Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-26 / 221. szám, péntek

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 26. KOMMENTÁR Osztály elleni izgatás TÓTH MIHÁLY Mint minden sztrájk idején, a mai országos figyelmeztető munka- beszüntetés órájában is felteszem a kérdést: mi ellen tiltakoznak a munkavállalók? Az érdekvédelmi központ válasza úgy általá­nosságban: az alkalmazottak kedvezőtlen szociális helyzetének javításáért, a kormány és a munkáltatók hajthatatlansága ellen. A melós csak elvétve múlatja idejét naplóírással, de még az egye­temi végzettségű munkavállaló is csak ritkán jegyzi fel anyagi fel- emelkedésének vagy leépülésének állomásait. Odajutottunk, hogy a bérből élők talán többségének már arra sincs lehetősége, hogy az újságban elolvassa, a parlament legújabban milyen tör­vényt alkotott a legszegényebbek rovására; meggondolja, újságot vegyen-e a zsebében kuncogó tízesért, vagy fél liter tejet. Helyzetünk alakulásának illusztrálására most felsorolhatnám a parlament és a kormány egy évtized alatt hozott munkajogi dön­téseit. Helyszűke miatt nem teszem. Ahány paragrafus, annyi munkavállaló-ellenes intézkedés. Ki tudná megmondani, hogy a rendszerváltást követően mikor és melyik munkahelyen hangzott el előszóra „ha nem tetszik, le is út, fel is út”, de „premierjének” már biztosan van tíz éve. Volt egy időszak, hogy a munkáltatók széltében-hosszában csak a munkaerőpiac rugalmatlanságára pa­naszkodtak. Az egyszerű szaki el se tudta képzelni, eszik-e vagy isszák a rugalmatlan munkaerőpiacot. Bezzeg tisztában voltak mibenlétével a parlamenti képviselők! És módosították a felmon­dási szabályokat. De véletlenül se úgy, hogy a munkavállalónak is haszna legyen belőle. Hosszú lenne az elmúlt évtizedben hozott munkajogi rendelkezé­sek listája, amelynek hatására Szlovákiában a közérzetet illetően odajutottunk, ahol vagyunk. A második Dzurinda-kormány félol­dali süketségben szenved, csak azt hallja meg, ami neki és a mun­kaadóknak kedves. Ilyen viszonyok között természetes, hogy a jobboldali miniszterek és a munkáltatók a figyelmeztető sztrájkot megelőző napokban előre és kárörvendve megjósolhatták, hogy az általános sztrájk távolról se lesz általános. A munkajogi ren­delkezések már önmagukban elegendőek az akcióra készülők megfélemlítéséhez. Számítsuk még ehhez hozzá, hogy némely, többnyire újgazdag, tehát privatizáló munkaadóknak vén elefán­téhoz hasonló az emlékezőtehetsége, ha meg kell jegyezni, hogy alkalmazottai közül kik azok, akik a sztrájk előkészítésének nap­jaiban különösen ütötték a vasat. Szervezett fellépésre egy megfélemlített tömeg nem alkalmas. A teljesen elkeseredett megfélemlítettek végső menedéke a lá­zadás. A Dzurinda-kormányban és környékén egymásba ér a kép­zett politológusok és közgazdászok számítógépe. Nekik, elméleti­leg, nem kell magyarázni, mi a különbség egy szervezett fellépés és a lázadás között. Mit tehet egy törvénytisztelő munkavállaló, ha a kormány szegénynyúzó főkolomposai ellen kíván fellépni? Semmit! Sztrájkkal se. A törvényhozók engedelmesen megsza­vazták Kaník és Mikloš javaslatait, jogilag tehát rendben van, hogy például újévtől a kiskeresetűek táppénze egyharmadával csökken. Kaník miniszter svungban van. Szó szerint ezt nyilatkozta: „A kisfizetésűeknek kifizetődik megbetegedni, táppénzre men­ni...”. Normális demokráciában ilyen kijelentésről egy tehetséges ügyvédbojtár is be tudja bizonyítani, hogy itt osztály elleni izga­tásról van szó. Vajon mit szólnak ehhez az esélyegyenlőséggel foglalkozó politikusok? Az ember nyilván nem szokta meg, hogy idült alkoholista koldusasszonyokból átválto­zott jó tündérek ilyen ajánlat­tal állnak elő, ezért csak álltam ott vagy tizenöt percet, miköz­ben az agyam veszettül darálta a különböző lehetőségeket. Mi a fenét kívánjak? Boldogságot? Naná, majd járhatok egész nap fültől fülig húzott szájjal. Én igenis szeretem néha a boron- gós őszi hangulatot. Kérjek gondtalan életet, sikert? Hogy­ne, még elbíznám magam. Ed­dig mindig a saját káromon ta­nultam, mégis vittem valamire. Kérjek sok pénzt? Ugyan már, hiszen világosan emlékszem arra a pillanatra, amikor egy amerikai szupermarket kellős közepén álltam, kezemben ad­dig elérhetetlennek tűnő dol­gokkal, hordozható számító­géppel, szép cipővel, elegáns ruhával és rengeteg likőrrel töltött csokoládéval, és nem tudtam már mire költeni. Ak­kor talán kívánjam azt, hogy jelentős pocakom és dadogó beszédem ellenére bukjanak rám a nők? Én igenis szeretek egyedül lenni, egyedül mászni a domboldalon az avarban. Ja, apropó, el is felejtettem, Kö- zép-Afrikában egymást gyilkol­ják az emberek, milliók éhez­nek a világon, egyébként még mindig vannak kannibálok, még mindig ömlik a mérges füst a gyárkéményekből, to­vábbra sem találták fel az analóg számítógépet, máig nem jöttek el az ufók. Máig nem sikerült pontos választ kapnom a kérdésre: miért va­gyunk ezen a világon? így hát csak azt kívántam, hogy minden valódi koldusasszony­nak legyen meg a mindennapi kenyere. A jótevő álma ­SZABÓ GERGELY Megszántam végre azt a nőt, akit minden reggel ott látok térdepelni a pozsonyi Kő téren, általában hihetetlenül disszo­náns hangon ételért könyörög. Nem tudom, hogy álkoldus-e vagy valódi, mindenesetre eléggé eszelősen csinálja ah­hoz, hogy meggyőzzön. Mind­egy. Találtam a zsebemben egy alig koszos tízkoronást, a kezé­be nyomtam és elmenekültem. Egész nap dolgoztam, két hiva­talba is el kellett rohannom, ki­ment az egész a fejemből. Csak amikor este végignyújtóztam az ágyamon, akkor jutott eszembe a nő. Végigfutott rajtam a bor­zongás, eszelős könyörgése so­káig zúgott a fülemben. Úgy kell nekem, persze hogy vele ál­modtam, pontosabban vele kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy ismét végigper- gett a szemem előtt az előző nap, ahogy baktatok át a téren, a munkahelyem irányába. A nő természetesen ott volt, ám most nem sipítozott. Az egész­ben az volt a furcsa, hogy raj­tunk kívül senki sem volt a kö­zelben. Akkor már kezdtem sej­teni, hogy csak álmodom. Ak­kor lettem ebben teljesen biz­tos, amikor - mint a mesében - megrázta magát, és átváltozott. „Én vagyok az álruhás jó tündér, és most szeretném meghálálni, amit ma reggel tettél” - mondta egy cseppet sem sipítozó hangon, kedvesen mosolyogva. S aztán - mint a mesében -, hozzátette: „Kívánj valamit!”- Egész nap itt unatkozik, apuka! Ilyen szép időben miért nem megy le egy kicsit kukázni? (Lehoczki István rajza) Két véleménycsoport alakult ki az ENSZ-ről, holott a dolog ennél sokkal egyszerűbb Irakvilág s ami még jön Nem használjuk, úgyse’ jó semmire. Nem is lehet jó bármire, ha eleve nem akarják használni. FÜZES OSZKÁR Nagyjából e két véleménycsoport alakult ki az ENSZ-ről, holott a dolog sokkal egyszerűbb. A világ- szervezet akkor jó valamire, ha a nemzetközi biztonsági rendszert igazgató, vezető nagyhatalmak egyetértenek az adott ügykörben. Ha nem, akkor az ENSZ értelem­szerűen tehetetlen. Innentől két logikai út van. Az egyik szerint a főhatalmak többségi szavazással, akár valamely másikuk, az adott ügyben kisebb csoportjuk akarata ellenére is eldönthetnek valamit a világot leginkább érintő ügyek­ben, s az elhatározást az ENSZ ál­tal törvényesítik. Ezt multilatera- lizmusnak nevezik azok, aki erő híján ilyen rendszerrel egyensú­lyoznák ki Amerika hatalmi túlsú­lyát. A másik út az, amit Wa­shington jó évtizede követ: ha a többiek egyetértenek velünk, ak­kor az ENSZ is jó - ha nem, hát akkor lépünk nélküle. Az egyköz- pontú világrendet a Bush-doktrí- na továbbvitte, egészen odáig, hogy az USA akár megelőző csa­pást is mérhet a veszély elhárítá­sára, akkor is, ha erre nem kap ENSZ-engedélyt. S mert a doktrí­na alkalmazása Irakban meg is történt, az új világrend körüli vita az Irak körüli csatározásokban ölt testet - mindenki róla beszél, de nem rá gondol. Hanem arra, hogy az iraki béketeremtés okán-ürü- gyén miképp lehet rávenni Bush kormányát, hogy vonja vissza az egyedül eldönthető megelőző csapás,jogát”. Hiszen ez az, ami eljelentékteleníti az ENSZ-t mint a kollektív biztonság világméretű fórumát, s ez teszi zárójelbe a nemzetközi jog egyes alaptételeit is. Ezáltal a középhatalmak moz­gástere minden következő válság­ban egyetlen darab egyszerű dön­tésre korlátozódik: vagy elfogad­ják az amerikai akciót, vagy nem, ám mindkét esetben viselik a kö­vetkezményeit. Ez a rendszer nyilván nem jó a franciáknak, németeknek, oro­szoknak és kínaiaknak, de más esetben lehet majd nem jó azok­nak is, akik Irakban Bush mellé álltak. Az amerikai elnök köz­Arra próbálta rávenni az iraki csapás ellenzőit, hogy álljanak át. gyűlési beszéde azonban jottányit sem engedett a megelőző csapás jogából. Ehelyett, békülékeny hangon, arra próbálta rávenni az iraki csapás ellenzőit, hogy állja­nak át a támogatók táborába. így jobban járnak, s ellenkezésük nem osztja meg tovább az ENSZ-t, a NATO-t és az EU-t, vagyis stabi­labb lesz a világrend. Az ellenző középhatalmak persze elvetették az ajánlatot. Békülékeny hangon, mert egyrészt valóban nem érde­kük a világrendet szétrepesztő tö­résvonal tovább mélyítése, más­részt: ha Amerika netán nélkülük is, mégis „megcsinálja” Irakot, ak­kor végképp elúszik a multilatera- lizmus (értsd: az ő világbefolyá­suk) esélye hosszú időre. Ők, ké­zenfekvő módon, az ENSZ erősí­tését ajánlják. A Biztonsági Tanács bővítését, állandó fegyverzet-el­lenőrző testületet, sőt a francia el­nök még egy szociális világkor­mányt is, amely megpróbálná a terrorizmus egyik okát (ürügyét) felszámolni. Kofi Annan főtitkár átírná a nemzetközi jog érintett részeit, az önvédelem jogát kiter­jesztve a megelőző csapásra is - ha ezt a BT indokoltnak látja. De ha a BT éppen nem látja indo­koltnak, akkor megint visszaju­tunk, a megelőző csapásról való döntés jogához. A megoldás nyil­ván az lenne, ha Bush lemondana erről. De (ha akarja egyáltalán) csak úgy tehetné meg, ha biztosíté­kot kapna és adna: a vezető hatal­mak szükség esetén mindig a vál­sághelyzet tárgyilagos elemzé­séből kiindulva, akár valamely sa­ját érdeküket is félre téve döntené­nek, tényleg a világ biztonságáról. Ehhez azonban a mostaninál sok­kal mélyebb bizalom kellene a ve­zető országok között, ami most az országok vezetői között sincs meg. E megosztottság szempontjából „Irak” az egész világ. A mostani ENSZ-közgyűlésen ez legfeljebb annyit okoz, hogy a végén minden marad a régiben. Ám hogy a nem­zetközi biztonsági rendszer milyen szörnyű bajban van, az már a kö­vetkező válságban kiderül. A választásnak sikerülnie kell, mert államfő nélkül Szerbia „tökéletlen" ország Micsunovics kampányindítój a PETKY JÓZSEF A november 16-i elnökválasztáson való részvételre szólította fel szer­dán Szerbia szavazópolgárait Dra- goljub Micsunovics, a kormányzó pártszövetség (DOS) jelöltje, aki belgrádi politikai elemzők vélemé­nyével ellentétben úgy véli, hogy harmadszorra siker koronázhatja a szavazást. „Arról akarom meggyőzni a polgá­rokat, hogy vegyenek részt válasz­táson. Az üzenném nekik, hogy nem fognak csalatkozni” - mondta Micsunovics kampányindító sajtó- tájékoztatóján. A politikus - aki a kormányzó pártszövetség egyik tagjának, a Demokratikus Centrum nevű pártnak a vezetője és a szer- bia-montenegrói parlament elnöke - közölte, hogy „nem tesz üres ígé­reteket, nem kínál gazdagságot, és saját életrajzán kívül nincs mit fel­ajánlania a polgároknak”. A 74 éves politikus leszögezte, hogy van ereje a Szerbia előtt álló problémák megoldásához. Az or­szág előtt álló elsődleges feladatok között említette a koszovói rende­zést, az új alkotmány elfogadását, a gazdasági helyzet javítását és az Európai Unióhoz való csatlakozást. A DOS elnöksége kedd esti ülésén döntött úgy, hogy Micsunovics lesz a jelöltje a harmadszor tartandó, november 16-i elnökválasztáson. A pártszövetség szerdai közleménye szerint a DOS összes tagpártja kö­telezettséget vállalt arra, hogy tel­jes erőbedobással részt vesz Micsu­novics választási kampányában, ez idő alatt nem nyitnak vitákat egy­más között, félreteszik nézeteltéré­seiket, hogy a DOS egységes arcot mutasson fel. Noha Micsunovics derűlátó, belg­rádi politikai elemzők azonban biztosak abban, hogy a november 16-i elnökválasztás a korábbi kettőhöz hasonlóan kudarcba ful­lad, és az újabb fiaskó oka ismét az érvényességhez szükséges ötven­százalékos küszöb lesz. Másik ok­ként említik azt, hogy a „demokra­tikus oldalon” álló két nagy ellen­zéki párt, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a G17 Plus nem állít jelöltet, s úgy tekint az elnökvá­lasztásra, mintha nem is lenne. Micsunovics közölte, hogy támoga­tást kért Vojiszlav Kostunicától, a DSS elnökétől, de hasztalan. „A DSS támogatása valószínűtlen, de nem várható, hogy a párt negatív kampányt indít” - mondta a DOS jelöltje, aki szerint a választás a DSS és a G17 Plus nélkül is ered­ményes lehet, de ha mégsem, ak­kor a következő választásnak sike­rülnie kell, mert elnök nélkül Szer­bia „tökéletlen” ország. Natasa Micsics parlamenti elnök minapi nyilatkozatában nem ha­gyott kétséget afelől, hogy ha a no­vember 16-i szavazás is fiaskót szenved, akkor negyedszer is kiírja a választást. TALLÓZÓ KOMSZOMOLSZKAJA PRAVDA Az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB „poloskái” kerültek elő az orosz fővárosban a legendás Moszkva Szálloda bontásakor; a legkülönfé­lébb helyekre telepített lehallgató berendezéseket állítólag még tíz éve is használták - írta a Komszomolsz- kaja Pravda című újság. A moszkvai sajtó nemrég számolt be arról, hogy - egy különleges belső szétszerelé- ses technikával - hozzákezdtek a Vö­rös tér közelében álló Moszkva Hotel lebontásához. Az 1935-től idén júli­usig folyamatosan működő szállo­dát szupermodern változatban, de szinte változaüan külsővel újra fel­építik. A városvezetés szerint cél­szerűbb a hotelt újra felépíteni, mint felújítani. Az épület bontását végző munkások megbizonyosodhattak: igazak voltak azok az egykori plety­kák, hogy a Moszkvában a KGB-nek mindenhol füle van. Avastag tapéta- és vakolatréteg alól előkerült polos­kákkal a VIP-vendégek által használt lakosztályokban minden helyiséget, még a fürdőszobákat és mellékhelyi­ségeket is lehallgatták. A lap megke­reste a volt szovjet KGB egy nevének elhallgatását kérő technikai munka­társát, aki elmondta, hogy a lehall­gató készülékek már az épület építé­sekor a falakra kerültek. A ma már rettentő primitívnek számító beren­dezések - úgynevezett morzsamik­rofonok - segítségével fogott hango­kat felerősítették, és a szálloda leg­felső emeletének szobáiban 24 órás szolgálatot teljesítő KGB-ügyelete- seknek továbbították. A titkosszol­gálat a beszélgetéseket orsós mag­netofonokon rögzítette. Az idegen nyelvű beszélgetéseket teljes egé­szében felvették, majd fordítók és kódfejtők segítségével elemezték. Az orosz párbeszédekből azokra a részekre voltak kíváncsiak, ame­lyekben bizonyos szavak elhangzot­tak. A kódfejtőkre pedig azért volt szükség, mert az orosz másként gondolkodók - tudván a KGB titkos füleiről - a kényes fogalmak helyett más szavakat használtak; a szovjet hatalom (szovjetszkaja vlaszty) he­lyett például a Szofja Valentyinovna kifejezést. A KGB egykori munka­társa elmondta: a „poloskák” né­melyike 60 éven át meghibásodás nélkül működött. Információi sze­rint a titkos lehallgatásokat csak tíz évvel ezelőtt szüntették be. EL MUNDO » A spanyol igazságügy-miniszter a Miniszterek Tanácsának következő ülésén felveti: vezessenek közös bűnügyi nyilvántartást az Európai Unió tagállamaiban élő, büntetett előéletű személyekről - értesült a spanyol lap. A javaslat a bűnüldö­zés és az igazságszolgáltatás olyan zavarainak kiküszöbölését célozza, amelyek lehetővé tették, hogy egy odahaza börtönbüntetéssel sújtott brit szexuális bűnöző zavartalanul garázdálkodjék Spanyolországban. A 38 éves brit állampolgár múlt he­ti malágai letartóztatásakor beval­lotta, hogy meggyilkolt két spanyol kislányt és megerőszakolt három másikat. A brit kéjgyilkos azután költözött Spanyolország napsütöt­te déli tengerpartjára, a Costa del Sóira, hogy Nagy-Britanniában le­töltött 10 év szabadságvesztést, amelyet azért róttak ki rá, mert az eszméletvesztésig fojtogatott lá­nyokat, majd megerőszakolta őket. A brit bulvársajtó által a holloway-i fojtogatónak nevezett férfi új né­ven telepedett le a spanyol tenger­parton, s a spanyol hatóságok sze­rint legalább az egyik leánygyilkos­ságot meg lehetett volna előzni, ha tudtak volna a brit férfi előéletéről. A büntetett személyek nevét tartal­mazó EU-nyilvántartás létrehozása megfigyelők szerint ellenállásba fog ütközni. Több tagállamban ugyanis attól tartanak: a közös bűnügyi nyilvántartás sértené a személyiségi jogokat. Antonio Vi- torino, az Európai Bizottság bel- és igazságügyi kérdésekért felelős tagja úgy véli: mint minden, sze­mélyes adatokat érintő cserénél, ebben az esetben is figyelembe kell venni a magánszférát. Ennek ellen­ére a kérdés a Bizottság számára nem jelent tabut. „Nyitottak va­gyunk egy ésszerű megoldásra” - mondta Vitorino. Az EU-tagálla- mok bel- és igazságügy-miniszterei legközelebb október elején talál­koznak Luxemburgban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom