Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-10 / 283. szám, szerda

22 Hirdetés ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 10. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazok­nak, akik november 24-én elkísérték utolsó útjá­ra a dunaszerdahelyi temetőbe drága szerettünket, BALOGH CSABÁT (Kislúcs), aki tragikus körülmények között, 51 éves korá­ban búcsúszó nélkül távozott körünkből. Köszönjük a sok szép vi­rágot, koszorút, az együttérző, vigasztaló szavakat, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család DSk-1636 Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazok­nak, akik november 25-én elkísérték utolsó útjá­ra a nagypakai temetőbe drága szerettünket, JURÁNYI FERENCET (Nagypaka), aki tragikus körülmények között, 53 éves korá­ban búcsúszó nélkül távozott körünkből. Kö­szönjük a sok szép virágot, koszorút, az együttérző, vigasztaló sza­vakat, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család DSk-1639 MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk december 10-én, halálának 2. évfordulóján VARGA SÁNDORRA (Nagymegyer). Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pilla­natot ezen a számunkra oly szomorú évfordulón. Emlékét örökké szívében őrzi szerető felesége, Évi és gyermekei, Karolina és Zoltán UJ-1530 ADÁSVÉTEL Neves magyar festők képeit ma­gas áron megvásárolom. Tel.: 0903/439 138. UJ-1370 ♦ Figyelem! Karácsonyi redőny­akció! Külső hőszigetelő redőnyök megrendelhetők már 650 Sk/m2- től. A megrendelt redőnyökhöz in­gyenesen szúnyoghálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572. KNU-525 ♦ Csiszolt lambéria (tatranský profil) 150 Sk/m2-től. Kérésre fel­rakjuk. Tel.: 0905/345 052. DS-1607 ♦ Eladók őzpincs-, tacskó- és ber- nipásztorkutya-kölykök. Tel.: 0908/594 347. DS-1617 ♦ Akció: új betongarázsok eladók kapukkal: 35 000 Sk + szállítás. Mobil: 0904/986 366, 0903/928 520. DS-1641 INGATLAN ♦ Eladó 7 áras építési telek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908/309 040. DS-1626 ♦ Régebbi családi ház eladó Felsőszemeréden 12 áras kerttel. Tel.: 0904/138 891. UJ-1529 AUTÓ-MOTOR ♦ Eladó Liaz 110 053-as és 16 t-s pótkocsi, Avia 21-es furgon és me­zőgazdasági vontatószerszámok. Tel.: 0908/902 814, 0905/978 720. UJ-1454 ♦ Eladó Lada 2107-es kitűnő álla­potban. Tel.: 0908/103 422. DS-1600 Eladó IFA 50-es és 2 db három futóműves Liaz szerelvény. Tel.: 0907 704606. KNUk-529 ♦ Eladó sötétzöld Škoda Felicia 1.3-as, gyártási év 2001, 40 000 km, szinte új állapotban. Tel.: 0905/581 494. DS-1627 ♦ Eladó 10000 L-es fekál vagy el­cserélem NTVS-re. Tel.: 031/555 8306. DS-1633 ♦ Eladó FIAT 126 P/650, gyártási év 1982, műszaki és környezetvé­delmi engedély 2004/11-ig, 75 000 km. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/963 455. GA-240 VEGYES Ajtók, ablakok, EURO és hagyo­mányos kivitelben, SCHWEI­GER Kft., Trsdce. 0905/497 019. UJ-1284 ♦ Pohotovosť Kft., hitelek 60 ezer­től 2 millió koronáig, kezeskedés ingatlannal. Tel.: 0902/155 155, 0908/155 155. UJ-616 Használt sífelszerelések, snow- boardok, korcsolyák szervizel­ten kaphatók. Tel.: 0036/30/9693 803, Győr, Új út 31/A - hétköznap 16-21, szombaton egész nap. KNUk-519 ♦ Fürdőkádak a gyártótól ajándék­mosdóval. Tel.: 0907/427 190. DS-1587 ♦ Kutyaólak készítése! Tel.: 0905/345 052. DS-1608 ♦ Felvásárolom a hegyétei (Kútniky) szövetkezet kötelezettsé­geit. Németh Tibor. Tel.: 0905/571 432. DS-1618 OKTATÁS A Galántai Angol-Magyar Ma­gángimnázium beiratkozást hirdet. Tanulmányi idő: 5 év. Várjuk az alapiskolák nyolcadi­kos, illetve kilencedikes tanu­lóinak jelentkezését. Információ: Galanta, Hódi u. 10. Tel.: 031/780 5780. UJ-1517 Címünk: PETIT PRESS a.s. Námestie SNP 30 814 64 Bratislava tel.: 02/ 592 33 228 592 33 235 fax: 02/592 33 295 Nemzetközi műszaki óuiházlór.c, intenzív ütemű exDonzióvoi érsekújvári központjába keres SZEMÉLYZETI VEZETŐT Elvárások: több éves szckrcoi gyckoiloi szlovák jogszabőíyok r.sprokész ismsteíe tóid kommmítóciós készség dinamikus, lendületes iminkovégzés mcgyoi vagy angol nyelítafós Onéieliajzót leéljük 2003. decembei 20-ig küldje o következő (íme: Soles loves! un, id. SNP 34,940 01 Ílové Zámky, lot 035/6408681, moil: soles.iwesí®ceoiiuir..sk ♦ Élelmiszergyártó talpraesett, szimpatikus, németül beszélő (közép-) főiskolát végzett mene­dzsert keres. Tel.: 0907/986 611. GA-230 ♦ Kovács iparművészt (umelecký kováč), lakatost keresünk Galántán. Tel.: 0907/986 602. GA-231 ♦ Valóban szeretne pénzt keres­ni? Szeretné, hogy munkájáért megfizessék? Kommunikatív? Jó üzletkötővé akar válni? Ha IGEN: az AML Slovakia cég ÖNT keresi! Elvárások: pozitív szemléletmód, kommunikációs készség, vállal­kozói engedély, gépkocsi, önálló­ság. Amit kínálunk: nagyon ma­gas kereset, a kemény munka ér­tékelése, fejlett eladási módszer. Bővebb tájékoztatásért, kérem, hívja a 0903/424 820-as vagy a 003630 4145768-as telefonszá­mot! UJ-1452 ♦ Éjjeliőrt alkalmazok sárosfai telepemre, lakás biztosítva. Tel.: 031/552 5775. DS-1611 ♦ Felveszek 3 munkatársat pénz­ügyi befektetések forgalmazásá­ra-GA,SA,KN, DS. Tel.: 0905/939 086. GA-236 ♦ Multinacionális, finanszírozás­sal foglalkozó cég értékesítési te­rületi képviselőt keres, teljesít­ményarányos, magas fizetéssel. Értékesítési, biztosítási, üzletkö­tői gyakorlat előnyt jelent. Alap- feltétel: a szlovák és magyar nyelv tökéletes ismerete. Az ön­életrajzot a következő címre kér­jük: Gaál Klára ügyvezető igazga­tó, ulica Biskupa Kondého 4577/18, 929 01 Dunajská Streda. Tel.: 0907/251 467. DS-1616 ♦ Bádogozást, cserepezést válla­lok kedvező áron. Tel.: 0904/635 087. DS-1634 ♦ Amerikai multinacionális cég magyarországi képviselete meg­bízható szlovákiai partnert keres tevékenységének bővítésére. Tel.: 0036/309 020 323, 0036/309 362 517. DS-1637 Nálunk már karácsony van! Karácsonyi akció: december 1-jétöl olcsóbban adhatja fel Jf.# apróhirdetését az Új Szóban! Érdeklődjön akciós árainkról. tel: 02/ 59 233 228r 59 233 235 APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN-(V) Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 02/59233235 02/59233228 814 64 Bratislava 1, munkanapokon 9 és 16 óra között. KOMÁROMBAN - (KN) Megyercsiutca9, tel.: 035/7700 869, munkanapokon 8-tól 15 óráig. DUNASZERDAHELYEN - (DS) L.B.K., s.r.o., Bartók Béla sétány 18. (Obchodná 18.), tel./fax: 031/552 99 68, munkanapokon 8 és 17 ó. között. GALÁNTÁN-(GA) Kodály Z.u. 769/29, tel.: 031/780 6784-87, fax: 031/7806785-86 munkanapokon 8 és 15 óra között. ÉRSEKÚJVÁRBAN - (NZ) Panta Rhei könyvesbolt, Bjömsonova 2., tel.: 035/64 00 248, munkanapokon 8 és 17 óra között, szombaton 8-től 12 óráig. MAGYARORSZÁGON 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., tel.: 0036-1/3426164, fax: 0036-1/342 6132, vagy a MAHIR vidéki irodáiban Az Agrárkörkép az Új Szó mezőgazdasági melléklete. Helyzetképet ad az agrárágazatról, részletes szakmai és piád informádókat közöl az egyes szakágazatok területéről. Megjelenik havonta. Hirdetésfelvétel: Petit Press a.s., Nám. SNP 30 814 64 Bratislava Tel.: 02/592 33 228 02/592 33 235 Fax: 02/592 33 295

Next

/
Oldalképek
Tartalom