Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-29 / 274. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 29. Egészségünkre Mielőtt a mentő megérkezik, ha baj van, hívja a 0850 11 11 13-as telefonszámot 3&IK5 Tragikus születésnap ÚJ SZÓ-TANFOLYAM Dr. Karol Kaiig MIT TEHETTEK VOLNA MEGMENTÉSÉÉRT? 1. perc A fulladás folyamata néhány percig tart. Az első szakaszban az emberrel kommunkálni kell, ösztönözni, hogy igyekezzen kiköhögni a bennrekedt tárgyat. Ha ez nem megy, akkor ültessük le és fejét hajtsuk előre. Ezután négyszer-öt- ször a két lapocka között alaposan hátba vágjuk. Ha sem a köhögés, sem a hátbavágás nem teszi szabaddá a felső légutakat, a beteg állapota súlyos. 2. perc Ha látjuk, hogy nem javul a helyzet, azonnal hívni kell a mentőt. Figyelem: fulladásnál percekben számítjuk az időt. A légzés leállása után 4-5 percben az agy kezd elhalni. A késedelem miatt néha a szakszerű ellátás sem segít. Ebben a szakaszban még alkalmazhatjuk az ún. Heimlich- módszert. Lényege: Hátulról átöleljük a pácienst. Gyomra tájékában összekulcsoljuk a kezünket és erősen nyomjuk a mellkast. Ezzel kinyomjuk a tüdőben maradt levegőt. Olyan hatást érünk el, mint amikor a bedugaszolt műagyag flakonból nyomjuk ki a levegőt: akadályba ütközik és nagy valószínűséggel kilövi a kupakot. Ez a módszer nem mindennapi, főleg a laikusok számára. Pontosan be kell gyakorolni, hogy ne hogy ártsunk a sérültnek. Ha már tökéletesen végre tudjuk hajtani, akkor meg kell próbálni. Válsághelyzetben a lehető legrosszabb, ha semmit sem csinálunk. Minden esetben próbáljuk megmenteni az ember életét. A kép a Heimlich-módszert ábrázolja. Életmentő módszernek tartjuk, amellyel a következőket érjük el: a., feszessé válik a has, így elősegítjük a köhögést b., a légutakat szabaddá tesszük c., mesterséges légzést adunk Végül még egy kérdés, versenyen kívül. Beszélgessenek el a családban: Ki segíthetett volna legjobban az ünnepeknek? Mit kell tenni azért, hogy elsősegélyben tudjunk részesíteni valakit? írják meg véleményüket erről a kérdésről. A család az apa 50. születésnapját ünnepelte. Jó volt a hangulat, vicceket meséltek. Amikor az ember hevesen nevet, még a lélegzete is elakad. Az ünnepelt is mély lélegzetet akart enni... és egy darab hús a torkára futott. Fulladozni kezdett. Amikor látták, hogy komoly a dolog, hívták a mentőt. 10 perc múlva ott is volt. Megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül. E HETI KÉRDÉSÜNK Az érintett területeken ellenőrzik, ki nem kapott még védőoltást gyermekbénulás ellen A szakemberek szerint pánikra nincs ok AKTUÁLIS Sokakban félelmet, váltott ki a hír, hogy Szakolcán és Pozsonyban szennyvízben vakcinális poliovirus mutáns törzsét izolálták, s ez gyermekbénulást válthat ki azoknál, akik nincsenek beoltva. A szakemberek szerint azonban nem fenyeget járványveszély. Először áprilisban Pozsony-Ve- reknyén, októberben pedig Szakolcán találtak ilyen vírust. A legyengült élő vírus, amely a vakcinában volt, ellenanyag termelődését váltotta ki, megváltoztatta genetikai jegyeit és elsajátította a vadvírus tulajdonságait - állította az Állami Egészségügyi Intézet osztályvezetője. Járvány nem fenyeget, de azért a szülők ellenőrizzék, mikor kapta vagy egyáltalán kapott-e a gyermek védőoltást. Az, hogy nálunk 1961-óta nem volt gyermekbénulás, nem jelenti azt, hogy az emberek nem fertőződhetnek meg. Fennáll a veszély, hogy a vírus bekerül az országba, amely még betegséget okoz Ázsia és Áfrika néhány országában - nyilatkozta a szakember. A mutáns vírus az eredetitől 13 százalékban különbözik. Szlovákiában a rendszeres oltás gyermekbénulás ellen 1960-ben kezdődött. Azóta nálunk nem fordult elő gyermekbetegség. MIT KELL TENNI? ♦ Az érintett területeken az orvosok oltásra hívják azokat a gyermekeket, akik még nem kaptak védőoltást. ♦ Ha valaki nem biztos benne, hogy kapott-e oltást, tájékozódhat az orvosánál. Az inaktív vakcináért teljes összeget, 130-150 koronát kell fizetni. RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEK Ivan Rovný tisztiorvos rendkívüli járványellenes intézkedéseket foganatosított. ♦ Pozsony területén célzott ellenőrzést rendelt el a gyermekbénulás elleni oltást illetően, és a nem beol- tottakat megkapták az ellenanyagot. ♦ A rendkívüli helyzetről tájékoztatták a pozsonyi kórházak igazgatóit, a gyermek-, fertőző és neurológiai osztályokat. Vereknyén, Ligetfaluban és Malackán gyakrabban vizsgálják a szennyvíztisztítók vizét. Pozsonyban 60 véletlenül kiválasztott gyermektől és csökkent immunitású felnőttől székletmintát vettek. ♦ A jövőben a csökkent immunitású személyek nyilvántartásának létrehozását fontolgatják az illetékesek. Szlovákiában a lakosság 80 százaléka be van oltva. A mutáns poliovírustörzs okozta betegség nálunk nem fordult elő, nyilatkozta Éva Máderová, az Állami Egészségügyi Intézet epidemiológiai osztályának vezetője. TÜNETEK A gyermekbénulásos fertőzések 90 százaléka átmeneti jellegű, és úgy zajlik le, hogy az érintettek erről nem is vesznek tudomást. A fertőzés a betegséggel szemben ellenállást nyújt. ♦ 2-5 napig terjedő láz, hányinger, háti és végtagi fájdalmak, rekedtség, székrekedés, hasmenés, ♦ 2 nappal később: magas láz, fejfájás, izom- és háti fájdalmak, hányás. ♦ izomgyengeség, amely fokozatosan bénulásos tünetekbe megy át, ♦ A fertőzést az úgynevezett poliovirus okozza, amely a gerincvelő szürkeállományát támadja meg. ♦ Minél magasabb életkorban fertőződik valaki meg, annál nagyobb a megbetegedési kockázat. Csecsemőknél gyakorlatilag nem fordulnak elő bénulások. Amióta a magas életszínvonalú országokban a higiénés rendszabályok megakadályozzák, hogy a csecsemők korai fertőzésen átessenek, a gyermek- bénulás rettegett betegséggé vált. ♦ Növekszik a megbetegedési kockázat, ha védőoltásban nem részesült felnőttek olyan országokban tartózkodnak, ahol ez a betegség még gyakran előfordul. ♦ A gyermekbénulás a végtagok bénulását vonja maga után és ez visszafordíthatatlan. Előfordulhat légzés- és hólyagbénulás is. Védőoltással a betegség megelőzhető. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Szükség van a zsírokra „Tanácstalan vagyok. Véletlenül derült ki, hogy magas a koleszterinszin- ■ tem. Minden zsíros ételtől eltiltottak. Mások viszont azt állítják, hogy nem szabad teljesen száműzni a zsírt az étrendből. Nem tudom, kinek van igaza." Ágoston Helga dietetikus ( Szervezetünk működéséhez energiára van szükség, amelyet a táplálékkal elfo- • gyasztott fehérjék, szénhidrátok, zsírok biztosítanak. 1 g fehérje elfogyasztásával 176 kJ- hoz (4,1 kcal), 1 g szénhidrát elfogyasztásával ugyanennyihez, míg 1 g zsír elfogyasztásával 390 kJ (9,3 kcal) energiához jutunk. A zsírok (lipidek) egy része (koleszterin és a foszfolipidek) fontos elemei a sejtmembránnak. A foszfolipidek ezenkívül az ideg- rendszer működéséhez is szükségesek A lipideknek szervezetünk működésében van még kiemelkedő szerepük: nélkülözhetetlenek a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) felszívódásához. Persze az egészség fenntartásához, megőrzéséhez nem kell túlzásba vinni a zsírfogyasztást, ugyanis a felesleg lerakódik a szervezetben és elhízáshoz vezet. Ez megakadályozható, ha az ideális testsúlyra számítva kilogrammonként nem fogyasztunk 1 g zsiradéknál többet. Pl. ha egy felnőtt férfi ideális testsúlya 80 kg, akkor napi 80 g zsiradékot fogyasszon. Ez a meny- nyiség azonban növekedhet nehéz fizikai munka esetén, illetve csökkenhet, ha egész nap csak fekszik az illető. Zsiradékfogyasztás esetében meg kell említenünk, hogy nemcsak az ételkészítéshez vagy a kenyérkenéshez használt ún. látható zsiradékokat, hanem a rejtett zsírokat is figyelembe kell venni. Ilyenek pl. a húsokban, húskészítményekben, tejben, tejtermékekben, tojásban, sajtokban, tésztákban, édességekben, stb. található lipidek. Elhanyagolható zsírtartalma van a zöldségnek és a gyümölcsnek. Az állati eredetű zsírok telített, míg a növényi eredetűek telítetlen zsírsavakat tartalmaznak. Az állati eredetűek közül kivételt képeznek a halak, melyek húsa értékes telítetlen zsírsavakat tartalmaznak. Ezek nagy szerepet játszanak a vérrögképződés megakadályozásában. Meddig tartható el az anyatej? Jelige: Anyatej. „Fiamat gyakran a nagymamára kell bíznom, mert tanu- ■ lók. Még mindig szoptatok és elegendő a tejem. Hogyan tartósítsam az anyatejet, hogy minősége megmaradjon?" Dr. Zuzana Nagyová gyermekorvos ( Nagyon helyes, hogy igyekszik minél tovább szoptatni. A távollétre fel kell készül- • ni, s a felesleges tejet ki kell fejnie. 24 órát lehet a hűtőszekrényben tartani. Ha tovább tárolja, akkor legjobb, ha mínusz 18 C-fokra hűti. így akár három hónapig is eláll. Mindig kíméletesen, vízfürdőben melegítse fel. Sem a forralás, sem pedig a mikrohullámú sütőben való melegítés nem jó. Kívánom, hogy a tanulmányok mellett is sikerüljön minél tovább szoptatnia a babát. A hangszálakat is erősíteni kell Jelige: Elmegy a hangom. „42 éves asszony vagyok, s az őszi-téli évszakváltás- ■ kor mindig elmegy a hangom. Már többféle készítményt kipróbáltam, de egy sem volt annyira jó, hogy azonnal segített volna. Szeretném tudni, a gyógynövények között vannak-e olyanok, amelyek segítenének rajtam?" Dr. Nagy Géza természetgyógyász ( Elnézést kérek, hogy egy viccel kezdem a választ. Szól a telefon az ügyeletes • orvosnál: - Doktor úr, ha felénk jár, nézzen be hozzánk, mert beteg a feleségem, de nem kell nagyon sietnie... Az orvos kérdi: - Milyen betegség az, amelynél nem kell sietni? A férfi így válaszol: - A feleségemnek elment a hangja. Most végre ideális feleség lett. Pontosítok: ez a tünet a férjek esetében is előfordul, hiszen egyes férfiak többet beszélnek, mint a nők. Visszatérve a hangszálak gyulladásához: van, akinek a hangja torokgyulladás miatt megy el. Úgy, mint ahogy a hegedű, vagy a gitár lehangolódik és hamisan szól, az emberi hang is el-elmegy. Tehát olyan gyógynövényeket kell használni, amelyeknek fő hatóanyagai a cserzőanyagok. A cserzőanyag gyulladásgátló, az ellazult hangszálakat megfeszíti, megszünteti duzzanatukat. Az első számú gyógynövény erre a célra az apróbojtorján, amelyet a franciák az énekesek, szónokok, tanárok és politikusok gyógynövényének neveznek. A növény nyers nedvét használják a hangszálak gyulladására. Á másik gyógynövény az orvosi zsálya, amelynek antibiotikus és összehúzó hatása erősíti az apróbojtorján gyógyhatásút. Az apróbojtorjánt és az orvosi zsályát 1:1 arányban keverjük össze, majd ebből 5 percig fél liter vízben 3-4evőkanálnyi mennyiséget főzünk. További 15 percig hagyjuk lúgozódni, szűrjük le és ezzel naponta háromszor vagy ötször öblögessük a torkot. Ha nagyon hatékony teakeveréket akarunk, a következő receptet ajánlom: 30 g apróbojtorjánt, 30 g orvosi zsályát, 30 g bazsalikomot, 30 g borsmentát, 30 g kakukkfüvet és 30 g majoránnát keverjünk össze. A tea elkészítése és fel- használása azonos az első recept elkészítési és felhasználási módjával. Van egy harmadik gyógymód is: ha valaki nem allergiás a propoliszra, akkor mézbe kevert propolisz tinktú- rát és több evőkanálnyi ilyen mézet fogyasszon. Tisztelt olvasóink, várjuk egészséggel kapcsolatos leveleiket.