Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-19 / 265. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 19. Zenezón RfMDEUU » Bemutató - Avraam Rousso: Amor A t.A.T.u. után egy újabb sztár készül berobbanni a világ zenei életébe Oroszországból! A Kelet Hercegeként emlegetett török származású, Szíriái születésű Avraam Rousso azután vált ismertté, miután hazájából Oroszországba költözött. Manapság egyre nagyobb divattá válik a nemzetközi zenei piacon, hogy az előadók vállalják hazájuk sajátos zenei kultúráját, vagy saját anyanyelvükön énekelnek. Ez a trend a kilencvenes évek második felétől kapott egyre nagyobb lendületet, a latin zene előretörésével. Avraam is ezen a vonalon indult el, török származását felvállalva zenéjében nagyon szépen ötvözi a keleti motívumokat a mostani divatos popzene elemeivel. Az album egyik különlegessége, hogy több nyelven szólalnak meg a dalok, így angol, orosz, török, arab és spanyol nyelven is. És a másik érdekesség, hogy az orosz vonatkozások mellett magyar nevek is feltűnnek a lemezen, például Fehér Attiláé, aki az albumot Magyarországon hangszerelte és keverte. Avraam Rousso októberben megjelent lemezének első kistemezslágere az Amor című dal, amelynek bemutatója vasárnap, fél tizenkettőtől a Pop- mixben lesz, a Randevú újdonságokat bemutató és slágerlistákat figyelő összeállításában, (péjé) Randevú - Pátria Rádió, november 23.10:05 - 14:00 rniGim - KisiemezEK Helyezés Múlt hét Előadó Dalcím Hetek a listán 1. New! Busted Crashed The Wedding 1. 2. New! Britney Spears Featuring Madonna Me Against The Music 1. 3. 4. Kevin Lyttle Turn Me On 5. 4. 1. Kylie Minogue Slow 2. 5. 3. Fatman Scoop / Crooklyn Clan Be Faithful 4. 6. New! OutKast Hey Ya 1. 7. 2. Blazin’ Squad Flip Reverse 2. 8. 5. Black Eyed Peas Featuring Justin Timberlake Where Is The Love? 11. 9. New! Ronan Keating Lost For Words 1. 10. New! Missy Elliott Pass That Dutch 1. 11. New! Red Hot Chili Peppers Fortune Faded 1. 12. 9. Pink Trouble 3. 13. 6. Atomic Kitten If You Come To Me 3. 14. New! Ludacris Stand Up 1. 15. New! Javine Surrender (Your Love) 1. 16. New! Stereophonies Since I Told You It’s Over 1. 17. 7. Blue Guilty 4. 18. 13. Jamelia Superstar 9. 19. 8. Sugababes Hole In The Head 5. 20. 11. Angel City Featuring Lara McAllen Love Me Right (Oh Sheila) 3. Kylie minogue rekordja »SLÁGERLISTA Az első kört Kylie Minogue nyerte, Slow című dala az elmúlt héten egyből a brit kislemezlista élén nyitott. Várható volt, hogy ezen a héten már nem az ausztrál poppacsirta vezeti majd az ösz- szesítést, mivel a maxi cédéjéből az első napokban nagyon sok elfogyott, aki meg akarta venni, az már a megjelenés után beszerezte. Meglepetésre azonban nem Britney Spears visszatérő data, a Me Against The Music vette át a vezetést, hanem a Busted új felvétele, a Crashed The Wedding. Kylie új albuma hétfőn jelent meg, míg Britney lemeze a legtöbb országban kedden került a boltokba. Ezzel elindult az idei év talán legnagyobb versenyfutása, hiszen az anyagi siker mellett természetesen az egész világ figyeli, melyik Kylie Minogue énekesnő lesz a győztes. Sokak szerint csakis Kylie nyerhet, és nem csak Britney lemezének egynapos „késése" miatt. Neki jobban áll a szénája. A párharc Európára, Ázsiára és Ausztráliára korlátozódik, mivel az ausztrál énekesnő albuma a tengerentúlon csak februárban jelenik meg. Kylie és jó pár évvel fiatalabb ve- télytársa a héten várhatóan mindent megtesznek azért, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljenek. Britney Spears az utóbbi időben inkább botrányos magánéletének köszönhetően került a reflektorfénybe, sok fiatal rajongója óriásit csalódott benne emiatt. Ez idő alatt szintén viharos volt kolleganőjének a szerelmi élete, de ő legalább nem hetente váltogatta a szeretőit... Britney ellen szólaza tény is, hogy előző albumának sikere elmaradt a várakozásoktól. Az énekesnő új kislemezdala, a Me Against The Music nem tér el gyökeresen az eddigi irányvonaltól, bár egyértelműen érezhető rajta, hogy az érettebb, felnőttebb oldalát kívánja megmutatni. Maga a korong viszont új hangzás- világot képvisel, több trance-es hangzású szerzemény szerepet rajta. „Az összes dalvibrál, szinte hallgattatja magát. Személyes hangvételűek, de nem annyira, mint az előző albumaim felvételei" - nyilatkozta az énekesnő a Rotting Stone magazinnak. Az ín The Zone című lemezén olyan nevek működnek közre producerként, mint Moby, R. Kelly és a The Matrix. Az Early Mornin' című dalban bukkan fel Moby, a Shadow címűben a The Matrix csapata segédkezik, míg R. Kelly írta az Outrageous című számot. „Már nem olyan dalokat énekelek, mint a Baby... One More Time. Az új lemez jelzi, hogy milyen vagyok: érzéki és szexi" - tette hozzá Britney. Kylie a hétvégén egy meghívásos londoni klubkoncerttel indította útjára a Body Language című albumát. A mintegy négyezer férőhelyes szórakozóhelyen donna tartott Angliában egy rekc amelyet most Kylie megdöntött. A királynő először az 1985-ös Intc Groove című dalával állt a lista csú és legutóbb neki ez a 2000-es Mus sikerült. A kettő listavezető közötti öt év telt el. Kylie először 1988-ba Should Be So Lucky-val tarolt, míg című slágere most, 2003 novembei kezdett a lista csúcsán, így több, mi zenöt év telt el azóta, hogy Kylie le szőr az angol slágerlista első h megszerezte. Mindössze néhány h( nyi különbséggel ugyan, de most Kylie az új csúcstartó. Feltehetően vábbiakban több alkalommal fog g cserélni a rekord, hiszen egyik szt sem áll szándékában a közeljöv visszavonulni, (péjé) Britney Spears csak a meghívott személyeknek és néhány szerencsés nyertesnek jutott hely. A fellépést megelőző sajtótájékoztatón Kylie elmondta, hogy kívülről nyugodt- nak látszik, de igazándiból rettenetesen izgatott. „Mindig ez van, ha az ember új dalokkaljelentkezik. Soha nem tehet előre tudni, hogy milyen lesz az emberek reakciója" - mondta. A kritikusok szerint a koncert nagyon jól sikerült, ami nagyrészt köszönhető annak, hogy nem spóroltak a költségeken. Tizenkét táncos és egy teljes zenekar majdnem másfél hónapon keresztül gyakorolt, hogy tökéletes műsorral álljanak elő. Az énekesnő feltehetően az ő társaságukban fog fellépni a rövidesen induló világkörüli turnéján. Közben Kylie egy új rekordot tudhat magáénak! Egészen múlt hét hétfőig Ma-