állami kasszát. Tíz pénzügyi szakember hallgatta meg Casa­nova ajánlatát, melyet végül pár ellenvetés után lelkesen elfo­gadtak. „És én gazdag emberré lettem” - állapítja meg a kalan­dor emlékirataiban. Pénzért vá­sárolt például lovagi rangot ma­gának, ezért mikor bemutatták II. József császárnak, az szára­zon csak ennyit mondott: „Meg­vetem azokat az embereket, akik vásárolják a rangot...” Az ember legnagyobb gazdagsága a lelki nemesség, mégpedig a gazdagságban való dúskálás vá­gya nélkül, mondja Goethe. A Szerencsejáték Rt. igazgató­sága bejelentette, hogy a nyere­ményt legkésőbb december kö­zepéig kifizetik. Imádkozom a nyertesért! Azért az egyért a ti­zenötmillió tippelő közül, kinek a vágya kétségbeejtően valóra vált. Megváltoztatja ez a kap­csolatait? Viszonyát Istenhez, emberhez, az élethez, a család­hoz, a barátaihoz? Nem is olyan régen történt, hogy egy „szeren­csés nyertes” családja egyene­sen a kassza előtt verekedett össze, nem tudván megegyezni abban, valójában kié is a nyer­tes szelvény. Ezért kérem az Is­tent, hogy a főnyeremény tulaj­donosa néhány nappal a hatal­mas összeg kifizetése előtt jól figyeljen oda a harmadik ad­venti vasárnap evangéliumi ol­vasmányára, különös tekintettel a kérdésre: mit cselekedjünk te­hát? Keresztelő János, akinek a kérdést felteszik, nem elmélke­dik, rögtön a gyakorlatra tér: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonló­képpen tegyen.” (Lk 3,11) Egy­szerű: akinek feleslege van, osz­toznia kell azokkal, akik hiányt szenvednek. Segíteni a nélkülö­zőkön nem jelent semmiféle lel­ki „többletmunkát”, különösebb érdemet, nem jár tehát érte di­cséret, sem csodálat, ez az em­ber legalapvetőbb kötelessége. Don Bosco, a kallódó torinói fiatalok nevelője egyszer a sze­rencsejátékról beszélgetve velük, nem ítélte el, hanem pe­dagógiai célokra használta fel a témát. „Biztos tippet akartok? - kérdezte tőlük. - Fogadjatok hát a tízesre, az ötösre és a ti- zennégyesre. Tíz az Isten paran­csolata, öt az egyházé és tizen­négy az irgalmasság testi és lel­ki cselekedete.” Főleg a tizenné- gyes, tehát a könyörület külön­böző formái függenek össze a bibliai „köntös”, azaz a ruha képével. Ajándékozni azt csak úgy lehet, ha az em­ber előbb képes a mások iránti figye­lemre. Aztán tud csak cselekedni, résztvevőén megol­dani a problémát. A ruha a Bibliában több mint tárgy - a mezítelen, ruhátlan ember elhagyatott lényt jelké­pez, olyat, ki messze eltévelye- dett Istentől, és a sejtjei is dide­regnek. Ezért nincs ruhája a pa­radicsomból kiűzött Ádámnak sem, akinek a háta mögött hangzik fel a teremtői „hol vagy?”. Köntöst adni nemcsak annyit tesz, hogy fizikailag fel­ruházni valakit, hanem segítsé­get is jelent. Segítséget ahhoz, hogy a felruházott megtalálja emberi méltóságát, az utat Is­tenhez és az emberekhez. Mint mikor az atya felöltöztette té­kozló fiát. Azért imádkozom az újsütetű milliárdosért, hogy hatalmába ne kerítse őt a határtalan min­denhatóság és a gőgös felsőbb­rendűség érzése. Nincs igaza Lucretiusnak, amikor azt állítja, hogy a pénznek minden szolgál, sőt a dicső Cicerónak sem, aki szerint semmi sem oly szent, hogy pénzzel ne lehetne meg- szentségteleníteni, de Ovidius- nak sem azzal, hogy a szeretet sokat jelent, a pénz viszont mindent. Ha a nyertes véletlenül olvasná e sorokat, őszintén kívánom neki: az Úr áldjon meg téged és a te új vagyonodat. Igen, tedd boldoggá a szeretteidet, és ne feledkezz meg azokról sem, akik nélkülöznek. És emlékezz rá, hogy a legnagyobb gazdag­ság az Isten-hit, a Krisztussal való személyes viszony. Ez az egyetlen valódi főnyeremény, mely a földi számláról a mennybéli örök számlára is át­utalható. Csak vigyázat a tű fo­kára... A szerző római katolikus pap AJÁNDÉKVÁSÁR Az Ajándékvásár mellékletben meghirdetett versenybe 710 olvasó kapcsolódott be. Közülük huszonnégynek kedvezett a szerencse: Dermacol - Masica Mária (Illésháza), Csányi Ildikó (Fülek), Sólymos Judit (Királyhelmec). CitroGrep - Fábri József (Párkány), Gál Bernadett (Tornaija), Marcsa Lilla (Búcs). Fytofontána - Fazekas Dezsőné (Zseliz), Kiss Ibolya (Búcs), Kovács Béla (Ekecs). Dove - Takács Jolán (Naszvad), Boráros Katalin (Doborgaz), Forró Tünde (Nyárasd). Palmolive - Győri Ákos (Nádszeg), Renczes Attila (Dunaszerdahely), Mócár Judit (Köbölkút). Power Plus hajápoló - Popluhár Szilvia (Vízkelet), Jóba Kriszti­na (Csallóközaranyos), Máhr Norbert (Balázsra). Rexona í- Varga Éva (Nagyölved), Kulich Gizella (Gúta) Vitái István (Vámosladány). Oriflame - Mezei Sarolta (Szilice), Kovács Renáta (Ipolyság), Kiss Ildikó (Nagymegyer). Gratulálunk! Mindennap hálát adnak az Úrnak, még a rájuk szabott megpróbáltatásokért is Miért nem fáj Misikének? (Csuport István felvételei) SZÁZ ILDIKÓ armincéves sem volt, amikor már három ap­ró gyermek édesanyja lett. Hamarosan az ér­sekújvári lakótelep kedvencévé vált a csöppségekkel együtt. Katalin a kis­mamák zúgolódásait, az idősek si­ralmait megértéssel hallgatta, ő azonban nem panaszkodott. Ehe­lyett többször megnevettette panel­házunk lakóit. Forró délutánokon a három pöttöm csemete apró mezte­len talpacskákkal a magasba spric­celte a járda hajlataiban megbújó esővizet. Télen a mamával együtt gurultak le a töltés oldalán a hóban, olyanok voltak, mint négy gyerek. Az apukát ritkán láttuk, csak később derült ki, hogy néhány utcával ar­rébb, a kertvárosban épít házat a családnak. Amikor Hozlár Katalin újra tanítani kezdett, Évi nagyika hozta, vitte az unokákat nagy csengős kerékpár­ján, előbb a régi, majd pedig az új otthonukba. Sokáig nem találkoz­tunk. Csendesebbé, komorabbá vált nélkülük a lakótelep, ám a három ki­csi énekhangjától azóta is szüntele­nül cseng a helyi katolikus templom. „Megtanultunk hálát adni az Urnák, még a bennünket ért megpróbálta­tásokért is” - vallotta meg nemrég egy meghitt, adventi beszélgetés al­kalmával Katalin. JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYEK Kevesen tudják, hogy a legidősebb, szép hangú kislánynak, Katikának komoly látásgondjai vannak. Épen maradt fél szemecskéjét vigyázza az egész család, az a család, melyet a középső gyermek súlyos betegsége még jobban összekovácsolt. Misiké­nek született vérzékenységből ere­dően, vénásan adagolják a véralva­dást elősegítő plazmakoncentrátu- mot. Sokan akkor értesültek a fiúcs­ka gondjairól, amikor édesanyja az Anton Bernolák Egyházi Alapiskola pedagógusaként, óvodai és nyelvis­kolai angoltanárként már a második jótékonysági hangversenyt szervez­te a városban a hemofíliás betegek megsegítésére. „Tavalyelőtt Érsekújvárban, egy év­vel ezelőtt, egy anyuka jóvoltából Nagyölveden szerveztünk koncer­tet, idén újra a járási székhelyen lé­pett fel iskolánk gyermek- és felnőtt kórusa. Az adományokat a beteg gyerekek és szüleik gyógyüdülésé- re fordítjuk. A hemofíliában szen­vedők egyesületével hat évvel ez­előtt, Misiké születésekor kerültem kapcsolatba. Pedagógusként úgy gondoltam, a gyerekeket már isko­lás korban fel lehet készíteni arra, hogy a másságot később megfelelő módon kezelni tudják. Tanítványa­imnak elmagyaráztam, hogy mi­lyen betegségről is van szó. A he­matológiai osztályon a járásban kö­zel ötven beteget tartanak nyilván, a hemofíliának különböző fokoza­tai vannak” - jegyzi meg Katalin. Szerinte évről évre jobban kezelhe­tő a betegség, holott gyógyítani ma még nem tudják. Egyes betegek el­zárkóznak a külvilágtól, elutasítják a diagnózist és a segítséget egy­aránt. A hemofíliás kisgyermekek szülei azonban nyitottabbak, az or­vosok tájékoztatása nyomán meg­találják az utat gyermekeik sorstár­saihoz. Hozlár Katalin és a legidősebb, Katika MISIKÉ NEM AKAR MÁS LENNI „Az orvosoktól megtudtam, hogy én lehetek a betegség génhordozója, amit nem volt könnyű lelkileg feldol­goznom. Három hónapos korában diagnosztizálták nála a hemoffliát, egy gyógyulni nem akaró sérülés kapcsán. Nagyon súlyos az állapota, a véralvadás egyéntől függően álta­lában 70-120 százalékos, Misikének 0,1 százalékot mutattak ki. Nem es­tem pánikba, sem depresszióba. Azt mondtam magamnak, van ez a be­tegsége, hála Istennek, hogy nincs más egészségkárosodása. Olyan or­vosokkal találkoztam, akik tanácsok­kal könnyítettek a helyzetünkön. Nem volt egyszerű elfogadnom, hogy kislányaim a születésükkel ugyanúgy e betegség génhordozóivá váltak, az ő fiaik is megbetegedhet­nek” - sóhajt fel beszélgetőtársam, és magához szorítja az időközben ölébe kuporodó copfos Katikát. Ha Misikének lánya születik, az tovább hordozza génjeiben a kórt, ha fia lesz, akkor vége szakad a kegyetlen láncolatnak. A kislányok ennél nehe­zebb helyzetben lesznek. Misiké beszélgetésünk közben szél­vészként száguld el mellettünk. Né­hány perc alatt bebizonyítja, milyen élénk, fürge legényke is ő. „Amikor nővére és húga korcsolyázni men­nek, őt marasztalom: kisfiam, mi most inkább számítógépezzünk - győzködöm arról, hogy ez is van olyan jó szórakozás, mint a lányoké. Holott tudom, minden örömét a mozgásban, a száguldozásban leli. Súlyos dilemmában vagyok, mert nem tilthatom el a kislányokat a sporttól. Szerencsére az úszást az orvosok neki is ajánlják, hogy erő­södjenek az izmai és az ízületei” - jegyzi meg az édesanya. Esés, ütés közben sérül az ilyen beteg ízülete, környéke megtelik vérrel, ami a sé­rült forgó korai elhasználódásához vezet. Emiatt nagykorukban a hemofíliában szenvedők a legtöbb­ször sántítanak, vagy más mozgás- szervi panaszokkal küzdenek. A korábbi vérátömlesztések helyett, ma már több véradó vérplazmájából készült koncentrátumot adnak véná­san a sérülést szenvedett betegnek. A koncentrátum azonban csak 12 órán át hat, ezt követően újra nulla értékű alvadásszintje van a gyermeknek. Az orvosok igyekeznek a legtöbb szülőt rávenni arra, hogy maguk is megta­nulják a vérplazma vénás adagolá­sát. A gyógyüdülések éppen emiatt hatékonyak, a szülők itt tanulnak, gyakorolhatnak. Az anya ezt követő­en már nem szorul rá oly gyakran az orvosára. „Újvárban én tíz perc alatt a kórházba érek, ám a nagyölvedi anyuka ezt már nem tudja ilyen egy­szerűen megoldani. Korábban heti két alkalommal kellett besietnünk injekcióra a kórházba, majd a férjem biztatására megtanultam magam beadni nek. Misiké mostanra meg­szokta a fájdalmat. A kis betegekről azt tartják, hogy a fájdalomküszö­bük sokkal magasabb. Ami Katiká­nak, vagy húgának, Zsuzsikának fáj, az neki nem! Ha fájdítja a lábát, in­kább nem szól, csak szaladgálhasson még egy kicsit. Tudja, hogy hemofíliája van, ha elkezd a vére csorogni, azonnal szól nekem. Van­nak gyerekek, akik ezt eltitkolják, mert nem akaiják, hogy megszólják őket, vagy hogy kórházba kerülje­nek. A fiam nem ilyen, nem fél a fáj­dalomtól”- véli Katalin, és nem felej­ti el megjegyezni, hogy a kisfiú húga és nővére állandó és éber védelmét élvezi. A súlyosan egészségkárosult kicsiket nem mindig fogadják be az óvodá­ba. Katalin, jó természetének kö­szönhetően, eddig kizárólag pozitív hozzáállással találkozott. Saját fele­lősségre beíratta testvéreivel együtt három évvel ezelőtt Misikét is az egyik városi intézménybe, mond­ván, ha elzárná őt a gyerekektől, ko­moly lelki válságba kerülhetne. Az eleven kisfiút így is heti egy-két alka­lommal injekciózzák. ADVENTI VÁRAKOZÁS „A nyugodtabb gyerekek, félénkebb szülők esetében talán nem kerül sor annyi balesetre, mint nálunk, de számomra fontos, liogy közösségi, vidám kis emberként élje le gyerek­korát, nem pedig törékeny porcelán­babaként. Ügyanúgy várja a kará­csonyt, a havat, a meglepetéseket, és azt, hogy együtt legyen a család. Ilyenkor, az adventi várakozás idejé­ben este körülüljük a gyertyákkal dí­szített ünnepi koszorút, fogjuk egy­más kezét, és énekelünk. Annak el­lenére, hogy egész nap folyamato­san dolgozom valahol, este csak rá­juk figyelek. A Jóisten annyi terhet ad, amennyit elbírunk hordani a vál­tunkon. Bár sem nekem, sem a fér­jemnek nem könnyű megbékélnünk a helyzettel. Félek attól, mi lesz ké­sőbb a kisfiámmal, mi történik a lá­nyokkal, majd pedig az én unokáim­mal...” - osztja meg velem aggodal­mait az édesanya. ______KESERŰ ÖRÖKSÉG______ Olyan betegségről van szó, melyet genetikai állományukban a lányok hordoznak, de megtörténhet, hogy egy-két generáción át hallgat, majd újra felbukkan a kór. „Misiké édes­anyám kedvenc unokája, legalábbis úgy érzem, és nem a betegsége mi­att van így. Bármikor felhívhatom, ő jön és segít. Azt is érzem, bár erről nem beszél, hogy nagy fájdalommal éli meg a kisfiú egészségkárosodá­sát. Meglehet, hogy az édesapám - akit sosem ismertem - volt a beteg­ség hordozója. Az anyuka családjá­ban ilyesmi nem fordult elő. Ő egy áldott asszony, aki felnevelt, neki köszönhetem, hogy főiskolára jár­hattam, énekelni tanulhattam, igye­kezett mindent megadni nekem! Tu­dom, sokat imádkozik értünk, de legfőképpen Misikéért.” Katalin megigazítja az örökké mo­solygó Zsuzsika kabátját, beköti Misiké cipőfűzőjét, és betuszkolja Katika hosszú varkocsait a sapka alá. Távozásukban, egymásba kulcsolt kezeikben, mindenütt jelen van az összetartozás. Ahhoz nem fér kétség, hogy egymás iránti szeretetükkel és hitükkel képesek lesznek győzni a család több generációját is érintő megpróbáltatás felett. A rohangálástól csuromvizes Misikét alig lehetett lencsevégre kapni A legkisebb, örökké mosolygó Zsuzsika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom