Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-26 / 221. szám, péntek
Kitekintő - hirdetés ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 9. www.slposta.sk Ingyenes infovonal: 0800/122 413 Gyorsabbnak tűnik U TÍPUSÚ PÉNZESUTALVÁNYOK: utaljon készpénzt egyszerűen gyorsabban Kevés az esély, hogy Robert francia börtönbe kerüljön Egy kék szemű emír Omofuma rendőrkíséretének köszönhette korai halálát, mert a hosszú repülőútra beragasztották a száját Ausztria és a menekültek Markus Omofuma. Élt 25 évet. (Képarchívum) Ernst Strasser osztrák belügyminiszter forró nyarát nemcsak az idei szokatlan hőség okozta: nap mint nap történt a tárcájához tartozó területen valami kellemetlenség. SZÁSZI JÚLIA Még el se csitult a botrány, amit egy 33 éves mauritániai fiatalember különös, minden bizonnyal az intézkedő rendőrök és a mentősök együttes brutalitásának betudható halála okozott, máris ott volt a következő eset, a menekültek közti végzetes kimenetelű ökölharc a traiskircheni táborban. Egyik ügyet se lehet egy kézlegyintéssel besorolni a „bármikor bárhol megeshet” kategóriába, s nemcsak a humanitárius szervezeteknek és az ellenzéknek jutnak eszébe az előzmények. Az afrikai fiatalember utolsó perceiről váratlanul amatőr videofelvétel került elő. A szemtanúk szerinti durva ütlegelések a filmen nem láthatók, s a szóváltás miatt a helyszínre kihívott rendőrök becsmérlő szavait is csak a tanúk tolmácsolják, de tisztán kivehető, ahogy a földre tepert színes bőrű fiatalemberen rajta áll rendőr és mentős, miközben a mentőorvos két karját összefonva szemlélődik. A mentőszolgálat áldásos közreműködését, a hatóság rend- teremtését mindenesetre a mauritániai fiatalember nem élte túl. A vizsgálat egyelőre csak a rendőrség és a mentőszolgálat egymásra mutogatását eredményezte, s egyik felettes hatóság sem talált hibát beosztottjainak eljárásában. Az úgynevezett afrikai falu, az egyik városi parkban néhány hétre felépített szórakoztató központ, ahol az eset történt, néhány napra bezárt; a falu vezetője, aki a fiatalember handabandázását fenyegetőnek érezve kihívta a rendőrséget, lemondott tisztségéről, s a Bécsben élő nem kevés színes bőrűnek ismét van mártírja. Nem mintha haláleset nélkül nem lenne részük elég megaláztatásban, puszta ránézésre, bőrük színe miatti zaklatásban, de a drogkereskedés és a mihaszna életvezetés örökös vádja mégiscsak más, mint a hatósági tettlegesség. A jobb érzésű emberek és karitatív szervezetek folyamatos erőfeszítése ellenére meglévő idegen- gyűlölet nem elég magyarázat a brutalitásra. így nem csoda, hogy hamar szóba került a négy évvel ezelőtti hasonló eset, a nigériai fiatalember halála: Omofuma rendőrkíséretének köszönhette korai halálát, azok ugyanis kitoloncolásakor a hosszú repülőútra beragasztották a száját, „hogy hangoskodása ne zavarja a többi utast”. Talán ha a hosszúra nyúlt vizsgálat után hozott ítélet szigorúbb lett volna, ha a rendőrök nem úsztak volna meg néhány havi felfüggesztett börtönbüntetéssel, ami mellett még köztisztviselői besorolásukat is megtarthatták, akkor most társaik elgondolkodtak volna, mielőtt ütnek, rúgnak, szidalmaznak. A traiskircheni eset sem kevésbé kínos. Most hirtelen kiderült, hogy Ausztria, amely szereti szomszédainak felhánytorgatni, hogy nem jól kezelik a menekülteket, táboraik nem megfelelőek, ugyancsak nem jár élen e téren. Az alsó-ausztriai Traiskirchenben, ahol annak idején annyi magyar ötvenhatos is megfordult, pontosan olyan zsúfoltság és rossz biztonság van, mint amit mások szemére vetnek. Nem vall szakértelemre, hogy az agresszívnek tartott csecsen menekülteket moldáviai sorstársaik melletti lakásokba zsúfolták. Pedig a csecsének köztudottan nem férnek meg más oroszországi népekkel. Az meg végképp érthetetien, hol voltak a biztonságiak azon a végzetes estén, amikor a nevetséges vita - holmi késő este még za- jongó gyerekek miatt - verekedéssé fajult, s vagy száz, bottal, fémtárggyal felfegyverzett ember csépelte egymást. Az eredmény 15 sebesült és egy halott volt. Amikor pedig a vétkesnek talált moldáviaiakat áthelyezték egy másik táborba, útközben több közülük eltűnt. A nagy hőség, az idegesség a felelős - mondta a menekültügyi hatóság szóvivője. Vajon komolyan gondolta? Tény, hogy takarékossági okokból privatizálták a menekültek gondozását, s a kiírt pályázatot nem a nagy gyakorlattal rendelkező osztrák karitatív szervezetek közössége, hanem a European Homecare nevű német cég nyerte. Napi 12,9 eurót számol fel fejenként az államnak - ennyiből senki más nem hozná ki a korábban 17 euróba került ellátást. A fagyasztott kosztot Németországból hozzák - ami a naponta 900-1300 főt befogadó tábor körzetében osztrák beszállítók tucatjait tesz tönkre -, s a jelek szerint takarékoskodik a munkaerővel is. Kevés és olcsó alkalmazottja (Traiskirchenben mindösz- sze 14 az átlag ezer bentlakóra) rosszul képzett, válságkezelésre alkalmatlan személyek. A menekültkérdés minden belügyminiszter torkán fennakad. Az elmúlt évtizedben pártszínre való tekintet nélkül a tárca valamennyi vezetője sikertelen volt. Itt nem lehet jót lépni: nincs olyan párt vagy mozgalom, amitől Strasser ne kapná meg a magáét. Az ellenzék - szociáldemokraták és zöldek, no meg a karitatív szervezetek - kegyetlennek, embertelennek találják intézkedéseit, a koalíció szabadságpárti része, sőt saját néppárti társai közül is több viszont túl puhának tartja az idegenek beáramlását korlátozó szándékot. A kincstár pedig takarékoskodásra kényszeríti. E téren is akadt kudarc: még fel sem mérhető, mit jelent a legfelsőbb bíróság minapi ítélete, amely szerint a menekültek ellátása csakis az állam kötelessége. Egy evangélikus szervezet így perelte vissza a belügyminisztériumtól egy afgán család eltartási költségét. A döntés precedensértékű és visszamenőleges. Ha pedig a karitatív szervezetek vérszemet kapnak, a menekültekre kiadott százmillióikat kérhetik vissza. A menekültkérdésről szóló vita most akaratlanul előbb kirobbant. Októberben kerül ugyanis a parlament elé a belügyminiszter új törvénytervezete, amely eleve ldszű- ri a menekültkérelemre semmiképpen nem jogosultakat. A tervezet szokatlan módon, név szerint felsorolja, mely országok tekinthetők biztonságos harmadik országnak: aki innen jön, be se adhatja a kérelmet. Ha valakitől elfogadják a kérvényt, az állami ellátásra jogosult (táborba kerülhet, a European Homecare gondozásába), s ugyanez vonatkozik azokra, akiknek jogosultsága nem dönthető el a törvény által előírt 72 órás határidőn belül. Apró félmondatok rejtenek csapdákat: a humanitárius bánásmódot követelők szerint a tervezet alapvető embeijogokat sért. A vita elkerülhetetlen - ebben a témában a forró nyárra hasonló hőmérsékletű ősz várható. A humanizmust követelők az osztrák érdekek védelmének érvébe ütköznek, s alig számíthatnak külső segítségre: Antonio Vitorino, az EU illetékes biztosa a nyáron a salzburgi fórumon kitért az állásfoglalás elől, arra meg végképp nem volt hajlandó, hogy elítélje a tervezetet. Az olasz Giuseppe Pisanu, az EU belügyi tanácsának soros elnöke pedig az egyes országok saját igény szerinti bevándorlási kvótáját nevezte kívánatosnak. Ennek szellemében Ausztriának magának kell eldöntenie, mennyit bír el. Kevesebb menekültet, mint amennyi jönne, ez biztos. Kérdés, a traiskirchenihez hasonló eset a menekültek kezelésének bírálatát, a takarékoskodás elítélését vagy inkább az idegenek iránti ellenszenv növekedését váltja-e ki. Bécs, 2003. szeptember Pierre Robert terrorista elkerülte a halálos ítéletet Rabatban, és ez bizonyos megrökönyödést váltott az észak-afrikai országban. A francia állampolgárságú, de már hosszabb ideje Marokkóban élő férfi terrorhálózat kiépítése és merényletek szervezése miatt került ugyanis bíróság elé, márpedig a májusi öngyilkos robbantások után a szélsőséges iszlám nyomásának kitett országban ennél sokkal enyhébb vádakkal is ítéltek már halálra embereket a múlt hónap óta egymást követő monstre perek során. Mindenki egyetért tehát abban, hogy a Maghreb országban meglehetős ismertségnek örvendő, „kék szemű emímek” becézett Robert tulajdonképpen áldhatja a jó szerencséjét, hogy életfogytig tartó büntetéssel megúszta. Kivéve magát az elítéltet, mert hogy ő a verdikt kihirdetése óta koncepciós eljárást emleget és ártatlanságát hangoztatva királyi kegyelemben bízik. De a dolgok most nem úgy néznek ki Marokkóban, hogy Robert verziója nyerő lehet. A harmincas éveiben járó francia vonzódása az iszlám fundamentalizmushoz egyszerűen nem lehet kérdéses a marokkói közvélemény számára. Ezt egész eddigi életpályája bizonyítja. A kék szemű emír még tinédzser korában tért át a mohamedán hitre szülővárosában a dél-franciaországi Saint-Etienne- ben. Robert az ottani török közösséghez kötődött, olyannyira, hogy nem sokkal később Törökországba utazott a Korán tanulmányozására, majd pedig egy szaúd-arábiai Korán-iskolában kötött ki. Állítólag még harcolt a szovjetek ellen Afganisztánban, az pedig egészen bizonyos, hogy a tálibok iránti szimpátiáját soha sem rejtette véka alá. Azután sem, hogy a kilencvenes években megtelepedett Marokkóban; használt autók eladásával kereste a kenyeret és marokkói asszonyt választott feleségnek, akitől a legszigorúbb iszlám öltözködést követelte meg. A vádirat szerint Robert marokkói lakóhelyén, Tangerban a helyi fundamentalizmus, a Szalafista Dzsihád kulcsemberének számított, az ő vezetésével képeztek ki harcosokat több marokkói városban és ugyancsak az ő feladata lett öngyilkos merényletek megszervezése az ország több nagyvárosában. Letartóztatása után Róbertét először az al-Kaidával is összefüggésbe hozták; az ügyészség azt állította, hogy ő volt a postás a szalafisták és Oszama bin Laden között. Ezt a vonal végül bizonyíthatadannak maradt, és a jelek szerint a többi ellene felhozott vád is elég nehezen állt meg a lábán. Fegyvereket ugyan találtak a kék szemű emír embereinél, ezek azonban - egyikük kivételével - mindvégig tagadták, hogy ismerték volna a „keresztényt”. A politikai bombát Robert már a per legelső napján felrobbantotta a tárgyalóteremben: egyrészt azt állította, hogy vádlói kínzással és nemi erőszakkal kényszeríttették ki belőle a beismerő vallomást. Ő - tette hozzá - nemcsak ártadan a vele szemben megfogalmazott vádpontokban, hanem egyenesen a francia titkosszolgálat megbízásából forgott iszlamista körökben. Például az 1998-as franciaországi labdarúgó- világbajnokság előtt, amikor Robert állítása szerint a terrorakcióktól tartó DST titkosszolgálat „Monsieur Luc” nevű tisztje belgiumi fundamentalista csoportok megfigyelésével bízta őt meg. Mohamed Buzu- bua marokkói igazságügy-miniszter a francia sajtónak adott nyilatkozatában azt bizonygatta, hogy Robert már rögtön lefogása után teljesen együttműködött a nyomozókkal: mindent azonnal beismert, minden társa nevét kiadta, sőt ő vezette a rendőröket az iszlám harcosok kiképzésére szolgáló táborba, továbbá az egyik titkos fegyverraktárhoz is. A miniszter azért is „érhetetiennek” tartja az eredeti vallomás visszavonását, mert ezzel szerinte Robert valójában a beismerés és a hatóságokkal való együttműködés fontos enyhítő körülményétől fosztotta meg magát. Párizsban máris azt találgatják, van-e esélye annak, hogy Robert - legalábbis némi idő elteltével - francia börtönben eheti majd a rabkenyeret. E kérdésre a dolgok pillanatnyi állása szerint a válasz csakis az lehet: meglehetősen kevés. Marokkóban ugyanis több francia ül már hosszú ideje politikai okok miatt - közülük ketten ráadásul évek óta siralomházban várják sorsuk alakulást. Tény, hogy az észak afrikai országban jó néhány éve nem voltak már kivégzések - de az is igaz, hogy említettek hiába várnak királyi kegyelemre, vagy franciaországi kiadatásra. A legutóbbi fejlemények amúgy sem az enyhülés irányában hatnak. A 45 halálos áldozatot követelő májusi öngyilkos merényletek megrázták az országot - és érthető módon, sem a közvélemény, sem a hatóságok nincsenek különösebben könyörületes hangulatban. Az akkori robbantássorozat után ezer embert tartóztattak le, közülük két-háromszázat igen súlyos büntetési tételekkel már el is marasztaltak. Ami nyilván arra utal, hogy a merényletek ürügyén a hatalom jó időre megpróbál leszámolni az iszlám fundamentalizmussal, mint jelenséggel, hiszen ez hosszabb távon is az egyetlen komoly kihívás lehet a monarchia számára. Párizs, 2003. szeptember
