Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-20 / 266. szám, csütörtök

|^| Régió ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 20. Kigyulladt egy Volkswagen Bora tegnap kora hajnalban Pozsony egyik lakótelepén. A tűzre egy lakó lett figyelmes, ő riasztotta a rendőröket. A Volkswagenen kívül a két mellette álló jármű is meggyulladt. Az már biztos, hogy szán­dékos gyújtogatás történt, ugyanis az autót gyúlékony folyadékkal öntötték le. (Pavol Funtál felvétele) A városban újra van gáz, mert az önkormányzat hitelt vett fel az adósságtörlesztésre Tarthatatlan tartozás A rossz vízelvezetés miatt megroppantak az alapok Felújítják a nagytárkányi alapiskola épületét LECZO ZOLTÁN Rozsnyói és szepsi MKP-fórum Rozsnyó/Szepsi. Jövőképet a régióknak címmel előadást szervez az MKP holnap 14 óra­kor Rozsnyón, a városi hivatal­ban, ahol felszólalnak a párt szakminiszterei. Többet tudha­tunk meg a kormány mezőgaz­dasági politikájáról, az EU-s környezetvédelmi követelmé­nyekről, a kisebbségi iskolák fi­nanszírozásáról, valamint a le­szakadó térségek régiófejlesz­tési lehetőségeiről. Másnap délelőtt 10 órakor Szepsiben, a mezőgazdasági szakközépisko­lában is fórumot tart a párt ugyanezen témakörökben, (ú) Elhallgatnak a telefonok Kassa. Néhány percig süket lesz több száz telefonvonal Kassán ma reggel kilenc és dél­után egy óra között - jelentette be a szlovák távközlési vállalat. A mintegy 800,6711-re kezdő­dő telefonvonalat a régi analóg központról digitálisra kapcsol­ják át, ezért kell megszakítani a működésüket. (SITA) Csallóközaranyosi huzavona Csallóközaranyos. Népsza­vazás meghiúsításával vádolja a lakosság egy része a falu polgármesterét, s beadvá­nyukkal már megkeresték a belügyminisztériumot, az ügyészséget és a bíróságot is. A faluban a vita a tavalyi ön- kormányzati választások óta folyik, akkor négy szavazattal Varjú Éva nyert. A népszava­zás kiírását 671-en támogat­ták, ám az önkormányzat 212 aláírást érvénytelennek nyil­vánított. Hamis vádaskodás és személyi jogok megsértése miatt a polgármester is felje­lentést tett. (TASR) Öt évet kapott a gondatlan anya Pozsony. Öt év letöltendő bör­tönbüntetésre ítélte a Legfel­sőbb Bíróság azt a 38 éves nőt, aki több éven keresztül telje­sen elhanyagolta nyolc gyer­mekét, akik közül a legfiata­labb, egy hét hónapos csecse­mő meg is halt. A bíróság elte­kintett az ilyen esetben kiszab­ható legalább 10 évtől, mivel elismerték, hogy az asszony rendkívül rossz szociális hely­zetben, egyedül nevelte a gye­rekeket. Egy korábbi házassá­ga során egyébként már hat másik gyermeket is szült az asszony. (SITA) Három mázsa rézcsövet loptak Érsekújvár. A Shell benzinkút- ról a hétvégén 300 kilogramm rézcsövet loptak el ismeretlen tettesek. „A városi rendőrség dolgozói minden egyes gyűjtő­helyet ellenőriztek, végül a Viničná úti lerakodóhelyen bukkantak rá a lopott árura. A tulajdonostól a tolvajok nevét és címét is megtudták” - tájé­koztatott Major Róbert, városi rendőrparancsnok. Az elköve­tők ellen eljárás indult, (száz) A Karszt-védelem három évtizede Rozsnyó. A Gömör-tornai Karszt (Szlovák Karszt) védel­mének és kutatásának har­mincéves tapasztalatairól foly­tattak kétnapos tanácskozást a Szlovák Karszt igazgatósága és az Állami Természetvédelemi Hivatal szervezésében Rozs­nyón. A konferencián a karszt területén megvalósult konkrét kutatások eredményeit ismer­tették, s megvitatták a védett területtel kapcsolatos időszerű problémákat is. (kov) Tiszacsernyő. Tiszacsernyő- ben a közelmúltban nagy föl- háborodást váltott ki az, hogy jó néhányan - zömmel roma nemzetiségűek - októberben a szociális segélyüknek csu­pán egy részét kapták kézhez. Az önkormányzat ugyanis kérte a járási hivatal illetéke­seit, hogy azoknak a lakóknak a szociális segélyéből, akik­nek nagy lakbérhátralékuk, egy meghatározott havi ösz- szeget közvetlenül a város számlájára utaljanak át. LECZO ZOLTÁN A múlt hét végén érdekegyeztető tárgyalást folytattak a helyi roma szervezetek képviselői és a város elöljárói, amelyen megjelent Ladis­lav Fizik, az országos roma parla­ment elnöke is. Tibor Dűlik polgár- mester lapunknak elmondta, az ön- kormányzat már szeptemberben írásban kérte a járási hivatal illeté­keseit, hogy azoknak a lakóknak a VRABEC MÁRIA Nyitra. A számvevőszék néhány héttel ezelőtti ellenőrzése során ki­derült, hogy a Nyitrai Járásbíróság épületének rekonstrukciója az ere­deti költségvetéshez képest leg­alább húszmillió koronával többe került, miközben egyes szállítók nem teljesítették a szerződésben foglaltakat, és sok a teljességgel in­dokolatlan kiadás is. Az idén száz­éves épület felújítását tíz éve kezd­ték el. A renoválás eddig is százmil­liókat emésztett fel, és az utóbbi három évben 50 milliót költött rá a tulajdonos igazságügyi minisztéri­um. A tervek szerint idén nyáron be kellett volna fejezni a munkát, de a bírák még most is meszesvödrök és Panyidaróc. A Losonci járás délnyu­gati részén lévő Vilkei Tavak Mikro- régió megoldásra váró problémái­ról, a helyi cselekvési program elő­készítéséről tárgyaltak kedden Pa- nyidarócon a kistérség magyar poli­tikai és társadalmi szervezetei. Ä Lo­sonc környéki magyar falvak MKP alapszervezeteinek vezetői, önkor­mányzati képviselői, a párt által tá­mogatott polgármesterek, a Csema­szociális segélyéből, akik az elmúlt években jelentősebb lakbérhátralé­kot halmoztak fel, havonta 300- 1200 koronát közvetlenül a város számlájára utaljanak át. Tisza- csernyőben az ősz folyamán a gáz­művek heteken át szüneteltette a szolgáltatását, ugyanis a város több mmt 15 millió koronával tartozott. Ez a hatalmas adósság azért is hal­mozódhatott fel, mert egyesek hosszú évek óta nem fizettek lak­bért. A lakásgazdálkodási vállalat kinnlevőségei így elérik a 16 millió koronát. A településen jelenleg újra van gáz, mert az önkormányzat az adósság rendezésére hitelt vett fel. Ám ha a kinnlévőségeiket valami­lyen formában nem tudják behajta­ni, a város nagyon rövid időn belül katasztrofális anyagi helyzetbe ke­rülhet. A tárgyaláson helyenként pa­rázs vita folyt, ám valóban konstruk­tív javaslat kevés fogalmazódott meg a kialakult helyzet megoldásá­ra. Ladislav Fizik mindenki által is­mert tényeket hangoztatott a romák hátrányos helyzetéről és gondjairól, a város vezetőinek pedig azt ajánlot­állások között dolgoznak, mert idő­közben néhány, már rendbetett tár­gyalóteremben penészedni kezdett a parketta. A tervezett csiszolás és lakkozás helyett most az egész pad­lóburkolatot ki kell cserélni, ráadá­sul a penészgomba néhol már az aj­tókat is megtámadta. Mivel az épü­let műemlék, az eredeti tárgyak hű másolatait kell elkészíteni. Még a kilincsek is csak rézből készülhet­nek, de a felújítási tervek kidolgo­zói ezzel nem számoltak. A járásbí­róság elnöke, Adriana Halajová szerint éppen a tervezők figyelmet­lensége az oka annak, hogy túllép­ték az eredeti költségvetést, tehát elsősorban őket kellene felelősség­re vonni. A hosszúra nyúlt felújítás során más hiányosságok is felme­dok alapszervezetek küldöttei és a Losonci járási MKP- és Csemadok- tisztségviselők a megbeszélésen megfogalmazták a kistérségben lévő községek gondjait, vázolták a közös cselekvési programba beépítendő elsődleges feladatokat. „Ennek a ré­giónak az ország más területeivel szemben máig igen nagy a lemarar dása. Megfogalmazódott az igény a közös érdekképviseletre, az uniós mikrorégiós pályázati lehetőségek kihasználására és egymás segítésé­ta, hogy válasszanak a romák közül olyan segítőkész munkatársakat, akikkel hatékonyabban tudnának együttműködni. Juraj Soták, a váro­si hivatal vezetője elmondta, a tarto­zások több mint hatvan százalékát öt bérház - zömmel roma nemzeti­ségű - lakói halmozták fel. Azt azon­ban hangsúlyozta, hogy Tiszacser- nyőben nemcsak a romák, hanem a lakosság jelentős része is nehéz szo­ciális körülmények közepette él. Vé­leménye szerint a kialakult helyzet rendezésekor nem szerencsés csu­pán etnikai szempontokat szem előtt tartani, hisz az adósságok tör­lesztése az egész város érdeke. Hosszú vita zajlott a résztvevők kö­zött arról is, hogy az illetékes hivata­lok törvénysértést követtek-e el ak­kor, amikor visszatartották a szociá­lis segélyek egy részét. Arról, hogy azok a csáládok, amelyek hosszú évek óta szociális segélyből élnek, mikorra tudják kifizetni a lakbérhát­ralékaikat, s hogy mi történik, ha a város nem talál megfelelő anyagi forrást a fölvett kölcsön törlesztésé­re, nagyon kevés szó esett. rültek: a penészes parketták felsze­dése után vegyszerekkel tisztították a betonpadlót, az épület alagsorá­ban, ahol a bírósági archívum talál­ható, a nedvességnek ellenálló, drágább vakolatra volt szükség, és helyenként már a két éve elkészült tetőt is újra kell szigetelni. Fura­mód, csak a számvevőszéki ellenőr­zés során derült ki, hogy több vál­lalkozónak soha el nem végzett munkákért is fizettek. Most nincs más hátra, mint peres úton vissza­követelni a pénzt. A számvevőszéki jelentés szerint maga az igazság­ügyi minisztérium is törvénytele­nül cselekedett, amikor 2000-ben egy esetben olyan vállalkozónak adta a megbízatást, aki nem teljesí­tette a pályázati feltételeket. re. Az MKP helyi cselekvési prog­ramját még idén év végéig szeret­nénk elkészíteni. A problémákra - például az oktatásügy gondjaira, a munkanélküliségre, a szociálisan rá­szorulók magas számarányának csökkentésére - együttes fellépéssel kell gyógyírt találni. December 8-án újra találkozunk, addig helyi szinten folyik a cselevési program kidolgo­zásával kapcsolatos munka” - nyi­latkozta Csúsz Péter, az MKP járási alelnöke. Nagytárkány. Életveszélyesnek nyilvánították a helyi alapiskola egyik épületszárnyát a szakembe­rek, és annak azonnali lezárását ja­vasolták. Az építmény alapjai hosz- szanti és keresztirányban is megrop­pantak, mert a rosszul elvezetett esővíz az évek során alámosta azo­kat. A fenntartó önkormányzat ak­kor csak a legveszélyesebbnek tar­tott emeleti részből költöztette ki az osztályokat. Kopasz József polgár- mester lapunknak elmondta, hogy azóta az épület állaga tovább rom­lott, így az egész szárnyat ki kellett üríteniük. Azt azonban mindenkép­pen el szerették volna kerülni, hogy a diákok egy része délelőtt, másik fele pedig délután legyen kénytelen iskolába járni. Éppen ezért osztályo­kat rendeztek be a szertárakban, a műhelyekben és a laboratóriumok­ban, sőt még a könyvtárat is tante­remmé alakították. Ez az átszerve­zés azonban újabb kiadásokkal járt, RÁCZ VINCE Nagymegyer. Az országban egye­dülálló kezdeményezésként Euró­pában is elismert, az uniós követel­ményeknek megfelelő könyvelői képzést indítottak be - egyelőre kí­sérleti jelleggel - a helyi Szlovák és Magyar Tannyelvű Kereskedelmi Akadémián, ahol tegnap ünnepé­lyes keretek között átadták az erre a célra kialakított szaktantermet is. A kereskedelmi akadémia a győri Vocational Academy partneriskolá­val közösen dolgozta ki a képzés alapjául szolgáló tanulmányi prog­ramot. A kétéves EU-s könyvelői tanfolyam elvégzésével a diákok nemzetközi képesítést szerezhet­nek. A foglalkozásokat heti két órá­ban három nyelven: angolul, szlo­vákul és magyarul tartják. A prog­ramhoz tankönyv is kapcsolódik, melyet teljes egészében a kereske­Kassa. A jelenleg saját épület nélkül működő Óvárosi Színház a techni­kai nehézségek dacára immár ötöd­ször rendezi meg a Független Szín­házak Nemzetközi Fesztiválját. A néhány lelkes ember által életre hívott kezdeményezés igazi sikertör­ténet: 1999-ben nyolc társulattal, ti­zenegy előadással és egy színpadon kezdtek, idén pedig már öt kelet­szlovákiai városban láthatók a pro­dukciók, szám szerint huszonkét, nem kevesebb, mint tíz színpadon. A résztvevők nyolc országból érkez­nek, olyan exotikus helyekről is, mint például a Kanári-szigetek. Ez a társulat egyébként egy tolmácsot nem igénylő, látványos némajátékot mutat be, ám a többiek is igyekez­nek lerombolni a nyelvi korlátokat: vagy klasszikus, ismert darabot hoz­nak, vagy a mozgásszínházra és az „egyezményes jelekre” építenek. Ta­lán az egyedüli „problematikus” elő­adás a budapesti Napszínház Do­rottyája lesz, mivel nincs az a szink­rontolmács, aki Csokonai nyelvét ké­pes lenne visszaadni. Az ÁHami Színház stúdióját ezen az estén, no­vember 28-án várhatóan a kassai magyarok töltik meg. Ľuba Blaškovičová színésznő, a fesz­tivál igazgatója nem rejti véka alá véleményét a pozsonyi szakmáról és a Pozsony-centrikus intézmény- rendszerről: „Ennek a fesztiválnak jóval nagyobb rangja van Európá­ban, mint nálunk. Hiába rendezzük az ország legnagyobb üyen jellegű hiszen megnövekedtek az iskola működési költségei. A fenntartó ön- kormányzat a veszélyessé vált épü­let tatarozására állami támogatást kért, hiszen saját forrásokból sem­miképpen sem tudta volna azt meg­oldani. Az ősz folyamán Szigeti László oktatási államtitkár részt vett a Nagytárkányban tartott lakossági fórumon, amelyen megígérte, hogy megpróbál valamilyen formában se­gíteni a község iskolájának. A másfél millió koronás támogatás azóta megérkezett az önkormányzat számlájára, s ha az időjárás engedi, a héten megkezdődhetnek az felújí­tási munkálatok. A tervek szerint a megroppant alapokat megerősítik, alájuk betont fecskendeznek, a meg­repedt falakat pedig harminc méte­res speciális csavarokkal rögzítik. A tetőt újraszigetelik, s a problémát okozó esővíz elvezetéséről is gon­doskodnak. Ha minden a tervek sze­rint halad, a diákok a tanév második félévében már birtokukba vehetik a fölújított épületszárnyat. delmi akadémia tanárai állítottak össze. A projektum megvalósításá­hoz szükséges anyagiakat a helyiek pályázat útján teremtették elő, mi­után sikerrel szerepeltek a Phare CBC program pályázatán. A héten egyébként nyílt napokat is tartottak a kereskedelmi iskolában és a vele közös igazgatású helyi magyar gimnáziumban. A rendez­vény nagyszámú érdeklődőt von­zott, a két nap során számos szülő tekintette meg az iskolát, és ismer­kedett meg közelebbről az intéz­mény mindennapi életével. A ren­dezvény ma dohányzás- és drogel­lenes programokkal folytatódik, ezen a diákoknak egyebek mellett az egészséges életmódról és a drogtesztekről tartanak előadáso­kat. A negyedik évfolyam tanulói bemutatják és megvédik szakdol­gozataikat, az esti órákban pedig gólyabál lesz. akcióját, a pozsonyi színházi embe­reknek messze van Kassa, legfeljebb Nyitráig jutnak el. Ugyanakkor pél­dául Portugáliából évek óta járnak hozzánk, idén pedig neves orosz, szlovén és olasz szakemberek tarta­nak színészkurzusokat a fesztivál ideje alatt” - mondta lapunknak Blaškovičová, hozzátéve, hogy a kul­turális minisztériumtól egy fillér tá­mogatást sem kaptak, a költségeket külföldi forrásokból kénytelenek fe­dezni. A fesztivál holnapután egy ős­bemutatóval indul, Peter Rašev kas­sai színész-rendező saját darabjával, amelynek műfaji megjelölése sci-fi komédia, és azzal a gondolattal ját­szik el, hogy mi lenne, ha lehetősé­günk nyílna megismételni elfuserált életünket. A program összeállítói szerint a Kassai Zenei Tavasz mellett ez a legnagyobb szabású művészeti vál-, lalkozás a városban, ám mivel Kas­sa vezetése komoly anyagi gondok­kal küzd, csupán úgy tudták támo­gatni a rendezvényt, hogy a tömeg- közlekedési eszközökön ingyen reklámozzák azt. „Ezzel is mintegy hetvenezer koronát takarítottak meg nekünk. Az Óváros önkor­mányzata szintén segít, ők is felis­merték az akció jelentőségét. A se­gítség leglátványosabban a kassai főutcán mutatkozik meg, ahová csak ritkán ragaszthatnak ki plaká­tokat az egyes intézmények, a füg­getlen színházak nemzetközi feszti­váljára viszont méretes poszterek csalogatják a nagyérdeműt” - jegy­zi meg Blaškovičová. A Nyitrai Járásbíróság felújítása körüli mulasztásokra derített fényt a számvevőszék Több millió korona úszhatott el A Losonci járás délnyugati részének problémáiról tárgyaltak a régió magyar szervezetei A közös érdekképviselet igénye SZÁSZI ZOLTÁN Egyelőre kísérleti jelleggel indul a képzés Nagymegyeren Könyvvitel az Európai Unió követelte szinten A szervezők szerint a pozsonyi szakma elhanyagolja őket Független színházak fes ztiválj a Kas s án JUHÁSZ KATALIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom