Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-27 / 247. szám, hétfő

Autó motor ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 27. MILYENEK VOLTAK, MIT KAPTAM TŐLÜK? Autóim - álmok és realitás Dr. Zalabai Zsigmond iroda­lomtudós, a Comenius Egye­tem magyar szakos státusdo­cense:- Autós álmaim és realitásaim... Kezdjük az utóbbiakkal: 1976- ban (jogosítványom még nem is volt, csak a nejemnek) egy 25 ezer koronáért vásárolt ütött- kopott Trabanttal kezdtem au­tós pályafutásomat. A kocsi álla­potára jellemző, hogy egyszer Nagymegyer táján egy kamion forgószele szabályszerűen le­csavarta és a szélvédőre fektette a motorház fedelét; más jármű­re azonban akkoriban vékony szerkesztői fizetésemből nem tellett. Pozsonyban dolgozó somorjai barátaimmal közösen fedezve a háromkoronás ben­zinköltséget, naponta így is vele jártunk munkába. A 80-as évek elején - írd és mondd a mai autóárak mellett!- egy 56 000 koronás zöld Škoda 120-assal folytattam au­tóvezetői pályámat; majd ami­kor az, lestrapáltan és áldatlan módon elhanyagoltan már túl­ságosan sűrűn szorult javítás­ra, 1996-ban vásároltam egy piros Škoda Feliciát, némi biz­tonsági extrákkal egészítve ki az alapfelszereltségét. 1289 köbcentis motorja jól bírja a 110-120 km/órás utazósebes­séget - több nekem, nem lévén száguldozós típus, nem is igen kell. Gyorsulásra nézvést azon­ban, jóllehet ez a biztonságos előzéshez ugyancsak fontos, kissé lustának tartom. Ami azonban a leginkább ráférne, az a légkondicionálás. Konzul­táltam néhány autószerelővel: egymásnak ellentmondó a vé­leményük arról, hogy Feliciámba - amelyet lecserélni egyelőre nem szándékozom, hiszen csak 106 000 km-t fu­tott - érdemes volna-e besze­reltetni a klímaberendezést, avagy sem. Ha az olvasók kö­zött akad, akinek erre nézvést pozitív tapasztalatai vannak, kérem, ossza meg azokat az Új Szón keresztül velem és az au­tós közvéleménnyel. És most nézzük az álmokat. Számomra a kocsi - „álmaim”, csodavárásaim, óhajaim és só­várgásaim következésképpen nincsenek - praktikus célokat szolgáló, a mai világhoz, éle­temhez nélkülözhetetlen hasz­nálati és munkaeszköz: ez visz be Somorjáról Pozsonyba, egye­temi munkahelyemre; ez röpít haza Ipolypásztóra, a szülőfa­lumba, a tőlem 150 km-re élő édesanyámhoz; író-olvasó talál­kozókat abszolválva hajdani zöld Skodámmal jártam be, tán százötvennél is több helységben megfordulva, a Csallóköztől a Bodrogközig húzódó magyar­lakta tájhazát; a kocsi teszi le­hetővé, hogy személyes jelenlét formájában is tartsam a kapcso­latot a budapesti szellemi mű­helyekkel, szerkesztőségekkel, kiadókkal, az írószövetséggel. Mai Feliciámra, okulva abból, hogy korábbi Škodám műszaki állapotát bizony bűnösen elha­nyagoltam, igyekszem jobban vigyázni: rendszeresen ellen­őriztetem, s ha kell, javíttatom. Úgy veszem észre, ha megadom a kocsimnak, ami nekijár, szol­gálatkész barátként viselkedik, segít leküzdeni a távolságokat, hogy megnyíljék előttem a vi­lág, benne tőlem távol élő édes­anyámmal, testvéreimmel, ro­konaimmal, szülőfalum és szü­lőföldem népével, Magyaror­szág tájaival, az útra-utazásra, autós turizmusra hívó kulturá­lis és szellemi értékek elérhető tartományaival. SLOVENSKO LEAS N G teher- és személygépkocsik mezőgazdasági gépek technológia gépipari gépek visszamenőleges lízing részletfizetésre történő árusítás SBR -AVí/í ■ÍíjMv* MŰVŰM I www.sslovensko.sk Bratislava: Šoltésovej 12, tel.; 02/ 502 191 34 Piešťany: Winterova 28. tel.: 033/ 773 44 71 Banská Bystrica: Nám. SNP 3, tel.: 048/ 415 17 35 Žilina: Mariánske námestie 26/53, tel.: 041/ 700 20 47 Nové Zámky: M.R.Štefánika 2, tel: 035/ 640 85 01 Nitra: Štefánikova tr. 24, tel.: 037/65 78 906 Egy egész sereg újdonságot Frankfurt után itt, a HUNGEXPO pavilonjaiban láthatott először a nagyközönség Budapesti autós anziksz VAS GYULA A budapesti autószalont 1988-ban rendezték meg először, és másfél i évtized alatt a kö- mmmmm zép/kelet európai régió egyik legjelentősebb au­tós seregszemléjévé nőtte ki magát. Kereken 10 éve szerepel az Autó­gyártók Nemzetközi Szövetségének (Ö.I.C.A.) naptárában, a világ leg­rangosabb autószalonjainak társasá­gában. Idén, a kétéves periodicitásra való tekintettel 16. alkalommal nyi­totta meg kapuit, és október 15-19­amely Magyarországon 1 890 000 forintos induló áron kerül forgalom­ba. Csak sajnálni lehet, hogy nálunk nem kapható a kompakt kategóriás, de óriási (515 literes) csomagtérrel rendelkező Albea, amelynek ottani alapára 2 440 000 forint, és két ben­zinmotorral (1.2/59 kW, 1.6/76 kW) kínálják. Az Alfa standján elsősorban az új 166-ost csodálhattuk meg, de a fazonigazításon átesett 156-os, illet­ve Sportwagon sem hiányzott. A Mazda3, valamint a BMW 645CÍ mondhatni szintén egyenesen Frankfurtból gurult át Budapestre, de ha már a bajor márkánál tartunk, BMW X3. Háromliteres benzinmotorja 231 lóerős, másik választható erő­forrása egy ugyanekkora hengerűrtartalmú, 204 lóerős turbódízel én várta látogatóit hagyományos helyszínén, a Budapesti Vásárköz­pontban. Az összesen 30 360 négy­zetméternyi fedett területen 226 ki­állító mutatta be termékeit, elsősor­ban természetesen személygépkocsi­kat és haszonjárműveket. Ha újdonságértékük és várható piaci az X5 .kistestvérének” számító X3- ast is feltétlenül meg kell említe­nünk. Magyarországon a Lancia nem olyan mostohagyerek, mint ná­lunk: jól illusztrálta ezt a hazai pre­mierként 2 699 000 forintos induló áron bemutatkozott Ypsilon is. Lát­hattuk a Ford új egyterűjét, a Focus Daewoo Lacetti. A Kalos és a Nubira közé sorolható be, 92-122 lóerős benzinmotorokkal lesz megvásárolható (A szerző felvételei) jelentőségük szerint akaijuk rangso­rolni az egyes márkák kínálatát, az Opellel kell kezdenünk. Két modell­jét - az új Astrát és a Vectra Caravant - ugyanis Frankfurt után most lát­hatta először a nagyközönség, a Movano pedig egyenesen világpre­miert ünnepelt Budapesten. A teljes egészében megújult Astra déli szom­szédainknál is jövő tavasztól lesz megvásárolható. A Fiatnál az új Pan­da volt a legnagyobb szenzáció, bázisára épített C-Maxot (3 900 000), amely tágas csomagterével és sokféleképpen elrendezhető hátsó üléseivel tűnik ki. A kompakt ötajtós Picanto a Pride után keletkezett űrt tölti majd be a KIA modellpalettáján, de nem akadt ember, aki meg tudta volna mondani, mikor kerül piacra. A Daewoo legfrissebb újdonságának neve Lacetti, amely - ötajtós karos­szériával, és három benzinmotorral - Magyarországon és Szlovákiában Kia Picanto. Belül jóval tágasabb, mint külső méretei alapján gondolnánk egyaránt jövő februártól lesz megvá­sárolható. Az autószalon legegzoti- kusabb csemegéiről pedig címsza­vakban csak anynyit, hogy először állított ki Magyarországon a Lotus, amely tavasztól az ország autópia­cán is jelen van; a Jaguar gazdag standján ott díszelgett a márka első dízelmotoros modellje is; a világ első nem lehetett illő áhítat nélkül elmen­ni a 476 lóerős E 55 AMG vagy a ke­reken 500 LE teljesítményre képes SL 600-os kabriolet mellett. Dióhéj­ban ilyen volt tehát az Automobil 2003 nevet viselő 16. budapesti au­tós seregszemle; a következőt, mint már utaltunk rá, két év múlva rende­zik meg. (Csak zárójelben jegyezzük Opel Astra. Ötajtós karosszériával kezdik majd forgalmazni, 2004 februárjában szériagyártású hibrid autóját, a To­yota Priust immár újabb generációs kiadásban tekinthették meg a láto­gatók; a Lexus standjának díszhe­lyén a gyönyörű SC430 roadster állt; a Mercedesnél pedig egyszerűen meg, hogy a Magyarországnál két­szerié kisebb Szlovákiában addig négy autókiállításra is sor kerül majd. Iskolapéldájaként annak, ami­re azt szokták mondani: a kevesebb több lenne...) Lexus SC430. Vitathatatlanul a kiállítás egyik legszebb darabja volt VEZETÉSTECHNIKA KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK Biztonságos előzés: nemcsak a motorerő kell ÖSSZEÁLLÍTÁS Az előzéshez kocsink motorjának erején kívül egy tapasztalt vezető bátorsága, határozottsága és előre­látása is szükséges. Veszélyes mű­velet, amelynek kockázatai azon­ban a minimumra csökkenthetők, ha az adott helyzetet képesek va­gyunk villámgyorsan felmérni, ki­értékelni, és ennek megfelelően cselekedni. Az előzés egyik fontos előfeltétele, hogy ne közelítsük meg túlságosan az előttünk haladó járművet, egy­szóval ne „lógjunk a nyakán”. Ez­zel ugyanis megfosztjuk önmagun­kat a gyorsításhoz szükséges útsza­kasztól, amelyet legfeljebb egy bi­valyerős sportkocsi volánja mögött tudnánk nélkülözni. Abban a pilla­natban, amikor tisztáztuk, hogy szemközt és hátulról nem közleke­dik gyorsabb jármű, és az előttünk haladó kocsi sem készül előzésre vagy kitérő manőverre, a gázpe­dálra lépve gyorsítani kezdünk. Amennyiben megérezzük, hogy kézi váltós kocsinknak már nincs elegendő erőtartaléka, a lehető leggyorsabban kapcsoljunk vissza egy fokozattal - hatfokozatú váltó esetében akár kettővel is -, és úgy gyorsítsunk. Ha automata váltónk van, egyszerűbb a dolgunk: az ilyen váltó ugyanis a gázadás in­tenzitásából „kiolvassa”, milyen tempóban akarunk gyorsítani, aszerint vált vissza egy vagy két fo­kozatot. A tapasztalt és előrelátó vezető csak­is száz százalékos biztonság esetén határozza el magát az előzésre. Ez az előzés fenti alapfeltételein kívül még azt is jelenti: a körülményekhez képest igyekszünk megbizonyosod­ni arról, hogy az előttünk haladó gépkocsi (traktor, fogat, stb.) előtt nem halad-e például motoros vagy kerékpáros, akit feltehetően ő is előzni vagy kerülni fog. Éppen ezért még az előzés megkezdése előtt ér­demes kissé jobbra húzódni, hogy a lehetőségek szerint felmérjük az előttünk haladó jármű előtti útsza­kaszt is. Csak akkor lépjük át a szag­gatott vonalat, ha meggyőződtünk arról, hogy az előttünk haladó és már jó ideje egyenletes sebességet tartó jármű nem fog előzni vagy ke­rülni valamit. A tapasztalt vezető csak ilyenkor kezdi meg az előzést. Ezt azért is érdemes megjegyezni, mert előfordulhat, hogy az előttünk haladó méretesebb jármű (teherau­tó, autóbusz, hűtőkocsi, kamion stb.) teljesen eltakarja az úton előtte haladó kisebb kocsit, traktort, ke­rékpárost, motorost, és ezért szá­munkra váratlanul, meglepetéssze­rűen kezd előzésbe vagy kitérő ma­nőverbe. Az előzéshez szükséges valameny- nyi művelet fontos előfeltétele, hogy biztosan uraljuk kocsinkat. Minél magabiztosabbak és bátrabbak va­gyunk, annál gyorsabban, folyama­tosabban és veszélytelenebbül tud­juk végrehajtani a manővert. A meg­felelő gyorsulás rövidebb előzési utat eredményez. Az előzés végén csak akkor térjünk vissza jobbra az előzött jármű dé, amikor az már fel­tűnt a visszapillantó tükörben. Ha csak lehetséges, hosszú ívben, nyúj­tott pályán előzzünk, és ugyanígy térjünk vissza az út menetirány sze­rinti jobb oldalára. Ilyenkor ugyanis jóval kisebb a megcsúszás vagy a megfarolás veszélye. (Almássy Tibor: Tanuljunk köny- nyen, gyorsan autót vezetni!) l‘Öl: A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levéldm: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, mobil.: 0903/736 668, e-mail: vasgyula@nextra.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom