Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-24 / 219. szám, szerda
Félelmetesebb, ha nem látjuk a szörnyet Darkness - a rettegés háza HORROR Egy horrorfilmben sokkal félelmetesebb tud lenni, ha nem látjuk a szörnyet, mintha szemtől szemben állunk vele. A Darkness még ennél is tovább megy: ebben a filmben nincs is igazi, megfogható gonosz. Vannak ugyan rossz szándékú emberek a rossz ügy szolgálatában, de maga a főgonosz, a címszereplő, a nagybetűs Sötétség viszont - természetéből kifolyólag - láthatatlan. Egy amerikai család Európában keresi a boldogságát. Egy régi, vidéki házban laknak, az országút mellett, távol minden lakott településtől. Regina (Anna Paquin - X-Men), a család nyughatadan természetű lánya gyanús jelenségekre lesz figyelmes. Valami rejtőzködik a házban, valami ősi, láthatadan erő, amely egyre fenyegetőbb veszélyt jelent a család békéjére. Először az apát (Iain Glen - Tomb Raider) érik különös idegrohamok, egyre gyakoribbak a veszekedések feleségével (Lena Olin - Rómeó vérzik), furcsa jelenések zavarják meg a lakók nyugalmát. Regina barátjával nyomozásba kezd, és megtudják, hogy negyven évvel azelőtt a házban valakik rémisztő kísérletet hajtottak végre, szörnyű áldozatot kínálva fel a megidézni kívánt erőnek. A múltnak a jelen szereplőihez is több köze van, mint először gondolnák, és kiderül, hogy a Sötétség milyen rettenetes játékot képes űzni a halandókkal. Jók a színészek, hatásos a képi megvalósítás, a nem túl eredeti alapötlet és az elbeszélés hosszadalmassága azonban némi csalódást okoz. A csattanós és az együttgondolkodó nézőkre számító befejezés, amin el lehet még agyalni egy kicsit mozi után, viszont bőséggel kárpótol mindenért, (est) Darkness - A rettegés háza (Darkness), 2002 Színes, feliratos am.-sp. horror, 102 p., R.: Jaume Balaguero. Fsz.: Giancarlo Giannini, Iain Glen, Anna Paquin, Lena Olin Győr, Cinema City Immáron trilógiává kerekedett az elmúlt évek messze legsikeresebb tinivígjáték-sorozata Amerikai pite - Az esküvő és Jim hiányos tánctudása eltörpül a fő probléma mellett, melynek neve: Stifler (Seann William Scott). A valóban mulatságos és a csak annak szánt részek aránya szerencsére az előbbiek javára dől el, a félresikerült legénybúcsú például már magában klasszikus, de vigyázat: Stifler kutyakalandjánál az érzékenyebb lelkűek és gyom- rúak inkább nézzenek alaposan a popcornzacskó mélyére. Vígjátékról lévén szó, nem illendő lelőni a poénokat, legyen elég annyi, hogy sok borotválásnak ciki a vége, cicikből sincs hiány, és végül megtudjuk, hogyan simítsuk el a generációs viszályokat, avagy kiderül, honnét a közismert hasonlat, miszerint „örül, mint a nagyi a gardróbban”, (est) Amerikai pite - Az esküvő (American Pie - The Wedding), 2003 Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 97 perc, Rendezte: Jesse Dylan. Fsz.: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Seann William Scott, Thomas Ian Nicholas. Győr, Cinema City, Miskolc, Cinema City, Hollywood Multiplex, Nyíregyháza Hollywood Multiplex FILMVÍGJÁTÉK V an, aki már nagyon várta, és biztos akad f olyan is, aki remekül megvan nélküle, de . jmhhm ' tagadhatatlan tény: immáron trilógiává kerekedett az elmúlt évek messze legsikeresebb tinivígjáték-sorozata. Hiába no, három a magyar igazság, meg a jenki pite. Ennek a harmadik résznek megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy az amúgy szimpatikus brancsból az érdektelenebb figurák lemorzsolódtak. Nyugi, a legjobb fejek, azért itt vannak. A két legkomikusabb szereplő, a címadó pitével szoros és meghitt kapcsolatba kerülő Jim (Jason Biggs), valamint a fuvolázás művészetét a zenetáborban magas fokon elsajátító Michelle (Alyson Hannigan) a második rész végén annyira összejöttek, hogy itt, a harmadik elején úgy döntenek, összeházasodnak. Az ilyenkor szokásos párák, a menyasszonyi ruha megszerzése A közelmúlt történelme könnyen felkeltheti bennünk a személyes érintettség homályos érzetét - és ettől a múlt tragédiái még megrázóbbnak hatnak A Magdolna nővérek DRÁMA A valóságban megtörtént események néha valóban olyanok, hogy azt ép elmével nehezen lehetne kitalálni. A közelmúlt történelme pedig könnyen felkeltheti bennünk a személyes érintettség homályos érzetét - és ettől a múlt tragédiái még megrázóbbnak hatnak. Mindez igaz Peter Mullan rendező filmjére. A magyar nézők Mullant főleg színészként ismerhetik, számos brit filmben alakított az utóbbi időben kisebb-nagyobb szerepeket, például ő volt a Nevem: Joe főszereplője. Ezúttal rendezőként az ír (és brit) történelem egyik fájdalmas és kevéssé felderített momentumáról készített játékfilmet. Írországban a XVIII. század vége óta léteztek az ún. Magdaléna menhelyek, olyan nők számára létesített - a munkatábort és a börtönt ötvöző - intézmények, ahová „bukott” nőket (leányanyákat, szexuális zaklatás áldozatául esett nőket stb.) zártak, hogy azokért a bűnökért, melyeket gyakran nem is ők követtek el, még itt a földön bűnbocsánatot nyerjenek. Az intézményeket az Irgalmas Nővérek tartották fenn, és a - lényegében rabszolgamunkára fogott - nőket kihasználva mosodákként üzemeltették. Az utolsó ilyen intézményt (akár milyen nehéz is elhinni) 1996-ban zárták be Írországban. A film négy fiatal lány történetét meséli el, akik ugyanazon a napon kerülnek egy ilyen menhely- re a 60-as években. A kiszolgáltatottság, a félelem és a részvétlenség kegyetlen világa tárul fel előttünk, ahonnan menekülni sincs hová, hiszen a lányokat legtöbbször saját családjuk „adja be” ezekbe a börtönökbe, hogy „megvédjék” őket a bűntől. A rendkívül megrázó történet fiktív figuráit valós események alapján alkotta meg a rendező, s nagyszerű színészeket talált megformálásukra. A fájdalmas eseményektől alkalmanként a keserű humor, és némi stilizáció segítségével próbál távolságot tartani - s talán ez segít a leginkább abban, hogy a film sikeresen kerülje ki a patetikus börtöndrámává válás csapdáját, (est) Magdolna nővérek (The Magdalene Sisters), 2002 Színes, feliratos, angol-ír filmdráma, 119 perc, Rendezte: Peter Mullan, Szereplők: Anne-Marie Duff, Dorothy Duffy, Eileen Walsh, Geraldine McEwan, Nora-Jane Noone, Britta Smith, Mary Murray, Peter Mullan
