Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-23 / 218. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 23. Kitekintő Hollywood a támadás miatti első meghökkenésében azonnal hamut szórt a fejére, leállította a készülőben levő akciófilmeket, jegelte az erőszakot és az agressziót Műsor a terror után - Hamupipőke a képernyőn 2001. szeptember 11. nem­csak az amerikai társada­lomban okozott óriási sok­kot, hanem a világ legna­gyobb masinériáját működ­tető szórakoztatóiparban is. Korábban a show-biznisz túl­kapásairól cikkeztek, az ipar gurui fogadkoztak, hogy tiszteletben tartják az erköl­csöket, de - leszámítva a sze­xuális prüdériának tett en­gedményeket - az agressziót sugárzó akciófilmekről Hollywood nem mondott le. VARSÁNYI GYULA A televíziózás bombasikereivé váló reality show-k ugyancsak kemény konfliktusokra épültek, elengedhe­tetlen alapelemként tartalmazták a szereplők mindinkább elvaduló egy­más elleni küzdelmét. Hollywood a terrortámadás miatti első meghökkenésében azonnal hamut szórt a fejére, leállította a készülőben levő akciófilmeket, je­gelte az erőszakot és az agressziót, átíratta a forgatókönyveket. Nyil­vánvaló volt, hogy a televíziózás­ban is ki fognak találni valamit, ami a közönség egy csapásra megválto­zott (elborult) hangulatához job­ban alkalmazkodik. Hónapok tel­tek el, és 2002 tavaszán megjelent a The Bachelor (magyarul ez nőtlen férfit, legényembert, aggle­gényt jelent). A játékot a Telepiem - res nevű cég, személy szerint Mike Fleiss médiavarázsló építette fel, alakította ki. Méghozzá úgy, hogy meghagyta a verseny izgalmát, de mellőzött minden agressziót, és az egészet leöntötte hatalmas adag ro­mantikus mázzal (mesés helyszíne­ken, álompalotákban folyó udvar­lás, bókok, vörös rózsa, lánykérés, esetleg pompás kézfogó). Az első reakciók visszaigazolták a befektetők várakozásit. Az induló epizód közel tízmillió nézőt ülte­tett a képernyők elé, ami az év leg­magasabb nézettségének számí­tott. Az adatok szerint a The Ba­chelor az első számú sorozattá vált Amerikában. A tavalyi top húszban olyan sikereket utasított maga mö­gé, mint a Friends (Jóbarátok), a The Real World (Való Világ), West Wing (Az elnök emberei) vagy a Survivors (A sziget). Nem váratott magára sokáig az első európai adaptáció: az angol BBC 3 számára készítették el tavaly ősszel. Az angol változatot kisvártatva kö­vette a francia (M6 Televízió), majd a svéd, a norvég, a holland és az olasz. Jelenleg Magyarország mel­lett Belgium, Németország (RTL), Lengyelország és Oroszország kap­csolódik be a Nagy Őt keresőjátékok sorába. Az angoloknál és a franciák­nál már a második szezont kezdik. A licenctulajdonos Warner Brothers párizsi produkciós igazgatója, Denis Leroy lapunk érdeklődésére el­mondta, a show eddig sikeres volt a briteknél, de különösen jól megy a franciáknál, elsősorban a fiatal (15-35 éves) korosztály és a nők kö­rében. Ezekben a csoportokban 40 százalékos közönségarányt is elér. De hogy mennyire nemcsak a legfia- talabbakat vonzza, arra példa, hogy az ötven év alatti nők 33 százaléka követi a sorozatot. Magyarországon a show nézettségi adatai nem a nemzetközi trend sze­rint alakulnak: az első adást ugyan még igen sokan, 1,6 millióan néz­ték, ám az ezen a héten sugárzott programot már több százezerrel ke­vesebb néző kísérte figyelemmel, s a hazai Nagy Ő kegyeiért folytatott küzdelemnél nagyobb érdeklődést váltott ki a konkurens RTL Klub ve­télkedője és szappanoperája is. Miután a női befogadók érzékeny­ségére különösen figyelni kell, hogy elkerüljék a túlságos férfiköz­pontúság, „hímsovinizmus” vádját, Amerikában kitalálták a fordított The Bachelort, a The Bachelorette- et, amelyben egyetlen facér nő ke­gyeiért verseng a férfisereg. Ez, amellett, hogy egyfajta lélektani egyensúlyt hoz a játékba, meg­könnyíti a folytatást. Minek mindig újabb és újabb férfi Nagy Őt keres­ni, ha a közönség is kiválaszthatja magának? - tették fel a kérdést a kreatív stábban. Igazuk lett. Ameri­kában szeptember 24-én kezdődik a negyedik sorozat, amelynek főhőse az a Bob Guiney, akit az első The Bachelorette-ben kikosarazott a női főszereplő, bizonyos Trista Rehn. A nézők azonban annyira megszerették és megsajnálták a jó­képű fiatalembert, hogy nem lehe­tett levenni a képernyőről. Az ABC álompárja: Aaron Buerge bankár és Helene Eksterowicz pszichológus (Reuters-felvétel) Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó túllépni a választási szabályokon is Valentyina Matvijenko kedvéért Idén még több ezer közép-európai fiatal dolgozott feketén Igaz mese Szentpétervár kedvenc hercegnőj ének kormányzói esélyeiről SZALAI ZOLTÁN Illegális nyár Angliában NÉPSZABADSÁG Ha pusztán a kifüggesztett óri­ásplakátok száma alapján lehetne választásokat nyerni, akkor alig­ha lenne kétséges, hogy Szentpé­tervár következő kormányzóját Valentyina Matvijenkónak hívják majd. A jelenlegi elnöki megbí­zott tucatnyi riválisa többségének ugyanis nemhogy plakátra, de még szórólapra sem futotta. Őket legfeljebb néhány, a metrókijára­toknál üldögélő bágyadt aktivista népszerűsíti. Észak Velencéjének belvárosában a jóformán kötelező Matvijenko- plakátokat és a kifüggesztett hi­vatalos értesítőket leszámítva szinte semmi sem utal arra, hogy az itt lakóknak egy hét múlva dönteniük kell a város első embe­rének személyéről. A politikai bágyadtság persze ért­hető, hiszen a verseny eleve lefu­tottnak tetszik. Hosszú idő óta először a Kreml nyíltan megüzen­te a péterváriaknak, kire is kell voksolniuk. Aki pedig csak kicsit is ismeri az orosz belpolitikai vi­szonyokat, az ilyen esetben nem költi a pénzét felesleges kampá­nyanyagokra. Az indulóknak illúziói persze a kezdetektől fogva nem lehettek. Akárcsak a mesében, minden el­eve elrendeltetett. Élt egyszer egy bölcs és jó uralkodó, Vlagyimir (Putyin) cár, aki elküldte kedvenc hercegnőjét, Valentyinát (Matvi­jenko), tegyen már rendet szere­tett szülővárosában. Útravalóul nemcsak hamuban sült pogácsát adott neki, hanem az év elején ki­nevezte az észak-nyugati föderális körzet elnöki megbízottjává is. Valentyina hercegnő mindent meg is tett azért, hogy szeresse őt a pétervári nép. Nem telt el úgy nap, hogy hivatali Mercedesével ne keresett volna fel egy gyárat, építkezést vagy kórházat. A vak is láthatta, hogy mennyire szívén vi­seli az egyszeri dolgozók gondját- baját. Oroszország szinte bármely más városában ennél kevesebb is elég egy választási győzelemhez, Szentpétervár azonban tradicio­nálisan rebellis város. Hiába csil- logott-villogott, mosolygott és for­golódott tündéri hercegnőként Valentyina, az itteniek - mondják legalábbis a versenytársak kam­pánystábjában - emlékezetében ő csak Komszomol-aktivistaként élt tovább. Ugyanitt nem átallották őt régi becenevén Válka sztákán- ként (Válka pohár) emlegetni. Elbúsult nagyon a bölcs cár, és úgy döntött, megmutatja hűséges alattvalóinak, mennyire nem kö­zömbös számára a drága Valen­tyina. Nosza, meg is hívta a Kremlbe, és a tévékamerák sze­mébe mondta, hogy ő bizony Matvijenko győzelmét kívánja. A mesebeli találkozóról az összes állami adó és a pétervári helyi te­levízió is ötperces hírblokkban számolt be. Összehasonlításkép­pen ennyi időt utoljára Putyin el­nök angliai látogatásának szen­teltek a híradók. - Őszintén győzelmet kívánok önnek. Figye­lembe véve a kormányzati mun­káját, ön meg tudná oldani a problémákat, lehet, hogy még jobban is, mint azok, akik ma irá­nyítják a várost - fogalmazott az orosz államfő. Putyin egyben fel­kérte Matvijenkót, hogy a válasz­tási kampány terhei ellenére már most koncentráljon Szentpéter­vár jövő évi költségvetésére. - A városnak megvannak a problé­mái, amelyekről nem szabad elfe­ledkezni annak ellenére sem, hogy folyik a választási küzdelem - tette hozzá Putyin. Matvijenko mindjárt ki is használta az alkal­mat, és közölte, hogy Pétervár a saját költségvetéséből egyedül nem képes boldogulni. És már so­rolta is: a házak 64 százaléka szo­rul felújításra, az elkerülő út 9 milliárd dollárba kerülne, szük­ség lenne egy ötödik metróvonal­ra stb. Több sem kellett Putyin- nak, telefont ragadott, felhívta Kudrin pénzügyminisztert, és élő egyenes adásban utasította, hogy kerítsen már egy kis pénzt Szent­pétervárnak. A város néhány pere alatt gazda­gabb lett 330 millió dollárral, Oroszország pedig szegényebb egy illúzióval, legalábbis, ami a tisztességes, szabad választáso­kat illeti. A törvény ugyanis fehé­ren feketén kimondja, hogy az ál­lamfő nem kampányolhat egyet­len jelölt mellett sem. Amennyi­ben pedig Putyin magánember­ként nyilatkozott volna - ami ugyan képtelenség, de tételezzük fel -, úgy a jogszabályok szerint a televíziós közvetítésért Matvijen­ko kampánystábjának fizetnie kellett volna. A dolog annyira ab­szurd, hogy Alekszandr Vesnyja- kov, a központi választási bizott­ság elnöke az első pillanatban azt sem tudta, mit mondjon. Majd egy jól bevált fordulattal az ese­ményről beszámoló médiát hi­báztatta. Aligha meglepő, hogy Matvijenko riválisainak nem iga­zán tetszett ez a magyarázat. Legfőbb ellenfele, a jelenlegi kor­mányzóhelyettes, Anna Markova még az elnöki megbízott kizárá­sát is kezdeményezte. A bíróság Vesnyjakov logikájából kiindulva vétlennek nyilvánította Matvijen­kót, de ez aligha volt meglepetés, hiszen orosz földön aligha létezik olyan bírói testület, amely hajlan­dó lenne akár csak közvetve is törvényszegéssel megvádolni az államfőt. Markova kampánystábja azonban hivatalból optimista. - Valentyina Ivanovna veszteni fog. Felmérése­ink szerint népszerűsége folya­matosan csökken. Ezért kellett Moszkvába szaladnia segítségért - fogalmaz Markova szóvivője, Vlagyimir Anyikejev. A tendencia szép dolog, a leg­utóbbi közvélemény-kutatások azonban még mindig jelentős, 10 százalékot meghaladó Matvijen- ko-fölényt mutatnak. Alekszej Tyitov, a moszkvai Carnegie-köz- pont munkatársa szerint az egész botrány legfeljebb néhány plusz­szavazatot hozhat Markovának. Kollégája, Tatyjana Protasenko, az akadémia szociológiai intéze­tének kutatója hozzáteszi: „a leg­nagyobb probléma, hogy hiá­nyoznak a politikailag valóban komoly jelöltek”. Ha valóban faj­súlyos politikusok is ringbe száll­tak volna a szentpétervári kor­mányzói posztért, úgy a kampány egészen más képet mutatott vol­na. Ami pedig Putyin elnök .jókí­vánságait” illeti, az teljes mérték­ben összhangban áll a politika je­lenlegi stílusával. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem volt előre eltervezve és meg­szervezve. A dolog spontán jött, és ez még inkább árulkodó. A szentpétervári kampány fordula­tai tökéletesen illusztrálják az orosz belpolitikai élet jelenlegi szabályait - mondja. Azaz Orosz­országban ugyan szigorúak a tör­vények, de szerencsére nem kell betartani őket. Legalábbis nem mindenkinek. Szentpétervár, 2003. szeptember „Sziasztok. Ma, mivel először vagy­tok itt, kezdjétek eperszedéssel” - mondta Paul, az eperfarm tulajdo­nosa. Ekkor kezdődött a nyári ka­land, e pillanatban váltunk illegális munkássá. Pár nappal azelőtt indul­tunk el, hogy Cheltenham, az előkelő angol ldsváros környékén - papírok híján - munkát találjunk, de egy ügynökséghez is jelentkeztünk lengyel alibivel, lehetetlen nevekkel - illegális nyárhoz illegális név is du­kál -, de hasztalan adtuk fel magyar identitásunkat. Mindenhol a mun- kavállalásiengedély-referencia falba ütköztünk. Majd egy nap hallottunk a gyümölcsfarmról, ahova aznap - szép ruhában - ki is stoppoltunk. Másnap reggel már .játszóruhában” toporogtunk a farmon, és vártuk első feladatunkat. Tehát eperszedés. A szedett mennyi­ségtől függően óránként 3-4 fontot, azaz 200-240 koronát lehet így - szó szerint - összeszedni. Később már órabéres munkát, gazolást is végez­hettünk, így garantálva volt a 4,30 font. Bár volt, hogy a földön kellett aludni esténként derékfájás miatt, de később megtudtuk: szerencsénk van. A környéken, egy farmon ugyanis az afgán menekülteket egy lassan haladó kombájnról horizon­tálisan lógatták le kötélen, így kellett húzogatniuk a jó kis angol esőben veszettül növő gazt. A horvát Zlatko és cseh barátja is a farmon dolgoztak - igaz, ők immár negyedik éve élnek Angliában. Nem tudom elképzelni, hogy kommuni­káltak négy éve, hiszen Zlatko még most is alig beszél angolul, eddig még a nevét sem tudta megmonda­ni. Akkor összefújta őket a keleti szél, azóta együtt vannak, talán sze­relemből. Hazatérni sem akarnak. „Később sem?” - kérdezem Zlatkót. „Nem. Anglia minden jó, lakás jó, kocsi jó, pénz jó, élet nem jó. És... - emelkedik földes ujja a levegőbe: „... bonusz! Egy hónap 1100 font se­gély.” „Rövid idő hazalátogatás?” - alkalmazkodom. „Nem” - gondolkozik el a megfelelő szón. „Lehetségtelen.” Ok már az igazi, „hardcore” illegális munkások, bevándorlók. „Hamis papírjaik vannak, nem hagyhatják el az országot, mert soha sem térhet­nek vissza” - magyarázza később M., az öreg róka, aki három éve ment ki Magyarországról. „A csúcsmunka a krumpliválogatás napi 12 órán át. Futószalag. Kis krumplik jobbra, nagyok balra, ér­ted? Annyira lefáraszt, hogy haza­mész, és csak bámulsz.” M. tudja, mert így kezdte. De ő hasznát vette angoltudásának is: munkákat köz­vetít ki; már kezében van egy egész angol kisváros munkapiaca. Az ille­gális, of course. „Májustól mi lesz itt? Hallottam, a lengyelek már most készülnek a csaüakozásra... és én is, mert akkor át kell mennem nekem is legalitásba” - nyújtózkodik sóhaj­tozva. Magyar ember és a forgóajtó, ugye­bár: rengeteg kis luk van, könyvtár­ban, boltokban, <pdó-visszaigény- lésben, amivel élni lehet. A nyáron üresen álló diákházakba is csak ket­ten jelentkeztünk be a három he­lyett, így olcsóbb, de bujkálni kell. Full-time job, azaz teljes munka­időt és energiát igényel ez az élet­forma, mindenhol figyelni kell a költségekre és a lehetőségekre, húsz perccel többet sétálni az ol­csóbb húsért. A boltban az újságokból, otthon a té­véből szembesültünk szinte minden este itüétünk tényével. A nyár leg- T forróbb témája a Kelly-ügy mellett vitathatatlanul a bevándorlók kér­dése. „...Blair legnagyobb kihívása”. „Ellepi az országot az illegális be­vándorlók hada, a prostitúció és a HIV-vírus” - szólnak a címlapok. Azt mondják, hogyha az egész EU-t nézzük, valódi történelmi méretű probléma a kelet-európai bevándor­lók kérdése, az illegális prostitúció, a velük járó bűnözés. Elemzők rá­mutatnak, hogy egy új berlini fal ve­szélye forog fent, hogy... Tévé ki- kapcs, elég már az egészből. A sötét­séget csak pár teamécses pislákoló lángja tartja féken, a csendet a fel- melegedő sütő pattogása töri meg. Kell a feloldozás. Később, lecsúszik a lepel a kis - ille­gális - idillről. Elfújjuk a mécsest, majd miután egyikünk kisurran a konyhából, végre fel lehet már kap­csolni a lámpát (a háztulaj csak két embert láthat), így kivehetjük a sütőből a száradó ruhákat (már me­gint megáztunk), majd eltakarítjuk az íztelen vacsora maradékait (le­árazott mirelit, ára 15 korona és öt könyöklés). Közben érzem, hogy pár év múlva mindez egy „lehetetlen­nek” tűnő történet része lesz, hat­árokról, stoppolásról, bujkálásról és hasonló érdekességekről. És akkor már, ha úgy kívánjuk, felkapcsolhat­juk a lámpát is. (Sz. B.) Valentyina „hercegnő" hívei körében (Képarchívum)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom