Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-13 / 211. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 13. VENDÉGKOMMENTÁR Zajos forrás BODNÁR GYULA Sok pincében forr már a must. Hol zajosan, habot pöfékelve a hordó vagy a demizson száján, hol minden feltűnés nélkül, halkan zümmög­ve, mintha méhcsaládhoz hajolnánk közel. A legszebb muzsika, külö­nösen ha belegondolunk, mennyi napfény kellett hozzá, mennyi kin­cse a földnek, és mennyi munka. Alighanem többet dolgozott a szőlőtőke is ebben a száraz esztendőben, lent valahol a mélyben nyúj­tania kellett gyökereit víz után kutatva, gömbölyödjenek a szemek, ahogy illik. Dolgozott természetesen az ember is, akiből egészet kíván a szőlőművelés, metszéstől a szüretig, sőt még tovább, pénzt úgyszin­tén követelve tőle az egyre drágább permetszerekre, és így sem biztos a termés, ha nem betegség, jégverés viheti el vagy seregélyek serege pillanatok alatt. Megéri? - kérdezhetnénk főként azokra a gazdákra, magántermelőkre gondolva, akiktől a befektetett energiájukhoz és a kiadásaikhoz képest fillérekért vásárolják fel a szőlőt, miközben az üz­letben egy palack jobb fajta bor megfizethetetlen a kispénzű polgár számára, legfeljebb jeles alkalomból engedheti meg magának. De hagyjuk ezt, sosem az jár jól, aki a terméket előállítja, legyen szó mézről, szőlőről vagy éppen lágy kenyérről, mindazonáltal csodálatra és tiszteletre méltó, hogy a szőlősgazdák zöme mégsem adja fel. Talán az ősi ösztönök munkálnak bennük, talán az erjedő must muzsikája, szirénhangja csábítja, kényszeríti őket a folytatásra, talán a bor illata, fénye, zamata, talán a „tudom, mit fogyasztok“ biztonságot adó érzése a pancsolások, az üzleti manipulációk, a kis és nagy átverések korá­ban, melyet élünk, melyben hovatovább képtelenek vagyunk hinni bárkinek, bármiben. Na és a pince békéje, ahogy a főhajóban sorakoz­nak a hordók, gyertya fényében csillog a föld alatt emelt templom nedves, penészfoltokkal díszített mennyezete! Kiszállva, leszállva a mindennapos közéleti, politikai, szociális, kulturális káoszból, abból a közegből, amely csak az árat ismeri, az értékre fittyet hány, ahol csalá­dok, életek roppannak össze, ahol a munkahelyét elveszítő, újat nem találó apa ismételgeti rezignáltan gyermekének, amit az országút szé­lén araszoló csiga a fiának: te nem a túloldalra születtél. Ahol a jelle- mes magatartás, a morál, a rend, a kulturált környezet, az emberhez méltó élet jószerével elvont fogalmak már, vagy ha úgy tetszik, még, tizennégy évvel a rendszerváltás után is - megpihen a lélek ott lent, a pince mélyén. Ahol a hamar véget érő zajos forrás után legkésőbb ka­rácsonyra letisztul a bor. A rendszerrel más a helyzet, különösképpen nálunk. Ha igaz, hogy a váltás idején a szakadék szélén állt az ország, mármint Csehszlovákia, illetve a gazdasága, akkor most hol áll a füge getlen Szlovákia, illetve a gazdasága? Kivéve a fővárost. Nem véletle­nül mondta valaki, ha rajta múlna, széttolná Pozsonyt, hogy a pénzből máshová is jusson. Ne csak a bor melegítse a lelket. Meg a pápa a hívőkét. Egyébiránt reménykedhetünk, megint, Rusko személyében új megváltó érkezik, méghozzá a gazdasági tárca élére, ám azt aligha hi­hetjük, hogy ezzel a tizennégy éve tartó zajos forrás véget ér, itt, fent. JEGYZET Szakmák dicsérete MISLAY EDIT A koromat tekintve már kinőttem a mese- és a gyerekkönyvekből, bár mi tagadás, Lázár Ervin me­séin ma is ugyanolyan jól szóra­kozom, mint hajdanán, és sorol­hatnék még jó pár szerzőt. Ami­kor még „főállású” mese- és gye­rekkönyvolvasó voltam, termé­szetesen elsősorban a történet ra­gadott meg, de az illusztrációk sem voltak mellékesek. Egyálta­lán. Mert a jó illusztráció gyö­nyörködteti a gyerekszemet és gazdagítja a könyvet. Ez járt a fe­jemben, amikor a gyermekkönyv- illusztrációk idei pozsonyi bien- náléján a kiállított munkákat né­zegettem. Kár kihagyni, mert va­rázslatos világ tárul az ember sze­me elé, szinte bele is lehet szédül­ni. Nem is csodálom, hogy a kisis­kolások, akik velem együtt ámul­tak a különböző technikával ké­szült könyvillusztrációk láttán, alig tudtak dönteni, melyik is a legszebb. Ahogy haladtak az egyes országok paneljai előtt, mindig feltűnt egy,.legszebb”. Nos, egyáltalán nem irigyeltem a zsűrit, én biztosan nem tudtam volna a vüág négy kontinensének 311 illusztrátora által készített munkák közül kiválasztani azt a tizenegyet, amely díjra érdemes. Én akár tízszer tizenegyet is ki­tüntettem volna közülük. Szép munka az övék, de nincsenek el­kényeztetve ők sem, mint a kultú­ra, a művészetek terén tevékeny­kedők legtöbbje. Gyanítom, könyvillusztrátor lehetett az a hölgy is, akit a megnyitón az egyik ismerőse arról faggatott, mi újság, hogyan él. „Tudod, nem könnyű a helyzet, de ilyen alkal­makkor, mint a biennálé, az em­ber azért rádöbben, hogy nincs egyedül, és nem fáj annyira a szí­ve.” Sejtem, mire célzott a rokon­szenves illusztrátor hölgy, akiben nem tengett túl az optimizmus. De hát ő is csak megélni szeretne abból, ami a hivatása, amihez igazán ért. Na persze, az ő baja, hogy ilyen pályát választott, hogy alig tud megélni belőle. Miért nem méltóztatott elmenni képvi­selőnek a kedves illusztrátor?! A parlamentben nem játszadozás folyik - színekkel, formákkal, képzőművészeti technikákkal meg ilyen badarságokkal, mint a jövő nemzedék szépérzékének, fantáziájának fejlesztése... És ak­kor lenne a kedves illusztrátor­nak busás fizetése, meg minden­féle kedvezménye a busás fizeté­séhez, és ha még ez sem lenne neki elég, akkor megszavazhatna magának egy jó kis (inkább nagy) fizetésemelést. S mindehhez még csak be sem kell járnia olyan túl gyakran a munkahelyére. Hát megér annyit a kultúra, hogy üyen előnyökről lemondjunk a kedvéért? A költő szavai tehát mindenképpen korrigálásra szo­rulnak: az is bolond, aki nem képviselő lesz ma Szlovákiában... FIGYELŐ Nyilvános a secusok listája Romániában a pártok, az állami szervek nem kötelezettek arra, hogy eljárjanak a Ceausescu ide­jén működő ügynökökkel szem­ben, de a nevüket nyüvánosságra hozzák - hangzott el a volt szoci­alista országok átvilágítással fog­lalkozó szakembereinek buda­pesti konferenciáján. Csak az RMDSZ követeli meg tagjaitól, hogy nyilatkozzanak múltjukról. A Nemzeti Tanács, amely az átvi­lágítást végzi, eddig 104 volt Se- curitate-tagtól foglalt le több mint 12 ezer kötetnyi kéziratot. Hivatalos közlönyben hozzák nyilvánosságra a titkosok nevét, összesen 5000 tisztviselő átvilágí­tásán dolgoznak, arra viszont nincs törvény, hogy a parlament munkájában ne vehessen részt volt ügynök.- Öregem, a kormányfő olyan buta döntéseket hoz, mint a viccbeli szőke nők! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES A brit lap helyesli a svéd politikai pártoknak azt a döntését, hogy Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolá­sa ellenére is megtartják az euró be­vezetéséről holnap esedékes népsza­vazást. Úgy véli, Lindh asszony is így akarná. Ez sem leplezheti el azon­ban azt a tényt, hogy meggyilkolása mély sebet ejtett Svédországon. A merénylet súlyos dilemma elé állítja a világ egyik legnyitottabb társadal­mát, ahol a politikusok többsége szabadon vegyül el a tömegben. Stockholm várhatóan megszigorítja a vezető kormánytisztviselők védel­mét szolgáló biztonsági intézkedése­ket, de valószínűleg magának a svéd társadalomnak a természetéről is mélyreható vita kezdődik. A svédek pedig azzal válaszolhatnak a legjob­ban erre a szörnyű tettre, ha minél nagyobb számban mennek el a refe­rendumra, és ott az érvek alapján, nem pedig érzelmi befolyás hatása alatt szavaznak. A kommentár sze­rint nehéz felbecsülni, milyen hatás­sal lesz a gyilkosság a népszavazás eredményére. Lindh az euró beveze­tésének nagy támogatója volt, és meggyilkolása rokonszenvszavaza- tokat hozhat az „igen“ híveinek. HÉTVÉG(R)E Menn(y)i kell még egyeseknek? Ha itt és most megvalósíthat­nám egy meg nem nevezett kollégám ötletét, nem kelle­ne hosszas szócséplésbe, szájtépésbe és nyomdafes- ték-pocsékolásba bocsátkoz­nom, egyszerűen leírhatnék egy-két nevet, akinek azt kí­vánom, ezen a héten érezzék meg ők az anyai öl melegét. Lehetne ez akár egy új rovat is az Új Szóban. Ezen a héten csak egyetlen jelöltem lenne. JUHÁSZ LÁSZLÓ „A mai napon ez az ország elvesz­tette az arcát” - hangzott el a héten egy kormányfő szájából. Mielőtt találgatni kezdenének, gyorsan el­árulom: nem Mikuláš Dzurinda kommentálta így a hazai belpoliti­kai eseményeket, hanem Göran Persson svéd miniszterelnök Anna Lindh külügyminiszter asszony erőszakos halálát. A legnépszerűbb svéd politikust pár nappal az euró bevezetéséről tartandó népszavazás előtt késelte meg egy férfi az egyik stockholmi bevásárlóközpontban. Méghozzá nem messze attól a helytől, ahol annak idején Olof Palme miniszter- elnök is merénylet áldozatává vált. Az elkövetőt, egy kábítószerfüggő férfit azóta már azonosították, azt azonban ma még nem tudni, tény­leg csak egy euróba került-e Anna Lindh élete. Svédország eddig a legbiztonságosabb európai álla­mok hírében állt, a skandináv or­szág kormányfője ennek kapcsán most attól fél, hogy hazája elveszít­heti a külföld szemében renoméját. Pedig a mi kormányfőnknek - iste­nem, müyen rossz ezt leírni! -, szó­val, az SDKÚ elnökének legalább ekkora félnivalója lehetne. Diplo­máciai ösvényeken ugyan sok min­dent el lehet simítani, azonban a külföld - és főként a NATO - aligha csettint majd elégedetten Mojžiš és Šimko menesztésekor. A Nemzet- biztonsági Hivatal és a védelmi tárca vezetői ellen Dzurinda sem tudott szakmai kifogást emelni, ő egy­szerűen ki akar rúgni két, számára kényelmetlenné vált embert. Kíván­csi vagyok, kiderül-e valaha is a va­lódi ok, amiért a kifogástalan múltú szakember hírében álló Ján Mojžiš- nak mennie kell. Bennfentesek tud­ni vélik, hogy a stratégiai cégek ve­zetőinek átvilágítását is végző nem­zetbiztonságiak első embere állító­lag nem volt hajlandó lefeküdni az SDKÚ-nak, amikor hivatala megbíz­hatatlannak ítélt néhány, Dzurinda pártjához közel álló embert. A kor­mányfő Šimko esetében azt még le­nyelte volna, hogy annak idején elle­nében indult a pártelnökségért ví­vott harcban, a bili és Dzurinda azonban végleg kiborult, amikor az SDKÚ-alelnök és egyben védelmi miniszter nem szavazta meg Mojžiš menesztését. Nincs szükség különö­sebben nagy látnoki képességre ah­hoz, hogy megjósoljuk: legközelebb Zuzana Martináková, az SDKÚ má­sik alelnöke érezheti magát a mi­niszterelnök célkeresztjében. A par­lament hosszú idők óta legcsino- sabb alelnöke ugyanis a pártvezetés ülésén kiállt Šimko mellett - persze nem azért, mert félje a védelmi mi­niszter hivatalvezetője. E kis ország legkisebb nagy embere Dzurinda elítélte a más­ként gondolkodók ellen forduló akarnokokat. most mindenesetre nyeregben érzi magát - tegyük hozzá: okkal, hiszen mára sikerült kényelmesre ülnie, és két oldalról is tartják őt odafent. A lóvá tett ország nyakán kapaszkod­va most bárkin hajlandó átgázolni, szemrebbenés nélkül, sőt, szomorú spánieltekintettel tárva szét kaiját: nincs mit tenni, az említett urak el­veszítették bizalmát, így hát távoz­niuk kell. Én már csak azt várom, mikor érvényesíti ezt a következe­tességet önmagával szemben is. Dzurindában ugyanis az ország la­kosságának már csak alig több mint hét százaléka bízik. Ideje lenne te­hát lemondania, mert eljátszotta a bizalmunkat. Kíváncsi vagyok, hol áll meg ez az ember, hány trófea kell még neki ahhoz, hogy a saját szemé­ben elég nagyra nőjön a hatalma. Mindezek tükrében meglehetősen undorító volt, ahogy Dzurinda - bizonyára tiszta lelkiismerettel - ott ájtatoskodott és kedélyeskedett II. János Pál mellett a pozsonyi reptéren. Később még valami szó­viccet is elsütött a pápával és Lőcsével - nem a sajátjával - kap­csolatban. Aztán szedte a sátorfá­ját, hogy még idejében kondoleál- hasson az amerikai nagykövetsé­gen szeptember tizenegy okán. Dzurinda szónoklatában elítélte a másként gondolkodók ellen fordu­ló elvakult akarnokokat, és persze megint csak nem saját magáról be­szélt. A New York-i borzalmak má­sodik évfordulóján ismét felvillant a képernyőkön a Világkereskedel­mi Központ helyén kifeszített transzparens: „We will never for­get - Soha nem felejtjük el.” Kíváncsi vagyok, a 2006-ban ese­dékes szlovákiai választásokig mennyi mindent felejt el Dzurinda még megmaradt szimpatizánsai­nak maroknyi csoportja. HETI Nem veszett el, csak átsorolták TUBA LAJOS Tévedtem, az MKP nem tüntette el a vidéknek szánt uniós támogatást. Csak megutaztatta és az új he­lyéről elfelejtett említést tenni a kormányhatározatban. Az erre a célra fenntartott pénzt elvették a földművelésügyi minisztériumhoz tartozó programtól, áttették a régi­ófejlesztési minisztériumhoz tarto­zó programba, amely azon nyom­ban ismét rábízta a földművelésü­gyi minisztériumra. Kicsit nyakate- kertnek tűnik, de az illetékesek szerint szükség volt rá. Mert akár­mit is írt az uniós földművelésügyi főbiztos a hazánkba küldött levele­iben, a hivatalos tárgyalásokon Brüsszel állítólag igenis követelte a földművelésügy számára szánt összeg csökkentését. Azzal, hogy az ebből a vidékfejlesztésre szánt részt új gazdához irányították, az ide adható pénz teljes egészében a mezőgazdaságnak, az élelmiszeri­parnak és az erdőgazdálkodásnak maradt, ami nem semmi, még ak­kor sem, ha a januárban számukra kilátásba helyezett pénz egy részét végül tényleg gyorsforgalmi útra csoportosították át (vigyázat, nem a közvetlen kifizetésekről, hanem a SAPARD Programhoz hasonló pályázati pénzekről van szó). Az új rendszer vidékfejlesztési támoga­tások szempontjából sajátos szlo­vák modellt jelent, a másik kilenc új tagország nem így csinálja, de a lényeg, hogy a pénz megvan, talán még jobb helyen is, mint eddig. Azért nem szabad szem elől tévesz­tenünk, hogy az új rendszer csak szóban létezik, eltart egy ideig, amíg papírra fektetik, és csak re­ménykedünk, hogy a gépezet nem akad el sehol. Nyugodtan majd ak­kor dőlhetünk hátra a karosszék­ben, ha a következőket látjuk: de­cemberben, az unióval kötött ke­retmegállapodásban a vidékfej­lesztés az ún. Alap Infrastruktúra Ágazati Cselekvési Programban egy önálló, most még nem létező negyedik pontként szerepel, a mostanihoz hasonló költségvetés­sel. Persze, az aggódásról továbbra sem mondunk le, attól még az új­ságíró nem lesz az ellenség ügynö­ke. Tehát érdemes figyelni, mi lesz a Leader Programra való felkész­üléssel, illetve azzal a támogatás­sal, amelyet a januári modellben a vidéken élő, de nem mezőgazda­sággal foglalkozó vállalkozóknak ígértek. Ha bármelyik elkallódna, súlyos veszteségként értékelnénk. No, meg az új modellel kapcsolat­ban is megkezdődött a suttogás, például az, hogy az örök problé­mát jelentő önrész előteremtésé­hez is lesz segítség, de azt csak az ötezer főnél nagyobb települések vehetik igénybe. De hát ezek már részletkérdések, a fő dolog, hogy a vidékfejlesztési támogatás nem ve­szett el, csak átsorolták. Azon pe­dig már nem is érdemes vitatkozni, hogy azért egy ilyen kaliberű válto­zásról említést lehetett volna tenni a kormányhatározatban, nem pe­dig benne hagyni azt a rettenetes technokrata indoklást, amelyet még mindig bárki megtekinthet az interneten. A vidékfejlesztők egyébként optimista emberek, mi­után a képben felbukkant a régió­fejlesztési minisztérium, azonnal reménykedni kezdtek, hogy végre igazi gazdája lesz a területnek, és javaslatok özönét indították útra, hogy melyik minisztériumtól mit kellene elvenni ezen a címen és mi­lyen úton-módon lehetne megvál­tani a világot. Közben pedig megkezdődött a par­lamenti ülés, amely várhatóan so­ha nem látott mennyiségű reform- törvényt tárgyal meg. A politiku­sok bemelegítésként még az ülés előtt a nyugdíjreformot vették górcső alá. Valamiféle megegyezé­sek is születtek, csak nem biztos, hogy ezeket mindenki egyformán értelmezi. A kritikusok szerint ez csak a kezdet, Ľudovít Kaník mun­kaügyi miniszter szerint viszont tisztáldozat, hogy így mentse a 10 százalékos magán-nyugdíjpénztári részesedést. Ha a másik oldal kere­kedne felül, akkor vége lenne a szlovák csodának és ott tartanánk, ahol hét évvel ezelőtt Magyaror­szág volt. A nyugdíjreformot a Horn-kormány ott is alacsonyabb magánrészesedéssel indította, ígérve, hogy az ide irányítható rész évente nőni fog. Az Orbán-kor- mány azután szépen elfelejtkezett erről, de az élet nem állt meg, a magán-nyugdíjpénztárak (nálunk második pillér) azóta is élnek. Mindenesetre figyeljük a parla­menti történéseket, még akkor is, ha lassan hazánkban nem lesz sen­ki, aki egyben képes lenne áttekin­teni, mi minden is változik meg ja­nuár elsejétől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom