Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-22 / 268. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 22. MINDENNAPI KENYERÜNK Segíts magadon ÉDES ÁRPÁD OTTHON ÜLVE UTAZÁS Japán család otthonában KOHÁN ISTVÁN Korszakok tiszteletétől megszentelt terület Ige: „... és lőj nekem valami vadat! Azután készíts nekem jó falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok! Rebeka azonban hallgatózott, amikor Izsák a fíával, Ézsauval beszélt. Rebeka ezt mondta a fiának, Jákobnak: Hallottam, hogy apád a bátyáddal, Ézsauval beszélt (...) Most azért, fiam, (...) menj el a nyájhoz, és hozz onnan két kecskegidát a javából, hadd készítsek abból apádnak jó falatokat, ahogyan ő szereti. Azután vidd be apádnak, hogy egyék, és téged áldjon meg, mielőtt meghal!” (lMózes 27, 3-10) Vannak mondások, melyekről meg vagyunk győződve, hogy bibliai idézetek, talán még azt is tudni véljük, hogy maga Jézus mondta. Láttam már szenvedélyesen lapozni a Bibliát, hogy megtalálják benne, hol is van megírva az ismert mondás: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Sokszor vagyunk hasonlóan a „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” közmondásunkkal is. Van, amikor egyik-másik tartalma megegyezik a Biblia szellemiségével, mégis jó, ha tudatosítjuk, hogy az említettek egyike sem „Szentírás”. Sőt a másodikkal kapcsolatban sokszor jutunk hamis vagy legalábbis téves következtetésre. Dávid életéből ismerjük, mennyire hálás volt Istennek és későbbi feleségének, Abigélnek, hogy megakadályozták: „magam segítsek magamon.” (lSámuel 25, 33) Nem mintha a magunk kis aktivitásaival megakadályozhatnánk Isten tervének megvalósulását, de bizony sokszor lesznek éppen ezek kerékkötővé, vagy iktatnak az Isten egyenes útjába néhány fölösleges kerülőt és veszélyes kanyart. A Bibliáról tudjuk, hogy nem fest rózsaszín képet, nem fekete-fehér olcsó szappanopera csupa földre szállt angyalokkal és megtestesült ördögökkel. A bűnnel küszködő ember, a botladozó hithősök, és mindenekelőtt a kegyelmes, de kegyelmében is igazságos Isten hű bemutatása. A pátriárka (ősatya) Izsák, Ábrahámnak vén- ségében Sárától született egyetlen gyermeke, az ő felesége Rebeka, és ikergyermekeiknek, Ézsaunak és Jákobnak története nagyon jó példa ennek igazolására. Történetükből Jákob „üzletét” ismerjük talán legjobban, amikor egy tál lencséért megveszi Ézsautól az elsőszülöttségi jogát. Tréfásan talán mondhatnánk, hogy „Kohn vagy Grün” sem csinálná jobban, hisz becsült értéke annak a néhány másodpercnek, amivel Ézsau megelőzte Jákobot nem is lehet több. (A Biblia följegyzése szerint Ézsau sarkába kapaszkodva közvetlen utána született.) Csakhogy a valós értéke ennél sokkal több volt! Mert hozzá kapcsolódott az elsőszülötti atyai áldás, ehhez pedig az örökségből kétszeres rész. Ézsau is minden bizonynyal később tudatosította ezt, talán abban bízott, hogy elfelejtődik, elévül a dolog, vagy pedig az édesapa beavatkozik a gyerekek játékába”, hiszen ő volt a papa kedvence. „Izsák Ézsaut szerette, mivel ízlett neki a vad.” (25, 28) Bizony, milyen sok feszültségnek és konfliktusnak lehet forrása, ha a szülői szeretet ilyen nagy különbségeket tesz! Nem kompenzálja, nem is enyhíti ezt az sem, hogy Jákob meg a mama kedvence volt. Amikor Rebeka kihallgatja, hogy a már megöregedett, elhomályosult látású (vajon csupán testi szemeiben vak?!) Izsák az idősebb fiút akarja atyai áldásában részesíteni, gyorsan cselhez folyamodik, Jákóbot Ézsau ruháiba öltöztetve megszerzi neki az áldást. Sőt a lelepleződés veszélyének átkát is magára vállalja. A sok „segíts magadon”-nak az lett a vége, hogy a család szinte teljesen fölrobbant. Ézsau sírva könyörög az újabb áldásért, de hiába. A saját korábbi hibájáról nem akar tudomást venni, csak a sérelmét látja. A bűnbánat nélküli könnyek pedig nem megtisztulást, hanem kétségbeesést, sőt lázadást szülnek. Tehetetlen indulatában a káini, lámeki bosszú fogalmazódik meg szívében, a megvalósítással is csak öreg apja haláláig akar várni. Izsák továbbra sem tesz semmit, pedig családfői feladata volna. Rebeka látja a bajt, s a kettős veszteség sötét árnyának félelmében (ha Ézsau megölné öcs- csét, a káini száműzetés lenne osztályrésze az áhított áldás helyett!) arra ösztönzi Jákóbot, hogy meneküljön el. Elbúcsúzik kedvesebb fiától, és többé nem találkoznak. Pedig Isten még az anyaméhben kijelentette a magzatokról: „két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobb szolgál a kisebbnek!” (25, 23) Milyen jó, hogy volt egy „Elsőszülött”, aki engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, mert nem csupán mondta, hogy „legyen meg a Te akaratod!” Aki a feltámadásban is elsőszülött. Vele mondhatjuk mi is az ismert ének szavait: „Hagyjad az Úr Istenre te minden útadat!...” (265. ének) A szerző református lelkész négy, nevezetesen Hokkaido, Honshu, Kyushu és Shikoku elnevezésű főszigeten, valamint a 3300 kisebb szigeten, ületve szigetecskén elterülő Japán, melynek összterülete 337 643 négyzetkilométer, míg lakóinak száma 120 mü- lió, jelenleg a világ leggyorsabban fejlődő és változó országai közé tartozik. Világvárosain, valamint korszerű ipari termékein túlmenően azonban műemlékekben és természeti szépségekben is rendkívül gazdag. A mintegy 26 000 küométer hosszú partszakaszának változatossága, a hegyekből lerohanó patakok, a hegyi tavak és vízesések sokasága csak fokozza a szemet-lelket gyönyörködtető látványt. A természeti szépségek igazi, ősi arculatát a nemzeti parkokban csodálhatjuk meg, melyeknek összterülete 2 mü- lió hektár, míg számuk nem kevesebb, mint 23. SZUPEREXPRESSZEK Még mielőtt Tokióból elindulnánk Oszaka felé, hogy megcsodáljuk az ország műemlékeit, valamint természeti szépségeit, egy rövid utazást teszünk Kamakurába, abba a városba, amely oly nagy szerepet játszott az ország történelmi, kulturális és művészeti életében, hogy egy korszakot neveztek el róla, s ahol még ma is mintegy 65 buddhista templom és 19 sintó szentély emlékeztet műkincseivel a letűnt idők dicsőségére. Az ide látogató számára a legnagyobb élményt a Kótokuin- templom közelében emelkedő kamakurai Nagy Buddha bronz szobra nyújtja, melyet 1252-ben emeltek, s melynek magassága eléri a 13 métert, súlya pedig nem kevesebb, mint 103 tonna. Végtelen nyugalmat sugárzó alakja kezeit ölébe kulcsolva bölcs mosolyával a buddhizmusba vetett rendületlen hitet sugározza. A szobor láttán mind az öregek, mind pedig a pajkosabb fiatalok is megéreznek valamit a természet szépségével ölelkező emberi szellem alkotásának nagyságából, amire egyébként az idegenvezető buddhista pap kezében levő tábla is figyelmeztet: „Idegen, ne feledd, hogy korszakok tiszteletétől megszentelt területen állsz. Buddha temploma ez és az örökkévalóság kapuja, ezért tisztelettel lépj be.” Még mielőtt azonban visszatérnénk Tokióba, egy kis kitérőt teszünk a közeli Tsukuba tudományos-kutató központba - ahol 1985-ben az EXPO ’85 Világkiállítás került megrendezésre -, hogy megcsodáljuk fantasztikusan modern épületcsodáit. Az egyik pavilon előadótermében aztán valóban szinte elképzelheteden eseménynek lehetünk tanúi: az emelvényen ülő robotember ugyanis az egyik önként jelentkező látogatóval köteden beszélgetést folytat angol nyelven a legkülönbözőbb témakörben. A hallgatóság legnagyobb meglepetésére aztán a beszélgetés befejeztével átnyújtja az illetőnek a társalgás közben lerajzolt portréját. Visszatérve Tokióba rövid pihenés után az Új Tókajdó vasútvonal állomására igyekszünk, ahonnan a világ leggyorsabb vonatai, a minden kényelemmel és biztonsági berendezéssel ellátott szuperexpresszek indulnak, majd száguldanak Oszaka felé, jelenleg -1975 óta - egészen a legdélibb fekvésű Kjúsú-szigeten levő Fukuokaig, ahová a mintegy 1069 kilométeres távolságot 6 óra 56 perc alatt teszi meg. Naponta Tokióból 28 szuperexpresszt, 39 gyorsvonatot és 67 személyvonatot indítanak ezen a vonalon. A Hikari (Fény) elnevezésű álomexpressz, melynek utasai vagyunk, 215 kilométeres óránkénti sebességgel 3 óra 10 perc alatt teszi meg az Oszakáig tartó 515 kilométeres utat, s mindössze Nagojaban és Kjótoban áll meg. Mivel az ajtók önműködőek, akár végigjárhatnánk az egész szerelvényt, a büféből telefonálhatnánk is, mi azonban, tiszta idő lévén és a Fudzsi-Hakone-Izu nemzeti parkon át haladunk, inkább elgyönyörködünk a japánok által szeretve imádott fenséges és gyönyörű hegyóriás, a Fudzsijama szépségében, melynek 3776 méter magas hófödte vulkáni csúcsa a japánok szemében még napjainkban is áhítatos tisztelet tárgya, s amely bár 200 éve nem tört ki, addig viszont 18 alkalommal tartotta rettegésben a környék lakóit. Közben azonban gyorsan rohan a vonat és az idő, majd pedig egy kellemes csengésű hang bejelenti, hogy vonatunk pontosan érkezett, majd pár köszönő és búcsúzó szó után szerelvényünk másodpercnyi pontossággal megáll az oszakai pályaudvaron. De nem hiányzik a vendéglő és cukrászda sem, ami pedig legértékesebb, az a gyönyörű küátás a Ginzára és környékére. Lefelé menet a 7. szinten viszont mozi, képtár, kiállítóterem, vendéglők, virágok sokasága, kozmetika, fodrászat ejt bámulatba. Innen aztán tovább ballagunk lefelé, nézegetve, ízlelgetve az egyes szinteken felhalmozott ismert vagy teljesen ismeretlen áruk hatalmas választékát. A bőséges árukészleten túlmenően minden szinten található étterem, nyilvános telefonfülke, kitűnő mosdó, sőt pihenőszoba is, s így az áruház látogatója nemcsak vásárolhat és szórakozhat, hanem egyszersmind kipihenheti az ezekkel járó fáradalmakat is. A VALLÁS A város és lakóinak élete viszont elképzelhetetlen az ősi eredetű japán vallás, a sintó, valamint az Indiából „importált” buddhizmus szertartásai és szentélyei nélkül. Mivel a sintó vallás főként a természeti erők, a császár, a szülők, az ősök és kiváló egyéniségek, főként tudósok tiszteletén alapul (az utóbbiakat lényegében szentekként tisztelik), szentélyeik többnyire parkokban vagy kertekben épültek fel, melyek közül alkalmunk adódott meglátogatni a haladó szellemű Meidzsi császár tiszteletére emelt sintóista szentélyt a hozzá tartozó emlékparkkal, a híres Nőszirom kerttel, valamint a benne legelésző szelíd őzekkel. Ugyanakkor az Aszakusza buddhista templomot kettős kapu választja el az állandóan nyüzsgő negyed világától. Amint azt ismerőseinktől megtudtuk, a japánok vallási toleranciájára jellemző, hogy számos család mindkét vallás követőjének tartja magát, s legtöbbjük az esküvői szertartást a sintó, míg a temetésit a buddhista egyház előírása szerint tartja meg. Ugyanakkor a keresztény-katolikusok számaránya az évszázadok óta tartó missziós tevékenység ellenére alig éri el az összlakosság 0,3 százalékát. Természetesen Tokio egyszersmind a tudományok, s általában a kultúra központja is. E vonatkozásban nem kis büszkeséggel töltött el, amikor a Tokio Egyetemen tett látogatásom során megtudtam, hogy a japán egyetemi fogorvosi képzést egy magyar származású tudós, Ottory Lajos egyetemi tanár szervezte meg 1888-89-ben. A VENDÉGLÁTÁS Mivel a nagyarányú fejlődés, mondhatnám úgy is, hogy bizonyos elnyugatiasodás következtében Japánban a társadalmi élet jelentős része az éttermekbe tevődött át, nagy megtiszteltetésként értékeltem idegenvezetőnk készségét, aki kieszközölt számomra egy meghívást az egyik külvárosi család otthonába. Természetesen már előre áttanulmányoztam számos előírást, illem- szabályt és egyéb hasznos apróságot, aminek már a belépésnél igen nagy hasznát vettem. Bár nem vagyok kimondottan magasabb növésű, ha nem vigyázok, könnyen beüthettem volna fejemet az ajtótokok szemöldökfájába. Az előszobába érve többszöri udvarias meghajlással üdvözöltük egymást, fél szemmel gondosan ügyelve arra, hogy meghajlásunk legalább olyan mély legyen, mint a vendéglátóké. Mivel Japánban nagy kultusza van a névjegyeknek, következett ezek kicserélése. Természetesen cipőnket az előszoba cipőtároló szekrényében hagytuk, mivel illetlenség lett volna cipőben belépni a szobába, sőt mi több, a tatamira (gyékényszőnyegre) még papucsban sem szabad, csak harisnyában. Miután beléptünk a szobába, első dolgunk volt átadni vendéglátóinknak ajándékainkat, amit ők, ugyancsak az illemszabályoknak megfelelően, azonnal viszonoztak. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy az ajándék értéke nem lényeges, fontosabb az ízléses csomagolás. Miután átestünk az említett formaságokon, letelepedtünk az alacsony asztalka melletti ülőpárnákra, egészen pontosan kissé a sarkunkra támaszkodva letérdeltünk, bár ma már nem számít illetlenségnek testhelyzetünket kissé változtatni, ha közérzetünk úgy kívánja. Természetesen vigyáznunk kellett az étkezésnél is, mivel ha a vendég mindent elfogyaszt, újra teszqek a tányérra, ezért egy kis maradékot mindig hagytunk tányérunkon. Mivel üres erőlevest kaptunk, marokra fogva a csészét, a levest az utolsó cseppig kiittuk. Tekintettel arra, hogy az italból magunknak sohasem tölthetünk, csak társainknak, és akkor, amikor még nem teljesen üres a pohár, erre is nagyon vigyáztunk. Talán nem szükséges hangsúlyoznom, búcsúzásunk sűrű hajlongás- sal ért véget. Vallási népünnepély Mijadzsima szent szigetén (Képarchívum) VELÜNK ÉRDEMES Köszönet a nyereményért OLVASÓI LEVÉL Már négy hónapja, hogy átvettük Önöktől a légtisztítót. Örömmel tudatom, hogy nagy hasznát vettük már eddig is. Estére szoktuk bekapcsolni, vagy pedig egész éjszakára, és nagyon meglepődtem, amikor pár hét után először felnyitottam. Nem is gondoltam, hogy ennyi por és szennyeződés összegyűlhet benne. Nemrég voltunk ellenőrzésen, s mindkét allergológus szerint nagyon jó, hogy van ilyen készülékünk. Kötelességemnek tartom elmondani, hogy nagyon hálásak vagyunk ezért a gépért, s hogy számomra a szombati Új Szó továbbra is az első helyen szerepel. Ä Családi Kör meg egyszerűen fantasztikus. Nagyon jó témák vannak benne, lenyűgöző a melléklet - ebből csak tanulni lehet. Kívánok az egész szerkesztőségnek sok-sok kitartást, jó egészséget és persze tiszta, por- és füstmentes levegőt. Tisztelettel hű olvasójuk: Szakái Mónika és fia, Norbi, Felsőszeli Zsiradékmoly és lisztilonca SZTRECSKÓ RUDOLF A lepkék 14. családjába tartozó, éjszaka repülő fényiloncák (Pyra- lidae) onnan kapták nevüket, hogy fokozottan fényérzékenyek, a fénycsapdákban hamar megjelennek. Csalétekkel is könnyen gyűjthetők. A trópusokon nagy fajszámban élnek - nálunk csak tizenkilenc fajukat ismerjük, közülük több készletkártevő. A molyok közt szárnyainak 42 mm-ig terjedő terpesztésével nagynak számít a zsiradékmoly (Aglossa pinguinalis). Felső szárnyai tompa zsírfényűek szürkésHÍVATLAN LÁTOGATÓK barna rajzolattal, mely nagyobbrészt szaggatott, változó vastagságú keresztsávokból és szabálytalan pettyekből áll. Hátulsó szárnyai szürkék, nem számottevő barnás rajzolattal. Hernyója főleg zsíron és nagy zsírtartalmú anyagokon (pl. szalonna, bőr) él, de ezek hiányában megjelenik a szénán, gabonamagvakon és más takarmányon is. Ahogy a zsiradékmoly termetével, a lisztilonca (Pyralis farinalis) szokatlan díszességével tűnik ki a molyok közül, ennek alapján még a díszmolyok között is megállná a helyét. 20-26 mm terpesztésű felső szárnyain két feltűnő fehér keresztsáv van, a belső ívelt, a külső hullámvonalú. A sávok közti rész lágy rajzolatú, világos- és sárgásbarna, helyenként rózsaszínnel keverve. A hátulsó szárnyak barnák-fehé- rek, szintén élénk mintázattal. A lisztilonca hernyója nemcsak liszten és más gabonaőrleményeken, hanem különféle növényi hulladékokon is megél, sőt viaszon is megfigyelték. A két bemutatott fényiloncafaj áprilistól augusztus-szeptemberig repül, és könnyen betalál az éléskamrába is. Az ellenük való védekezésnél is azok a szabályok érvényesek, mint a többi, hasonló területen károsító betolakodóknál: készleteink rendszeres, alapos vizsgálata. A fertőzött részt azonnal semmisítsük meg, utána az ellenőrzést naponta végezzük, hogy az esetleg visszamaradt példányokat időben eltávolíthassuk. (A szerző rajzai)
