Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-16 / 238. szám, csütörtök
12 \ Kitekintő ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 16. Az izraeli hadsereg elitkatonái ellenzik a célzott kivégzéseket, szerintük a törvénytelen parancsok megtagadása katonai és állampolgári kötelesség Pilóták légörvényben Egy F 16-os Falcon az izraeli légierő állományából (Képarchívum) Huszonhét izraeli harci pilóta - egy részük aktív, másik részük tartalékos szolgálatban - az utóbbi időben páratlanul éles támadások kereszttüzébe került, miután aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint megtagadnák a parancs teljesítését, ha az törvényellenes lenne. YEHUDA LAHAV Véleményük szerint törvényellenes és erkölcstelen bombát dobni egy sűrűn lakott területre, ha a cél egyetlen terroristavezér megsemmisítése. A támadások következtében hárman visszavonták aláírásukat, öt másik pilóta viszont csatlakozott a nyilatkozathoz. A nyilatkozatra az izraeli közvélemény egy része - elsősorban a jobboldaliak -, valamint a védelmi miniszter és a hadsereg parancsnoksága rendkívül hevesen reagált. A légierő parancsnoka, Dán Haluc tábornok magához kérette az aktív szolgálatban lévő pilótákat, és közölte velük, hogy „véget ért szolgálatuk a hadseregben”. A knesszet (parlament) külügyi bizottsága tagjainak többsége elítélte a pilótákat, és egyesek követelték, hogy az ügyészség emeljen vádat ellenük. Limor Livnat oktatásügyi miniszter asszony megtiltotta az Asdod városában működő középiskolának, hogy meghívja az egyik aláírót, vegyen részt nyilvános vitában egy a nyilatkozatot ellenző pilótával. „Nem engedhetünk az iskoláinkba dezertőröket” - mondta a miniszter asszony. Felháborodott polgárok felszólították az El-Al izraeli légitársaság vezetőit, mondjanak fel azoknak a nyilatkozatot aláíró pilótáknak, akik leszerelésük után az El-Alban vállaltak munkát, „mert nem lehet megbízni bennük”. Ellenkező esetben bojkottálni fogják a légi- társaság gépeit. A pilóták többször hangsúlyozták, hogy felhívásuk nem vonatkozik a törvényes parancsokra. A törvénytelen parancsok megtagadása viszont katonai és állampolgári kötelesség - mondták. Fellépésük közvetlen oka volt, hogy amikor hosz- szú kutatás után sikerült felfedezni Dzsamil Sahade Iszlám Dzsihád- vezető gázai rejtekhelyét, és kiderült, hogy „célzott likvidálását” csak háza lebombázásával lehet végrehajtani, parancsot adtak egy egytonnás bomba ledobására a sűrűn lakott negyedre. A bombázás során - Sahadén kívül - 14 palesztin vesztette életét. Amikor az eset után Haluc tábornoknál érzéseiről érdeklődtek, azt mondta: „Nagyon jól aludtam”. Voltaképpen, elég nehéz a nyilatkozatot aláíró pilótákat felelőtlenséggel, hazafiatlansággal vagy egyenesen hazaárulással vádolni - mint ahogyan egyesek megtették. «Többségük ugyanis harcedzett, kitüntetett katona. Egyikük, Jiftah Szpektor nyugalmazott ezredes például 15 egyiptomi és szíriai gépet lőtt le a háborúk folyamán, részt vett 1981-ben az iraki atomerőmű lebombázásában, és maga Menahem Begin akkori miniszter- elnök kezéből vette át a legmagasabb kitüntetést. Szpektor így nyilatkozott: „Soha nem tagadtam meg semmilyen parancsot. Mindig Izrael államot védtem. Minden hatalom korrumpál, romboló szellemi hatása van, így hát most, amikor a törvénytelen parancsok megtagadásáért szállók síkra, most is Izraelt védelmezem - Izrael erkölcsi értékeit. Ez fontosabb, mint amit valaha is tettem. A törvénytelen parancs megtagadása nemcsak jog, hanem állampolgári kötelesség. Ezért a nyilatkozatért nem illet bennünket szemrehányás vagy elítélés, ezt a nyüatkozatot Haluc tábornoknak, valamint Saul Mofaz védelmi miniszternek is alá kellene írnia.” Tel-Aviv, 2003. október Látogatás az ausztriai Langenloisban, a bor templomában Öt érzékszervnek öröm A Sky hírcsatorna riportere, az öngyilkosságba menekülő James Forlong életrajzán mindössze egy szégyenfolt volt Gondolatok egy brit tudósító halálára R. HAHN VERONIKA A brit sajtó együttérzéssel, de kevéske szolidaritással gyászolta a napokban a mindössze 44 évesen ön- gyilkosságot elkövetett James Forlong halálát. Mint arról lapunk is beszámolt, a Sky hírcsatorna elismert munkatársa három hónapra rá akasztotta fel magát sussexi családi házában, hogy egy tudósítás kapcsán csaláson kapták. A riport, mely végül a rokonszenves riporternek munkahelye elvesztését okozta, fiatal családját pedig megfosztotta a jól kereső apától, március 29-én került adásba. Nem csak a Sky hírcsatornáján, hanem az iraki háború idején alkalmazott közös „pool” rendszer révén, az ITN és más műsorszórók összefoglalóiban is. A háború kilencedik napján a Perzsa-öböl mélyéből, az HMS Splendid, atommeghajtású tengeralattjáró fedélzetéről jelentkezett be, néhány másodperccel azelőtt, hogy onnan egy Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépet kilőttek volna. Az adásban láthatóhallható volt a legénység egy tagja, amint jelt adott az indításra és a képernyőn rövidesen feltűnt a vízből kisüvítő rakéta. Miután Forlong ún. „beépített” (embedded) tudósító volt, annak fejében, hogy bebocsátást nyert Őfelsége csatahajójára, jóváhagyásra be kellett mutatnia az elkészített anyagot a brit Védelmi Minisztérium tisztviselőjének, aki nem emelt kifogást annak „technikai pontossága” ellen. Mint most kiderült, a minisztérium csak abból a szempontból vizsgálta a jelentést, hogy az helyesen nevezi-e meg a katonai berendezéseket, illetve, vajon a szöveg és a képek nem veszélyeztetik-e a csapatok biztonságát. A brit lapok által kérdőre vont minisztériumi szóvivő szerint a cenzorok nem mentek bele olyan „apró” részletekbe, hogy az összeállítás hiteles volt-e? A késleltetett bomba közel négy hónappal később robbant, amikor az ugyancsak a fedélzeten forgató BBC-stáb dokumentumfilmje leleplezte a turpisságot. A valóságban a Splendid a dokkban vesztegelt és semmilyen robotrepülőgépet nem készült éppen kilőni. A víz alól felszínre törő Tomahawk az archívumból került a felvételre, míg a legénység akciója csak színjáték volt, szimuláció a kamera számára. Még mielőtt a BBC megsemmisítő műsora adásba került volna, a közszolgálati televízió munkatársai kiszivárogtatták a történetet a The Guardian napüapnak, amely értesítette a Sky vezetését. Innentől kezdve gyorsan peregtek az események. A kereskedelmi tévécsatorna vizsgálatot indított, melynek kezdetén felfüggesztette Forlongot. Két nappal későbbre már be is bizonyosodott a csalás és a megbodott riporter lemondott állásáról. Az együtt érző emberek megkérdőjelezhetik, helyes volt-e a Sky gyors és kíméleden eljárása? Figyelembe kell venni, hogy az első brit 24 órás kereskedelmi alapon működő hírcsatorna hosszú ideig küzdött az elismerésért. A szakma nem vette komolyan, gyanakodott, hogy nem el- foguladan, nem elég hiteles, hiszen tulajdonosa a News International, az ausztrál-amerikai médiamogul, Rupert Murdoch vállalkozása. Csak az utóbbi években, számos szenzációszámba menő értesülés, tudósítói kunszt és a tartósan kiegyensúlyozott, a BBC-t meghazudtolóan pártatlan hírszolgáltatás alapján jutott el a műholdas csatorna odáig, hogy műiden hírszerkesztőségben folyamatosan be van kapcsolva és két egymást követő évben elnyerte a befolyásos Royal Television Society legjobb hírműsordíját. A brit sajtóban megszólaltatott személyek, például a Five, földi sugárzású kereskedelmi televízió hírfőnöke úgy vélte, „önmagában az, hogy Forlong megkérte a legénységet, mórikálja magát a kamerák előtt, még nem ok a kirúgásra. Amikor azonban azt a benyomást keltette, hogy a tengeralattjáró kint van a tengeren és éppen kilőtt egy rakétát, egy lépéssel tovább ment a megengedettnél”. Csak annyit kellett volna mondania, hogy „gyakorlatról” van szó. James Forlong csalásának léptéke eltörpül a New York Times 152 éves történetének mélypontját jelentő Jayson Blair hamisítási, plagizálási ügy mellett. Sokkal súlyosabbnak látszik a BBC védelmi tudósítója, Andrew Gilligan vétke is, aki mellett a vüágszerte a közszolgálatiság modelljének tekintett médium továbbra is kiáll. A Hutton-vizsgálat legkorábban novemberre várható „eredményhirdetése” ad majd választ arra a kérdésre, mennyiben járult hozzá akarva-akaratian pontatlan tájékoztatása az iraki fegyverdosszié „szexibbé tételéről” David Kelly szakértő öngyilkosságához? London, 2003. október SZÁSZI JÚLIA Múzeum? Látványpark? Avagy „egyszerűen” csak szentély, a bor temploma? Nehéz besorolni az alsóausztriai Langenloisben még a szüret előtt megnyüt Loisiumot. A már külsejében is messziről figyelmet keltő, a földszintes környék és a szőlőültetvények közül magasan kiemelkedő, fura homlokzatú beton- építményben azután a látogató öt érzékszervvel élheti meg a borkészítés minden mozzanatát. A túra mindenképpen elgondolkodtató - ez a töprengés volt a célja azoknak, akik ötleteikkel nem takarékoskodva létrehozták ezt a különös építményt az egyedülálló „műsorral”. Az építész - a New York-i Steven Holl - maga is pironkodva vallja be, hogy nem hitt terve üyen kedvező fogadtatásában. De vajon kell-e egyáltalán ez a cégér? Nem elég a jó bor, amit a környék nem csekély mennyiségben termel? A létesítmény megálmodói és kivitelezői esküsznek rá, hogy nem a közvetlen haszon, a jobb kereskedelmi mutatók reménye az elsődleges. Sokkal inkább az, hogy akik szívesen isszák, ismerjék meg a teljes termelési folyamatot, mégpedig ne a hagyományos módon. Az osztrák borkereskedelemnek - bortermesztésnek - sok oka nincs a panaszra: tavaly az osztrákok torkán 250 millió liter bor folyt le, pedig ebben az országban a sört se vetik meg. A borgazdák számára érméi is nagyobb öröm, hogy tavaly az osztrák export minden rekordot megdöntött. Több mint hatvanmillió litert exportáltak, s ez a mennyiség most először meghaladta a behozatalt, ami 51,4 millió litert tett ki. Az öröm csak azért nem teljes, mert az exportból származó bevétel a meny- nyiség ellenére az import árának még a felét se éri el: mindössze 56,5 millió euró szemben behozott borokért kifizetett 138,8 millióvak Ha visszatekintenek a nyolcvanas években a súlyos borcsalási válság nyomán kialakult helyzetre, érthető az öröm. Akkortájt némi „segédlettel”, vegyi anyagok hozzáadásával javítgatták fel a borok minőségét, és ezzel évtizedre lerombolták a bizalmat. Az első sokk után létrehozott és azóta többször kiegészített bortörvény nemzetközi összehasonlításban is igen szigorú minőség-ellenőrzést tesz kötelezővé. Eközben az esetleg a borfogyasztástól vonakodókat sokféle tudományos tanács is a nemes nedű fogyasztására ösztönzi. Kísérletek mutatják ki, mi mindenre jó a fehérbor - avagy éppen a vörös -, persze csak ha mértékkel isszák. Bécs, 2003. október A német orvosnő a vádirat szerint hetvenhat embert segített át a túlvilágra, ő állítja, csak egy kicsivel több morfiumot adagolt a gyógyíthatatlan és szenvedő betegeknek Hannovernek is van saját kórházi „halálangyala” INOTAI EDIT Feltűnt a fekete angyal Németországban is. A magyar kórházi „angyalka” elbújhat mellette: a hannoveri orvosnő - a vádak szerint - 76 embert segített át a túlvüágra. Mechtild B. orvosi engedélyét azonnal visszavonták, majd megkezdődött a vizsgálódás: valóban túllépte-e az orvosi-etikai határokat az orvosnő, vagy csupán segíteni próbált a szinte elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő betegeken? A doktornő természetesen állítja, hogy ő csak egy árnyalattal erősebb fájdalomcsillapítót, egy kicsivel több morfiumot adagolt a gyógyíthatatlan betegeknek. Lehet, hogy ez néhány órával megrövidítette az életüket, de amúgy sem lehetett volna segíteni rajtuk. Jó, lehetséges, hogy nem közölte velük, hogy ettől valóban gyorsabban meg fognak halni, de hát maguk is ezt szerették volna... Éppen ez a bökkenő: az 59 oldalas nyomozati jegyzőkönyvben ugyanis szerepel néhány olyan eset is, ami legalábbis gyanús. Egy 52 éves férfit például nyelőcsőrákkal és agyi áttéttel vittek be a hannoveri kórházba: viszont semmilyen panasza, pláne fájdalma nem volt. Megfelelő kezeléssel akár még hónapokig, de az sincs kizárva, hogy tovább is elélhetett volna - írja a Spiegel. Az orvosi beavatkozásnak hála viszont már 16 nap múlva halott volt. Vagy itt van annak a 63 éves asszonynak az esete, akit övsömörrel szállítottak be a hannoveri klinikára. Egy nappal később tüdőelégtelenség lépett fel nála, de ahelyett, hogy továbbvitték volna egy olyan kórházba, ahol intenzív osztály működik, a „fekete angyal” vette kezelésbe: olyan sikeresen csökkentette a fájdalmát, hogy hamarosan ő is a túlvilágon volt. Az ügyészség szerint több jel mutat arra, hogy a doktornő, akit eredetileg valószínűleg a jó szándék vezérelt, mára már élet és halál urának érezte magát. Az eset rossz fényt vet a hannoveri klinikára, mert úgy tűnik, a halálos, gyógyíthatatlan betegnek minősített páciensek egy részét súlyosan „félrekezelték”, és épp a terápiának köszönhetően kerültek életveszélyes állapotba. A kórházi kartotékokat és a halotti bizonyítványokat most orvos szakértők vizsgálják, és az sincs kizárva, hogy két elhunyt exhumálására is sor kerül - csak ezután dől el, hogy valóban vádat emelnek-e a doktornő ellen. A hannoveri klinika munkatársai eközben kiállnak az orvosnő mellett, aki több mint 20 éve praktizál náluk, és munkájára eddig nem volt panasz - a mostani ügyet sem a kollégák, hanem egy szászországi biztosítótársaság szagolta ki, mert hirtelen túl sok lett a hasonló típusú halál. Védelmébe vette a doktornőt a gyógyíthatatlan betegek érdekeit védő német Hospice Alapítvány elnöke, Eugen Brysch is, aki arra figyelmeztet: az egészséges emberek nehezen tudják megítélni, hogy milyen lehet hosszú ideig, szinte elviselhetetlen fájdalmak között, a gyógyulásban már nem reménykedve életre kényszerülni. A betegek egy része maga kéri az erősebb fájdalomcsillapítót - igaz, erről a hannoveri orvosnő esetében nincsenek írásos bizonyítékok. Brysch szerint egészen más dolog a fájdalomcsillapítás és az aktív halálba segítés: utóbbi ugyanis valójában mérgezés, ami tíz perc alatt megbénítja a légzőszerveket. Egy orvos pedig nyilvánvalóan nem tett volna ilyet. Németországban az esettel kapcsolatban ismét fellángolt a vita a halálba segítésről: miközben Belgiumban, Hollandiában és Svájcban már legális az aktív eutanázia is, addig a németeknél az orvosok fele még a törvényüeg engedélyezett passzív halálba segítést (például a gépekről való lekapcsolást) is gyilkosságnak tartja. Köztudott, hogy a gyógyíthatatlan németek közül nem egy Svájcba utazik meghalni, de a közbeszédben mégis csínján bánnak az eutanáziával, ami a történelmi múlt fényében érthető. A náci korszakban több százezer embert (köztük szellemi és testi fogyatékosokat) „segítettek” át az orvosok a túlvilágra anélkül, hogy megkérdezték volna, nem szeret- nének-e mégis tovább élni. Az élethalál kérdéséről a legtöbb német orvos szerint is csak maga a beteg dönthet - amíg olyan állapotban van. Utána azonban senki sem vállalhatja a felelősséget. A súlyos betegek ugyanis sokszor mondják, hogy meg akarnak halni, de azt annál ritkábban, hogy doktor úr, legyen szíves öljön meg. Hiszen a legnehezebb éppen a reményről lemondani: még a hannoveri halálangyal is elismerte, a legtöbb páciens azzal a kereste fel, hogy ugye nem kell még meghalnia, van még remény, esetleg valami új gyógymód. A doktornő ehelyett a morfiumot ajánlotta. Berlin, 2003. október A hannoveri patológia. Ide kerültek Mechtild B. áldozatai. (Képarchívum)
