Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-04 / 228. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 4. VENDEG KOMMENTÁR Út a szuperállam felé­ONDREJ DOSTÁL A szlovák kormány álláspontja az Európai Unió alkotmányos szerződé­sével kapcsolatban helyes. A probléma az, hogy az alkotmánytervezet nem helyes. Olyannyira nem, hogy a dokumentum jelentősége és hosszú távú negatív hatása tudatában Szlovákia nem elég erőteljesen hangsúlyozza kifogásait. Példaként említhetném, hogy a szlovák kor­mány nagyon pozitívan szorgalmazza, hogy a tagállamok szintjén döntsenek az adókról, a védelmi politikáról, a szociális kérdésekről, a kultúráról, a büntetőjogról, a bíróságokról és a rendőrségről. Sokkal fontosabb azonban az a kérdés, hogy miért kellene ezekről a dolgokról az Unió szintjén dönteni a függeden tagállamok helyett. Sajnos, ezt a kérdést a szlovák kormány figyelmen kívül hagyta. Első pillantásra nem világos, hogy egyértelmű, alapvető különbség van, hogy bizonyos kérdésekről az Unióban döntenek konszenzussal, vagy szuverén mó­don a tagállamok szintjén. Ugyanis, ha konszenzussal születik ered­mény az Unió szintjén, elég, ha a tagállamok kormányai egyszer meg­egyeznek valamiben, s ez a későbbiekben kötelező érvényű lesz min­den egyes tagországra nézve. Ha a konszenzuális döntés érvényesül­ne, meglesz a lehetősége például annak, hogy a szlovák kormány meg­akadályozza az adó- és szociális politika harmonizálását az Európai Unió szintjén, mert az mondjuk lehetetlenné tenné a reformok megva­lósítását, vagy az adók csökkentését. Sehol nincs az megírva, hogy pár év múlva itt olyan kormány legyen, amelyik ezt el szeretné érni. Ezek után hiába választanánk reformpárti kormányt, ha az nem tudná a re­formokat végrehajtani. Az Európai Unió minden alkalommal a szub­szidiaritás elvét hangsúlyozza, gyakorlatban azonban abszurd módon áll a kérdéshez. A szubszidiaritás elve valójában azt jelenti, hogy ha egy kérdésről alacsonyabb szinten is lehet dönteni, akkor nem kell ma­gasabb szintre vinni a döntést. Az EU szerint azonban a szubszidiaritás elve (például az Unió kompetenciáinak meghatározásában) azt jelen­ti: a tagállamok hatáskörébe azok a döntések tartoznak, amelyek nem tartoznak az Unióéba. Ez a szubszidiaritás elvetésének mintapéldája. Értékelni kell, hogy a szlovák kormány el akarja érni, hogy a doku­mentumot ne alkotmánynak, hanem alkotmányos szerződésnek hív­ják, hiszen nem egy szuperállamról beszélünk, hanem egy államkö­zösségről. A megnevezés nagyon fontos, de fontosabb a tartalom. De attól függetlenül, hogy alkotmánynak, vagy alkotmányos szerződés­nek hívjuk a készülő dokumentumot, a tartalma egy európai szuperál­lamra utal. A szerző az M. R. Štefánik Konzervatív Intézet igazgatója JEGYZET Mindhalálig fakírlcént TALLÓSI BÉLA Úgy gondoltam, a lelki-szellemi- fizikai terrort meglehetősen jól tűrő fakír vagyok, nemcsak azért, mert szikrácska koromtól pionír koromon keresztül SZISZ-tag ko­romig a központilag tervezett és irányított dolgok elfogadását és azok (el)tűrését nevelték belém, hanem mert alkatilag is fakír va­gyok. A fakírság, azt hiszem, szükséges adottság ahhoz, hogy az ember elviselje az észlelése pil­lanatától sorscsapásként rá mért kényszert, az ilyen-olyan nyo­mást, megszorításokat, korláto­zásokat. Hangtalanul tűrje, hogy az alapiskolában, elsősorban a polgári nevelés órákon nullásgép­pel tarközépig kopaszra nyírva szabad csak megjelenni. A gim­náziumban pedig leparancsolják róla a kizárólag csak luxusüzle­tekben, nálunk tuzexnek, Ma­gyarországon dollárboltoknak nevezett helyeken árusított far­mernadrágot. Áldom a mennyei hatalmakat, vagy Fortuna isten- asszonyt, hogy alkatilag fakírnak születtem. Mert úgy gondolom, e szerencsés születés, hogy fakír- ságra való hajlammal jöttem a vi­lágra, a legnagyobb adomány, amit kaphattam a sorstól. Mivel­hogy mindeddig képes voltam fa- kírként, jajszó nélkül eltűrni a személyemet ért rosszat. Katona­kötelessé érésemkor még nem lé­tezett az alternatív szolgálat, így aztán amikor kénytelen voltam magamra ölteni az angyalbőrt, megfogadtam, ha hetente három­szor küldenének eltávozásra - katonai szlenggel eltávra -, akkor se lépném át a laktanya kapuját. Úgy gondoltam, ha akaratom el­lenére megfosztanak civil emberi mivoltomtól, egyenruhában nem vagyok hajlandó kimenni az utcá­ra, világcsúfjára. Teljes egyéves szolgálatom alatt egyetlen egy­szer voltam kint a városban, ami­kor egy alapszolgálatos a ki­menőről takaródéra sem tért vissza, s elő kellett őt állítanunk. Hiába hangsúlyozták előttünk, hogy a két embermagasságnyi tö­mör kerítés nem bennünket vá­laszt el a világtól, hanem a civile­ket zátja el tőlünk, mégis inkább tűrtem fakírként a laktanyai létet kimenők és eltávozások nélkül. Könnyebben viseltem a bezártsá­got úgy - tudom struccpolitika, önáltatás, önámítás stb. hogy nem láttam: odakint továbbra is zajlik az áhított civil élet. Hasonló érzésekkel masírozom most a jóléti állomok családjá­hoz. Aggódom, hogy a megszűnő határok helyett majd magam alkotok határokat, és bezárkózom, hogy ne lássam, hogyan élnek a nagy európai nemzetek. És ők se lássák, mert legalábbis számomra kínos, hogy egy olyan helyről jövök, ahoi az ország gazdasági és szo­ciális helyzete miatt a lakosság majdnem negyven százaléka ag­gódik, hatvannyolc százalék pe­dig sötéten látja a jövőt. Olyannyira, hogy már bánatát sincs kedve sörbe ölni. A sörfo­gyasztás is alaposan megcsap­pant, az pedig már rosszat sej­tet. A Szlovák Rádió által vég­zett közvélemény-kutatás ered­ményeként kimutatott lakossági lehangoltságra, rossz hangulat­ra is utal. Végső soron pedig ar­ra, nem mindenki viseli és tűri úgy, hogy pénztárcája nem bírja a reformokat, mint jómagam, akinél ez szerencsés alkati adottság: mindhalálig fakírként. FIGYELŐ Száz korona az átlagórabér Elérte a száz koronát az átlagos órabér Szlovákiában a Pravda szerint, azonban óriási az eltérés a régiók között. Míg Pozsonyban egy óra alatt átlagosan 140 koro­nát is kereshetünk, Eperjesen át­lag 79-et. Főleg az egyetemi vég­zettségű és a hagyományos népi mesterségeket gyakorló munka­erő keresete nő. Nem csoda, hi­szen ezeket a dolgozókat Nyuga­ton is megbecsülik. Emelkedett a közlekedésben és az elektronikai iparban dolgozók fizetése is, a legtöbbet már évek óta a számí­tástechnikusok keresnek.- Béluka, a főnök kirúgja magát. Hát nem vette észre, hogy a reggeli csúcsforgalomban neki üvöltötte azt, hogy „megtanulhatnád, melyik a jobb kezed, hülye köcsög..." (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ 'NDEPENDENT Irányultságtól függőén gyökeresen ellentétes következtetésekre jutot­tak a pénteki brit lapok az iraki tö­megpusztító fegyvereket kereső szö­vetséges feltáró csoport előző éjjel beterjesztett jelentéséből. A harco­san háborúellenes The Independent - a legnagyobb liberális napilap - szerint a Washingtonban benyújtott jelentés „történelmi léptékű balfo­gás“ bizonyítéka, kitűnik belőle, hogy Nagy-Britannia olyan veszély megelőzésére vonult háborúba, amely nem létezett. A lap szerint a legtöbb, amit a jelentés kínál, má­sodlagos jelentőségű dokumentu­mok tömkelegé, valamint iraki őri­zetesek pontatlan beszámolói. Min­dezeken túl a feltáró csoport össze­foglalója „hemzseg a feltételes mód­ban alkalmazott igéktől, hogy Szad- dám Húszéin mire lett volna képes, ha...” A brit lap szerint a háború utá­ni Irak „legszégyenteljesebb valósá­ga” a hírszerzési szolgálatok rendkí­vüli mértékű kudarca, és az, hogy a politikai vezetés képtelen volt meg­felelően értékelni a helyzetet. HÉTVÉG(R)E A mozgástörvény számtana Ne higgye senki, hogy végre megmenekült az ország, mert Dzurindának csütörtö­kön sikerült leváltania Ján Mojžišt. A kormánykoalíció­nak ugyanis további, roppant fontos és megdöbbentő in­formációk kerültek a kezébe. HOLOP ZSOLT Dzurinda kedd reggel egy cetlit talált az asztalán, elemzőcsoport­ja több havi munkájának eredmé­nyét. A kódolt üzenet csupán eny- nyi volt: 78 - 3 = 75 78 - 3 -1 = 74 Mi lehet ez?! Izgalmában még a kávét is kilöttyentette a papírra. Nem baj, majd a Pittner elküldi újra, és csak nekem, nekem, jaj, anyám, hitted volna, hogy olyan dolgokat fogok tudni, amiket még a Rudi se, olyan titkosakat, hogy még magamnak se árulha­tom el, most megvagy Mojžiš, el­kaptalak! így lelkendezett Dzu­rinda, kipirult az a hónapok óta sápadt arca, de aztán eszébe ju­tott, hogy múltkor lehordta őt az államfő meg a házelnök, mert a Pittner csak őt tájékoztatja, hát most akkor közölni kellene velük is ezt a jó hírt. - Tényleg, mit je­lenthet? - morfondírozott már út­ban az elnöki palota felé, na mindegy, nagyon türelmesen el­magyarázom nekik háromszor, hogy többet nem mondhatok, majd a megfelelő helyen és idő­ben ismertetem a tényeket, addig is váltsuk le a Mojžišt. Schuster elmerülten ült az íróasz­talánál, amikor beléptek Hrušov- skýval, nagyon rágódott valamin. Előtte üres levélpapír, csak a meg­szólításig jutott: Szentatyám!- Jó, hogy jössz, Pavol, diktálj va­lamit, a pápának írok. Meghívjam megint? - Ugyan, Rudi, te, aki könyvet írtál egy szocialista öntő­brigádról és a kohósalakról, nem tudsz pár sort küldeni a pápának?- személyeskedett Pavol. - Há’ mi­lyen hülyeség ez? - szaladt ki ek­kor Dzurinda száján, mert véletle­nül megfordította a cetlit. A hátul­ján ez állt: „Felfedeztük a képviselők mozgásának törvényét. Kepler elemzőcsoport-vezető”- Micsoda, milyen törvény? - hü- ledezett Schuster. - Csak én írha­tok alá törvényeket. Azonnal add ide, visszaadom a parlamentnek! Hány mozgástörvénye van még ennek a Keplernek? - kapkodott sértődötten a papír után, ám ek­kor Dzurinda hirtelen sikoltozni kezdett, mert világosság gyúlt a fejében: megvan a bizonyíték, itt az újabb csoport, ez a Kepler a ve­zetője, nem megmondtam, hogy veszélyben az ország, de ki a franc ez a Kepler, azonnal le kell tolni a Pittnert.- Ja, csak ennyi? - nyögte ki csaló­dottan Dzurinda két óra múlva, mi­után előkerítették neki az elemzőt, és az elmagyarázta, hogy a kormány elveszítette parlamenti többségét. Ä koalíció 78 képviselővel indult, eze­ket pártállásuk szerint négy halmaz­ba lehet sorolni, és ha az egyik hal­mazból kilép valaki, akkor hiányoz­ni fog onnan, a számok nem hazud­nak, csúszott ki a száján, a törvé­nyek elfogadásához meg jó lenne legalább 76 képviselő, most meg már csak 75, vagy ki tudja mennyi van, ami kisebbségi kormányzást je­lent, mire Dzurinda közbevetette, hogy jól van, na, érti, érti, de halma­zok helyett beszéljünk inkább cso­portokról, mert akkor még jobban érti. Az elemző ekkor rámutatott a cetlin szereplő 3-as számra, ez a há­romfős képviselői csoport szaladt el Ruskótól, mert nem tetszett nekik a műsor. - És ez a plusz - 1, ki ez az egyfős csoport, esküszöm, leváltom!- kiabálta Miki, mire már Rudi is fel­horkant, hogy a múlt héten megtet­te, Šimko az, visszament a parla­mentbe és most már úgy szavaz, ahogy akar, legalábbis azt mondta. Akkor legalább a Mojžišt váltsuk le, kiabálta Dzurinda, mire Hrušovský, hogy neki is jusson valami szerep ebben az írásban, közbevetette még, hogy azért az alapvető emberi jogo­kat is jó lenne kihúzatni a készülő európai alkotmányból, különben majd összeházasodnak a homosze­xuálisok, aztán mindketten sietősen távoztak, hogy tovább üldözzék ki­szemelt célcsoportjaikat. Schuster még utánuk kiabálta, hogy már me­gint nem beszéltek a választópolgár­okról, pedig jövőre elnökválasztás lesz, a kisebbségi kormányról meg megkérdi a Bélát, mert ő tudja pon­tosan, mi az, hogy kisebbségi.- Hát ehhez nem kell magyar egye­temet végezni, 78 mínusz 4 az 74, így pedig nem tudjuk elvégezni a magyar egyetem dolgát - mondta Bugár Béla, ezt elküldhettem volna sms-ben is, tette hozzá, és kölcsön­kérte az elnök mobiltelefonját, hogy Schuster nevében küldjön egy vicces üzenetet Kucsmának, de az elnök nem adta.- Végre mind elmentek - sóhajtott fáradtan az elnök, és visszatért író­asztalához, hogy letudja aznapi feladatát: „Szentatyám! Szeretném megköszönni történelmi látogatását, amely megnyugvást és békét hozott Szlovákiának.” Dzurinda pedig este bejelentette, hogy a parlamentben 78 - 4 = 78, majd ő, vagy valaki más, a szavazá­sok előtt mindig beszél a kiugró­csoport tagjaival, hogy legyen má’ eszük, na. HETI GAZDA(G)SÁG Nyugdíj reform - illúziók után kijózanodás TUBA LAJOS Vajúdtak a hegyek és egeret szültek - ez az érzésünk a nyugdíjrendszer állandó alakítgatása láttán. Persze Kaníkékat azért nem szeretnénk alibista elődjeikhez hasonlítani, de korábban nem ezt ígérték. Vala­hogy úgy vagyunk velük, mint az a hölgy, akit az udvarlás időszakában csupa előkelő helyre hordtak, az es­küvő után pedig kiderült, hogy az anyósnál kell lakni és minden koro­nát beosztani, hogy a gyereknek még csokoládéra sem jut. A most már szinte hetente felbukkanó visszavonulási manőverek láttán a legjobb az lesz, ha a nyugdíjtörvé­nyek parlamenti elfogadásáig ezen a helyen is hallgatni fogunk e témá­ról, és majd csak a végső változatot próbáljuk meg értékelni. Az már nyilvánvaló, hogy nagy lelkesedés­re nem lesz okunk. A kérdés most az, hogy a produktum nevezhető-e még reformnak, vagy már átcsú­szott a Tkáč és Magvaši idején szor­galmazott kozmetikázásba. Lelkesedik viszont a jegybank, mondván, nem kell tartani a korona erősödésétől, az export jól alakul, húzza a közlekedési eszközök kivi­tele. Más exportőröket nem kérdez­tek meg, ők nyilván nem lennének ennyire lelkesek, mi viszont örü­lünk, hiszen ha esetleg nagy ritkán külföldre látogatunk, legalább egy lehelettel többet ér a koronánk (ettől még mindig reménytelenül szegények vagyunk). Egyébként pe­dig gondoljunk csak bele, mennyire biztosak egy olyan ország pozíciói, ahol a makrogazdasági adatok ala­kulása egyenes arányban áll a A csatlakozásig meg kell szüntetni a kereskedelmi láncokról szóló törvényt. Volkswagen gyártósorainak mozgá­si sebességével. Ez persze nem ná­lunk fordul elő először a világon és jobb-rosszabb reakciókat is láthat­tunk. Voltak például kicsiny közép­amerikai országok, ahol a jólét a ba­nánterméstől függött. Volt, amelyik megelégedett ezzel, de néhány igyekezett felfuttatni az ipart is. Ne­kik lett igazuk, ezek manapság na­gyobb megrázkódtatások nélkül ké­pesek átvészelni a banánkereskede­lem hullámvölgyeit. Átvette a hivatalát az új gazdasági miniszter és egyelőre kétséges, eb­ben a bársonyszékben mennyire igyekszik majd bizonyítani, hogy a liberális retorikát nem csak azért választotta, mert televíziós pártjá­nak felfuttatásához ez volt az egyetlen szabad szeglet a politikai palettán. Paradox módon azt a ká­sát kell megennie, amelyet nyáron szuperpolitikusként maga főzött. A kereskedelmi láncokról szóló tör­vény kormánykörökben néhány éves csatangolás után idén ta­vasszal csendben és észrevétlenül kimúlt, mindössze a mindentudó Fico rohangált tovább az ötlettel. Neki viszont semmi esélye sem lett volna, ha nyáron az ANO a kor­mánykoalícióval szembeni de­monstráció részeként nem áll mel­lé. így azután lett egy törvényünk, amely hűen tükrözi azt a hozzáál­lást, hogy hivatalnoki asztal mellől a gazdaság és a kereskedelem sok­kal jobban befolyásolható, mint pi­aci eszközökkel. Az EU viszont szeptemberben jelezte, nem kér ebből, és ha csatlakozni akarunk, akkor bizony gyorsan le kell mon­danunk erről a jogszabályról. Az említett törvény egyébként a vá­sárlókat (a Fico által oly hőn védel­mezett kisembereket) vajmi kevés­sé segíti, a politikusok eléggé jól körvonalazható lobbicsoportok ér­dekeit védelmezték a parlament­ben. Ruskónak most ezt, a köz­reműködésével világra hozott torzszülöttet kell eltennie láb alól. Az uniós kifogások kiirtása után ugyanis mindössze az a rendelke­zés maradna benne, amely szerint a számlákat illik időben fizetni, eh­hez azonban nincs szükség külön törvényre. De az új miniszter egyéb, ideológiai problémákat fel­vető témákat is elkezdett nyitogat- ni, ilyen az energetikai létesítmé­nyek felügyeletének visszautalása a független energiahivataltól a gazdasági minisztériumhoz, illetve a hazai villamosenergia-termelés monopolizálásának fokozása a Mohi Atomerőmű befejezésével. Rusko első reakciói mindennek ne­vezhetők, csak liberális hozzáállás­nak nem. Kíváncsian vátjuk, hogy a Markíza Televízió híradója mi­ként reagál majd erre, illetve a na­pi néhány másodperces szokvá­nyos ANO-elkötelezett képvágás tartalma miként tükrözi majd az érdekek ilyen irányú változását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom