Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-21 / 267. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 21. TÉMA: A KENNEDY-GYILKOSSÁG Negyven évvel ezelőtt gyilkolták meg John Fitzgerald Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok harmincötödik elnökét A JFK-legenda nem homályosul Belső része ma is eredeti állapotában látható Sohasem felejtem el azt a szörnyű napot, amikor meggyilkolták az amerikai elnököt. Sem a temetését, amelyet csodával határos módon nálunk is egyenes adásban sugárzott a televízió. Kennedy koporsóját ágyűtalpa- kon szállították, és az utak mentén százezrek sírtak. Dübörögnek a dobok, s a ló vontatta katafalkon ott feküdt a világ egyik első emberének koporsója. Mintha egy világ omlott volna össze hirtelen, vagy legalábbis valami visszafordíthatatlan dolog történt volna. ÖSSZEÁLLÍTÁS 1963. november 22-én, pénteken, 12. 30-kor Dallas belvárosában lövések dördültek, amelyek véget vetettek John F. Kennedy, az Egyesült Államok harmincötödik elnöke életének. Kennedyn kívül a golyók megsebesítették John Connally texasi kormányzót is. Az Egyesült Államok gyászba borult. Talán furcsán hangzik, de közel négy évtizeddel az ikertornyok tragédiája előtt ezzel a brutális merénylettel veszítette el az USA az ártatlanságát először. AZ ELŐZMÉNYEK Kennedy texasi látogatására azért volt szükség, mert a Demokrata Párt texasi szervezetében áldatlan állapotok uralkodtak. Ez a legfeltűnőbben abban nyilvánult meg, hogy a két legmagasabb rangú texasi demokrata politikus, John Connally kormányzó és Ralph Yarborough szenátor látványos küzdelmet folytatva ott ártott egymásnak, ahol csak tudott. 1960- baq Kennedy csak egy hajszállal nyert Nixon ellen Texasban, s ha Connally és Yarborough nem köt tűzszünetet, a következő őszön Texasban esélye sem lett volna az elnöknek. Ezzel érveltek azok, akik a dallasi látogatást szorgalmazták. Akadtak azonban az elnök környezetében olyanok is, akik igyekeztek lebeszélni a texasi útról, de legalábbis arról, hogy Dallas szerepeljen az útitervben. Egyesek kifejezetten kockázatosnak tartották a dallasi utat. A merénylet után legendává vált Kennedyről utólag nehéz elképzelni, hogy életében mennyire megosztotta az amerikai társadalmat. Pedig nemcsak szeretet és hódolat vette körül a hívei részéről, de rengeteg ellensége is volt, például éppen Dallasban, az Egyesült Államok egyetlen olyan nagyvárosában, ahol szeretet és megbecsülés alig, gyűlölet és megvetés viszont annál több termett Kennedy számára. Dallasban (a Kennedy-hívek szerint „a kifinomult fasiszták városában”) szinte társasági formula volt az elnök meggyilkolásáról tréfálkozni, vagy katolikus hitén ékelődni. Jó viccnek számított játékos körözőlevelet kiadni ellene, abban kommunistabarátsággal, keresztény ellenességgel, faji zavargások szervezésével vádolni. Dallasban a protestáns fundamentalizmus és a jobboldali radikalizmus hazafias kötelesség volt. Jellemző, hogy a dallasi polgármester a Kennedy-lá- togatás alkalmával a szokásjoggal ellentétben nem rendelt el iskolai szünetet: csak azok a gyerekek mehettek el az elnöknek integetni, akiket a szüleik személyesen elkísértek. De arra is volt példa, hogy egy fiatal tanítónő kijelentette, hogy akkor sem engedi el a tanítványait, ha az egész családjuk értük jön. „Ha találkoznék vele, leköpném” - tette hozzá, hogy álláspontja tízévesek számára is félreérthetetlenné váljék. 1963. november 24. Jacqueline Bouvier Kennedy és a meggyilkolt elnök gyermekei a Capitolium előtt (Reuters-felvétel) 1963. november 22. Az elnöki pár a dallasi repülőtéren ÖSSZEESKÜVÉS VAGY MAGÁNYOS GYILKOS? Ilyen előzmények után a lövéseket követő pillanatban mindenki azonnal arra gondolt, hogy az elnök összeesküvés áldozata lett. Biztos volt benne a felesége, Jacqueline is, aki így sikoltott fel: „Megölték Jacket!” Biztos volt benne Yarborough, a kocsiban ülő szenátor is, amikor feljajdult: „Lelőtték az elnököt!” Ebből a feltételezésből indultak ki a titkosszolgálat emberei is, akik eleinte még a puccskísérlet lehetőségét sem zárták ki. A hatéves Caroline Kennedy testőre a merénylet hírének hallatára egy baráti család házából visszavitte a tiltakozó kislányt a Fehér Házba, ahol úgy vélte, hogy nagyobb biztonságban lesz. A titkosszolgálat Dallasban tartózkodó tagjai addig próbálták késleltetni az elnök halálhírének nyilvánosságra hozatalát, amíg Lyndon Johnson alelnököt, immáron az Egyesült Államok elnökét, biztonságban nem tudták a Washingtonba tartó elnöki gép fedélzetén. Nem hatott megnyugtatóan az sem, hogy a merénylet ismertté válása után két órára összeomlott a washingtoni telefonrendszer. Aminek oka ugyan a vonalak túlterheltsége volt, hiszen mindenki a szörnyű hír hallatán telefonálni kezdett, de hát a puccsok is a telefonvonalak elvágásával kezdődnek. A közvélemény azonnal értesült a történtekről. Á UPI hírügynökség négy perccel a merénylet után jelentette, hogy három lövést adtak le az elnökre, két perc múlva pedig az ABC rádió megszakította helyi adásait, és bemondta, hogy mi történt Dallasban. A tévécsatornák három napig, Kennedy temetéséig nem is tértek vissza rendes műsoraikhoz: szünet nélkül (és reklámok nélkül) tudósítottak a gyilkosság körüli fejleményekről. Egy későbbi felmérés szerint a felnőtt amerikaiak a három nap alatt átlagban napi tíz órát töltöttek a tévé előtt. A merénylő kilétére hihetetlen gyorsasággal fény derült. A merénylet után a dallasi rendőrség egy moziban elfogta Lee Harvey Oswaldot, aki harmincöt perccel korábban agyonlőtt egy rendőrt, aki igazoltatni akarta. De a rendőrgyilkosság nélkül is ő lett volna az első számú gyanúsított, mivel ő az egyetlen eltűnt alkalmazott abból a könyvtárból, amelynek ablakából a lövéseket leadták. Ha Oswald bíróság elé került volna, akkor egy nyilvános tárgyaláson talán mindenki számára kiderülhetett volna, amit azóta számtalan hivatalos és nem hivatalos vizsgálat - kezdve a Warren-bizottság jelentésével - megerősített, hogy JFK gyilkosa sem szélsőjobboldali, sem nemzetközi kommunista összeesküvés részese nem volt, a merényletet saját szakállára követte el, és egyszerűen azért tette, mert pszichopata volt. De Oswald nem került bíróság elé. Vasárnap délelőtt, amikor a rendőrségi fogdából egy börtönbe akarták átszállítani, Jack Rubinstein dallasi sztriptízbár-tulaj- donos a televízió nyilvánossága előtt hasba lőtte. Ez volt a televíziózás történetének első egyenesben közvetített gyilkossága. Rubyt saját bevallása szerint Kennedy iránti odaadása motiválta. Valójában Oswaldhoz hasonlóan ő is pszichiátriai eset volt, aki egyszerűen híDallas óta negyven év telt el, de a Kennedy-gyilkosság még mindig jelentős helyet foglal el az amerikaiak képzeletében. Az interneten több mint százezer dokumentum foglalkozik a dallasi tragédiával, többségük összeesküvés-elméletet propagál. Az állítólagos összeesküvők ugyanúgy megtalálható az FBI és a CIA, akár a maffia és a szakszervezet, a nemzetközi kommunizmus és az amerikai szélső- jobboldal, a kubai kommunisták vagy a kubai antikommunisták. „Nem lehet, hogy a gyerekeinknek is azt tanítsák: Oswald ölte meg Kennedyt. Sötétebb és aljasabb, sokkal tragikusabb dolog történt Dallasban azon a napon” - írja az egyik dokumentum szerzője. De a dallasi gyilkosság nem csak az önjelölt magándetektívek vesszőparipája. Oliver Stone 1991-es JFK című filmje, amely tömegeket vonzott, szintén azt szuggerálja, hogy összeesküvés áll a Kennedy-gyilkosság hátterében. Norman Mailer Nobel-díjas író Oliver Stone-nal vitatkozó Oswald-életrajza szintén bestseller lett. Talán sosem tudjuk meg az igazságot, hiszen az összes, az elnök elleni merénylettel foglalkozó anyagot kilencven évre titkosítottak. Talán majd a mai amerikai felnőttek gyermekei (ők is öreg korukban) megtudhatják, kinek állt az útjában John Fitzgerald Kennedy. (Feldolgozta: kövi) rés akart lenni, és aki rettenetesen meglepődött, amikor a bíróság első fokon halálra ítélte. NÉGY ÉVTIZED UTÁN IS HOMÁLY (Reuters-felvétel) A LEGDRÁGÁBB FIL/WSZALAG 16 millió dollárt fizetett ki az Amerikai Egyesült Államok kormánya az ország történetének leghíresebb filmtekercséért (egy 26 másodperces, sérült celluloiddarabkáért), melyet Abraham Zapruder készített 1963. november 22-én Dallas központjában. A Bell&Howell típusú, 8 mm-es kamerával megörökített színes felvétel azt a pillanatot rögzíti, amikor az elnöki menet a térre érkezett, és John F. Kennedy elnök fejét szétszaggatta a gyilkos golyó. Az azóta készült számtalan fénykép, dokumentum- és játékfilm gondoskodott róla, hogy ezek a képsorok kitörölhetetlenül beleivódjanak az amerikai nép kollektív tudatába. „Semmit nem tanulmányoztak még olyan részletességgel, mint ezt a filmet” - idézte ennek kapcsán a New York Times, amikor az amerikai állam egy kongresszusi törvény értelmében tulajdonjoga érvényesítése mellett döntött. A film megvásárlását sokáig késleltették a Zapruder-örökösök és a kormány jogászai között dúló éles jogi csatározások, mivel nem tudtak megegyezni a vételárban. A végső ár - a 16 millió dollár - pontosan tükrözi, hogy Kennedy meggyilkolása és egyáltalán bármi, ami a Kennedyekhez kapcsolódik, újra és újra lázba tudja hozni az amerikaiakat. Már 1998 márciusában, az elnök és felesége, Jackie személyes tárgyainak árverésekor érzékelhető volt, hogy a gyűjtők különleges figyelmet szentelnek mindennek, aminek köze van a Kennedy-családhoz. A család ügyvédei azzal védték a magas árat, hogy a film a híres festmények kategóriájába tartozik. „Csodásak a színek - Jackie kabátjának pirosa, a vér vöröse, a fű zöldje, a limuzin sötétkékje -, oly tökéletesek, akár egy Matisse-, vagy Warhol-képen” - magyarázta az egyik jogász. Mivel Van Gogh Napraforgói 40, Leonardo da Vinci Leicester Codexe pedig 31 millió dollárért kelt el, a Zapruder család 30 milliót követelt a kormánytól. A hivatalos szakértők erre azzal vágtak vissza, hogy készültek felvételek más államfők ellen elkövetett merényletekről és gyilkosságokról is, a jugoszláv Sándor királytól (1934) Ronald Reaganig, ám ezekért sohasem fizettek csillagászati összegeket. A Zapruder család üzleti szelleme kimeríthetetlen: videokazettán kiadta a gyilkosság digitálisan feljavított változatát, amit pár cent híján 20 dollárért árultak. Több százezer példányt adtak el belőle; egyaránt vették a fanatikus Kennedy-rajongók, az összeesküvés-elmélet megszállottjai, a fiatalok, akiket egyszerűen az erőszak, a dokumentum véres kegyetlensége vonzott... 225 ezer dollár az autóért ISMERTETÉS 2002. november 17-én egy New York-i árverésen 225 ezer dollárt fizettek azért az autóért, amelyben John Fitzgerald Kennedy utazott 1963. november 22-én, dallasi meggyilkolásának napján. A Lincoln Continental belső része ma is eredeti állapotában látható, bár az autót időközben részben felújították. A vevő már az árverés előtt értesítette az aukciós házat, hogy mennyit szán a kocsira, és magán az eseményen meg sem jelent. Az árverésen Kennedy elnök más tárgyait is magas áron adták el. A hintaszékéért például 80 ezer dollárt, egy 1961-ben készült vízfestményéért pedig 30 ezer dollárért fizettek. JFK ÉLETRAJZA John Fitzgerald Kennedy a múlt század egyik legnagyobb hatású politikusaként él ma is a köztudatban. 86 éves lenne, ha élne, s ha nem oltották volna ki az életét azon a végzetes novemberi napon Dallasban. Az ellene irányuló merénylet kiter- velői, végrehajtói továbbra is ismeretlenek, és valószínű, hogy örökre azok is maradnak. John F. Kennedy 1917. május 29-én született a Massachusetts állambeli Brooklinban. Gazdag ír származású család saljaként korán belekóstolt abba az életbe, melyben a politika és az üzlet egyformán fontos szerepet játszott. Apja, Joe Kennedy a második világháború előtt az Egyesült Államok londoni nagykövete volt, testvérei - Robert és Edward - szintén a politikusi pályát választották. Önkéntesként vonult be a haditengerészethez két hónappal a Pearl Harbour-i támadás előtt. A haditengerészetnél harcolt. 1943-ban a Csendesóceán keleti vizeinél a japánok elsüllyesztették azt a torpedónaszádot, amelynek parancsnoka volt. A súlyosan megsebesült Kennedy katonáival egy szigetre került. A bennszülöttek mentették meg az életét. Romantikus körülmények között, miután egy kókuszdióra írott üzenetük célba jutott, talált rájuk a flotta mentőegysége. Háborús hősi hírneve sok szavazatot szerzett számára a választások során. 1946-tól már aktív demokrata párti politikusként szerepelt, ugyanis háromszor beválasztották a képviselőházba, majd a koreai háború befejezésének évében, 1953-ban szülőállamának szenátora lett. A családja minden támogatást megadott neki, és John soha nem feledkezett meg erről. Ugyanebben az évben kötött házasságot Jaquline Bouvier-vel, aki JFK elnöki ideje alatt legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint maga az elnök. Esküvőjük abban az időben rendkívüli eseménynek számított, nem a menyegző ténye, hanem a ráköl- tött pénz mennyisége miatt. Az ötvenes években pártja legnépszerűbb politikusává lépett elő, majd Eisenhower második ciklusának végén ő is sorompóba szállt az elnöki székért. Minimális különbséggel nyerte a választásokat Nixon előtt, aki az évtized végén egyébként szintén a Fehér Ház lakója lett. Kennedy azonnal a mélyvízbe csöppent, hiszen alig néhány hónappal a beiktatása után szembe kellett néznie az első kubai válsággal, amit másfél évvel később még egy követett. Az első a kommunista rezsim megdöntésére irányult, ám a Disznó-öbölnél kudarcba fulladt, míg a második, a szovjet atomrakétáknak köszönhetően, csaknem a harmadik világháborúba sodorta a világot. Az elnöknek minden diplomáciai érzékére szüksége volt, hogy megoldja ezeket a válságokat. Aztán következett Berlin. A megépült berlini fal nyugati oldalán Kennedy szolidaritását fejezte ki az ott élő németekkel, és ennek bizonyítására a következőt mondta: Ich bin ein Berliner. (Én egy Berlini vagyok.) Ez a válság a halála után negyedszázaddal, a hidegháború végén oldódott meg, nem lehetett tanúja a fal leomlásának. Kennedy fiatalos lendületet vitt a Fehér Házba. A kül- és belpolitikai válságok ellenére megőrizte a tekintélyét, és azt a személyi varázst, amiért annyira szerették az ország polgárai. Természetesen voltak ellenségei is, és valószínűleg közülük kerültek ki azok is, akik a gyilkosságot kitervelték és végrehajtották. Tragédiája az egész amerikai nemzet tragédiája lett, hiszen halálával megnyílt az út az értelmetlen vietnami háború felé. Bizonyos érdekek azonban mást diktáltak, és ebben a játszmában az elnök feláldozhatóvá vált. (k-i) (Képarchívum)
