Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-13 / 261. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 13. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés p Az ügyintézés az önkormányzati reformmal nem hogy közelebb, hanem még távolabb kerülhet a lakosságtól Jövőre változik a lakástámogatás Pozsony. A járási hivatalok jövő évi megszüntetése és az államigazgatási reform nem mindenkinek könnyíti meg az életét. Azok, akik az Állami Lakásfejlesztési Alaptól (ÁLA) kérnek kölcsönt, jövőre várhatóan többet utazhatnak majd a pénzük után. MOLNÁR IVÁN A kérvényezők mindeddig a járási hivatal illetékes osztályához fordulhattak a kérvényük benyújtásánál és az azt követő ügyintézésben. Januártól azonban megszűnnek a járási hivatalok, így megváltozik az ügyintézés is. Kása Zoltán, az ÁLA igazgatója szerint a kérvény benyújtásának pontos mechanizmusáról még tárgyalnak, ám ha a jelenlegi elképzelések válnak valóra, akkor a kérvényeket ugyan a jelenlegi járási központokban működő szakembereknél nyújthatjuk be, ám a további elbírálások miatt azonban már a megyei önkormányzat székhelyére kell utaznunk. Az ügyintézés így az ön- kormányzati reform céljaival ellentétben nem hogy közelebb, hanem még távolabb kerül a lakosságtól. Az alap máig, a tavalyi évvel ellentétben, még mindig nem merítette ki a költségvetését. Jelenleg mintegy 84 millió korona áll az alap rendelkezésére a kérvények kielégítésére. Kása szerint a kérvények benyújtása augusztust követően csökkent, ami az alap munkatársait is meglepte. Ennek köszönhetően az idén beérkező kérvények mindegyikét ki tudják elégíteni. A jövő évre az alap 3,1 mü- liárd koronás költségvetéssel számol. Kása szerint az idei évhez képest teljesen új költségvetést állítanak fel, amelyben előnyben részesítik majd a lakás vásárlását. Nem hanyagolják el azonban az előző években támogatott tevékenységeket, vagyis a fiatalok lakásépítését és a lakásfelújítást sem. Jövőre lényeges változások várhatók a támogatott lakások esetében is. Az eddigiekhez képest felemelték a támogatásra jogosult lakások alapterületét az eddigi 80 négyzetméterről 90 négyzet- méterre. Ugyanilyen lényeges változás van azonban a családi házak esetében is, ahol bevezetik a gazdaságos és effektiv családi ház fogalmát. Ezeknek az összterülete 140 négyzetméter, aminek legalább a 60 százalékának lakásterületnek kell lennie. Nem várható változás a támogaJövőre 10 négyzetméterrel felemelik a támogatott lakások alapterületét. tásra jogosultak bevételeit illetően, ahol az eddigi előírások maradnak érvényben. Változik azonban a bérlakások programja, ahol az egy négyzetméterre eső maximális ár 1,5-szerese az átlagos nominálbérnek. Kása Zoltán szerint jövőre kedvezményesebb támogatáshoz juthatnak a lakásközösségek a lakások felújításánál vagy a lakások hőszigetelésénél. így azoknak, akik most tervezik házuk hőszigetelését, mindenképp megéri kivárni a jövő évi támogatásokat. Az állam az alapon keresztül kíván segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak is, akik' a gyermekotthonokból kerülnek ki, és nincs biztosítva a lakhatásuk. Számukra a lakás vagy ház vásárlásánál a beszerzési ár 100 %-ára nyújtanak kölcsönt. Nekik is teljesíteniük kell azonban az általános feltételeket, vagyis az ehhez szükséges jövedelmi határokat és a kezesek bebiztosítását. A kölcsönt nekik is 30 éven belül kell visszafizetniük. Az alap támogatja azoknak a bérlakásoknak az építését is, amelyek azokban a városokban épülnek, ahová új befektető érkezik. Kedvező esetben számukra 30 százalékos dotációt és 70 százalékos kölcsönt nyújtanak majd. A kérvényező ez esetben a falu vagy a város lehet. Az ÁLA ezekre a kölcsönökre 1-1,1 %-os kamatot javasol. Csehországban kormányzati segítséget kapnak a súlyosan eladósodott kórházak és a betegbiztosítók Milliárdos pénzinjekcióval kezelik a bajt KOKES JÁNOS Prága. A cseh kormány 3,4 milliárd koronás segítséget nyújt az eladósodott kórházaknak és 3 milliárd koronát pedig a betegbiztosítóknak - erről a három párti koalíció vezetői állapodtak meg kedden este Prágában, s a döntést a kormány tegnapi ülése véglegesítette. „Az állami segítség célja, hogy rendezze a kórházak helyzetét és előkészítse a terepet az egészségügy átfogó reformjára“ - nyilatkozta a koalíciós tárgyalások után Vladimír Špidla kormányfő. A cseh kórházak az év elején, az ország új területi felosztásának bevezetése után a megyék és a városok hatáskörébe kerültek, s jelentős részük komoly anyagi gondokkal, adósságokkal küzd. A kormányzat, valamint a helyi elöljárók és az egészségügyi vezetők között hónapok óta éles vita folyik a felgyülemlett gondok megoldásáról. A kormányzat végül is engedett a nyomásnak, s elvállalta, hogy rendezi a múltból, még a kompetenciák átadása előtti időkből, fennmaradt anyagi problémákat. „Célunk, hogy lehetővé tegyük az egészségügy átalakítását, s megszüntessük azt a helyzetet, amikor a problémák nagyjából 3 évente megismédődnek” - jegyezte meg a miniszterelnök. Bohusíav Sobotka pénzügyminiszter elmondta, hogy a kórházak az idei költségvetés tartalékából 2,7 milliárd koronát kapnak, míg 700 milliót a jövő évben. A betegbiztosítók szintén az év végéig kapják meg az állami segítséget. Formálisan ez úgy lesz megoldva, hogy az állami konszolidációs ügynökség megveszi az anyagi gondokban lévő kórházak adósságainak mintegy felét. A reformtervek között szerepel, hogy bevezetnék a 20 koronás illetéket a minden egyes receptért, valamint befagyasztanák a gyógyszerárakat. Ezekről a lépésekről azonban még nincs döntés. A helyi elöljárók és a betegbiztosítók is elégedetten vették tudomásul a koalíció döntését, míg az egészségügyben dolgozók szerűit további lépésekre van szükség a terület gondjainak orvoslására. Az orvosi kamara tagjai ugyanis magasabb béreket követelnek, de az illetékesek ezt az általános pénzhiányra való hivatkozással elutasítják. Az orvosok sztrájkot helyeztek küátásba, illetve azt, hogy nem fognak túlórázni. Egyelőre nem világos, hogy az orvosok között milyen a támogatása a szakmai kamara sztrájkról szóló döntésének. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A pozsonyi VW idei termelése Pozsony. A Volkswagen Slovakia 2003 első 9 hónapjában összesen 130 milliárd korona értében állított elő gépkocsikat és alkatrészeket. Ez 2002 hasonló időszakához viszonyítva 69 százalékos növekedésnek számít. A német tulajdonú cég a vizsgált időszakban 202 754 gépkocsit, 256 ezer sebességváltót és 13,4 millió darab egyéb autóalkatrészt gyártott. Ä pozsonyi VW 2003 szeptember végéig 129,2 milliárd korona értékben exportált, 77,6 milliárdért pedig importált, vagyis kereskedelmi többlete 51,6 milliárd koronára rúg - ez 153 százalékkal haladja meg a 2002 hasonló időszakában elért többletet. Az autógyár alkalmazottainak száma elérte a 9295-öt, ez 528-cal több, mint 2002 szeptemberében. (SITA) Gépkocsik vásárlása Pozsony. Az év első 10 hónapjában Szlovákiában 52 798 új gépkocsit és kisebb haszonjárművet (3,5 tonnáig) regisztráltak a rendőrségen - jelentette az autóipari szövetség (ZAP). Az ebben az évben vásárolt járművekből 37,7 százalék esett a Skoda márkára (ez 19 927 autónak felel meg), majd a Peugeot (8,6 százalék), a Volkswagen (8 százalék), a Renault (7,5 százalék), a Citroen (6,3 százalék) és az Opel (5,4 százalék) következik a sorban. Október végéig 1980 darab 3,5 tonna feletti teherautót és 142 autóbuszt értékesítettek. (SITA) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,204 Lengyel zloty 8,982 Angol font 59,441 Magvar forint (100) 15,958 Cseh korona 1,285 Svéd korona 4,587 Dán korona 5,540 Szlovén tollár (100) 17,457 Japán ien (100) 32,647 Svájci frank 26,293 Kanadai dollár 27,111 USA-dollár 35,551 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,00-42,30 34,29-36,69 1,26-1,32 14,92-16,92 OTP Bank 40,09-42,19 34,50-36,42 1,26-1,32 15,34-16,51 Postabank 40,05-42,35 34,19-36,91 1,26-1,32 14,16-17,76 Szí. Takarékpénztár 40,09-42,04 34,51-36,28 1,25-1,32 15,21-16,64 Tatra banka 40,12-42,26 34,49-36,33 1,26-1,32 15,33-16,59 UniBanka 40,12-42,18 34,53-36,30 1,26-1,32 14,36-15,33 Általános Hitelbank 40,0742,21 34,42-36,25 1,25-1,32 15,06-16,81 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Akar nyerni 55 ezer koronát készpénzben? A keddi nyertesek: Gerencséri Ilona, Szentpéter Vanyo Kata, Jólész Akkor játsszon velünk napilapunk 55. születésnapja alkalmából! M F A T 0 E M A T I L K A T Y •• 0 A R T M E N E L E M A F I T Z I 0 K A T S 0 R N A K A E M I N A Fejtse meg a következő meghatározásokat, és betűiket húzza ki a táblázatból. A fennmaradt betűket összeolvasva megkapja a mai megfejtést. A feladott iskolai tantárgyak sorrendben: 1. A számok tudománya. 2. Egy nép életének legfontosabb eseményeit időrendben leíró, ezeket elemző tudomány. 3. Az anyagi világ sajátosságaival, változásaival, törvényeivel foglalkozó tudomány. 4. A diák testét, erejét karbantartó tantárgy. 5. Vegytan. A megfejtését ma 8.30 és 16 óra között a 02/59 23 32 77-es telefonszámra telefonálja meg és nyeljen egy ezrest. Ha pedig végigjátssza a játékunkat, akár a fődijat - 55 000 koronát - is megnyerheti. A játékterv szombaton október 25-én megelent. Olvassa naponta az Új Szót, és ünnepeljünk együtt!