Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-23 / 244. szám, csütörtök

22 Bankvilág ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 23. A szlovákiai pénzpiacon valamivel több mint egy éve tevékenykedő OTP Banka Slovensko a jelzáloghitelezés területén máris megkerülhetetlen szereplővé vált Arculatváltás után aktív szerepvállalás lognyűjtó volt. Minek köszönhe­tő a siker? Valóban csak tavaly ősszel léptünk a jelzáloghitelezés piacára, ráadá­sul Szlovákiában a nyolcadik bank­ként. Ennek dacára nagyon gyors volt a felfutás, s ez talán a rugal­masságunknak köszönhető. Ugyanis ha az ügyfél a szükséges formaságoknak eleget tesz, akkor mi két napon belül megmondjuk, hogy megkapja-e az igényelt hitelt vagy sem. A klienst tehát nem hagyjuk bizonytalan helyzetben. A második félévben várhatóan to­vább nő a jelzáloghitelek iránti ér­deklődés, mivel az állami kamattá­mogatás mértéke jövőre még job­ban csökken. Sikerünk a konkrét számok tükrében a következőkép­pen fest: 2003 első 9 hónapjában 3049 ügyféllel kötöttünk szerző­dést jelzáloghitel folyósításáról, mégpedig 2,787 milliárd korona nagyságban. Ezen belül az első fél­évben, azaz június 30-ig 2747 szer­ződést hagytunk jóvá, 2,511 milli­árd korona értékben - ezzel a jelzá­loghitelezés szlovákiai piacán a na­gyon jónak mondható második helyre küzdöttük fel magunkat. Az ügyfelek a hitelek döntő részét in­gatlanvásárlásra fordították, ezt követi a házépítés és a meglévő in­gatlan korszerűsítése. Természetesen az OTP Banka Slovensko gyors felfutása nem egyetlen pilléren nyugszik. Mi­lyen további, érdeklődésre szá­mot tartó termékkel várják a kli­enseket? A jelzáloghitelek folyósítása mel­lett a másik sikeres termékünk a 8 és 26 év közötti fiatalokat megcél­zó Ready Kontó. A Ready révén az új generációt szeretnénk magunk­hoz csábítani, nem egyszer játékos, a korosztály nyelvét értő, igényei­ket ismerő formában. Ez egy egye­dülálló termékcsomag, amelynek egyik vonzereje az internetes cse­vegő honlap ( www.ready.sk ). A portál interaktív, ami egyedi a ha­zai bankpiacon. Azok között, akik aktív használói portálunknak, díja­kat sorsolunk ki, a nyertesek nyelv- tanfolyamon vehetnek részt. A fia­taloknak nyújtott szolgáltatásaink része a biztosítás, ez például a Ready 15-nél díjmentes. A Ready termékcsoport három részből tevő­dik össze: az első a Ready 15, ame­lyik a 8 és a 15 év közötti korcso­portot célozza meg, a Ready 18 a 15 és a 18 év közöttieknek szól, vé­gezetül a Ready 26 a 18 és 26 év kö­zötti korosztályé. Az iménti példákat a lakossági szolgáltatások világából merítet­te. Am emellett fontos lehet a jo­gi személyek pénzügyi igényeit is kielégíteni. Természetesen pénzintézetünk a lakossági pénzügyi szolgáltatások mellett a piac többi szereplőjéről sem feledkezik meg. Nyilvánvalóan kiemelt szerepet töltünk be a szlo­vák-magyar kereskedelmi kapcso­latok gördülékennyé tevésében, a forint és korona alapú kétoldalú pénzügyi átutalások gyorsasága nálunk alapkövetelmény. A vállal­kozóknak nyújtott standard szol­gáltatások mellett érdeklődésre tarthat számot az OTP City Konto komplex termékcsomagunk, amellyel az önkormányzatokat sze­retnénk segíteni. Anyabankunk e téren nagyon komoly tapasztalato­kat halmozott fel, az önkormány­zatok magyarországi piacán több mint S0 százalékos részesedést ha­sított ki. Az utóbbi időszakban a ha­zai önkormányzati vezetőknek, polgármestereknek mutatjuk be az OTP City Konto termékcsomagot, amely az itteni igényeket ötvözi az anyabankunk sokéves tudásával és szervizszolgáltatásával. A visszajel­zések alapján elmondható, hogy az érintettek kedvezően fogadták pro­duktumunkat. Napjainkban a bankok meglehe­tősen alacsony kamatokkal dí­jazzák a megtakarításaikat náluk elhelyező polgárokat. Részben talán ez is az egyik oka annak, hogy csökken a megtakarítási kedv. Pénzintézetük számára ez matelőnyök kedvéért pártoltak át hozzánk, hanem hosszútávon sze­retnének velünk együttműködni. Végül, a harmadik tényező, hogy érdeklődésre igényt tartó pénzügyi termékeket, kínálatbővítő szolgál­tatásokat dobtunk a piacra, emel­lett alaposan korszerűsítettük az infrastruktúránkat is. Ez utóbbi ré­vén szeptember végétől minden te­kintetben korszerű, teljes körű elektronikus banki szolgáltatások­kal segítjük ügyfeleinket. A bank egy éves fennállása alatt közel 30 új, vagy megújult terméket hoz­tunk a szlovák piacra. A magyar OTP-t nem kell bemu­tatni a szlovákiai magyar polgá­rok előtt, hiszen déli szomszé­dunknál járva mindenütt találko­zunk fiókjaikkal. Azonban a róla kialakult képet tegyük teljessé azzal, hogy miként értékeli a bankszakma Magyarország leg­nagyobb, külföldön is terjeszke­dő pénzintézetét. Legutóbb éppen az OTP Bank nyer­te el a Banker című rangos szaklap díját, mint a fejlődő piacok, azaz térségünk legjobb bankja. Mivel a Banker a globális versenyben több száz szakember véleményét össze­sítette, így az elismerés vitathatat­lanul objektívnek mondható. Ami pedig az anyabankunk tőkeerejét ületi, a saját tőkéje 2003 első felé­ben lépte át a bűvös 1 milliárd eurós határt, mérlegfőösszege pe­dig 11,3 milliárd euró körül mozog. Ha ebbe beleszámítjuk a nemrégi­ben megvásárolt bolgár DSK Ban­kot is, akkor a mérlegfőösszege az év végén megközelítheti a 14 milli­árd eurót. A bankszakmában fontos mutatónak számító eszközarányos nyeresége rendre meghaladja a 2,5 százalékot, amivel ugyancsak az európai élmezőnyben foglal helyet. Visszatérve Szlovákiára, az OTP elődje nem rendelkezett a jelen­legi igényeknek megfelelő fiók­hálózattal. E hátrányt viszont nem lehet egyik napról a másikra ledolgozni. Jelenleg hol tart a hálózat kiépítése? Mindenképpen megerősítjük a dél­szlovákiai és a pozsonyi jelenlétün­ket. Sajnos, a bürokratikus útvesz­tőknek köszönhetően sokáig tgrt egy-egy építési engedély megszer­zése, ennek dacára az utóbbi hóna­pokban felpörögtek az események, és sorra építjük, adjuk át fiókjain­kat. Júliusban például Gután, au­gusztusban pedig Párkányban bő­vítettük hálózatunkat, emellett Somorján, Nagymegyeren és több helyen Pozsonyban épül új fió­kunk. Az évvégéig az ügyfeleink ál­tal szívesen látogatott Pólus City Center bevásárló központban sze­retnénk megvetni a lábunkat. Je­lenleg, a nyáron átadott dél-szlová­kiai helyszíneinkkel együtt 54 fiók­kal rendelkezünk, az általunk ideá­lisnak tartott szám 75 és 80 között mozog. A fiókok bővítése mellett azt is szükségesnek tartjuk, hogy klienseinket rávegyük: bátran Legutóbb éppen az OTP Bank nyerte el a Banker című rangos szaklap díját, mint tér­ségünk legjobb .. bankja. N\ használják az elektronikus banki csatornákat is. így elérhetővé válik, hogy a rutinszerű pénzügyi műve­letek helyett inkább a tanácsadás jellegű szolgáltatásaink kerüljenek az előtérbe. Az OTP a jelzáloghitelezés terén valóságos forradalmat okozott. Annak dacára, hogy csupán 2002 októbere óta nyújtja ezt a szol­gáltatást, 2003 első félévében már a második legnagyobb jelzá­Az OTP Banka Slovensko székháza (Somogyi Tibor felvétele) SIDÓ H. ZOLTÁN hazai pénzpiacon A 2002. augusztus 1. óta működik az OTP Banka _____ Slovensko. Az eltelt egy évben a bank­nak sikerült meg­erősítenie a pozícióját, új termékei­vel, dinamizmusával például a jel­záloghitelezés területén már meg­kerülhetetlen tényezőnek számít. A megtett útról Hodossy Károllyal, a pénzintézet elnökével beszélget­tünk. Milyen tényezőknek köszönhető az OTP Banka Slovensko sikeres elfogadtatása és felfutása a szlo­vák pénzpiacon? Három meghatározó szempontot emelnék ki. Az egyik, hogy sikerült stabüizáni a bank helyzetét. A ma­gyar OTP anyabank hathatós segít­ségének is köszönhetően kellő tő­keerővel rendelkezünk, hiszen az anyabank az egyik legerősebb bank nemcsak a magyar piacon, hanem e régióban is. Emellett a külső és bel­ső megújulásunk, továbbá a marke­ting eredményeként vonzóvá vál­tunk az ügyfelek szemében, ennek eredménye az egy év alatt több mint 64 százalékkal növekvő ügy­félszám. Ráadásul új ügyfeleink nagy része stabilnak bizonyult, va­gyis nem csupán a pillanatnyi ka­Hodossy Károly vezérigazgató: „Pénzintézetünk a közeljövőben azt a po­zíciót fogja betölteni, ami valóban megilleti." (Képarchívum) nem jelent kihívást? Valóban, napjainkban a betétek és folyószámlák után fizetett kamatok a korábbi években megszokottnál alacsonyabbak. Ennek döntően az az oka, hogy a hazai pénzpiac kon­szolidálódott,-az állam kamatfel­hajtó pénzigénye, a tőkeínség mér­séklődött. Mi azonban a kisebb ka­matok időszakában is szeretnénk a konkurenseknél többet kínálni ügy­feleinknek, ezért aki október 1. és december 31. között futamidős be­tétszámlát nyit vagy megújítja azt legalább 20 ezer koronás összeg­gel, 90 napos lekötés mellett, an­nak 1 százalékponttal növeljük a kamatát. Emellett, aki legalább 50 ezer korona összeggel új betét­számlát nyit nálunk, az díjmente­sen hozzájut a rendkívül előnyös Sphere Card kártyához, amellyel Szlovákia és Csehország több mint 4000 üzletében 5 és 50 százalék közötti árengedményhez jut. Az OTP Banka Slovensko ma már több egy átlagos pénzintézetnél, hiszen az elmúlt időszakban cso­porttá nőtte ki magát. Vajon mennyire tudatosítják az ügyfe­lek, hogy a társaság nem csak banki szolgáltatásokat nyújt? A lízingtársaságunk felfutása, is­mertsége megfelelő, és teljesíti az üzleti tervet. Mindkét biztosítónk \\ Mi az alacsony be- ' téti kamatok idő­szakában is versenytár­sainknál többet nyúj­tunk az ügyfelek- nek. \\ reklámkampánya jelenleg is zajlik, szolgáltatásaikat brókereken és bankfiókjainkon keresztül nyújtják. A későbbiek során pedig saját érté­kesítési hálózatot is kiépítenek. Kü­lönböző szolgáltatásaink jól kiegé­szítik egymást. Divatos szóval élve, a bankcsoporton belüli partnerek közötti szinergiahatás, azaz egy­más nyújtotta előnyök kölcsönös kiaknázása átszövi egész tevékeny­ségi körünket. Az említett kölcsö­nösség például az úgynevezett bankbiztosításban is megmutatko­zik. Ennek a gyakorlatban megnyil­vánuló hatását akkor értékelhetik igazán, ha például bankunknál fo­gyasztói vagy jelzáloghiteihez sze­retnének jutni, melynek felvétele jóval gördülékenyebb, ha az ügyfél egyben biztosítást is köt az OTP Ga­rancia Életbiztosítónál. Egyébként az OTP Garancia Biztosító és az OTP Garancia Életbiztosító volt az első Szlovákiában, amelyik már az európai uniós normák szerint kap­ta meg a működési engedélyt. Az egy fedél alatt nyújtott szolgáltatá­soknak köszönhetően 2005 végéig a szlovák biztosítási piac 2-5 száza­lékos részesedéshez szeretnénk jut­ni. Jelenleg a két biztosító termékei közül megemlíteném a hagyomá­nyos kockázatbiztosítást, valamint a STADIUM terméket, amely egy kombinált életbiztosítás. Ezt a ter­méket az ügyfél a jelzáloghitel tör­lesztésére is felhasználhatja. A va­gyonbiztosítás területén az ügyfe­lek részére balesetbiztosítási ter­méket kínálunk, ingatlanbiztosí­tást, vállalkozói vagyonbiztosítást, valamint autóbaleset-biztosítást. Az első, összességében sikeres év után tehát megerősíthető: az OTP Banka Slovensko 2005-re feltornázza magát a legnagyobb hazai pénzintézetek sorába? Az elmúlt egy évre visszatekintve bátran elmondható: stratégiánkat jól terveztük meg, az általunk megcélzott szegmensekben sike­reket értünk el. A legnagyobb szlovákiai pénzintézetek közé ju­tást mint célt természetesen to­vábbra is érvényesnek tartjuk. A jelenleg több mint 130 ezer ügy­fél száma is ezt sugallja. Ebben az évben már nyereséget tudunk fel-. mutatni, sőt 2003 első felét is 22 millió koronás profittal zártuk. Az idei munkával pedig megalapoz­zuk a jövő évi, immár jelentősebb nyereséget is. A 2004-es év már csak azért is izgalmas lesz, mert Csehországgal, Magyarországgal és Lengyelországgal együtt belé­pünk az Európai Unióba. Anya­bankunk már teljes egészében fel­készült az uniós követelmény- rendszer alkalmazására, a hazai banktörvények pedig az uniós szabályozással összhangban ké­szültek, ezért kijelenthető: mi már uniós szinten és normák sze­rint végezzük tevékenységünket. A folyamatos hálózatbővítés, az új és vonzó pénzügyi termékek piac­ra dobása, az anyabank jelentős szakmai tapasztalatának átvétele mind-mind arra enged következ­tetni, hogy a mecénásként is aktív pénzintézetünk a közeljövőben azt a pozíciót fogja betölteni, ami valóban megilleti. UP1310

Next

/
Oldalképek
Tartalom