Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-02 / 226. szám, csütörtök

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 2. Középkori templomok a Csallóközben . Dunaszerdahely. A Csallóközi Múzeum és a somorjai Bibliotheca Hungarica szervezésében ma 17 órakor Középkori templomok a Csal­lóközben címmel nyílik kiállítás a múzeum kiállítócsamokában. (ú) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Csalódások 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Chihiro Széllemországban (jap.) 16, 18 Betépve (am.) 20.30 MLADOSŤ: Istenek városa (braz.) 15,17.30, 20 PÓLUS - STER CENTURY: Bad Boys II. - Már megint a rosszfiúk (am.) 14.40, 16.35, 17.35, 19.30, 20.30 22.25 Ying xiong (hong.-kín.) 17.40, 20.10, 22.40 Hasrapacsi (cseh) 18.25, 21 Pokolba a szerelemmel (am.) 16.20 A Ka- rib-tenger kalózai-A Fekete Gyöngy átka (am.) 14.20,16.10,17.10,19, 20, 21.50 Túl mindenen (am.) 15.25 A Mindenöó (am.) 15.40,17.50, 19.55,22 A Szövetség (am.-ném.) 15.15,17.45,20.15,22.35 KASSA CAPITOL: Ying xiong (hong.-kínai) 15.45, 18, 20.30 ÚSMEV: Bad Boys n. - Már megint a rosszfiúk (am.) 16,18.15, 20.30 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy át­ka (am.) 19 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Femme Fatale (am.-fr.) 19 ROZSNYÓ-PANORÁMA: A Mindenóó (am.) 16.30, 19 GYŐR PLAZA: Amerikai pite 3 - Az esküvő (am.) 16,18, 20 Doktor Szöszi 2. (am.) 15,17,19 Az igazság órája (am.) 19.15 A Karib-tenger kalózai-A Fekete Gyöngy átka (am.) 16.45,19.30 Lara Croft. Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője (am.) 16.45 Max (kan.-ném.-magy.-ang.) 17.45, 20.15 A Mindenóó (am.) 15.30,18,20.15 Oviapu (am.) 13,15.15 Segítség, hal lettem! (dán-ír-ném.) 14.30,16.15,18.15 Vígjáték a házasságok szervezésének buktatóiról Kisfaludy újra Kassán ELŐZETESÜNK Kassa. Ma este mutatja be a kassai Thália Színház Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékát. Az előadást a lassan házi rendezőnek számító Mikó István alkalmazta színpadra, az „előbemutató” pedig már júliusban megvolt a kisvárdai színházi fesztiválon. Elfeledett szerző elfeledett darabjáról van szó, amely még a nyelvújítás előtti magyar nyelven íródott, és amely­nek ősbemutatója Kassán volt 1829 decemberében. Bocsárszky Attila művészeti vezető szerint a nyelvezet nem nehezíti meg a kö­zönség önfeledt szórakozását, an­nak ellenére, hogy a színészek ugyancsak megkínlódtak a szöveg tanulásakor. A főszerepet maga a rendező, Mikó István játssza, a főbb szerepekben Kiss Szilviát, Kövesdi Szabó Máriát, Germán Lí­viát, Bocsárszky Attilát, Pólós Ár­pádot és Maneses Istvánt láthatja a közönség. Az eredetileg négy fel- vonásos darab ezúttal két felvonás­ban kerül színpadra úgy, hogy a költségek nyolcvan százalékát ma­gyarországi forrásokból fedezte a színház. A bemutató előtt, 17 óra­kor egy nem mindennapi kiállítás­megnyitóra is sor kerül a színház társalgójában. Cselényi Árpád kép­zőművész a darab írott változata alapján, azaz a színpadi változat megtekintése nélkül vállalkozott arra, hogy benyomásait Csalódá­sok címmel vászonra vigye, (juk) Béla von Goffa izgalmas kérdések kereszttüzében Könyv és szivar M. CSEPÉCZ SZILVIA Párkány. A Balassi Klub első őszi rendezvényén, Béla von Goffa Szi­varfüstben című könyvének bemu­tatóján zsúfolásig megtelt a Csema- dok helyi székháza. A szerző, polgá­ri nevén Hajtman Béla nem véletle­nül választotta az egzotikus írói ál­nevet. Sőt, tulajdonképpen nem is választotta, hiszen kedves barátja, a tragikusan fiatalon elhunyt Tála­mon Alfonz emlegeti így őt utolsó, Sámuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából című köte­tében. A Szivarfüstben - „Sámuel Borkopfhak és barátaimnak, egy Tri­anon utáni lakosztályból” - alcím­mel, illetve ajánlással Béla von Goffa nagy kedvvel „írja tovább” a húszas évek hangulatvilágát idéző történe­tet. A fiatal egyetemista társaság né­mi romantikával, és olykor tömény iróniával fűszerezett ízes-színes ka­landjai mellett áttételesen szellemes korrajzot is kap az olvasó. Egy frivo­lul kiforgatott, sohasem volt, mégis létező, közép-kelet-európai módra megélt világról. A Párkány melletti Nána községből származó Hajtman Béla már első kö­tetével (Hídon, 2001) nagy rajongó- tábort szerzett magának. S az AB­ART Kiadó gondozásában megjelent Szivarfüstben című regénye is kétsé­get kizáróan sikervárományos. A könyvet Németh Zoltán irodalom­kritikus mutatta be az olvasóknak, majd ugyanő beszélgetett a szerző­vel. A klubrendezvény jó hangulatát tovább emelte Buchlovics Péter előadása, aki Rakovszky Zsuzsa Az időről című nagyszerű költeményét mondta el, valamint a zömmel pár­kányi középiskolásokból álló „sza­lonzenekar’. Kivételes hangú éne­kesnőjük, hírein Katin Alanis Mo- risette dalaival szórakoztatta a nagyérdeműt. Az író-olvasó találko­zón részt vett az AB-ART Kiadó veze­tője, Balázs F. Attila is. A tény, hogy az olvasók valóban olvasnak, és kor­társ irodalmat is, már a beszélgetés során bebizonyosodott. Fiatalok és idősebbek egyaránt izgalmasnál iz­galmasabb kérdéseket tettek fel Béla von Goffának, aki a találkozó végén majd egy órán át dedikálta új köte­tét. A Szivarfüstben című könyv be­mutatója nem lett volna teljes valódi szivarfüst nélkül. A párkányi klub- rendezvényeket hagyományosan fi­nom pogácsával és borkóstolóval zá­ró búcsúzkodást követően Himmler György, a Balassi Klub vezetője üla- tos szivarral kínálta Béla von Goffát, illetve azt a szűkebb társaságot, amelynek tagjai még összeültek egy kis irodalomközeli eszmecserére. Felvetődött, hogy a könyvet „áru- kapcsolás” ürügyén a továbbiakban eseüeg egy-egy szivarral csatolva kellene árusítani. De az öüet, mint a szivarfüst, el is illant az éjszakában. A könyv maradt „tartós használat­ra”, élvezetes olvasásra. Lukács László: „Az embereknek nem a zenekarokkal van bajuk, hanem a zeneiparral" Él és ég a Tankcsapda (Képarchívum) Másfél év után, mült hétvégén újra nálunk járt Magyaror­szág jelenleg legjobb rockzenekara, a Tankcsapda. Pénteken Somotján, szomba­ton pedig Kamocsán mutatták be legújabb Élni vagy Égni cí­mű albumukat. A somorjai koncert előtt a zenekar front­emberével, Lukács Lászlóval beszélgettünk. STRIEŽENEC DÁVID Elkészült az új lemezetek. Hogy érzed, milyenre sikeredett? Az anyag egy évig íródott, ebből a stúdiómunkálatok három hónapig tartottak. Hangzásbeli változás nem történt, de úgy érzem, jellemző rá az a fajta minőségi előrelépés, amelyet igyekeztünk az eddigi összes Tank­csapda-lemezen megtartani. Renge­teg időt töltöttünk el a stúdióban az­zal, hogy még szebb hangszíneket, még erőteljesebb hangzást érjünk el. A zenét továbbra is a zenekar, míg a szövegeket én jegyzem. Minden té­ren ez az eddigi legjobb lemezünk, de szerencsére ezt idáig az összes al­bumunk után elmondhattuk. Az elmúlt pár évben újra fejlődés érezhető a rockzenében, rengeteg új stílusirányzat alakult. Ezek mennyire hatnak rátok? Ha nem is direkt módon, de nyo­mokban biztosan észrevehető a ha­tás. Van egy csomó olyan zenekar, amelyek azt állítják, hogy ők nem foglalkoznak a körülöttük lévő zenei történésekkel, csak a saját zenéjükre koncentrálnak. Ez lehet mondjuk egyfajta koncepció is, de azt gondo­lom, hogy aki bekapcsolja a rádiót vagy a tévét, az akarva-akaratlanul is az új dolgok hatása alá kerül. Mi nem tagadjuk ezt. Több olyan banda van, amely az elmúlt pár évben tűnt fel, mint például a Slipknot, a System of a Down, vagy eseüeg a Metallica új lemeze, és nem érzem azt, hogy akár a régi motörheades, AC/DC-s vonalat, akár az új hatáso­kat tagadnunk kéne. Természetesen igyekszünk ezeket saját szájízünk szerint beépíteni zenénkbe, de a Tankcsapda dalainak messziről fel­ismerhető stílusuk van. Mondanál pár hangzáselemet, melyek nélkül nem volna igazán tankcsapdás a megszólalás? A Tankcsapda a színpadon Alapvetően az, hogy hárman zené­lünk, már meghatározza az élő hangzását a zenekarnak. Koncerte­ken nem használunk billentyűst, ütősöket, vokalistákat. A lemezein­ken viszont nem zárkózunk el ezek­től a dolgoktól, ha a dal hangulata megkívánja, bátran nyúlunk kisegí­tő hangszerekhez. Legjobb példa er­re a Rock&Roll rugója című dal, melyben szaxofonszóló van, az új al­bumon meg például hammond or­gona hallható. A stúdióban a hang­mérnök is beleszólhat a hangzásba, adhat hangszerelési ödeteket, de alapvetően mi hárman alakítjuk ki a végeredményt. Tizenöt éve járjátok a koncertter­meket, mi minden változott meg ezalatt? Mikor elkezdtük, mindenki megpró­bált lebeszélni bennünket, mert­hogy a gitárzene már a múlté, a gé­pekben van a jövő. Mi akkor sem hallgattunk az ilyen véleményekre, most se tesszük. Kissé javult a hely­zet, de minket ez nem igazán érde­kel. Mi azért játszunk ilyen zenét, mert üyet akarunk. Szerintem egy jó zenekarnak nem kell cégér. Ha ko­molyan gondolják, valahogy megta­lálják az utat a közönséghez. Akár másolt cédák és kazetták útján. De ha jobban megfigyeled, a kemény rockot játszó bandák sosem voltak túlságosan előtérben, ott mindig azok a zenekarok voltak, melyek a rock populárisabb részét csinálták. Mondjuk a Bon Jovi, vagy említhe­tem a Hooliganst vagy a Zanzibárt. Ez nem azt jelenti, hogy ezek rosz- szak volnának, csak egyszerűen több embert képesek megszólítani a populárisabb zenéjükkel. Említetted a másolt cédéket. Ne­ked mi a véleményed erről? Semmiképpen sem jó az, ha az em­berek másolják, eseüeg internetről töltik le a zenét. Nem azért, mert mondjuk akkor egy nagy ház helyett csak egy kisebb házat vehetek, ha­nem azért, mert akkor nem tudok annyi pénz visszaforgatni a produk­cióba, amennyit szívem szerint sze­retnék. Ez főleg a kis zenekarokat érinti, akik nem tudnak eladni annyi lemezt, amennyi szükséges lenne a gond nélküli létezésükhöz. Egy Metallicát vagy Tankcsapdát ez any- nyira nem bánthat, mert ha mond­juk csak a háromnegyedét adják el annak, amit előre elterveztek, akkor sincs nagybaj. Legfeljebb Hettfildék egy év helyett csak fél évig nyaral­nak Hawaiion. Másrészről meg le­het, hogy akik átmásolták a cédén- ket, eljönnek a koncertjeinkre, és így hasznos is lehet a dolog. Az embe­reknek nem a zenekarokkal van a bajuk, hanem a zeneiparral, egysze­rűen nem akarnak kidobni egy mű­anyagdarabért 4-5000 forintot. Van különbség a szlovákiai és a magyarországi koncertek fogad­tatása között? Nagy különbséget nem érzek. Talán annyi, hogy Magyarországon több ember jár a koncertjeinkre. Ez an­nak tudható be, hogy ott az embe­reknek több pénzük van, amit kultú­rára költhetnek, meg in a magyarok is kevesebben vannak. A hangulat ugyanolyan, az nem a tömeg nagy­ságától függ. Egy koncert akkor is le­het jó, ha csak háromszázan vannak ott, és az sem biztos, hogy ha harmincezren lesznek, akkor szuper lesz. Bizonyára sok embert érdekelne, mivel tölti Lukács László, a „rocksztár” a hétköznapjait? Ez a rocksztár státus jól hangzik, meg jó is lenne, ha így lenne, élhet­ném a sztárok gondtalan életét, de a helyzet más. Annak ellenére, hogy egy népszerű, menő zenekar vagyunk, nem keresünk annyi pénzt, hogy egy egész apparátust eltartsunk, amely a banda ügyes­bajos dolgait intézné. Saját ma­gunk menedzserei vagyunk, min­denkinek vannak plusz dolgai, amit a gitározás, dobolás mellett végez. A Tankcsapda rengeteg háttérmun­kát igényel, hogy ha nem turné­zunk, lemezt készítünk, akkor ezeknek az előkészületeivel va­gyunk elfoglalva. A szlovákiai magyarság temetkezési szokásait dél-szlovákiai múzeumok fotótárából és tárgyanyagából válogatták össze A nyugalom kertj ében DANTER IZABELLA (Németh Tibor felvétele) A pozsonyi Szlovák Nemzeti Múze­um nemzetiségi múzeumai (A Szlo­vákiai Német Kultúra Múzeuma, A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeu­ma, A Szlovákiai Zsidó Kultúra Mú­zeuma, A Szlovákiai Horvát Kultúra Dokumentációs Központja) a tu- rócszentmártoni Néprajzi Múzeum keretén belül működő A Cseh Kultú­ra Dokumentációs Központja, és a Roma Kultúra Dokumentációs Köz­pontja, valamint a szlovákiai nem­zeti kisebbségek kutatásával foglal­kozó múzeumok (a svidníki Ukrán- Rutén Kultúra Múzeuma, a ho- monnai Honismereti Múzeum, a ko­máromi A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma) szakmai bizottsá­gai 2001 őszén Pozsonyban, a Szlo­vák Nemzeti Múzeum Vajanský rak­parti főépületében vándorkiállítást rendeztek, amely az emberi élet for­dulóinak egyikéhez, a halálhoz és a temetkezéshez fűződő szokásokat és tárgyi anyagot mutatja be Szlová­kia etnikai és felekezeti sokrétűségé­nek szemszögéből. Az elmúlt két év alatt a kiállítás .terjedelmes anyagát az érdeklődők Eperjesen, Homon- nán, Svidníkben, Kassán, Turóc- szentmártonban és Léván is láthat­ták. Legutóbb pedig a Galántai Hon­ismereti Múzeumban mutatták be, ahol a múzeum szakdolgozói az anyagot bőven kiegészítették régió­beli műtárgyakkal. Ezek pedig a he­lyi szlovákok, magyarok és az Al­földről 1947-ben ideköltözött evan­gélikus vallású szlovákok halállal és temetkezéssel kapcsolatos tárgyi emlékeit prezentálták. A mátyus- földi magyarság itt kiállított hagyo­mányos gyászviseleti darabjai a 20. század elejéről Farkasdról, Vágáról, Nádszegről, Vághosszúfaluról, Vág- sellyéről, Kismácsédról, Alsó- és Felsőszeliből származnak. A kiállí­tás galántai bemutatása kapcsán a múzeum gyűjteményébe Taksony­ról és Felsőszeliből fejfák, sírkeresz­tek kerültek a helyi községi hivata­lok ajándékaként. Az elhalálozással és a temetkezéssel kapcsolatos szo­káshagyomány a mai Szlovákia te­rületén élő népek körében sajátos történelmi folyamat eredményekép­pen alakult ki. A szlovákság kulturá­lis alkalmazkodása a szláv, az antik, a bizánci, a keleti és nyugat-európai kulturális hagyományokra épült. A 10. századtól minderre erőteljesen hatott a honfoglaló magyarok meg­jelenése a Kárpát-medencében, a szláv területek az újonnan megala­kult magyar állam részévé váltak. A mai Szlovákia területét már a közép­kortól a többnemzetiségű (szlovák, magyar, német, zsidó, roma, horvát, cseh és más) lakossági közeg jelle­mezte. Az elmúlt ezer év folyamán ugyanakkor a lakosság világnézeti és vallási összetétele is változatos palettát mutat, amelyen megtalál­hatók a pogányság, a kereszténység római katolikus, pravoszláv, görög katolikus, evangélikus és reformá­tus változatai, valamint a judaizmus és az ateizmus is. Ez a sokszínűség Szlovákia kulturális képét egyedivé és megismételheteüenné változtat­ta. S mindezt tükrözi A nyugalom kertjében című kiállítás is, amely át­A kiállítás egy részlete fogó képet nyújt az elhalálozáshoz és a temetkezéshez kötődő különfé­le képzettársításokról, szokásokról, szertartásokról és rítusokról. Gaz­dag tárgyi anyag dokumentálja a Szlovákia területén élő nemzetek, így a szlovákok, a magyarok, a ruté­nek, az ukránok, a németek, a hor- vátok, a zsidók, a romák és a csehek temetkezési szokásait. A fényképfel­vételeken, levéltári dokumentumo­kon, szakrális tárgyakon a gyász ide­jén használt lakástextíliákon és a ha­gyományos gyászviseleten kívül a kiállítás anyaga különféle sújeleket és sírkereszteket is bemutat. A szlovákiai magyarság temetkezési szokásait több dél-szlovákiai múze­um fotótárából és tárgyanyagából válogatták össze. A fényképeken hardicsai, pólyáni, hontfüzesgyar- mati, alsószeli, hidaskürti temető­részletek, kosúti, garamsallói, aba- rai, garanyi, dobóruszkai, kisgéresi síijelek és Garamkövesdről, Sző­gyénből, Zsigárdról, Boldogfáról származó, a temetés menetét bemu­tató jelenetek vannak. A műtárgyi részben a komáromi A Magyar Kul­túra és Duna Mente Múzeuma gyűj­teményéből két martosi halottas­lepedő, valamint a Galántai Honis­mereti Múzeumból a gyász idején a lakásbelső, a ravatalozás és a kopor­sóba tétel hagyományos tárgykol­lekciója, az érsekújvári Honismereti Múzeum gyűjteményéből egy, az 1920-as évekből származó besenyői női gyászviselet, a lévai Barsi Múze­um néprajzi gyűjteményéből pedig a hagyományos női gyászviselet Vámosladányból és Kiskérből szár­mazó egy-egy tartozéka került be. A kiállítás magyar kollekciójának ösz- szeállítására a pozsonyi A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (az idő tájt Ä Szlovákiai Magyar Kultúra Do­kumentációs Központja) rendezésé­ben külső muzeológus szakemberek bevonásával került sor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom