Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-28 / 273. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 28. Gondolat Külön figyelmet érdemelnek a szövegtelen és szöveges Rákóczi-dallamok. Egyrészt azért, mert a valamennyiük alapját képező „ősdallam" a szabadságharc előttről való A kuruc kor a történelmi Magyarország költészetében és zenéjében Nyalka huszárok, ápolt lovak. Díszszemle (rézmetszet, 18. század) DOBAY BÉLA KURUC KOR, KURUC KÖLTÉSZET, KURUC ZENE Történelmünk legnagyszerűbb fe­jezetei közé tartozik a kuruc kor. Ki ne tudná, hogy szűkebb értelem­ben azt a negyven esztendőt ne­vezzük így, amelynek két dermesz­tő évszám a határköve: 1671 (ami­kor a Wesselényi-összeesküvés résztvevőit kivégzik) és 1711 (ami­kor II. Rákóczi Ferenc hadai Nagymajténynál leteszik a fegy­vert)? Csakhogy szabad-e, célsze- rű-e a kuruc kor időtartalmát te­kintve ilyen merev határköveket ki­jelölni? Nem! Ugyanis a kuruc kor­hoz tágabb értelemben - egy­aránt hozzátartozik a kuruc moz­galom előtörténete és utóélete (kulturális vonatkozásban is). Előtörténet? Igen! A Mohács után három részre szakadt, történelmi határain belül két ellenséggel vias­kodó ország egymást váltó nemze­dékeinek marcangoló kérdése: ve­szedelmes szomszédai közül me­lyiket nyerje meg a magyarság a másik ellen? A németre építsen a törökkel szemben, vagy a törökre a német ellen? A körülmények aggasztóak. Már Bornemisza Péter a kevély némötök és a fene törökök miatt sanyarú magyar életen kesereg. Névtelen költőink ajkán a fájdal­mas élmény szava hangzik: „Rajtunk német dúl, rajtunk török jár, Tűz-vassal pusztul ország és határ;” Gazdasági, társadalmi, politikai vi­szonyaink - a kapkodó Habsburg- vagy török orientáció folytán - egyre romlanak. Legjobbjaink szí- vébe-eszébe már a nemzethalál lá­tomása férkőzik, mikor Zrínyi Mik­lósból és a melléje sorakozó közne­mességből kipattan a merész törté­nelmi terv, hogy Magyarországnak két pogány - a török és német kö­zül egyiknek a szövetségét sem szabad választania. A Zrínyi által Mohács utáni törté­nelmünkből levont fontos tanulsá­got felháborító és tragikus fejlemé­nyek igazolják: az 1664-es vasvári béke, mely - Habsburg győzelem ellenére - török kézen hagyja a Fel­vidék kulcsát, Érsekújvárt és Er­dély kulcsát, Váradot; az „alkot­mányvédő” 1670-es Wesselényi-fé- le összeesküvés, melyet könyörte­lenül felgöngyölítenek; Sporck és Spankau, Kobb és Karaffa véres őr­jöngése, melytől - az egykorú fo­hász szerint - Isten őrizzen! Thö­köly függetlenségi harca, melynek - a magyarországi török uralom összeroppantásával - az Ausztria védelmében fellépő Keresztény Li­ga csapatai adják meg a kegyelem­döfést. A megosztott nemzet szemei vég­zetes ok-okozati összefüggésekre nyílnak rá: Erdély, a Kelet és Nyu­gat felé mérsékletet parancsoló fe­jedelemség - II. Rákóczi György si­kertelen lengyelországi hadjárata következtében - hanyatlik. A vak­merő vitézek - mint amilyen a nép- költészetben is megörökített Kádár István vagy a fejedelem unokaöcs- cse, Rákóczi László -, akik a harag- vó török-tatár hordákkal felveszik a harcot, elpusztulnak. Az erejét vesztett Erdély nem emelhet többé szót a népnyúzó, rekatolizáló és germanizáló Habsburg monarchiá­nál a hazai érdekek védelmében... Bécs mégis elszámítja magát! Mi­kor azt hiszi, a csapások megtörték népünket és nemzetiségeinket, a lét- és vagyonbizonytalanságba ta­szított társadalmi osztályok és ré­tegek tagjai: a kurucok előbb (bár nem nagy egyöntetűséggel) a „két- frontos harcra” - török- és német­ellenes küzdelemre - rendezked­nek be; utóbb (a török világ meg­szűnésekor eléggé egyértelműen) vállalják a Habsburg-eilenes „szent háború” szolgálatát. Ennek a nehéz és hősi kornak érté­kes tükre a kuruc költészet. Életrehívója: a külső és belső kény­szer, a személyi és közösségi ihlet. Létrehozói: nemesek és parasztok; protestánsok és katolikusok; írás­tudók és írástudatlanok - magyar és nem magyar ajkúak. A kuruc költészet fogalma (Thaly Kálmán óta) mégis csak nálunk van benne a köztudatban. A szlovák kultúr­történet nem él vele; a rutén kuta­tók sem vették át; a román és szerb szaktudományban sincs nyoma. Pedig sok szlovák, rutén, román és szerb nyelvű kuruc vers létezik. Igaz, újabban a kuruc költészet ki­fejezés helyett nálunk is a kuruc kor költészete elnevezés járja, anélkül persze, hogy egyszer s mindenkorra meg tudnánk hatá­rozni: „vajon a kéziratos énekes­könyvekben megőrzött vallásos, szerelmi s alkalmi versek közül melyek keletkeztek a kuruc korban”.' Ugyanez áll a dallamokra is. Sőt: fokozottabban. Szabolcsi Bence még a kuruc zene megjelölést sem tartja szerencsésnek. „Ilyen néven összefoglalható, zeneileg egységes stíluscsoportot ugyanis nem isme­rünk; kitűnik, hogy kuruc zene név alatt azokat a többé-kevésbé régies dallamokat foglalja össze a köztu­dat, melyeknek szövegeit a kuruc mozgalmak idejére, 1660-1720 közé szoktuk datálni. ”l így hát feltehető, hogy a kuruc va­lóságot tükröző versek egy részé­nek korhoz kötése még ma is elég önkényes. (Természetesen Riedl Frigyes és Tolnai Vilmos kritikai munkássága után nálunk sokat ja­vult a helyzet; az irodalomtörté­nész Esze Tamás kutatásai is ko­moly eredményekkel jártak. A szomszéd államokban azonban nem követték elég éberen a ma­gyarországi korrekciókat - kivéve a felvidéki (szlovákiai) Csanda Sándort, a pozsonyi Komenský Egyetem magyar tanszékének ta­nárát. Az ő tanulmányai - a ma­gyarországi eredményekre támasz­kodva - lerántották a leplet néhány álkuruc szlovák versről és dallam­ról, megerősítve az eredeti alkotá­sok tekintélyét.) Feltehető az is, hogy ama dallamok között, ame­lyeket ma a kuruc kor reprezentán­sainak tartunk, még mindig akad néhány megtévesztő hitelességű; de nem szerencsés dolog az alapos szövegkritikát kiállt versek „dal­lamszárnyait” állandóan nyeseget­ni. (Különben is: a Zenei lexikon pótlásában - hála Bartha Dénes búvárkodásának - már 1935-ben elismerték, hogy kb. 20 dallam minden gyanún felül áll!”3 Az ilyen dallamok száma pedig azóta csak nőtt, mivel Bartók, Kodály és sze­rencsés követőik felfedezték jó né­hány kuruc dal hiteles lelőhelyét, népi formáját avagy maradványa­it.) A 17-18. SZÁZADI MAGYARORSZÁGI VERSSZÖVEGEK ÉS DALLAMOK A gyűjtőnéven kuruc költészetként ismert - többnyire kéziratos - vers­anyag rendkívül sokrétű. Ebben van politikai, vitézi, bujdosó- és históriás ének; java részük a kuruc függetlenségi harcok terméke. Politikai mondanivaló tekinteté­ben az 1663-ban keletkezett A sza­badságunk rontó című verstől egyenesen vezet az út Bónis Ferenc keservéig (1671). Közben a Ma­gyarország utolsó romláshoz kö­zelgő állapotját kesergő ének csak útjelző - még ha az első igazán nagy kuruc versnek számít is! Meg­szólal ezekben a törökellenesség és a németgyűlölet; hangot kap ben­nük az úrbírálat és az antiklerika- lizmus; kifejeződik általuk a ren­dületlen hazafiság és a régi dicsőség vágya... Dallam azonban - tudomásunk szerint - nem társul a cím szerint említett versekhez. Talán azért, mert szövegük in statu nascendi nem válik (válhat!) közis­mertté; vagy alkalmasint azért, mert megfelelő időben nem talál egymásra költő és zeneszerző... Ezek mögött a versek mögött álta­lában névtelen, de nemesi felfogá­sú személyek állnak - jóllehet a drága szabadság elérésének, a nemzet testén élősködő eleven fér­gek kiirtásának szándékával az egész nép egyetért. Ilyen versek szomszédságában ala­kul ki a protestáns prédikátorok lí­rája: az ószövetségi szellemű si­rám, a jeremiád. A 16. század Sze­gedi Kis Istvánjának modorát idézi minden ide sorolható mű - persze azzal a többlettel, amit a biblikus- vallásos versekben a hazafias töl­tésjelent. A Pap világ Magyarorszá­gon a katolikus egyház kissé elfo­gult megbélyegzése. Egy másik protestáns ének a patrióta áldozat- készség foglalata: „Óh keserves gyászban öltözött szép hazám, Lenne már éretted koporsó én hazám, Csak mi jót tehetnék Véled egyetemben kedves édes hazám!” A Jajszó a hazafi-fájdalom és a pro­testáns panasz szárnyaló ódája. Megannyi őszinte hangú sirám, je­remiád. De lelőhelyükön - pl. a Szencsey György-féle kódexben - melódiának nyoma sincs. Pedig ezeknél lényegesen gyengébb ver­sek is „tettek szert” dallamra a ko­rábbi évtizedekben! Arra kell gondolnunk, hogy az auktorok-a jezsuita papoknak ful­lánkjától való eltúlzott félelmük­ben - nem hozzák nyilvánosságra idézett alkotásaikat, vagy csak szűk körben terjesztik őket. Maguk pedig (bármily furcsának tűnik!) általában nem zeneértők: még ha énekelnek is, a zeneszerzés nem kenyerük; ekkoriban a hangszerek­kel (ez alól a templomi orgona sem kivétel!) egyénileg éppúgy hadilá­bon állnak, mint egyházuk. Hát a szövegek évszázadokig érintetle­nül hevernek! Természetesen az, hogy a 17-18. századból némely jó vers „muzsi­ka” nélkül maradt ránk, mással is magyarázható. Részben azzal, hogy a lejegyzetlen dallamok bizo­nyos hányada idők múltán kivész; részben azzal, hogy a kuruc költé­szetben gyakran domináló epikus modorhoz a magyar kortársak még nem találják a megfelelő zenei nyelvet és formát. (Valljuk be: ab­ban a 17-18. században, amely Olaszországban Monteverdi és Scarlatti segítségével kialakítja az operát, az oratóriumot, a mi körül­ményeink között túlzott is volna - mondjuk - egy Thököly haditaná­csából készült oratóriumot remél­ni... A nagy zenei formák világa ek­kor még nem a mienk!) A kuruc kori líra azonban - főleg a törökök kiűzése és Thököly sza­badságharcának bukása után - mind szélesebb körben váltja ki a zenei megformálás igényét. Ez a szegénylegények érdeme. A sze­génylegények - a protestáns ne­messég és papság egy kisé nehéz­kes politikai és hazafias-vallásos alkotásai mellett - közvetlenebb hangú, gördülékenyebb versekkel tűnnek fel... A szegénylegények - ezek az egy­kori végvári vitézekből, lecsúszott Thököly-katonákból, felkelő jobbá­gyokból, kóbor dákokból összeve­rődött társadalmi elemek - általá­ban népies hangú bujdosóéneke­ket hoznak létre. De a történelmi Magyarország nemzetiségei köré­ben betyárballadák is keletkeznek. Csanda Sándor szerint „nem volna anakronizmus kuruc kori szlovák vagy román betyárköltészetről be­szélni, ami csaknem egyet jelent a magyarban használatos szegényle­gény-költészettel. ”* A bujdosóénekek típusa kétféle: az egyikre fohászkodó, elégikus hang jellemző (ilyen pl. az Igen szép, bujdosó legények éneké); a másik­ra a markáns, realista-világi modor nyomja rá bélyegét (ilyen pl. a Bu­ga Jakab éneké). Mindkét vers dallama hitelesnek tekinthető. Elsősorban nem azért, mert ének-zongora letétjük Káldy Gyula Kuruc dalok című 1896-os kiadványában szerepel, hanem azért, mert Színi Károly korábbi gyűjteményében is le vannak kot- tázva. A Buga Jakab éneke éppúgy, mint az Igen szép, bujdosó legények éneke több változatban él; mivel ez utóbbinak kárpátaljai és vasi vari­ánsáról is tudunk, nyilvánvalónak vehetjük, hogy annak idején or­szágszerte dalolták őket. A szegénylegény-költészet remek darabja a Tyukodi-nóta is, bár az irodalomtörténészek vitatják hite­lességét. (Féja Géza nem!5) Ma­gam azon a véleményen vagyok, hogy - ha netán ez a vers Thaly Kálmán keze nyomát magán visel­né is - megtagadni kár volna, hi­szen szövegének és melódiájának elemei a 17. században is megtalál­hatók. Elég utalni a Kájoni-kódex (1634-1671) Nyúl éneke című szö­veges dalára, melyből többek kö­zött a Tyukodi-nóta dallama is ki­fejlődött! (Hasonló dallamra már egészen más szöveget találunk a sárospataki Dávidné Soltári (1791) című énekeskönyvben). A bujdosók panaszkodó vagy akasztófahumorral teli szerzemé­nyei közül felszárnyal ez a kuruc himnusznak is beillő, szöveg és dallam tökéletes egymásra találá­sát mutató alkotás. Töretlen harci szellem árad belőle: a kuruc indu­latot táplálja és a Bónis Ferencek önfeláldozó hazaszeretetét. Pedig keletkezésének körülményei min­den bizonnyal mostohák: a jelké­pes Porció Pál és Frospont Péter sa­nyargatja a népet... Ehhez képest a kuruc kori költészet és zene új színekkel is gazdagszik, mikor megindul a Rákóczi-szabad- ságharc. Erre vallanak a kuruc vi­tézi versezetek és a táncdalok. A vitézi költészetnek két ága külön­böztethető meg: az egyikben a dia­dalittas, bizakodó hang zeng; a má­sik a vereség, a katonai kudarc miat­ti fájdalomnak ad kifejezést. Csak példaként említem, hogy 1703-ban, Kálló várának megvétele után tör fel valaki leikéből a katolikus beállított­ságú engesztelő ének, Rákóczi Fe­renc buzgó éneke; 1704-ben pedig már Ricsány német főgenerális töre­delmes gyónásával kérkedik egy le­leményes kuruc. De ugyanez év jú­niusában megszólal a Siralmas ének az szömörei harciul, és nemsokára elhangzik Szenesei György siralom­éneke is. Egy Mihály deák nevű strá- zsamester meg arról tudósít, hogy vitézei az „Őszi harmat Hideg szél fú” strófáit éneklik a táborban. A szabadságharc élményei vegye­sek, aminthogy a résztvevők is... Bizonyíték rá pl. a Csínom Palkó, melynek hiteles szövegét a Bocs- kor-kódex, népszerű dallamát Pálóczi Horváth Ádám gyűjtemé­nye tartotta fenn.7 Ennek a tánc­dalnak a címe - Csanda Sándor ál­lítása szerint - szlovák eredetű (Či­nom Palkó = Rajta Pali!)8. Vagyhi- vatkozhatom igazolásul az Erdélyi hajdútáncra is, melynek eredeti szövegét a Szencsey-daloskönyv, közismert melódiáját Pálóczi gyűj­tőszenvedélye őrizte meg szá­munkra. Ebben a táncdalban - a változatosság kedvéért - egy magyar-román makaróni strófát találunk: „Majre, csajre, Molduvára Fut Havasalföldre, Ungur, bungur, amaz rumuj Sátorát fölszedte. Szutuj majre, pita najre, Nincs pénz, az ebverte!”’ Ortutay Gyula egy kissé elavult szemléletű, de jó szándékú munkájában10 azt akarja dokumen­tálni, hogy a rutének kuruc kori lelkesedése szintén dalban mutat­kozott meg: „Megy a kuruc Duna partján Kardját villogtatva, Utána a német ballag Vállát vonogatva. ” Csakhogy ezzel az Ortutay- idézettel több probléma van. Az egyik az, hogy Ján Kollár a reform­korban összeállított kétkötetes népköltészeti kiadványában, a Národnie spievankyban" ezt a szö­veget Ide kuruc pri Dunaji címmel kuruc kori szlovák alkotásként közli; a másik az, hogy Csanda Sándor szerint „a költemény dalla­ma nem maradt fenn’'2; a harma­dik az, hogy Káldy Gyula Kuruc da­lok című kiadványában ez a népdal szövegestül, dallamostul szere­pel.13 Ez esetben Ortutay Gyula és Csanda Sándor tévedése egyaránt nyilvánvaló: nem rutén, hanem szlovák szerzeményről van szó; a szlovák versnek a dallama is bárki számára hozzáférhető... Van per­sze Káldy Gyula kiadványában zongoraátiratos, szövegtelen, állí­tólag hiteles Ruthén Rákóczi-nóta: lendületes, jól motivált - csak nem tűnik kuruc korinak (erős benne a verbunkos jelleg!) Káldy Gyula is mindössze annyit közöl a vad dal­lamról, hogy Máramarossziget környékén gyűjtötte 1892-ben.14 Sajnos, Magyarországon olyan ku­ruc kori kéziratos rutén daílamfel- jegyzések eddig nem kerültek elő, amelyek némely melódia azonosí­tását lehetővé tennék. Az első ma­gyar nyelvű rutén népdalgyűjte­mény pedig15 - jóllehet már 1864- ben napvilágot látott Sárospatakon - ilyen szempontból nem használ­ható: az akkori gyakorlat szerint beéri a szövegfordítás közlésével, kottamellékletet nem tartalmaz. Ezért a 116 magyarul megszólalta­tott rutén versből (még ha a gyűj­teményben a nép- és műdalok ele­gyedése hidegen hagyna is) nem következtethetünk sem arra, hogy melyik mikor keletkezett, sem ar­ra, hogy hogyan énekelték őket. (Különben is: még a versszövegek sem mondanak semmit a Rákóczi- szabadságharcról!) De hogy a rutén népköltészetben - a gens fidelissima dalaiban - való­ban él a kuruc kor emléke, annak bizonyítéka - Balia László ungvári költő 1954-es lejegyzésében - az a dalszöveg, amelyet Jurkó Bercik ukrán pásztortól hallott: „Cserez pole vereckoje Igye vojszko kuruckoje. Na peregyi kony tureckij, Na nyom szigyity chlopec ruszkij. V pravej ruci szablju gyerzsity, Dolu szabljou krov szja cigyity. Nad horami vorom krjacse, A v dolinye nyimec placse. ’,6 Minthogy engem a népdalnak nemcsak a szövege, hanem a dalla­ma is érdekelt, Balia Lászlóhoz for­dultam, aki tájékoztatásul közölte velem: „a Cserez pole vereckoje... kezdetű dalnak annak idején (jó régen) csak a szövegét jegyeztem le, mert nem népdalgyűjtési szán­dékkal közeledtem hozzá: kuruc kori regényt írtam akkoriban (azu­tán ezt sem fejeztem be), s ebbe akartam beleszőni a dal szövegét. Azután, amikor Csanda Sándor ta­nulmányához ilyen természetű szövegeket kért, jó volt, hogy meg­volt. (Különben meg sem jelent másutt, csak Csandánál. ”)'7 A kuruc kor vers- és daltermése 1705 táján csökken. Igaz, akad még ifjú, aki Vak Bottyánnal való énekkel tüntet a rihös németek és az ebszülte ráncok ellen; a sze­génylegények többségének azon­ban már keserű a szájíze. A Két sze­génylegénynek egymással való be­szélgetéséről kiderül a bajok oka: „Vége vagyon bocsi szegénylegényeknek, De vagyon világa a sok prémeseknek!” Felveti a problémát A szegényle­gény éneke is: „Vájjon vagyon-é hírével a méltóságnak, Hogy sok vitézek, Próbált legények Rossz becsben vannak?” Rákóczi körül szaporodik az érdek- hajhász főúri tábor; a nemzeti ősz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom