Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-15 / 237. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. OKRÓBER 15. Sport A Lipták-haditerv megvalósításával arattak sikert az érsekújvári férfi kézilabdázók Meluš káprázatos bravúrjai Bátky Attila (alul és a kis képen) az elődöntőben drámai csatában maradt alul a világbajnok izraeli Ciciasvilivel szemben (TASR/AFP-felvételek) Bátky Attila birkózó tizenkét esztendő után szerzett világbajnoki érmet Harmadszorra sikerült Kitett a magáért a franciaor­szági kötöttfogású birkózó vb-n a bősi származású Bátky Attila (Dukla Trenčín): bronzérmesként zárt a 84 kg-os súlycsoportban. A 30 esztendős sportoló ezzel ki­harcolta az indulás jogát a jövő évi athéni olimpián. SZABÓ ZOLTÁN Milyen céllal utazott a világbaj­nokságra, remélte, hogy dobo­gón végez? Mindenképpen az ötkarikás rész­vételt jelentő helyezést akartam el­érni, ehhez az első tízben kellett végeznem. Az atlantai olimpiára nem jutottam ki, Sydneyben tarta­lékként ott voltam, de nem léphet­tem szőnyegre. Óriási öröm szá­momra, hogy harmadszorra valóra vált dédelgetet álmom, végre ötka­rikás kvótát szereztem. Csak titkos vágyam volt az éremszerzés, de minden nagy versenyre azzal utaz­tam, hogy jó lenne dobogón végez­ni. Ezt azonban sohasem mertem nyíltan kijelenteni, így most sem. NÉVJEGYKÁRTYA Született: 1973.1.23., Duna- szerdahely Családi állapot: nős, egy gyermek apja. Anyaegyesülete: Gabčíkovo. Klubja: Dukla Trenčín (1987- től) Súlycsoportja: 84 kg Legnagyobb sikerei ­2003-as vb: 3. 2000-es Eb: 4.; 1995-ös, 1997-es vb: 10. 1998-as Eb: 6.; 1991-es junior vb: 2. ORIGO-JELENTÉS London. Minden idők legnagyobb bundabotránya van kibontakozó­ban, ám meglepő módon nem a lab­darúgás, hanem a tenisz világában. A vizsgálatok szerint az utóbbi időben közel 200 ezer dollárnyi összeget fordítottak játékosok, ed­zők, valamint különféle közremű­ködők arra, hogy az internetes fog­adóirodákat kihasználva manipulál­janak teniszeredményeket, így jutva busás haszonhoz. Kétségtelen, amint felgöngyölítik az ügyet, a bűnösök kemény szankciók­ra számíthatnak. „Börtönbe kell őket csukni, nem kétséges. Tönkre­tették a játékot“ - hallatta vélemé­nyét John Lloyd, aki egykori profi já­tékos. Az ATP alelnöke, Richard Ings is kemény büntetésről beszélt. „A büntetés mértéke a fogadásokon nyert összegek visszafizetése mellett pluszban maximum 100 ezer dollár lehet. Emellett három évig tartó el­tiltást foganatosíthatunk.“ BOTRÁNYKRÓNIKA 2003. június 6.: a férfiak teniszszer­vezetét (ATP) először figyelmezte­Korábban a csoportmérkőzések során rendre rendkívül nehéz el­lenfeleket kapott. Ennek tudható be, hogy az eddig világbajnokságokon legjobb ered­ményemnek két 10. helyezés szá­mított. Ezúttal sem kaptam túlsá­gosan könnyű riválisokat, de sze­rencsére mindkét csoportmérkő­zésemet megnyertem. A tajvani Jung Csenget simán 10:0-ra ver­tem, az üzbég Jerofajlovot csak hosszabbításban sikerült legyőz­nöm, így csoportgyőztesként lép­hettem tovább. Ott drámai csatá­ban túljutottam az észt Vahtanga- dzén, ezután már fellégezhettem, hiszen ezzel megszereztem az at­héni repülőjegyet. A folytatásban már döntőbe ju­tásért mérkőzhetett az izraeli Ci­ciasvilivel. Kiegyensúlyozott küzdelmet hozott az összecsapás, ellenfelem végül ki­sebb bírói segédlettel nyert. Hiába igyekeztem, kétpontos hátrányo­mat nem tudtam ledolgozni. Cicias- vili remekül birkózott, ezt bizonyít­ja, hogy a döntőben simán győzött. Úgy tudom, a bronzcsata előtt tanácsadással a magyarok is be­segítettek. Igen. Virág Lajos, aki nemrég mér­kőzött a norvég Aanesszel, érté­kes észrevételeit közölte. Ennek köszönhetően háromszor sikerült ellenfelemet megpörgetnem, s végre felállhattam a győzelmi do­bogóra. Erre nagyon sokat kellett várnia, hiszen utoljára a 1991-es a juni­or vb-n szerzett érmet. Óriási különbség van a junior és a felnőtt vb-mezőny között. Rend­kívül kiegyensúlyozott az él­mezőny, szinte minden súlycso­tdk, némely fogadóirodákban túlzott aktivitás figyelhető meg egyes te­niszmérkőzések fogadásainál. 2003. július 10.: egy vezető bukmé­keriroda igazgatója úgy nyilatkozik, egy egykori profi teniszezőből lett tréner a saját bankszámláját felhasz­nálva Közép-Európában tett több íz­ben is fogadást egy-két „gyanús“ mérkőzésre. 2003. augusztus 18.: az ATP képvi­seletében Richard Ings kikéri a Long Island-i torna Lopez-Nieminen meccs ellenőri jelentését. A meccset Nieminen nyerte, miután a második szett elején Lopez sérülés miatt fel­adta a küzdelmet. 2003. október 1.: az egyik legna­gyobb internetes fogadóiroda, a Bet- fair bejelenti, aláírta az együttműkö­dési memorandumot az ATP-vel. 2003. október 7.: alig hat órával a lyoni Kafelnyikov-Vicente mérkőzés kezdete előtt leállítják a fogadáso­kat, miután a megfigyelt számlákról is érkeztek tétek. Összesen 217 ezer dollárért tettek a spanyol játékos si­kerére, aki végül meg is nyerte az összecsapást. Vicente előtte utoljára júniusban tudott győzni, egymás után tizenegy alkalommal már az első fordulóban kiesett. portban legalább tízen pályáznak az elsőségre. Sokáig tart, míg va­laki betör az élmezőnybe, nekem például tizenkét év kellett ehhez. Boldog vagyok, hogy a legfonto­sabb viadalon bizonyítottam. Szőke frizurájával szinte alig le­het megismerni. A világbajnokság előtt fogadást kö­töttem csapattársaimmal, ha érmet szerzek, átfestetem a hajam. Bol­dogan mentem a fodrászhoz, oda­haza viszont hároméves kislányom eleinte furán nézett rám, de már megszokta az új hajszínt. Komoly anyagi gondokkal küsz­ködik a szlovák szövetség. Jár egyáltalán prémium a bronzére­mért? Eddig még egyetlen fillért sem kaptam. Állítólag az év végén jutal­maznak meg. A csallóközi fiatalok többsége a futballt választja, annak idején miért döntött a birkózás mellett? Én is a sokáig legnépszerűbb sport­ág rabja voltam, sőt ma is szívesen focizom. Rákóczi András, a bősi birkózás szülőatyja rábeszélésére léptem először szőnyegre, s na­gyon gyorsan megszerettem ezt a küzdősportot. Egészen fiatalon igazolt a tren- cséni Duklához. Tizennégy esztendősen kerültem tanoncként a divat városába. Ez­után a tényleges katonai szolgála­tot is itt töltöttem, leszerelésem után pedig hivatásos tisztként a Duklánál maradtam. A feltételek adottak, remélem, az athéni olim­pián sem okozok csalódást. Egyébként szívesen látogatok szülőfalumba, Bősre, de sajnos nagyon kevés a szabadidőm. Olaszország Csökken a labdarúgás népszerűsége Róma. Egyre kevesebb embert ér­dekel a labdarúgás az amúgy fut- ballőrültnek tartott Olaszország­ban, legalábbis ez derül ki egy friss közvélemény-kutatás ered­ményéből. Az II Messaggero című lap felmérése szerint csupán az emberek fele követi figyelemmel a bajnokság alakulását, szemben a tavaly ilyenkor mért adatokkal, amikor még a megkérdezettek 66 százaléka adott pozitív választ a kérdésre. A szakértők úgy vélik, a népszerűség csökkenésének több oka is van: a közelmúlt pénzügyi botrányai, a stadionokban és kör­nyékükön megnyilvánuló erő­szak, valamint a pontvadászat re­formjával kapcsolatos viták mind­mind rontottak a futball megítélé­sén. A kérdőív kitért a 2003/ 2004-es szezon bajnokára is: a legtöbben (45 százalék) úgy gon­dolják, hogy sorozatban harmad­szor a Juventus nyeri a Scudettót, míg a Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan végső sikerére 29 száza­lék tippelt. (MTI) ÚJ SZÓ-VISSZHANG Pozsony. Meggyőző sikert (29:25) aratott vasárnap este a fővárosban az érsekújvári Start férfi kézilabda­csapata a HIL 7. fordulójában. Mar­tin Lipták védencei a mérkőzés ele­jétől vezettek, az ŠKP csak az első félidő derekáig bírt lépést tartani a gyorsabban, ötletesebben és bátor egyéni próbálkozásokkal kísérle­tező vendégekkel. Eközben a válo­gatott kapusa, Michal Meluš bra­vúrt bravúrra halmozott, hosszú lábaival gyakran megbabonázta a pozsonyi lövőket. „Ez volt a győze­lem egyik alapköve” - boncolgatta a két pont begyűjtésének történe­tét Tóth Mihály csapatvezető, aki még néhány éve szintén az érsek­újvári kaput őrizte. De rögtön hoz­záfűzte: „A betegség után vissza­tért Jančo karmesteri képességei is sokat jelentettek a pályán, jó lab­ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony/Komárom. Kiss Tibor, a VC Komárno egyik társedzője sze­rint a női röplabda Extraliga hét­végén indult pontvadászatában a kilencszeres bajnok Slávia UK Bratislava mellett éppen a szintén fővárosi Doprastav lehet a mezőny másik legerősebb együt­tese. A sors szeszélye folytán a ko­máromiak éppen az utóbbiak el­len kezdték szombaton harmadik élvonalbeli szereplésüket. Sima vereség lett a vége. Kiss elismerte: számoltak azzal, hogy még nem nyerhetnek Pozsonyban. Minden érv ugyanis a hazaiak mellett szólt: „Erősebbek, összeszokot- tabbak, tapasztaltabbak - állapí­totta meg a szakvezető. - Fiatal csapatunkra még rengeteg mun­ka, számtalan mérkőzés vár, hogy sikerrel vehesse fel a harcot ellen­feleivel. Meglehetősen idegesen ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Három mérkőzést kel­lett várniuk a buffalói rajongóknak ahhoz, hogy csapatuk első gólját és első győzelmét ünnepelhessé az idei tengerentúli profi jégkorong­bajnokságban. Azok után, hogy Szablyások kikaptak a Philadelp­hia Flyers, majd a New York Islan­ders együttesétől, hatalmas megle­petésre hazai pályán múlták felül a Dallas Starst. A hős az egyaránt egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Miroslav Satan, Dániel Briere kettős volt, az ő talála­taikkal már a második harmadban 4:l-re húzott el a hazai gárda. A ve­zetést a mérkőzés ötödik percében Aleš Kotalik szerezte meg (124 perc és 36 másodperc után ütötte első gólját a Sabres az idei bajnokság­ban), az előnyt fél perccel később dákkal mozgatta és hozta helyzet­be fiatalabb csapattársait. Kár, hogy Galla hiányzott, de Ivanov nyolc gólja pótolta az ő találatait is. Azt játszották a fiúk, amit Lipták edző lelkűkre kötött: minthogy a bekapott gólok után máris kezdje­nek, indítsanak, rohanják le ellen­felüket, és amikor csak lehet, gyors ellentámadást vezessenek a pozso­nyi rendőrcsapat kapujára. Nem­egyszer még fel sem állt a hazaiak védelme, és már a hálójukban volt a labda.” Értékes az érsekújváriak pozsonyi győzelme. Mivel legutóbb otthon kikaptak a prágai Duklától, igazán szükségük volt a két pontra, hogy ne szakadjanak le teljesen az él­mezőnytől: „Elsősorban a playoff- ba szeretnénk bejutni, majd a foly­tatásban próbálunk a legjobbak közé ékelődni, mint a korábbi években. Három harmadik hely játszottak a lányok, nagy nyomás nehezedett rájuk, az együttes szinte fele most esett át az extrali­gás tűzkeresztségen. Ennek is tud­ható be, hogy a liberó Valachován kívül senki sem birkózott meg iga­zán feladatával. Mindössze a har­madik játszma volt részünkről el­fogadható, csapatunk akkor már elképzeléseimnek megfelelő telje­sítményt nyújtott.” Kiss Péter klubmenedzser sokkal feszültebb hangulatban élte át a mérkőzést, de Kiss Tiborral egy­mástól függetlenül ugyanarra a megállapításra jutottak: a csapat leggyengébb pontja a feladó poszt­ja. Bad’uríková nyáron máshova szerződött, s a helyén egyelőre nagy űr tátong. Kokyová szomba­ton nem bírt a karmesteri szerep­körrel, a 16 éves Kiss Marianna pe­dig inkább a jövő ígérete. De mi le­gyen a jelennel? Feladót kell keres­niük! Olyan labdaosztogatót, aki Taylor Pyatt növelte. Stu Barnes ugyan még az első harmadban szé­pített - érdekesség, hogy a csatár öt év és 310 mérkőzés után éppen Buf- falóból szerződött el a nyáron -, de a már említett második 20 perc végén 4:l-et mutatott az eredményjelző. Következett a hajrá: előbb Stephane Robidas, majd Phüippe Boucher használta ki az emberelőnyt, de hiá­ba maradt tíz perce a Dallasnak, 4:3- nál nem tudott közelebb kerülni a hazaiakhoz. „Úgy gondolom, nagy­szerű sikert arattunk egy kiváló csa­pat ellen“ - értékelte örömmel a si­kert Lindy Ruff vezetőedző. Megszerezte második győzelmét is a Columbus Blue Jackets, amelyet ezúttal az egy gólt ütő és két asszisztot adó Marchant vezetett diadalra a Vancouver ellen. A Kék­kabátosok az utóbbi négy évet fi­gyelembe véve a legjobb szezon­után akár már feljebb is léphet­nénk” - fogalmazta meg közös óhajukat Tóth Mihály. Jó csapatuk van az érsekújváriak­nak. Az említett kézüabdázókon kí­vül vasárnap a kisebb sérüléssel baj­lódó Stráňovský (nagy tehetség!) felvillanásai, Vadkerti élményszám­ba menő góljai és Oros higanymoz­gású futásai is megmaradtak az em­lékezetben. Voltaképpen a Štart va­lamennyi játékosa képes bármikor gólt szerezni, nem egy-két kikiáltott lövőn áll vagy bukik a csapat ered­ményessége, s ez nagy ütőkártya a mai kézilabdában. Egyszer, hatgó­los vezetésnél Melušt is elkapta a gólszerzési vágy, de meredek lab­dája a hazai kapu fölé repült. Ezt is csak akkor engedheti meg magá­nak egy hálóőr, ha érzi, már kezük­ben a siker. Az érsekújváriak győzelme vasárnap egyszer sem forgott veszélyben, (jmk) fiatal társainak is szárnyakat ad. Elképzelhető, hogy a közeljövőben néhány korábban visszavonult já­tékost is megszólítanak. Ma azonban még a szombati csa­patnak kell bizonyítania a bajnok Slávia UK ellen. A 2. kettősforduló előrehozott mérkőzését 18 órakor játsszák Komáromban, s ebben a párharcban sem a Mazúrová, Kiss edzőpáros védencei az esélyesek. A forduló folytatásaként vasárnap 17 órakor Bazinban lépnek pályára a komáromiak, (jmk) A bajnokság állása 1. Slávia UK 2 2 0 6:1 4 Senica 2 2 0 6:1 4 3. Pezinok 2 j 1 4:3 3 Forplast 2 1 1 4:3 3 5. Žiar 2 1 1 4:4 3 Žilina 2 1 1 4:4 3 7. Doprastav 1 1 0 3:0 2 8, Košice 2 0 2 0:6 2 Nitra 2 0 2 0:6 2 10. Komárno 1 0 1 0:3 1 kezdetet produkálták, a statiszti­kák szerint ugyanis ezúttal három mérkőzés szükségeltetett az első két sikerhez. Tavaly mindez öt meccs alatt jött össze, míg 2001- ben 14, 2000-ben pedig 10 találko­zóra volt szükség. EREDMÉNYEK: Buffalo-Dallas 4:3 (2:1, 2:0, 0:2). G.: Kotalik (5.), Pyatt (6.), Briere (31., Šatan), Satan (37.), ill. Barnes (7.), Robidas (46.), Boucher (51.); Ca- rolina-Florida 2:2 (1:1, 1:1, 0:0 - 0:0), g.: Vašíček (8.), Boulerice (36.), ill. Huselius (19.), Nilson (33.); Columbus-Vancouver 3:2 (0:1, 2:1, 1:0), g.: Výborný (32.), Marchant (33.), Nash (50.), ill. Öhlund (13.), Morrison (41.); To­ronto-Washington 2:2 (1:0, 1:1, 0:1 - 0:0), g.: Antropov (7.), Mo- gilnij (35.), ill. Bondra (30.), Lang (49.). (oo, sita) Goncsar leterítette Sundint (közelebb, Toronto), de az apró korong kicsúszott alóluk (TASR/AP-felvétel) Hatalmas teniszbunda után nyomoz az ATP Gyanús eredmények Ma a női röplabda Extraligában a kilencszeres bajnok Slávia UK látogat Komáromba Baďuríková még pótolhatatlan Először győzött a Buffalo Sabres a tengerentúli profi jégkorongbajnokság új idényében Šatan volt a mérkőzés hőse

Next

/
Oldalképek
Tartalom