Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-02 / 226. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 2. Tudomány - hirdetés Hányingert kelt a következő generációs mobilsugárzás Semmit sem kell tudni a beszélgetésről: már akkor He lehet hallgatni a telefont, amikor a még fel sem vették Szájon át hat? A következő generációs mo­bilhálózatok rádiójelei fejfá­jást és hányingert okozhat­nak egy holland tanulmány szerint. A holland gazdasági, egészségügyi és távközlési minisztériumok által közö­sen megrendelt vizsgálat a jelenlegi és a harmadik ge­nerációs, gyors adatátvitelre is alkalmas mobilhálózatok bázisállomásai által kibocsá­tott sugárzás hatását hason­lította össze. ÖSSZEFOGLALÓ „A harmadik generációs bázisállo­mások által kibocsátott sugárzás­nak kitett személyek bizsergő ér­zést, fejfájást és hányingert tapasz­taltak” - nyilatkozta a holland egészségügyi minisztérium szóvi­vője. A jelenleg használatos bázis- állomások esetében nem tapasztal­tak ilyen hatást a holland TNO technológiai kutatóintézet vizsgá­lata során. MTI-HiRÖSSZEFOGLALÓ Kína október közepén indítja a koz­moszba első űrhajósát, közvedenül a kommunista párt plenáris ülése után - jelentette a Venvejpo című hongkongi napilap tegnapi számá­ban. Pekingi kormányhoz közel álló forrásaira hivatkozva azt írta: az ok­tóber 11-e és 14-e között esedékes plénum után várható, hogy a Sencsou-5 űrhajóval emberes külde­tést hajtanak végre. Az ázsiai ország űrkutatását a hadsereg irányítja, s az űrprogramot szigorú titoktartás övezi. Az év eleje óta hivatalos kínai Meglepő módon mind a jelenlegi, mind a harmadik generációs mo­biljelek javították az agy kognitív funkcióit, így az emlékező- és rea­gáló képességet is. A kutatók sze­rint a kísérletben részt vevő szemé­lyek éberebbek lettek, amikor rá­dióhullámoknak tették ki őket. A gazdasági, egészségügyi és táv­közlési miniszterek szerint továb­bi kutatások szükségesek ahhoz, hogy igazolják a vizsgálat ered­ményeit és felderítsék a hosszú távú egészségügyi hatásokat és a jelenség okát. A miniszterek az Európai Bizottsággal is megvitat­ják a tanulmány eredményeit, mondta a szóvivő. A vizsgálat úgynevezett kettős vakteszt volt, vagyis sem a kuta­tók, sem a vizsgálati személyek nem tudták, hogy mely bázisállo­mások bocsátanak ki sugárzást, és melyek nem. A GSM-rendszerű mobilszolgáltatók nemzetközi szö­vetsége, a GSM Association egy­előre tanulmányozza a kutatási je­lentést és még nem nyilatkozott a kérdésben. illetékesek azonban mind gyakrab­ban utalnak arra, hogy a történelmi küldetésre valószínűleg októberben kerül sor. A kínai űrutazás sikere esetén a volt Szovjetunió és az USA után Kína lesz a harmadik olyan or­szág, amely önerőből embert kiiL- dött a világűrbe. Kínai állampolgár egyébként még nem járt a kozmosz­ban. A hongkongi lap már megszel­lőztette, hogy már a csiucsüani űr­központban tartózkodik az a tizen­négy kínai űrhajósjelölt, akik közül nagy valószínűséggel egy vagy kettő - kínai kifejezéssel - tajkonauta in­dul el a háromszemélyes űrhajóval. ÖSSZEFOGLALÓ Izraeli tudósok biztonsági rést ta­láltak a világ legelterjedtebb, és eddig a legbiztonságosabbnak hitt mobiltelefon-rendszerében, a GSM-ben. A hiba kihasználásával lehallgathatók a beszélgetések, és a hívó fél személyazonossága is meghamisítható, írta a New Sci­entist. A tekintélyes tudományos lap szerint a világon forgalomban lévő mobiltelefonok 71 százalé­ka, 850 millió készülék használja a GSM rendszert, melyről most bebizonyosodott, hogy koránt­sem annyira biztonságos, mint korábban gondolták. (A másik el­terjedt szabványról, a CDMA-ról már korábban kiderült, hogy fel­törhető.) A biztonsági résre a hai- fai Technion-Israel műszaki inté­zet kutatói, Eli Biham professzor és két tanítványa, Elad Barkan és Nathan Keller találtak rá. MEGDÖBBENTEK A hiba Barkannak tűnt fel, aki észrevette, hogy a titkosítás nem megfelelő sorrendben történik: a rendszer először kijavítja az eset­leges zajokat és az interferenciát a digitális adatfolyamban, és csak azután titkosítja azt. Ez le­hetőséget ad egy klasszikus MITM- (man in the middle) tám­adásra, azaz arra, hogy a készü­lék és a bázisállomás között vala­ki elfogja a hívást. „Először nem akartam elhinni - nyilatkozta Biham a New Scien- tistnek. - De aztán újra és újra el­lenőriztük, és ez volt az igazság.” A felfedezést a Santa Barbarában rendezett Crypto 2003 titkosítási konferencián ismertették, ahol a résztvevők - Bihamék elmondása szerint - „megdöbbenéssel és el­képedve” reagáltak. Nem csoda, hiszen a módszert megalkotása után is szuperbiztosnak hitték. Még ebben a hónapban indulhat a kínai űrhajós Kongresszus után repül Feltörhető a „szuperbiztos” GSM-titkosítás CSÖRGÉS KÖZBEN TÖRIK A GSM-titkosítás kulcsai egészen 1999-ig szigorúan titkosak voltak, de ekkor Marc Bricenonak, a kalifor­niai egyetem munkatársának sike­rült visszafejtenie a használt algorit­musokat. Azóta sokan próbálkoztak a rendszer feltörésével, de minden eljárásnak ugyanaz volt a gyengéje: a hívás első pár percét le kellett vol­na valahogyan hallgatni, hogy a hí­vás tartalmának ismeretében meg lehessen fejteni a kódot. Mivel erre általában nincs lehetőség (ha pedig van, akkor már felesleges feltörni a titkosítást), ezek a próbálkozások sosem jutottak el a gyakorlati fázis­ba. A Technion módszerének alkal­mazásához azonban semmit sem kell tudni a hívás tartalmáról, és a titkosítás már akkor feltörhető, ami­kor a telefont még fel sem vették. A kutatók az 1996-ban bevezetett A5/2 verziójú titkosítással kísérle­teztek. 2003-ban ennek egy tovább­fejlesztett változata is megjelent, de Biham szerint az eljárás az ellen is használható. NINCS VALÓDI VESZÉLY A nemzetközi mobilgyártókat képvi­selő GSM Szövetség szerint a kuta­tás messzebbre megy, mint a koráb­bi elméleti munkák, és a módszer használhatónak tűnik. De lan Vo- lans szóvivő a New Scientistnek azt mondta, hogy a hiba inkább csak el­vi, mint valóságos, mivel a rendszer feltörése nagyon sokba kerülne, és a szükséges berendezés kezelése is hatalmas szaktudást igényel. A GSM-felhasználókat ezért szerinte nem fenyegeti valódi veszély.Biham csapata szabadalmi kérelmet nyúj­tott be az eljárásra, melyet elmondá­suk szerint csak törvényes célra, pél­dául nyomozó hatóságoknak licen- celnének. Abban a Technion és a GSM Szövetség is egyetért, hogy a harmadik generációs hálózatokat a hiba nem érinti. (Illusztrációs felvétel) többlete van az előnyök kártyája AZ OTP KONTÓVAL MINDIG TÖBBET ENGEDHET MEG MAGÁNAK! Ha 2003. 10. 1-től 12. 31-ig futamidős betétszámlát nyit vagy megújít 20 OOO Sk minimális összeggel, 90 napos lekötéssel 1 százalékkal növeljük kamatjait új betétjéhez ingyen jár az előnyök kártyája a SPHERE Card amellyel Szlovákia és Csehország több mint 4000 üzletében 5-50 % árengedményhez juthat www.otpbanka.sk OTP BANKA SLOVENSKO

Next

/
Oldalképek
Tartalom