Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-10 / 283. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 10. FÓKUSZBAN: A DZURlNDA-VALLOMÁS Mikuláš Dzurinda kormányfő idén augusztus 18-án tett vallomást az úgynevezett csoportocska ügyében, amely hatalmas vihart kavart a szlovák politikai életben Interneten megjelent a miniszterelnök vallomása (TASR-felvétel) Nyilvánosságra került az in­terneten Mikuláš Dzurinda miniszterelnök vallomása az úgynevezett csoportocska (skupinka) ügyben. A vallo­mást tegnapi számában a SME napilap is ismertette. Az alábbiakban a SME-ben meg­jelent változatot közöljük. A szöveget nem rövidítettük és stilizáltuk, ezért helyenként értelemzavaró, nyelvtanilag és stilisztikailag hibás megfo­galmazásokat tartalmaz, ahogy az eredeti is. ISMERETETÉS „Már valamikor 1999 májusában észleltem, hogy köztársaságunk­ban valamilyen lobbicsoportok te­vékenykednek, amelyek beleavat­koztak egyrészt a gazdasági, más­részt a politikai történésekbe a Szlovák Köztársaságban. Már ettől az időszaktól ezzel kapcsolatban találkozgattam Miloš Žiak és Ján Mojžiš nevével, pontosabban Miloš Žiakéval a kezdetekben, később csatlakozott ehhez a névhez Ján Mojžišé, az NBÚ jelenlegi igazga­tójáé, és más médiumok, amelyek a Szlovák Információs Szolgálat és az SDKÚ lejáratására összpontosí­tottak. Konkrétabban ezekről a te­vékenységekről a kihallgatás ké­sőbb szakaszában szólok. Miloš Žiak első konkrét beavatko­zását a harmadik GSM-mobilope- rátor pályázatánál vettem észre. A beavatkozást úgy értem, hogy az akkori közlekedési miniszter úgy döntött, Szlovákiában nem lesz harmadik mobiloperátor, mert erre kicsi a piac. A sajtóban olyan infor­mációk jelentek meg, hogy Palacka miniszter azért akadályozta ezt meg, mert csúszópénzt kellett vol­na kapnia, vagy más volt a már mű­ködő mobiloperátorok érdeke. Em­lékszem, hogy az egyik pályázó a harmadik mobiloperátorra egy olyan cég volt, amely mögött Miloš Žiak állt. Azóta különböző forrá­sokból kaptam információkat, eze­ket most nem tudom megnevezni, de olyan információkat kaptam, hogy Miloš Žiak olyan állami intéz­mények, minisztériumok ellen dol­gozik, amelyektől állami megren­delést akart szerezni. Például az ál­lamkincstárról van szó, ahol emlék­szem, a pályázatot megnyerő Hew- let Pakardt a mai napig nem kapta meg az NBÚ átvilágítását. Ezeket a körülményeket Miloš Žiaknak kel­lett biztosítania az NBÚ-n, de nem emlékszem, melyik állampolgárok­tól kaptam ezt az információt, kü­lönféle vállalkozói körökből kap­hattam, vagy valamelyik miniszté­rium államtitkárától, de nem em­lékszem pontosan. Később feltéte­lezéseimet, pontosabban informá­cióimat a SIS forrásaiból is me­gerősítették, de erről majd a későbbiekben beszélek. A követ­kező példa a védelmi minisztérium tendere, ami vagy lobbista, vagy ál­lami rendszert érint. Megrökö­nyödtem a Pravdában 2003. május 21-én közölt hirdetés. A hirdetés másolatát átadom az ügyésznek. A hirdetést így értelmezem: a védel­mi minisztérium kiírt egy vonzó pá­lyázatot, ezt a tendert még Stank védelmi miniszter értékelte ki, és az a cég nyerte meg, amelyik a leg­alacsonyabb ajánlatot tette, a nevé­re már nem emlékszem. Szerintem jogszerűen győzött a jobb cég. A cég, amely vesztett, és amelyik mö­gött ismét Miloš Žiak állt, megtá­madta a pályázatot a közbeszerzési hivatalban. A közbeszerzési hivatal álláspontja alapján Šimko minisz­ter az eredeti döntést törölte, és a magasabb árat ajánló cég győzött, amely mögött állítólag Miloš Žiak áll. Több oldalon érdeklődtem, vé­gül megkérdeztem Šimko védelmi minisztert, aki megerősítette ne­kem, hogy igen, megváltoztatta a döntést, a közbeszerzési hivatal ál­láspontja alapján. Szemére vetet­tem Šimkónak, hogy a hivatal csak a közbeszerzés folyamatáról nyilat­kozhat, de arról nem, ki a jobb, ezért határozottan figyelmeztet­tem, hogy az egész ügyet még egy­szer ellenőrizze. Nem mondom ezt véletlenül, sokkol, hogy a mai na­pig erről a botrányról még senki nem kérdezett. Amikor nyilvános­ságra került a „vonatocskabot­rány”, akkor a SME minden oldal­ról „belém rúgott” naponta. Erről a hirdetésről, noha a három legna­gyobb napilap címlapján jelent meg, nem kérdezett senki, és azt hi­szem, ennek megvan az oka. El­mondanám még, hogy ha nem mondok konkrét neveket és cég- megnevezéseket, azt jelenti, hogy nem emlékszem rájuk, s amint eszembe jutnak, majd elmondom. Ez érvényes a további kijelentése­imre is az egyéb gyanús ügyekről. A következő gyanús tevékenység a Govnet (kormány információs há­lózata) rendszer körüli történések. Ján Mojžiš személyesen is és a kor­mány ülésén is különlegesen anga- zsálta magát, tavaly tavasszal egy­részt nálam személyesen, másrészt a kormányhivatal akkori vezetőjé­nél, Tibor Tóthnál, ahol különösen agresszíven megpróbálta elérni, hogy egy céggel legyen felmondva a szerződés, amivel egy másik cég érdekében tett vagy nyilatkozott. Azt hiszem, hogy az egyik azok kö­zül a társaságok közül a TIS volt, de erre nincs garancia. Való­színűleg Tibor Tóth erről többet tud mondani. A következő információ az NBÚ- ból származó aláírást érintik, ott Mojžiš kihagyta a tender kiírását, és egyenesen egy cégnek adta a megbízást, ennek a cégnek része Miloš Žiak, a cég neve Diteck. Eze­ket az információkat megerősítet­ték a SIS írásos bizonyítékai az el­múlt napokban. Emlékszem még a Badžgoň úr és Palacka úr közötti állítólagos tele­fon körüli botrányra. A Badžgoň úr körüli vállalkozói kö­rökből megtudtam, hogy e mögött a sajtóbotrány mögött is Ľuboš Žiak és csoportja áll, de közelebbi konkrétumokat nem tudok mon­dani. Miloš Žiak azt hiszi, hogy én és Ivan Mikloš fúrjuk meg üzleteit, hogy rajtunk keresztül nem tudja átverekedni magát. Ilyen szellem­ben beszélt személyesen az ameri­kai nagykövetségen magának a nagykövetnek. Nem tudom ponto­san, mikor volt ez, de többször, fő­leg Vajzer nagykövet előtt, lénye­Ján Mojžiš, az NBÚ volt igazgatója gében Žiak és Mojžiš sokszor láto­gatja az amerikai nagykövetséget és rendszeresen rágalmaz Miklošt és engem. Erről konkrétabban Ivan Mikloš tudna valamit mondani, én a további részletekre nem emlék­szem, mivel miniszterelnökként más fontos problémákat is meg kell oldanom. De emlékszem egy éles párbeszédre Vajzer nagykövet­tel, az asztal egyik oldalán volt Vaj­zer és Hengel, a másik oldalon Mikloš, én és Jusko. Ebből az éles párbeszédből kiderült, hogy Vaj- zert tele van ilyen értelmetlensé­gekkel. Ezzel kapcsolatban Ivan Mikloš kezdeményezett egy láto­gatást Vajzer nagykövetnél, hallo­másból tudom, hogy a nagykövet­nek megpróbálta elmagyarázni, ki és miért tömi őt, mármint a nagy­követet különféle információkkal, hogy lejárassa magát Miklošt, de engem is. Létezik Bútora nagykö­vet titkos diplomáciai üzenete, akit Washingtonban behívtak a depart- mentbe - ahogy Bútora fogalmaz - példa nélküli beszélgetésre. A de­partment magas beosztású képvi­selői biztosították Bútorát, hogy mindkét vezér, Dzurinda és Mikloš messzemenőkig élvezik az ameri­kai képviselők bizalmát, ez egy év­vel korábban volt. Ezt az üzenetet a jövő héten átadom az ügyésznek, de emlékszem, hogy odaadtam el­olvasni Leško úrnak a SME-ből. 2002-ben a választások napján Ján Mojžiš a SME napilap udvarán valami olyasmit mondott, hogy „úristen, megint tolvajok fognak kormányozni”, hogy ki előtt mondta, nem tudom, de emlék­szem erre az információra. Miloš Žiak és Ján Mojžiš jó kapcsolata egy fényképen is dokumentálva volt, ha sikerül megtalálnom, szin­tén átadom jövő héten az ügyész­nek, a fényképen Miloš Žiak és Ján Mojžiš egy vinotékában van, ahol rendszeresen találkoznak, és ahol Ján Mojžiš előszeretettel rendel több ezres borokat. Most ismertetem azokat a forráso­kat, ahonnan merítettem: A SME napilap 2003. augusztus 6- iki cikke - Vašečka szociológus ki­jelentései. Peter Tóth úr kijelentése a Národná obrodában néhány nappal ezelőtt, amelyben a csoportocskát mint magas beosztású állami hivatalno­kot, vállalkozókat és újságírót azo­nosítja. Marián Leško kommentárja 2003. augusztus 11-éről, amely például a Formát hetilapra hivatkozva azt ír­ja, hogy aránytalanságok tapasz­talhatók Ján Mojžiš bevételei és ki­adásai közt. A SIS információi, az első 2003. május 23-i keltezéssel, amely Ján Mojžiš biztonsági megbízhatósá­gáról szól, az információ az NBÚ- nak szól. A második nekem volt címezve, május 26-án, ebben benne van a válasz arra, hogy ki mindenki al­kotja ezt a csoportocskát. És a legfrissebb, amely augusztus 12-én született. Ezek a SIS-információk írásban ar­ról szólnak, hogy mi jutott el hoz­zám az elmúlt években különböző forrásokból, éspedig, hogy Miloš žiak céglobbista, specializálódik az állami megrendelésekre, hogy együttműködik külföldi titkosszol­gálatokkal és kihasználja a sajtót céljai elérésére, gazdasági ellenfe­lei eltüntetésére és a számára ké­nyelmetlen emberek likvidálására. Ezen információk szerint, sajnos ebben a legnagyobb támasza Ján Mojžiš, aki szolgálataiért való­színűleg províziót és csúszópénzt is kapott, ezek találhatók a SIS in­formációiban. A második dolog, ami hihetetlenül bánt, hogy a Žiak körüli emberek, főleg a Mojžiš kö­rüliek, de együtt is saját céljaik el­érésére a sajtót használják ki. Itt ta­lálják meg a választ a kérdésre. Miloš Žiak aktivitásairól az állami megrendelésekkel kapcsolatban szól a Szlovák Információs Szolgá­latjelentése, én csak ebből merítet­tem, a jelentésben konkrét nevek és konkrét megrendelések szere­pelnek. Fölösleges, hogy az ilyen körülményekről részletesen szól­jak, csak a jelentést kellene elol­vasnom. Mondok még egy hírt, amiről a je­lentésben nem írnak, Mojžiš szó­vivője, Puchý hónapokkal ezelőtt állítólag a védelmi miniszter leg­magasabb rangú képviselőinek je­lenlétében, de nem tudom ponto­san megmondani, kik előtt, mert ezt az információt a dolgozószo­bámban találtam, ha megtartot­tam, fénymásolatát legkésőbb a jö­vő héten szintén eljuttatom az ügyészhez. Puchý állítólag azt mondta több ember társaságában, akik közül az egyik ember a nemzeti védelem minisztériumának magas rangú képviselője volt, a tenderről, ame­lyet éppen akkor indítottak el, szó­val, hogy a tender valamilyen kom­munikációs rendszereket érint, és néhány éven át végrehajtandó né­hány milliárdos tenderről van szó. Előzetesen két cég képes teljesíteni a feltételeket, természetesen ebből az egyikben Miloš Žiak. Állítólag olyan mondatot mondott, hogy a másik cég nem kap biztonsági li- cencet. Pontosan már nem emlékszem, a választások után volt valamikor ok­tóberben, a mikor a parlamentben találkoztam Szigeti Lászlóval, a Kalligram kiadó igazgatójával, aki azt mondta nekem, hogy Miloš žiaktól hoz üzenetet, az üzenet lé­nyeg valójában az volt, hogy žiak megpróbált engem meggyőzni, hogy a Mossad ügynöke, és ezzel kapcsolatban Szigetivel azt üzente, hogy határozzak meg egy embert, akinek ő bebizonyítja, hogy ő tény­leg a Mossad ügynöke. Ezt az infor­mációt én akkor úgy értékeltem, hogy žiak megpróbált engem vala­miféleképpen megfélemlíteni. Még annyit akarok mondani, hogy ha kevésbé voltam konkrét a kihallga­tás alatt, mint kellett volna lennem, nem szándékos volt, mint ahogy azt az előbbi részben is elmond­tam, olyan dolgokról volt szó, ame­lyeket nem tudtam közelebbről specifikálni, az újabb összefüggése­ket elfelejtettem a különféle gond­jaim miatt, ám újabb konkrétumok akár a csoportocskáról, amely összefüggésben van Miloš Žiakkal, a SIS anyagaiban vannak. Biztosan így tesz majd a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója. Nincs mit hozzátennem a dolog­hoz, ha valamilyen konkrétumok még eszembe jutnának, elmondom az ügyésznek vagy írásos formá­ban, vagy kezdeményezni fogom, hogy ismét hallgassanak ki.” A jegyzőkönyvet 2003. augusztus 18-án 15.25-kor fejezték be, elol­vasása után az egyetértés jeleként módosítások nélkül aláírva. Vallomástevő: Ing. Mikuláš Dzurinda 4 FOK VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, HIDEG IDŐ, 0­ELÖREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.33-kor - nyugszik 15.56-kor A Hold kel 16.53-kor- nyugszik 09.13-kor A Duna vízállása - Pozsony: 270, árad; Medve: 80, apad; Komárom: 75, apad; Párkány: 15, apad. Jobbára derült, helyenként eny­hén felhős lesz az égbolt, a reggeli órákban az ala­csonyabban fekvő területeken köd várható, mely né­hol az egész nap folyam megmarad. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 0 és 4 fok között alakul, a he­gyekben a naposabb területeken 8 fok várható. Gyenge, nyugaton dél­keleti irányú szél. Éjszaka a hőmérő higanyszála 1 és -3 fok közé süly- lyed. Holnap borult, ködös égbolt várható, napsütésre leginkább csak a hegyekben számíthatunk. A leg­magasabb nappali hőmérséklet -1 és 3 fok között alakul. Továbbra is ked­vező biometeoro­lógiai hatásokra számíthatunk. Ja­vul a szellemi és fizikai teherbírá­sunk, jobban tudunk összpontosí­tani a feladatainkra. A szív- és ér­rendszeri betegségekben szen­vedők lehetőleg kerüljék a túlzott megterhelést. Áz alacsonyabb vér- nyomásúakat enyhébb migrénes fejfájás gyötörheti. A reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küsz­ködök fájdalmai főként csak a vál­tozékonyabb időjárású régiókban erősödhetnek fel. Holnap a mainál kedvezőtlenebb hatásokkal szá­molhatunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom