Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-24 / 269. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 24. KOMMENTÁR Magyarnak maradni SZILVÁSSY JÓZSEF Csaknem két éve tudjuk, sőt már sokkal régebbtől is, hogy évről évre csökken a szlovákiai magyarság lélekszáma. Mégis leragadtunk a sopánkodásnál. Legfeljebb néhány tudósember, olykor egy-egy újságíró igyekezett kideríteni zsugorodásunk okait. Mielőtt bárkire mutogatnánk, nézzünk szembe önmagunkkal: magyar tannyelvű iskolába járnak-e gyermekeink? És unokáink! Igazgatóként, pedagógusként megteszek-e minden szükségeset azért, hogy iskolám színvonala megfeleljen a szülők elvárásainak, a mai igényeknek, és ezt a szülők is így gondolják? Polgárként tudok-e közhivatalokban valóban magyarul és nem csak keveréknyelven kommunikálni, képes lennék mindenféle űrlapot, egyéb iratot anyanyelvemen - közérthetően! - kitölteni, kérvényt megfogalmazni? Tisztségviselőként megérteném-e mindezt, ha már holnaptól megszületnének a szükséges végrehajtó rendelkezések? Ugyebár, amelyek nélkül jelenleg jórészt csak szemfényvesztés az a tény, hogy Szlovákia is vállalta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartája elveinek gyakorlati alkalmazását. Aki a fentebb javasolt szembesüléskor nem találtatott könnyűnek, az morális szempontból is joggal mutathat rá, hogy kormányzati pozícióban, de a szlovákiai magyarság érdekeinek legerősebb képviselőjeként is felelősségteljes szerep hárul a Magyar Koalíció Pártjára. Még akkor is, ha nyilvánvalóan a mindenkori kormány feladata megfelelő politikai légkört, joggyakorlatot és intézményes keretet teremteni ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségek megőrizhessék, gyarapíthassák azonosságtudatukat. Az MKP a többször is eredményesen rábírta a koalíciót a kormányprogram számunkra létfontosságú céljainak valóra váltására. Legutóbb a Selye János Egyetem megalapításakor. Ezzel azonban nincs vége a politikai küzdelemnek, hiszen a Dzurinda- kabinet mereven elutasítja például azt a budapesti törekvést, hogy az európai alkotmányban rögzítsék a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. Pedig valamely közösség pozitív diszkriminációja - mint az identitás megőrzésének egyik lényeges eszköze - már nem idegen az európai jogrendtől. Igaz, a franciák, a spanyolok, de mások is ódzkodnak az elv teljes körű alkalmazásától. Az autonómia legkülönbözőbb formáitól viszont már nem annyira. Ezért is állapíthatta meg nemrég az Európa Tanács dokumentuma: „Az autonómia lehetővé teszi a kisebbség számára, hogy gyakorolja jogait és megőrizze kulturális önazonosságát, miközben biztos garanciákat nyújt az állam egységére, szuverenitására és területi integritására nézve.” Olyan kulcsmondat ez, amelyre Erdélyben és a Vajdaságban azonnal reagáltak. S ma már erre építik stratégiájukat. Még akkor is, ha tudják, hogy ez a törekvésük a többségi nemzet óriási ellenállásába és gyanakvásába ütközik, ezért csak hosszabb távon lehet eredményes. Amikor azokat a lehetőségeket vesszük számba, amelyek révén lélekszámúnk apadását szeretnénk megállítani vagy lassítani, akkor nekünk sem szabad csak rövid távon gondolkodnunk. Legközelebbi lépéseinket kellő jövőképbe kell ágyaznunk. E stratégia sarkalatos pontja pedig a mi tájainkon is legalább a kulturális és oktatási autonómiánk, vagyis kollektív jogaink kivívása lehet. Elnökj elölt: mit j elez? TÓTH MIHÁLY Szlovákia önállósulása óta kétszer választottunk köztársasági elnököt. Mind a kétszer a rossz és a még rosszabb közötti választásra kárhoztatott bennünket a politika. A pártok most hajlamosak arra, hogy harmadszor is ugyanezt az államfő-választási logikátlanságot érvényesítsék. Megeshet, hogy bár közvetlenül választunk elnököt, az eredmény ugyanolyan siralmas lesz, mint az első választásnál, amikor még formálisan is a pártirodákon dőlt el, ki lesz az államfő. Nyugat-Európából nézve Szlovákia állítólag egészen normális országnak látszik. Külügyminiszterünk a tanult diplomatákra jellemző rutinnal mozog a nyugat-európai parkettán. Volt abban némi logika, hogy Dzurinda őt jelölte. Ha abból indulunk ki, hogy jelölője három tényezőt vett figyelembe - a jelölt pártját, nyugati elfogadottságát és a potenciális választókat -, fél esztendeje talán még igaza is volt. Ajelölő párt lelkesedett, a nyugati metropolisokban többé-kevésbé közömbösek voltak a jelölt személye iránt, a választóknak pedig akkor még nem voltak különösebb ellenvetéseik. Tegyük hozzá: erre nem létezett és nem is létezik fórum. Kukán jelölésének bejelentése óta azonban sokat változott nálunk a helyzet. Dzurinda népszerűsége - tudjuk, miért - mélypontra zuhant. Valószínű, hogy a kormányfő ennek ellenére ugyanúgy lelkesedik jelöltjéért, mint kezdetben. Brüsszel és New York Kukanról alkotott véleménye is aligha változott meg gyökeresen. Nem úgy a választóké. Úgyszólván biztos, hogy a miniszterelnök az általa kreált államfőjelöltet is magával rántja a politikai süllyesztőbe. Ha ez bekövetkezik, elmondhatjuk, hogy annyit legalább nyertünk a félresikerült második Dzurinda-koalíció melléfogásaival, hogy ez az ország be tudja bizonyítani: nem kőbe vésett törvény, melyszerint Szlovákia minden államfője csak volt kommunista lehet. Van, aki így tiltakozott, amikor Michal Kováčot, az egykor volt kommunistát elnökké választották: mit szól ehhez Brüsszel? Később, Schuster megválasztásakor ezt: hogyan reagál erre az USA? Kevesen voltak kíváncsiak a legfontosabbra: hogyan reagál erre az a hazai választópolgár, aki megpróbálja levonni az 1989 előtti, főképp pedig az 1968 és 1989 közötti történések tanulságait. Aki az elnökválasztás kapcsán csak arra kíváncsi, hogy az újonnan megválasztott államfőhöz mit szól Brüsszel vagy Amerika, az azt bizonyítja magáról, hogy még nem gyógyult ki egy betegségből, amely abban nyilvánult meg, hogy 1989 előtt akár kényszerből, akár önként természetesnek vette Moszkva beleszólását mindabba, ami hazánkban történt. Azzal, hogy a demokratikus erők körében a kommunista múlt nélküli köztársasági elnök kérdésében közmegegyezés alakulna ki, bizonyítanánk, hogy az ország lakossága megtette az első lépést a gesztusok értékének felismerése felé vezető úton. Legalább egyetlen, példamutatásra hivatott személyiség lenne ebben az országban, akinek semmi köze nem volt ahhoz a szervezethez, melynek politikai, hatalomgyakorlási stílusától nem és nem tud szabadulni Szlovákia elitje. Elképzelhető, hogy a szintén párt által jelölt, de nem kommunista múltú František Mikloško neve után Martin Bútora neve is megjelenik az államfőjelöltek névsorában. Ez fontos mozzanat, elsősorban, mert Bútorát nem politikai párt javasolta, hanem értelmiségiek lazán szervezett közössége. Önmagunknak tartozunk azzal, hogy történelmi tehertétel nélküli személyiség váljék államfővé.- Tudja, hölgyem, én legszívesebben a Bahamákon nyaralok, télen a legboldogabb az Alpokban vagyok. A legeredményesebben pedig Szlovákiában lopok. (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ KOMMERSZANT Botrányba fulladt egy választási vitaműsor az orosz NTV csatornán, miután Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője verekedést provokált. Az indulatokat az váltotta ki, hogy Grigorij Javlinszkij, a liberális Jabloko vezetője nem volt hajlandó válaszolni Zsirinovszkij kérdéseire. Szavai szerint azért, mert az előző adásokban Zsirinovszkij kijelentette: nagyon örül, hogy a Georgij Spak vezérezredesnek, a Haza választási tömörülés jelöltjének fia meghalt Csecsenföldön. Zsirinovszkij erre pontosította szavait, hogy a tábornok felelős saját fia haláláért. Erre Mihail Deljagin, a műsorba meghívott gazdasági szakértő kijelentette: „ez az állat (Zsirinovszkij) mindannyiunkat megsértett”. Az adást követően az LDP tagjai, élükön Zsirinovszkijjal, rátámadtak Deljaginra, aki nem futamodott meg, és verekedés robbant ki. Később a stúdióból kivezették Zsirinovszkijt, majd Borisz Nyemcov, a liberális Jobboldali Erők Szövetsége vezetője azt javasolta: kezdeményezzék az összes tévéállomásnál, hogy Zsirinovszkijt zárják ki a tévévitákból és fizessék vissza pártjának a tévés szereplésre jogosító, már befizetett összeget. Oroszországban december 7-én tartanak parlamenti választásokat. A tévévitákban nem vesz részt a Kreml által támogatott Egységes Oroszország, mert populistának tartja a párt efféle televíziós reklámozását. Eddig Sevardnadze jelentette a garanciát, de úgy tűnik, most nem éppen fényes búcsút vesz a nagypolitikától A grúziai bársonyos Már a nyáron vibrált a Kaukázus, Azerbajdzsán és Grúzia is parlamenti választásokra, az ellenzék pedig rendszerváltásra készülődött. Azerbajdzsánban a - vélhetőleg - hasonló nagyságrendű választási csalások után gyorsan elült az ellenzéki tiltakozás, Alijev kézben tartotta a helyzetet, és a nemzetközi tiltakozás is eléggé lagymatag volt. Grúziában viszont az ellenzék elfoglalta a parlamentet, és ellenőrzése alá vonta Tbiliszit. JARÁBIK BALÁZS Látszólag mindenki kivár. A kulisszák mögött azonban lázasan keresi a kiutat a nemzetközi diplomácia - értsd az orosz és az amerikai - a helyzetből. A kulcsfigura a grúz elnök, Eduard Sevardnadze, az ő uralkodása juttatta az országot ebbe a helyzetbe. Kihúzta ugyan Grúziát a polgárháború mocsarából, és hosszú ideig garantálta biztonságát. Ám a kommunista párt főtitkára, később pedig elnöke regnálása idején Grúzia és a korrupció szinonimák lettek szerte a világon. A havi átlagbér negyven dollár körül mozog, a nyugdíj tíz dollár, 80 százalékos a munkanélküliség, s az ország össztermelésének több mint felét a feketepiac adja. Venni szinte semmit sem lehet, mindent „szerezni” kell. A lakosság számára nincs alternatíva és remény. Grúzia egyetlen reménysége az ország területén majdan áthaladó, a Kaszpi-tengert Törökországgal összekötő Baku-Tbili- szi-Ceyhan-kőolajvezeték, amely 2005-től félmilliárd dollárhoz juttathatja az országot. Helyben is vagyunk. Grúzia geopolitikai fontossága ebből ered. A vezeték mozgatja az orosz és amerikai külpolitikát. A kőolaj legfontosabb ismertetőjegye ma, hogy a lelőhelyek körül mindenütt harcok dúlnak. így a nagyhatalmak számára a biztonság a legfontosabb érték. Az ország (jelen esetben Grúzia) biztonsága. Eddig Sevardnadze elnök jelentette a garanciát erre a biztonságra. A volt szovjet külügyminiszter meglepően Nyugat-barát politikát folytatott, számítva főleg Amerika támogatására. Tudatában volt annak, hogy a gazdasági válságban lévő oroszoktól nem számíthat pénzügyi injekciókra. Az ország - és saját maga politikai - életben maradásához ehhez elengedhetetlen szüksége volt. És lön, mára - egy főre lebontva - Grúzia kapja a második legnagyobb amerikai gazdasági támogatási csomagot - Izrael után. Az egymilliárd dollárnyi segély nagy része eltűnik az elnökhöz közel állók zsebében, miközben a grúz nép hihetetlen szegénységben él. Óvatos Nyugat-barát politikája azonban sok ellenséghez juttatta Sevardnadzét Moszkvában, a szegénység és éhínség pedig elvette minden hazai támogatóját. Az átlag orosz most elégedetten bólogat a tévé előtt, látva Sevardnadze nehéz helyzetét, az elnök Amerika-barát politikáját okolva mindezért. Az orosz külpolitika azonban akár Veszthet is a bulin. A korántsem egységes grúz ellenzék hangadói, Misa Saakashvili (a fő ellenzéki erő, a Grúziai Nemzeti Mozgalom vezére) és Nino Burdsanadze (a parlament eddigi elnöke) ugyanis még Sevardna- dzénél is sokkal bátrabban tekint a Nyugat felé. Még furcsább az elnök helyzete, ha tudatosítjuk, hogy ellenzékét jórészt szintén amerikai, bár inkább magántámogatásokon keresztül építették fel amerikai és közép-európai (többek között szerb és szloMa Grúzia kapja a második legnagyobb amerikai gazdasági támogatást. vák) konzultánsok segítségével. Jól jellemzi ez az amerikai kül- és támogatási politika legfőbb elvét: bár (elsősorban az olaj miatt) együttműködnek nem éppen demokratikus rezsimekkel is, Amerika mindenkor és mindenhol támogatja a demokratikus struktúrák (értsd ellenzék) megerősödését. Ez a fajta „kétarcúság” szöges ellentétben áll Oroszország erőpolitikájával, amely mintha nem értette volna meg, hogy a Szovjetunió szétesésével a volt tagállamok akár külön utakon is járhatnak. Nem tanult Közép-Európa esetéből sem. Az idő Kelet-Európábán is a demokráciának dolgozik. Paradox módon azonban az amerikaiak jobban félnek a változásoktól, mint Sevardnadzétől. Az öreg elnök - eddig - olyan biztonsági garanciát nyújtott nekik, amire az ellenzék nem biztos, hogy képes lesz. A legnagyobb fejtörést minden bizonnyal Aslan Abasi- dze, a fekete-tengeri Adzharia régió tejhatalmú ura okozza majd. Az oroszok által támogatott és pénzelt politikus teljes diktatúrával vezeti régióját, itt a parlamenti voksolást a totális csalás jellemezte. Abasidze „általában” ellenzéki, a választások előtt azonban az elnök híve lett. Jelezve ezzel többek között azt is, hogy az orosz külpolitika zsigerből látszik reagálni az ellenzékben rejlő Nyugat-barátságra. Az idegek háborúja zajlik Grúziában. Kulcsfontosságú kérdés most a biztonsági erők szerepe. Eddigi viselkedésük azonban arra enged következtetni, hogy az elnök képtelen - belső konfliktusok nélkül - mobilizálni a biztonsági erőket a tüntetők ellen. így eléggé biztosnak látszik, hogy Eduard Sevardnadze - nem éppen fényes - búcsút vesz a nagypolitikától. Grúziában pedig egy új korszak kezdődik. Csak éppen azt nem tudni, milyen. A katari al-Dzsazíra tévé szerint aligha lehet népszerű az amerikai kormányzat adója az arab tévénézők körében Arab tévét indítanak az amerikaiak Irakban MTI-HATTER Az amerikai védelmi minisztérium szerint az Irakban fogható legnépszerűbb műholdas televíziók élesen ellenségesek a szövetségesekkel szemben, ezért az Egyesült Államok decembertől saját arab nyelvű televíziót indít. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a Pentagonban beszélt arról, hogy az al-Dzsazíra és az al-Arabíja műholdas televíziók „élesen szövetséges-ellenesek, Szaddám Husszein pártolói, az al- Dzsazíra esetében ez teljesen nyilvánvaló”. Szerinte eljött az ideje annak, hogy az irakiakat más televíziók nézésére buzdítsák. Richard Myers vezérkari főnök a gyűlésen elmondta, hogy a szövetséges ideiglenes hatóság keményen dolgoMi nem cenzúrázzuk magunkat - nyilatkozta a katari tévé szóvivője. zik saját műholdas televíziós adásának beindításán, s az irakiak, valamint a szomszédos országok lakói decemberben már erre az arab nyelvű adóra kapcsolhatnak. Myers szerint az új televízió olyan minőségű programot kínál majd, amely remélhetőleg vonzani fogja az irakiakat, s ezért az amerikai tévéből akarják majd megtudni, hogy mi történik országukban, nem pedig az al-Dzsazíra, vagy az al-Arabíja adásából. A katari székhelyű al-Dzsazíra és a Dubaiból sugárzó al-Arabíja egyaránt cáfolta, hogy adásai Ámerika- ellenesek lennének. Viszont mindkét adó többször Sugárzott olyan videofelvételeket, amelyekről Szaddám Húszéin szjált országa népéhez. - Mi nem cenzúrázzuk saját magunkat, nem feladatunk, hogy a dolgokat jóra és rosszra osszuk. A tényekről számolunk be nagyon szakszerűen és érthetően, helyt adunk különböző véleményeknek - jelentette ki válaszul az al-Dzsazíra szóvivője. Szerinte aligha elképzelhető, hogy az új adó, amely saját maga ismeri el, hogy az amerikai kormányzat hozta létre, gyorsan népszerűségre tehet szert az arab tévénézők körében. Az al-Arabíja vezetése egyelőre nem kívánta kommentálni az amerikai védelmi miniszter bírálatát, mondván, időre van szükség ahhoz, hogy válaszoljanak az észrevételekre.
