Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-12 / 210. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 12. Közélet - hirdetés 5 Michal Vašečka politológus szerint érdekes lesz figyelni, hogyan próbálják féken tartani Dzurinda miniszterelnököt Nagyon veszélyes a vak lojalitás Ivan Šimko védelmi miniszter nem szavazta meg Ján Mojžiš- nak, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának leváltását, amiért távoznia kell tisztségéből. Erről néhány órával a kormánybeli szavazás után, még szerdán este döntött az SDKÚ elnöksége. Mikuláš Dzurinda lépéseinek okairól és Šimko menesztésének körülményeiről Michal Vašečka politológust kérdeztük. B. SZENTGÁLI ANIKÓ A védelmi minisztert nem lepte meg, hogy Dzurinda javasolja menesztését. Šimko tiszteletben tartja a miniszterelnök politikai módszereit, melyek azonban nem tetszenek neki. Ön mit szól Dzurinda hatalomgyakorlási stílusához? A kormányfő egyre inkább önkényuralmi, bizonyos értelemben ma- chiavellis módszereket alkalmaz. Ez a kormányfő jelenlegi, nagyon erős pozíciójából következik - nemcsak azért, mert a legerősebb kormánypártot képviseli, hanem azért is, mert összes partnerét sikerült kielégítenie úgy, hogy lehetővé tette számukra választási programjuk egy részének a megvalósítását. Az MKP bizonyos mértékig elégedett lehet a magyar egyetemmel, a földekkel, a státustörvénnyel, a KDH az oktatási minisztériumon keresztül próbál ezt-azt elérni, az ANO-nak pedig sikerült Pavol Ruskóból gazdasági minisztert csinálni. Dzurinda most látta elérkezettnek a pillanatot, hogy leszámoljon az SDKÚ-n belüli ellenlábasaival. A meglepő csak az, hogy pártbeli ellenzéke ugyan erős, ám nem töltenek be olyan posztokat, melyek közvetlen veszélyt jelentenének. Azt, hogy a miniszterelnök belső ellenségeit - köztük Ivan Šimkót - próbálja félreállítani, alátámasztja az is, hogy szerdán annak ellenére javasolta Mojžiš leváltását, hogy tudta: nincs esélye elfogadtatni, hiszen Rusko még nem ül a bársonyszékben, de ha ott ülne is, szüksége van a védelmi miniszter voksára. Šimko pedig előre kijelentette, hogy nem támogatja az indítványt. Dzurinda csak azért teijesztette elő az eleve kudarcra ítélt javaslatot, hogy megszabadulhasson Šimkótól, vagy ki akarta próbálni, mennyire szófogadó a védelmi miniszter? » Érdemes visszatérni a titkos csoporttal kapcsolatos, szappanbuborékszerű titkosszolgálati já- a a tékhoz is. >> Mojžiš és Šimko menesztése összefügg, sőt szerintem érdemes visszatérni a titkos csoporttal kapcsolatos, szappanbuborékszerű titkosszolgálati játékhoz is. Ebben ugyanis Šimko is fontos szerepet játszott. A miniszterelnök pontosan tudta, a Mojžišról szóló voksoláskor Šimko hogyan fog viselkedni, és előre eltervezte a miniszter menesztését. Semmiképpen sem spontán reakció volt. Arra céloz, hogy a védelmi miniszter is tagja a titkos csoportnak, vagy egyike azoknak, akik kitalálták a csoportról szóló mesét? A csoport önmagában bizarr dolog. Michal Vašečka: „A kormányfő egyre inkább önkényuralmi, bizonyos értelemben machiavellis módszereket alkalmaz." (Ľuboš Pile felvétele) Információim szerint Šimko is az állítólagos csoport tagja. Nem állítom, hogy a dolog mögött a kormányfő áll, az egészet inkább hírszerzési-titkosszolgálati játéknak tartom. Milan M. Šimečka, a Sme főszerkesztője - a titkos csoport ugyancsak állítólagos tagja - szerint Dzurinda lépéseivel cinikusan ország-világ tudtára adta: a hatalmon lévőket kiszolgáló, szófogadó, gyáva alakoké a jövő. Ön is így látja? Elég megnézni, ki kerülne Šimko helyére: a regionális politikából ismert személy, ám ez nem mérvadó, ahogyan az sem, mennyire ért a védelmi politikához. Csak a kormányfővel szembeni lojalitása a fontos. Ezért nem gyávaságról és szófogadásról, hanem vak lojalitásról beszélnék, ami egyébként rendkívül veszélyes. A társadalom ugyanis mindössze néhány pártvezető elképzelése szerint fejlődhet, ami minden demokrácia számára ártalmas. A lojalitás mindenek előtt? Akkor is, ha valaki csak azt mondja: a hazai közvélemény és a külföld számára érthető, világos magyarázatot kell adni az egyik legfontosabb tisztségviselő leváltására? Šimko valóban „csak” a lelkiismerete szerint cselekedett, miközben sem a kormány, sem az SDKÚ stabilitását nem veszélyeztette. De nem volt lojális, ami Dzurindának épp elég a leváltásához. Ez bizony önkényuralmat sejtet, és felveti a kérdést: a kormányfő a polgárok, vagy saját érdekeit képviseli? Vagyis most Zuzana Martináko- ván a sor? Ő sem volt lojális, amikor nem szavazta meg Simko menesztését. Igen, de előtte korrekt volt. Šimko is. Igen, és ez egy újabb lakmuszpapír. Érdemes lesz figyelni, most mit fog csinálni a miniszterelnök, mert Martináková ugyan most ellentétbe került a többséggel, de ha őt is eltávolítanák tisztségéből, az nagyon rossz jelzés lenne. Dzurinda természetesen próbálja magyarázni lépéseit, és szerdán este azt mondta: elvi döntés született, mert a játékszabályokat, a megállapodásokat mindig be kell tartani. Csakhogy korábban nem volt ilyen következetes, nem ragaszkodott mindig az egyezségekhez - gondoljunk a nyolc megye megszavazására, vagy amikor letagadta, miben egyeztek meg Bugár Bélával. Hirtelen elvhű politikussá vált, vagy csak akkor ragaszkodik az elveihez, amikor jól jön? Azokhoz az alapelvekhez ragaszkp- dik, melyeket saját maga fogalmazott meg. Az SDKÜ-ban például a lojalitás axióma. Aki ezt megsérti, az nem illik a képbe. Úgyhogy valóban elvi kérdésről van szó, a kérdés csak az, müyen elvekhez és értékrendhez ragaszkodik. Első ránézésre úgy tűnik, meglepő, furcsa változáson ment keresztül az SDKÚ. Rudolf Chmel sem akarta megszavazni Mojžiš leváltását, ám Dzurinda és Pavol Rusko állítólag azzal fenyegette, hogy ha nem támogatja Dzurinda indítványát, őt is eltávolítják bársonyszékéből. Erről mi a véleménye? Közelebbi információim nincsenek. Normális, hogy ilyen fontos dologról a miniszteri klubok egyeztetnek, biztosan gyakori a nyomásgyakorlás, az azonban nem helyes, ha menesztéssel fenyegetőzik valaki. Mindig az érintett miniszter méltóságán és bátorságán múlik, hogyan reagál. A politikusok - valamilyen reform vagy vízió megvalósítása érdekében - sokszor mennek bele különböző kompromisszumokba. Kérdéses, ennek milyen ára van. Mojžiš esetében nem szabadna üzletelni. Az ANO és az SDKÚ, pontosabban Rusko, Dzurinda és a főügyész közötti üzletről már akkor felröppentek a hírek, amikor Milan Hanzel nem kérte a parlamenttől a mentelmi jog megvonását. Dzurinda odahatott Hanzelre, Rusko meg támogatja Mojžiš leváltását, ami talán még neki is jól jöhet, nem? Úgy tűnik, jelen pillanatban teljes az egyetértés, ami bizonyos szempontból mindkét félre veszélyes lehet. Rusko ugyan pártelnök, ám Dzurinda neki is kormánybeli felettese. Ráadásul kockázatos lehet a szövetség két olyan személy között, akik hasonló zavarosban halásznak, és majdnem ugyanazokat a választópolgárokat igyekeznek megszólítani. Dzurinda minden áron meg akar szabadulni Mojžištól. Olyannyira, hogy meg sem hallotta Vladimír Palkónak a Markízában tett kijelentését, az egész államot behálózó politikai és gazdasági csoportokról. Nem ezek ellen kellene inkább harcolnia? Az a legkisebb baj, hogy nem reagált ezekre a kijelentésekre, mert a kormányfő óvatos szokott lenni. Általában megvárja, amíg mindenki nyilatkozik, majd utolsóként színre lép. Ez egyrészt érthető és jó taktika, másrészt a közvélemény számára frusztráló, mert az emberek hallani akarják a miniszterelnök álláspontját. Mivel Mojžiš elveszítette a kormányfő bizalmát, mindketten nem maradhatnak a helyükön. Felmerült a kérdés, nem Dzurin- dát kellene-e meneszteni, amit a KDH-s Vladimír Palkó nem utasított el, mondván: erről egyelőre nem gondolkodnak. Mojžiš miatt megrendülhet Dzurinda pozíciója? Pillanatnyilag nem. A jelenlegi vereség nem veszélyezteti a kormányfő erős pozícióját. A KDH és az MKP ugyan nem állt Dzurinda mellé, mégsem valószínű, hogy emiatt felbomlik a koalíció. A mostani politikaijátéknak rövid távú következménye nem lesz, hosszú távú viszont lehet. Dzurinda sokat kockáztat, még külföldi jó hírnevét is veszélyezteti. A NATO-csatlakozásunk szempontjából fontos két személy eltávolítása is árthat Szlovákia külföldi arculatának? Nem, vagy csak nagyon kicsit. Dzurinda azért mer úgy cselekedni, ahogyan cselekszik, mert pontosan \\ Jelen pillanatban * teljes az egyetértés, ami bizonyos szempontból mindkét félre ve- . . szélyes lehet. \> tudja, hogy lépései nem veszélyeztetik az integrációs folyamatot. Esetleg ideiglenes kételyek merülhetnek fel, ám ezeket megfelelő diplomáciával el lehet oszlatni. Ha a kormány nem esik is szét, a KDH és az MKP megpróbálhatja erősíteni szerepét. Csáky Pál, az MKP miniszteri klubjának elnöke nem helyesli, hogy az SDKÚ akarja elfoglalni az összes fontos tisztséget. Elkezdődhet egyfajta alkudozás a különböző funkciókról? Ennek van logikája, azaz hogy megpróbálnak gátat vetni az SDKÜ-nak. Az MKP-nak jogosan lehet olyan érzése, hogy Dzurinda pártja fokozatosan mindent meg akar szerezni. Šimko és Mojžiš leváltása után minden visszazökken a régi kerékvágásba, vagy a mostani játszma csak előjátéka egy komolyabb felvonásnak? A KDH és az MKP biztosan elgondolkodik a további együttműködésen. Azzal tisztában vannak, hogy a jelenlegi kormánynak nincs jobb alternatívája, és a botrányok ellenére is ki kell tartani a megbízatási időszak végéig. Ugyanakkor kérdéses, hol lesz az a határ, amikor a KDH és az MKP azt mondja: elég volt Dzurinda egyre furcsább módszereiből. Érdekes lesz figyelni, hogyan próbálják majd féken tartani a miniszterelnököt. Könnyítésekkel a schengeni határon . Prága. A visegrádi csoport országai a tervek szerint 2006-ra készülnek fel arra, hogy csatlakozzanak a schengeni egyezményhez - jelentette ki Stanislav Gross prágai belügyminiszter a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák belügyi vezetők tegnapi tárgyalása után. Megállapodtak abban, hogy a közös csatlakozás érdekében szakértői munkacsoportot hoznak létre, amely egyeztetni fogja a felkészüléssel ösz- szefüggő teendőket. Gross szerint a visegrádi országok állampolgárai már az európai uniós csatlakozást követően - tehát várhatóan 2004. május elsejétől - könnyítésekkel, például a személyazonossági igazolvány felmutatásával léphetik át a jelenlegi schengeni határt. (MTI) Sikertelen békéltető tárgyalás Pozsony. Nem vezetett eredményre az a tegnapi békéltető tárgyalás, melyre Ivan Mikloš pénzügyminiszternek Robert Fico, a Smer elnöke ellen tett feljelentése miatt került sor. Mikloš bocsánatkérést és szimbolikus egy koronát követel Ficótól annak februári kijelentései miatt. A pártelnök a Szlovák Gázművek magánosításával kapcsolatban korrupcióval gyanúsította a pénzügyminisztert. Mivel megegyezés nem született, a becsületsértési per bíróságon folytatódik. (TASR) Mintegy másfél millió forint értékű magyar adomány Tankönyvek ajándékba az Apáczai Kiadótól RÁCZ VINCE Dunaszerdahely. A járás 19 alapiskolája mintegy másfél millió forint értékben alsó tagozatos tankönyvekből összeállított ajándékcsomagot vehetett át a celdömölki székhelyű Apáczai Kiadótól. Az eseménynek Fibi Sándor igazgató jóvoltából a Vámbéri Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola adott otthont. A rendezvényen a kiadót képviselő Boda Mária szállításvezető elmondta, már három éve rendszeresen könyvajándékokkal segítik a felvidéki magyar alapiskolák tanárainak és diákjainak munkáját, idén öszszességében 89 millió forint értékű taneszközcsomaggal támogatják a szlovákiai magyar alapiskolákat. Az ajándékozással kapcsolatos szervezési feladatokat Jókai Tibor vezetésével a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége látja el. Boda Mária hozzáfűzte, Magyarország második legnagyobb tankönyvkiadója küldetésének tartja a határon túli magyar nyelvű oktatási intézmények, így a kultúra támogatását. Bízik abban, hogy az eljuttatott tankönyvek nagyban segítik a felvidéki magyar pedagógusok munkáját s jelentősen hozzájárulnak a tanulók értelmi és szellemi fejlődéséhez. Dinamikus maradt Szlovákia gazdasági növekedése Mérsékelt bérfejlesztés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) az első negyedévi 4,1 százalékról a második negyedévben 3,8 százalékra lassult, ennek dacára éves szinten 4,1 százalékos növekménnyel számolnak - jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal. A lefékeződés ellenére Szlovákia gazdasága még mindig a legdinamikusabban bővül a közép-európai uniós tagjelölt országok között. Az első félévi, összességében 3,9 százalékos növekmény pénzben kifejezve 564 milliárd koronát jelent, ami folyó árakon számolva 9 százalékkal több, mint 2002 hasonló időszakában. A második negyedévi gazdasági növekedés szinte kizárólag az export bővülésének köszönhető - állapították meg egybehangzóan az elemzők. A gazdasági növekedés eredményeként 2002 és 2003 első fele között 2,6 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, s elérte a 2,17 millió főt. A hivatal úgy látja, 2003 végén az infláció éves szinten 8,9 százalék lesz. Ami pedig az átlagos nominálbért illeti, * az az év folyamán az infláció ütemétől elmaradva 6,9 százalékkal nő, és eléri a 14 450 koronát. A korona árfolyama napközben nem reagált az összességében kedvező makroadatok közzétételére. (t, shz) A Pozsonyi Katolikus Caritas jótékonysági bazárja Hajléktalanok segítése ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tíz koronáért használt ruhát, cipőt és táskát lehetett tegnap vásárolni a Pozsonyi Katolikus Caritas épületében. A szervezet évente megszervezi jótékonysági bazárját, melyen az összes portéka névtelen adományozóktól származik. Szerencsére sokan vannak, akik használt ruhájukat nem dobják ki, hanem inkább odaadják a szervezetnek. Az adományokat egyébként nem mindig árulják, időnként ingyen szétosztják a hajléktalanok között. Rajtuk kívül a bazárban más szociálisan hátrányos helyzetűek és diákok is megfordultak, mert nekik sincs elég pénzük. .Általában kétszáz ember szokott eljönni, de most kevesebben voltak, mivel nagyon sokan vettek részt a pápa fogadásán” - mondta lapunknak Martin Šarkan, a bazár egyik szervezője. A fővárosban 1500 regisztrált hajléktalan él, az ő étkeztetésükre és a tisztálkodó szerekre használják fel a pénzt. A karitatív szervezet naponta egyszer várja étellel, levessel a hajléktalanokat, és hetente kétszer mosakodhatnak náluk azok, akik igazolvánnyal rendelkeznek, (ncs) A kormány segítségét kérik a roma polgármesterek, Klára Orgovánová kormánybiztos hivatala nem tud tenni semmit Nincs ivóvíz - panaszkodnak a gömöri települések ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Falvaik ivóvíz-ellátásának megoldásához kérestek támogatókat a fővárosban hét, Rimaszombat környéki település polgármestere. „A falu kútjainak vize felforralás után is veszélyes az egészségre” - ál- h'tja Lakatos Géza, Baraca polgár- mestere, a járási tisztiorvos véleményére hivatkozva. A faluba időnként tartálykocsikkal szállítanak vizet, de a mintegy 90 százalékban romák lakta település önkormányzatának nincs pénze az ivóvíz folyamatos biztosítására. Dúlháza, Nemesrad- nót, Cakó, Martonfalva és a többi település hasonló cipőben jár, sok helyen a kutak télen is szárazak, vizet csak a Rimában vagy a tavakban találnak. Klára Orgovánová kormány- biztos hivatalának költségvetéséből idén már nem tud segítséget nyújtani. „A martonfalvai polgármesterrel személyesen is találkoztam, segítséget ajánlottam kutak fúrásához. Kértem, hogy erre nyújtson be pályázatot, ám ő mintegy 12 millió koronát kért az egész falu csatornázására, amelyet, sajnos, nem tudtunk támogatni, mivel egész éves költség- vetésünk csak 50 mülió korona” - mondta Orgovánová. A kormány- biztos szerint a kabinet már megkapta azoknak a településeknek a jegyzékét, ahol egyáltalán vagy a közelükben lévő roma telepeken nincs ivóvíz, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikorra várható a vízgondok megoldása, (lpj) APRÓHIRDETÉS HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy hosszú betegség után, 70 éves korában elhunyt ÖLLŐS ÁRPÁD. Temetése szeptember 13-án, szombaton 14 órakor lesz szülőfaluja, Apácaszakállas temetőjében. A gyászoló család UJ-1270