Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-22 / 243. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 22. KOMMENTÁR NATO-pánilc MALINÁK ISTVÁN Nem hozott érdemi döntéseket a múlt heti uniós csúcs a legvita­tottabb kérdések megoldására, csak amolyan határidőnaplót fo­galmazott meg arra vonatkozóan, mikor kellene a döntéseknek megszületniük. Ezt alacsonyabb szinten, kevesebb csinnadrattá­val is megtehették volna, a legfelsőbb szintű vitaklub mégsem volt haszontalan. Megmutatta, hogy - több más mellett - az uni­ós együttműködés egyik alappillérének nevezett közös kül- és vé­delmi politika nem működik. A külpolitikában erre a legkézen­fekvőbb példát az iraki háború megítélésében bekövetkezett megosztottság szolgálta. A védelmi politikában ugyancsak az ira­ki háború hozta felszínre a lappangó ellentéteket. A kül- és a vé­delmi politika nem választható külön, hosszabb távon minden­képpen valamiféle közlekedőedényekként működnek. Most Brüsszelben az a francia-belga javaslat (Németország és Luxemburg is csatlakozott hozzá) osztotta meg a huszonöt orszá­got, amely szerint a NATO-tól független európai haderőt kell lét­rehozni saját parancsnoki központtal. Az országok többsége tá­mogatja az európai erő megteremtésének gondolatát, a probléma a függetlenséggel van, ez osztotta meg a jelenlévőket. Olyannyi­ra, hogy a múlt héten Nicholas Burns amerikai nagykövet a fran­cia-belga kezdeményezést a NATO-t fenyegető eddigi legna­gyobb veszélynek nevezte, s tegnapelőtt rendkívüli NATO-ülést is tartottak a nagykövetek. Szlovákia szempontjából az a kérdés a leglényegesebb, hogy olyan NATO-hoz csatlakozik-e jövőre, amely a szétesés útjára lépett (az amerikaiak szerint a független európai haderő elsődleges célja az Atlanti-óceán két partja közöt­ti kapcsolatok felbontása). A kérdésre a válasz: egyelőre nem ilyen kritikus a helyzet. A NATO eddigi története arról is szól, hogy a szövetség fenntartá­si-fejlesztési kiadásainak oroszlánrészét az USA vállalta, a NATO európai szárnya az amerikaiak nélkül harmatgyenge, anno a Szovjetunió, illetve a Varsói Szerződés jelentette fenyegetés el­lensúlyozására nem véletlenül telepítettek Nyugat-Európába amerikai haderőt. Szakértők szerint az amerikaival konkuráló független erőt katonailag, technikailag, anyagilag Európa most is képtelen belátható időn belül létrehozni, az ötlet egyedül arra jó, hogy mélyítse az Európa és Amerika közötti szakadékot. Egy szel­lemes megfogalmazás szerint az európaiak, ha akarják, sokkal hamarabb szét tudják verni a NATO-t, mintsem valami értelmeset állítani a helyébe. A The Wall Street Journal szerint az USA-ban mind a bal- mind a jobboldalon sokan vannak, akik örömmel hív­nák haza az amerikai katonákat Németországból, Olaszország­ból, Spanyolországból meg a többi állomáshelyről, mondván, mi­ért maradnának ott, ahol nem akarják a jelenlétüket. Nemcsak a kommunizmus bukása előtt, de a balkáni háborúk idején is attól rettegtek a nyugat-európaiak, hogy Amerikában esetleg az elszi­getelődés-pártiak kerekednek felül, s nem lesz, aki megoldja problémáikat. Valószínű, hogy a most leghangosabb franciák es­nének a legnagyobb pánikba, ha nekik kellene valamilyen módon betölteniük a kivonuló amerikaiak után támadt védelmi űrt. Mert ez az egész cirkusz a kielégítetlen francia nagyhatalmi ambíciók­ról szól. Párizs ugyancsak sajátos külpolitikája évtizedek óta az, hogy az amerikaiak menjenek haza, s a NATO egyetlen kontinen­tális atomhatalmaként - a franciák előszeretettel hangsúlyozzák, hogy Nagy-Britannia sziget - Franciaország veszi át a karmesteri szerepet Európában. Ez korábban inkább csak színfolt volt a szövetség palettáján, most azért komolyabb a helyzet, mert Chirac szövetségeseket is talált hozzá. Belgium és Luxemburg nem zavar sok vizet - valójá­ban semmit -, Németország taktikázgatása, helyezkedése azon­ban talány. Jó lenne átmeneti jelenségnek tekinteni, nem hosszabb távú koncepciónak, amely mögött esetleg történelmi példák is felsejlenek. JEGYZET Rőzseláng helyett SZÁSZI ZOLTÁN Naponta látni őket. Kétkerekű kertészkocsikon, kimustrált gyerekkocsin, talicskán vagy csak úgy, maguk után húzva a több méter hosszú, a fűrészte­lepről valamilyen úton-módon megszerzett széldeszkákat, na­ponta többször megjárják a tá­vot a „tábor” és a városszéli fűrésztelep között. A lakóhelyük eredetileg száz ember alatti befogadóképes­ségűnek volt tervezve és épít­ve, ma a becslések szerint há- . rom- vagy négyszáz ember la­kik az ideiglenes és átmeneti­nek tartott lakhelyen. Deszkák­ból toldozott, bádoglemezzel fedett, tákolt, tűzveszélyes és egyáltalán nem megfelelő, la­kásnak távolról sem mondható kalyibákban. Füstszag és bűz, kosz és szemét, kóbor kutyák és tengernyi gyerek. Segélyosz­tás napján messzire hallatszó zene, napirenden kijáró rendőrautó. Hová megy ez a tábor? Mi lesz ezekkel az em­berekkel? Miért akarnak így él­ni? Ezt érdemlik, ezt választot­ták vagy ez jutott? Menthetet­lenek? Ha igen, miért? Ha nem, akkor meddig terjeszked­het még a telep? Kilométernyire tőle ipari park helye alakulgatott. Sok re­ménnyel, bizodalommal ter­vezgették oda a termelést, a külföldi beruházókat. Akik majd befektetnek. Mára már igaz a hír, nem lesz itt megint semmi. Marad a látvány ne­künk. Ahogy mennek libasor­ban az emberek, és rőzse he­lyett mentik haza a széldesz­kát. Mert fűteni kell a kalyi­bákban, mindenféle rissz-rossz tákolt kályhákkal. Meg főzni. Mert éhes szájból nincs hiány. Csak ki fogja megtermelni a se­gélyre valót? Papíron csökkenő munkanélküliségről olvashat bárki kedvére való mennyiségű hírt. A másik oldalra, a rőzse- hordókra ki figyel oda? Meg arra, hogy a járási kórházban a születendő gyermekek aránya milyen? Hogy kik és miért áll­nak sorba a postahivatalokban minden hó 18-ától 26-áig? Hogy kik feszítenek a városka főutcáján elegánsan és kétujj- nyi vastag aranylánccal a nyak­ban a legjobb kávéházakban, miután befáradtak a rokkant­sági nyugdíjukért, amit el lehet intézni, mert mindig van olyan ismerős, aki tudja, hol kell ken­ni a kiskaput. Meddig korrum­pálódhat még egy rendszer és ki fizet a végén? Van-e válasz? Vagy jobb a kérdést fel sem tenni. Látképben pedig tábor, luxusautók, széldeszkát húzó szerencsétlenek, az ipari park képzelt helye, a füstbe ment re­mények. Miközben állítólag már Európa kapujában vagyunk. Ez most a főbejárat vagy valamelyik cse­lédbejáró? Ma megbukhat a belgrádi kormány, azaz előrehozott választásokat tarthatnak Patthelyzet Szerbiában A szerb szkupstina múlt csü­törtöki ülésén még nem ke­rült napirendre a parlamenti elnök leváltását, valamint a kormány iránti bizalom meg­vonását célzó indítvány, ma azonban már tárgyalhatnak, s akár szavazhatnak is róla. SINKOVITS PÉTER A testület 250 tagú, ezért mindkét esetben 126 voks szükséges a dön­téshez. Számítgatások szerint most már mindössze egy-két sza­vazaton múlik, sikerrel jár-e az el­lenzék akciója. Kissé szomorú, hogy mindez a Szlo- bodan Milosevics nevével fémjelzett gyűlölt és diktatórikus rendszer megdöntésének harmadik évfordu­lóján zajlik. És még csak az sem állít­ható, hogy a hatalmat átvevő Szer­biai Demokratikus Ellenzék (SZDE) időközben számos területen nem bi­zonyult volna eredményesnek. Nagy kérdés azonban továbbra is, hogy az új irányítók miért nem söpörték ki azonnal a bűnös rezsim megálmo­dóit, kivitelezőit és haszonélvezőit - jobban bízva a sokat szenvedett nép szinte teljes támogatásában, ráhan­golódva eufórikus lelkesedésére. Ez­zel szemben a tempót kocogóra vet­ték, a nacionalizmus sebeit sem pró­bálták átformáló, semlegesítő kam­pánnyal gyógyítani, közben az élet- színvonal sem' növekedett a várt ütemben. S megengedték, hogy a teljesen vert ellenzék - elenyésző arányban a parlamentben - a padló­ról feltápászkodjék, s már-már maga vegye kezébe a fentebb említett söprűt. Persze, ahogyan haladunk előre az időben, az is egyre jobban látszik, hogy 2000. október 5-én nemcsak a valódi demokraták vitték véghez a forradalmat, hanem voltak a szövetségben szép számmal olya­nok is, akik pusztán hatalmi pozíció­ra törekedtek, s olyanok szintén, akik úgy gondolták, a milosevicsi ideológia - némileg szalonképeseb­bé, szelídebbé téve - voltaképpen tovább éltethető. A jelek szerint Vo- jiszlav Kostunica, a legalista volt en­nek a filozófiának a legerőteljesebb képviselője, így otthon nöyekvő népszerűsége érthető, nem egészen vüágos azonban, miért élvezi to­vábbra is egyes nyugati körök túl­zott megbecsülését. (Lehet, benne látják Szerbia új első emberét, a jö­vendő tárgyalópartnert.) Tény, hogy 2000 októbere után már a kezdeti lépések akadoztak; elmaradt példá­ul a katonaság, a rendőrség és az ügyészség azonnali megtisztítása. Ez a felemásság aztán egészen külö­nös furcsaságokat szült, csak az idén tavasszal bevezetett rendkívüli álla­pot ideje alatt derült ki például, hogy a hadsereg vezérkarában egy külön iroda működött a Hágában Megengedték, hogy a tel­jesen vert ellenzék a pad­lóról feltápászkodjék. fogva tartott Milosevicset informáci­ókkal segítendő; egy szolgálatban levő tábornok vezetésével húsz nyu­galmazott katona napi tíz órán látta el a volt szerb elnököt az ellene fel­vonultatott tanúkra vonatkozó ada­tokkal. A szépen „üzemelő” irodát csak ekkor szüntették meg. Jugoszláv államfőként Kostunica (korábban egy apró pártocska alig ismert vezetője) a kezdeti szakasz­ban nem kis érdemeket szerzett, hogy az ország visszaintegrálódjon Európa irányába, közben pártja (Szerbiai Demokrata Párt - SZDP) egyre terebélyesedett, befogadva többek között a volt szocialistákat is. Fokozódó népszerűségét felhasznál­va ezt követően Kostunica, miután államfői posztja megszűnt, átlépett az ellenzéki oldalra. Időközben a Miroljub Labusz által irányított G17 Plusz egyre tekintélyesebbé válva polgári csoportjából párttá alakult, ám természetszerűleg még nem rendelkezik szkupstinai tagsággal. Ezzel megcsonkult a korábban közel húsz pártból verbuválódott SZDE, néhány kisebb párt is elszállingó­zott, így voltaképpen Zoran Djind- jics volt miniszterelnök utódpártja­ként a Demokrata Párt (DP) szinte egyedül állja a sarat. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok sze­rint a szerbiai választók 18 százalé­ka az SZDP-t támogatja, 15 százalé­ka a DP-t, 13 százaléka pedig a G17 Pluszt, miközben a radikálisok is megközelítették a 10 százalékot. A társadalomban tehát egészen más arányok alakultak ki, mint amit a szkupstina jelenleg tükröz. Alapjá­ban véve ez a feszültség fő okozója, emiatt követeli az ellenzék az előre­hozott parlamenti választások meg­tartását. Miután a DP elrontotta kapcsolatait Labuszékkal, a nyár fo­lyamán szabálytalanul kierőltetve Mladjan Dinkics távozását a Szerb Nemzeti Bank éléről, Zoran Zsivko- vics kormányfő így már a G17 Plusz támogatására sem számíthat. Pusz­tán a bankbotrány miatt is nyilván távoznia kell Natasa Micsicsnek, a szerb parlament elnök asszonyának, aki posztjánál fogva ideiglenesen el­látja a köztársasági elnöki teendőket is. Micsics jókora késedelemmel no­vember 16-ára írta ki az elnökvá­lasztást, azon azonban nem indul - korábbi kétszeri sikertelen kísérlete­zés után - sem Kostunica, sem La­busz. Az ellenzék szerint egyébként is előbb parlamenti választásokat kell tartani, az új testület hagyhatja jóvá Szerbia új alkotmányát (mon­danunk sem kell, az sem készült el időre), s csak utána érdemes dönte­ni a köztársasági elnök személyéről. Ami az államfőválasztást ületi, való­színűsíthetően ismét kudarcba ful­lad, az ellenzék többsége bojkottálni fogja, nehezen elképzelhető tehát, hogy az SZDE által indított Micsu- novics, valamint a radikális Nikolics kedvéért (a többi három-négy jelölt szinte teljesen ismereden) a szava­zópolgárok több mint 50 százaléka megjelenik az urnáknál az első for­dulóban. De ez most amúgy is má­sodrendű témává vált. Ezúttal min­denki arra figyel, mi történik majd a szerb szkupstínában. TALLÓZÓ Borisz Jelcin, az első orosz elnök ma is helyes döntésnek tartja, hogy 1999 őszén Vlagyimir Putyint vá­lasztotta utódául. Jelcin - aki távo­zása óta első ízben adott politikai in­terjút - közölte: nem hibázott, hi­szen nagyon alaposan tanulmányoz­ta Putyint, és nem csupán kérdőívek alapján. Putyint, miután Szentpéter­várról Moszkvába került, okos, tájé­kozott, állhatatos és rendes ember­nek ismerte meg. Jelcin elmondta: az utódjelöltek között felmerült a Jobboldali Erők Szövetsége két ve­zetőjének, Borisz Nyemcovnak és Anatolij Csubajsznak is a neve. Őket azonban elvetette, mivel biztos volt abban, hogy a választók nem támo­gatják a jobboldalt a választásokon. Jelcin szerint nemzedékének többi politikusától Putyin mindenekelőtt abban tért el, hogy nem volt maxi­malista. Szerinte meglepődtek dön­tésén, némelyek még őrültnek is nézték, de ó kitartott elhatározása mellett. Hozzátette: Putyin csak má­sodjára fogadta el javaslatát. Jelcin azt mondta, hogy elvi nézeteltérés ma sincs közte és Putyin között arról a politikáról, amelyre Oroszország­nak szüksége van. Ő ugyanakkor megfogadta, hogy nyilvánosan nem kommentálja a jelenlegi elnök tevé­kenységét, véleményét négyszem­közt mondja el utódának. Jelcinnek megvan a tippje, hogy ki lehet a 2008-as elnökválasztás reális jelölt­je. Mint fogalmazott, Csubajsz, Nyemcov, Alekszandr Volosin (az el­nöki adminisztráció vezetője), Vik­tor Csemomirgyin (volt miniszterel­nök) és Mihail Kaszjanov (kor­mányfő) eséllyel pályázhat az elnöki székre, e politikusokkal jelenleg is szoros kapcsolatot tart. Jelcin azt azonban nem volt hajlandó elárulni, szerinte ma kinek van a legnagyobb esélye arra, hogy Oroszország követ­kező elnöke legyen. RZECZ PO SPOLITA Danuta Hübner, a lengyel kormány Európa-ügyi minisztere a hivatalos jelölt a lengyel EU-biztosi tisztség­re. A független, konzervatív len­gyel napilap információi szerint Le­szek Miller miniszterelnök ezt az elmúlt napokban közölte Romano Prodival, az Európai Bizottság el­nökével, amikor zárt ajtók mögött tárgyalt vele. A lapjelentés szerint Prodi viszont azt kérte a lengyel kormányfőtől, hogy még egy jelöl­tet terjesszen a bizottság elé, hogy annak lehetősége legyen választa­ni. A tíz tagjelölt ország közül egyébként Lengyelország volt az első, amely megnevezte jelöltjét a biztosi tisztségre. Az elnöki hivatal­ból viszont azt mondták, hogy bár nagyon jónak tartják a választást, ahhoz még az államfő egyetértésé­re is szükség lesz. Az ellenzék bírál­ja Miller eljárását és ajelölt szemé­lyét. Nehezményezik, hogy a kor­mányfő nem konzultált velük a ja­vaslat megtétele előtt. Egyes ellen­zéki vélemények szerint a sietség a miniszterelnök gyengülő pozíciójá­val magyarázható, Miller nem biz­tos abban, hogy kisebbségi kormá­nya kitart a jövő tavaszig. Emellett azért is rossznak tartják a válasz­tást, mert véleményük szerint nem jó az, ha a csatlakozási tárgyaláso­kon részt vevő személyek európai tisztségekre pályáznak. Ez esetben ugyanis felmerül a gyanú, hogy az egész csatlakozási folyamat mögött saját egyéni karrierérdekeik hú­zódtak meg. A hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt újabb négy szerbia-montenegrói hadsereg- és rendőrtábornok ellen Dac, ellenkezés és értetlenség Belgrádban PETKY JÓZSEF Ellenkezést és dacot váltott ki Belg­rádban az a hír, hogy a hágai Nem­zetközi Törvényszék a Koszovóban elkövetett háborús bűntettek címén hétfőn vádat emelt újabb négy szer­bia-montenegrói hadsereg- és rendőrtábornok ellen. Zoran Zsiv- kovics szerb kormányfő egyenesen a reformokra mért csapásként érté­kelte a vádemelést. Tévéinterjújá­ban leszögezte, hogy ami a vádlot­tak elfogását és kiadatását illeti, a hatóságoktól nem várhatók gyors intézkedések. Zsivkovics értetlensé­gének adott hangot amiatt, hogy Hága pont most, egy héttel a bécsi szerb-albán párbeszéd megkezdése után, a szerbiai elnökválasztási kampány idején és a kormánya ellen beterjesztett bizalmatlansági indít­ványról szóló vita közepette hozta nyüvánosságra a vádiratokat. A kor­mányfő szerint Carla Del Ponte há­gai főügyész megszegte ígéretét, mert még elődjével, Zoran Djindjics kormányfővel elvi megállapodást kötött arról, hogy parancsnoki fe­lelősség alapján többé senkit sem helyeznek vád alá. A törvényszék hétfőn jelentette be, hogy vádat emelt Szreten Lukics szerb belügy­miniszter-helyettes, a közbiztonsági szolgálat jelenlegi parancsnoka, Ne- bojsa Pavkovics, a jugoszláv hadse­reg volt vezérkari főnöke, Vladimir Lazarevics, a pristinai hadtest egy­kori parancsnoka és Vlasztimir Djordjevics volt rendőrtábornok el­len. Zsivkovics emlékeztetett arra, hogy Lukics a milosevicsi uralom megdöntése óta az ország rendőrfőkapitánya, s ebben a tiszt­ségében elévülhetetlen érdemeket szerzett a bűnözés ellen harcban és a rendőrség reformjában. Djindjics meggyilkolása után kulcsszerepet vállalt az alvilág ellen indított hadjá­ratban, és saját kezűleg tette rá a bi­lincset a miniszterelnök gyilkosai­nak csuklójára - mondta a kor­mányfő. Dusán Mihajlovics belügy­miniszter úgy nyilatkozott, hogy „tiszteletben fogja tartani a kor­mány bármilyen döntését, de nem ő lesz az a miniszter, aki kiadja Há­gának Lukicsot és Lazarevicset”. Mihajlovics szerint helyettese, Lu­kics ,jobb keze” volt a rendőrség­nél lebonyolított reform idején, s „igazi hőse volt a Kard-akciónak’ (ez volt a fedőneve az alvilág elleni hajtóvadászatnak).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom