Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-11 / 209. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 11. KOMMENTÁR Lopakodó háború • MALINAK ISTVÁN Alig lehet elfogulatlan elemzést olvasni a 2001. szeptember 11-e óta történtekről. Az értékelések általában belpolitika-függőek, szinte látatlanban ki lehet találni, mit fog írni egy francia vagy német, és mit egy brit vagy amerikai szakértő. Persze, ezen belül mindenki megpróbálja az objektivitás látszatát kelteni, több-kevesebb sikerrel. Ez se nem erény, se nem bűn, hanem annak a következménye, amiben alapvetően konszenzus van: az Amerika elleni terrortámadások megváltoztatták a világpolitikát, a mai fontos történések többsége szeptember 11-ére vezethető vissza. Bár magát a terrortámadást a világ azóta feldolgozta, de az olyan Járulékait”, mint például a lényegében egységes Nyugat - amire a második világháború utáni egész kapcsolatrendszer is épült - kettészakadása, egyelőre képtelen kezelni. Mindaddig így lesz ez, amíg a stratégiai gondolkodás helyett a taktikai elemek játsszák a főszerepet. Szeptember 11-e után a terrorizmus elleni harc lett a nemzetközi politika kulcsmondata, s mutatkozott is akkora egység az afganisztáni háborúban, mint még soha. Viszont az iraki háborúra a világ egyik fele, némi iróniával szólva, már úgy tekintett, mintha a fejlett rossz harcolt volna a fejletlen rossz ellen. Tény, nagyon súlyos érvek szóltak az iraki háború mellett és ellen is. Tény az is, hogy Irakban az USA nehéz helyzetbe került. De nem azért lángolt ott fel a tényleges háború utáni gerillaháború, nem azért hal meg ott napi rendszerességgel egy-két amerikai katona, mert nem volt ENSZ-felhatal- mazás. Aki figyeli a napi eseményeket, pontosan tudja, hogy Afganisztánba is visszalopódzott a háború, visszaszivárogtak - vagy csak előjöttek - a tálib rezsim hívei, naponta zajlanak súlyos és az irakinál talán több áldozatot is követelő összecsapások, a nemzetközi egyetértéssel felállított afgán kormány és a nemzetközi erők csak Kabul és környéke ellenőrzésére képesek, az ország döntő része pedig ismét szabad préda. Ha az USA iraki politikájának megítélésében a gerillaháború a mérce és azt mondjuk, az USA tévedett, akkor, Afganisztánt tekintve, az egész nemzetközi közösség tévedett, s alapvetően elhibázott a nemzetközi terrorizmus elleni harc koncepciója. Ha ez így volna, az nagyon szomorú volna. A terrorizmus elleni harc motorja kezdettől a fő célpont, az USA, hozzá csatlakoztak a további lehetséges célpontok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország stb. 2001. szeptember 11-e óta nyugati polgárok ellen követtek el merényleteket Indonéziában, Pakisztánban, Kenyában, Szaúd-Ará- biában, Irakban, de nem követtek el Európában és az USA-ban. Ez eredmény! Titkosszolgálatok szerint az al-Kaida tagjainak több mint a felét vagy megölték, vagy elfogták, s más jelentős - amilyen például a báli merényletért felelős Jemaah Islamiyah - szervezetek is megrendítő csapásokat szenvedtek. Persze, bin Ladent vagy Szad- dámot még nem kapták el, de szervezete nélkül Oszama is csak közönséges bűnöző, és nem a világ réme, mint két évvel ezelőtt volt. Igaz, az al-Kaida még nem szűnt meg, arab források szerint sorai - főleg a mélyülő izraeli-palesztin válság miatt - is folyamatosan feltöltődnek. De ha igaz az, amit amerikai szakértők hangoztatnak - s amit még sem Berlin, sem Párizs nem tudott cáfolni -, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc fő színtere most Irakban van, mert a terrorszervezetek ide küldték embereiket, akkor a dolognak van egy óriási haszna is. Amíg a terroristák - márpedig iraki síita vezetők szerint is ilyenek követték el a legutóbbi merényleteket - Irakban vannak, addig nem gyilkolnak másutt. Még mindig jobb Irakban harcolni ellenük, mint Amerikában vagy Európában. Félre kellene már tenni a presztízs- szempontokat, kell az új BT-határozat. Nemcsak Berlin vagy Párizs miatt, hanem azért is, mert annak alapján néhány muzulmán ország is küldhetné katonát Irakba. JEGYZET Bódító . dombok SZÁSZI ZOLTÁN Melyik hordóban is van az a jófajta tavalyi rizling? - kérdi motyogva magában az öreg, s lassan tipegve indul a pince felé. Szép koszorút fonnak a piros kis tető fölé a tőkék, s rajtuk a duzzadó fürtök. A hét végén már kádba kerül mind, a prést már mossák, a pince környéke megéledt végig a dombon, víg zajjal készülnek a gazdák. Milyen év lesz is, mit hozott ki a nap, az eső meg a kapa a tőkékből, s lesz-e ki megissza még? Felmérték újra a parcellákat, hivatalosan is kistermelővé váltak újra majdnem mindannyian, hát, várják, mit hoz ez az év. Biztatón billeg a fokoló a próbamustban, a murcit már kóstolgatni lehet. Részeg darazsak bukdácsolnak ragadós szárnnyal a füstölgő tűzhely felé, s bódultán hullnak alá a pirosán ragyogó pörkölt gőzétől. Folyik a munka, örül a szem, még ha sajog is a hát a temérdek hordástól. Az öregje már csak a pince körül motyog, irányít, rendelkezik, járja a lopóval körbe a vastag falú poharakat, spriccel beléjük, igyatok, gyerekek, kell az erő, de csak óvatosan, mert nem bolondság a szüret! Az aprónép visongva diót keres, a vén fa megadón tűri, hogy karókkal csépelik, s potyog a kevéske idei termés, hiába, minden nem lehet bőséggel. Nem történik világraszóló nagy dolog, csak egy év gondos munkájának ajándékát gyűjtik be. Nem is haszonszerzés ez, rég már csak kedvtelés. Terem vagy 600 liter bor, fele vörös, fele fehér nagyjából, mert így illik annak lenni. Megtermi ez a sárga földdel borított domboldal, s egészen fent, ott a legtetején szokott lenni a legédesebb mustot adó tőkék java.- Mennyit kínlódott ezzel a dédapátok - mondja az öreg, s ezt minden évben elmondja. Hogy akácot irtott a szőlős helyén, hogy hány szekér jó földet hordott fel a patak mellől, mennyi követ szedett ki kézzel s rakta ki a teraszok támasztására, s lássátok milyen jó, ha minden évben terem. Igaz, néha kapáláshoz már segítséget kell fogadni, a permetezés sincs ingyen, de a saját bor, az saját bor. Három fajtából lehet aztán kóstolgatni télen, meg cserélgetni komákkal, szomszédokkal. Mert ha már adta az Isten, ha már ennyit kínlódtak vele az ősök, akkor meg kell tartani továbbra is. Ne úgy nézzen ki, mint a harmadik szomszédé. Szegény, ha látná, mi lett a szőlőjéből? De mindegy már neki, mert a szemközti, falu feletti oldalból tekinget a zajos pincesorra, onnan a napvágta temetőoldalból. A bedőlt tetejű pincéjére, elgazosodott, elvadult parcellájára tán nem lát rá. Jobb is! Na, melyikben is van, fiam, az a tavalyi rizling? Nehogy már azt higgye az a gulyás, hogy a kutya ette meg, hát, megyek, aztán hozok egy lopóval ebéd utánra. TALLÓZÓ LIDOVÉ NOVINY Csehország idén már nem növeli az Iraknak nyújtandó pénzsegítség összegét, s várható, hogy az ez irányú amerikai felhívást válasz nélkül hagyja. „Tudjuk, hogy szükség lenne hozzájárulásunk növelésére. Segítséget adunk, de az erre a célra korábban kijelölt összeg nagysága már nem emelhető” - mondta Jan Winkler, a cseh külügyminiszter helyettese. A cseh kormány idén 120 millió koronában határozta meg az Irak újjáépítésére fordítandó pénzügyi segítség összegét. A következő két évben pedig 200-200 millió korona a segély összege. Winkler szerint Csehország másképpen kívánja növelni részvételét Irak újjáépítésében. „Ajánlatunkban különféle projektumok, megvalósíthatósági tanulmányok és más hasonló dolgok szerepelne” -jegyezte meg a miniszterhelyettes. Cseh cégek nemigen tanúsítanak érdeklődést az iraki befektetések és újjáépítés iránt, ezért kétséges, hogy a külügyi tárca ebben a helyzetben megfelelő projektumokkal rendelkezne. Az Amerikai Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikájának változásai a 2001. szeptember 11-i merényletek után Megelőzni mindent, mindenkit Az USA biztonság- és védelempolitikájának legfőbb céljait hat pontban lehet összefoglalni. ONDREJCSÁK RÓBERT 1. Az Egyesült Államok területének, külföldön állomásozó fegyveres erejének és bázisainak, valamint barátainak és szövetségeseinek a védelme; 2. A fegyveres erők átcsoportosítási képességeinek biztosítása a szükséges mennyiségben és minőségben a potenciális konfliktusövezetekbe; 3. A potenciális ellenség stratégiai célpontjainak megsemmisítésére irányuló képesség és annak demonstrálása, hogy nincs olyan hely a Földön, amely biztonságban lenne az esetleges amerikai válaszcsapástól; 4. Az információs és kommunikációs rendszerek biztonsága; 5. A legmodernebb katonai technológiák fejlesztése és alkalmazása; 6. A világűr és az ott található amerikai potenciál védelme. Ilyen jellegű és ennyire széles skálájú célok csak egy olyan nagyhatalom elképzelései lehetnek, amelynek érdekei globálisak és dominánsak a nemzetközi kapcsolatokban, s csak hegemón hatalom képes reálisan is elérni ezeket a célokat, miután rendelkeznie kell az ehhez szükséges instrumentumokkal (jelentős számú és erejű haderő-átcsoportosítási képesség, a világűr ellenőrzése, a haderő technológiai és minőségi előnyének fenntartása és további növelése). Noha ezek a célok még 2001. szeptember 11-e előtt fogalmazódtak meg, továbbra is érvényesek. Csak a stratégiák módosultak, amelyek segítségével adoptálva vannak az új biztonsági környezetre - ez gyakorlatilag a terrorizmus elleni harc s az újradefiniált biztonsági fenyegetések és kihívások által megváltozott biztonsági környezetet jelenti. A 2001. szeptember 11-ét követő változások sarokkövei a 2002 szeptemberében kiadott Nemzet- biztonsági Stratégiában és George Bushnak a 2002. június 1-jén a West Point-i Katonai Akadémián elhangzott, kiemelkedően fontos beszédében találhatóak meg. Az Egyesült Államokat ért váratlan támadásoknak - New York vagy Pearl Harbor - volt egy nagyon fontos közös tulajdonságuk: rámutattak az épp érvényben lévő stratégiák hiányosságaira, és megnyitották az utat az új „nagy stratégiák” előtt. Az érvényben lévő stratégia előtt hatályos dokumentumok döntő mértékben a potenciális ellenfelek elrettentésén és feltartóztatásán alapultak. Gyökereik a hidegháborús körülményekből származnak - amikor viszont kitűnően működtek és azon alapultak, hogy az USA-t érő biztonsági kihívások egy konkrét ellenséges hatalomtól származnak. Ez, a jelenlegi körülmények között passzívnak is értékelhető stratégia már nem képes reagálni a biztonsági kihívásokra, ezért egy ettől aktívabb „hozzáállásra” van szükség. Ennek egyik legfontosabb és alapvető eleme annak demonstrálása, hogy az Egyesült Államok akár megelőző akciót is végrehajthat. Ha az Egyesült Államokat érő biztonsági fenyegetéseket és kihívásokat elemezzük, egyértelmű, hogy már nem érvényes a hidegháborús helyzet, amelyben a fő figyelem egy konkurens, nagy katonai, gazdasági és demográfiai potenciállal rendelkező nagyhatalomra irányult. A jelenlegi helyzet teljesen más, mint azt a Nemzetbiztonsági Stratégia is jelzi, „egyének nehezen felderíthető hálózata képes nagy káoszt és szenvedést előidézni kevesebbért, mint egyetlen harckocsi ára”. Jelenleg, a hidegháborúval ellentétben, amikor a tömeg- pusztító fegyverek az abszolút végső alternatívát jelentették, az USA ellenfelei számára ezek a fegyverek (illetve bevetésük) reális alternatívát jelentenek. A Nemzetbiztonsági Stratégia ezért úgy értékeli, hogy „nem hagyhatjuk, hogy ellenségeink mérjék az első csapást”. Ez azt is jelentheti, hogy ha valamelyik potenciális ellenfél különösen veszélyes fegyverekre tesz szert, bevetésük lehetőségét eliminálni kell akár preventív akciók útján is. Az ilyen akciók globális mértékű realizálása feltételezi az applikáló hatalom hegemón helyzetét a nemzetközi kapcsolatokban, továbbá olyan katonai képességek és eszközök birtoklását, amelyekkel csak egy katonai „szuperhatalom” rendelkezhet. Az Egyesült Államok képes preventív akciót végrehajtani, s ha ezek a lépések nem vezetnek eredményre és a fenyegetés kialakul, olyan műveletek végrehajtására is, amelyek már a létező fenyegetés eliminálását célozzák. Ennek megfelelően a globális haderő-átcsoportosítási „Nem hagyhatjuk, hogy ellenségeink mérjék az első csapást.” képességek rendkívüli fontosak, hiszen az USA biztonságát és érdekeit fenyegető tényezőknek a Föld bármely pontján lehet a gyökerük. A globális haderő-átcsoportosítási képességek szempontjából központi jelentőségű az interkontinentális szállító repülőgépflotta, a globális hatótávolságú csapásmérő repülőgépek, a hadiflotta, amely párhuzamosan képes ellenőrizni a tengeri útvonalakat, így garantálni a szükséges katonai potenciál biztonságos szállítását, és döntő csapást mérni a Föld csaknem minden jelentős konfliktusövezetében. A fegyverrendszerek közül megnőtt még a jelentősége a pilóta nélküli repülőgépeknek is, amelyek lehetővé teszik a rendkívül veszélyes operációk végrehajtását az emberélet veszélyeztetése nélkül. A fentehb említett tényezők egyértelműen rámutatnak a minőségi előny fontosságára, amelyet az amerikai haderők élveznek a potenciális ellenfeleikkel szemben. Az amerikai „katonaitechnikai forradalom” következtében az amerikai és a többi ország hadereje közötti szakadék egyre mélyül. Ez a folyamat tovább erősödik az egyre nagyobb, katonai költségekben észrevehető, különbségek következtében is. Jelenleg nincs olyan konkurens hatalom, amely képes lenne lépést tartani az amerikai hadiköltségvetés növekedésével, és ha a jelenlegi folyamatok, illetve tervek nem változnak drámaian, az USA eléri a világ összes katonai kiadásainak felét Az új biztonsági környezet értékelésekor szólni kell még az Egyesült Államok fegyveres erejének rediszlokáció- járól is. A jelenlegi helyzet ezen a téren még mindig a hidegháborús körülmények következménye, ami azt jelenti, hogy a külföldi amerikai támaszpontok egyértelműen Európa- és Kelet-Ázsia-orientál- tak. Ez utóbbi régióban nem várható nagyobb mértékű átrendezés, figyelembe véve a Koreai-félszigeten kialakult állapotokat és - hosszabb távon - a kínai hadipotenciál növekedését. Emiatt nem valószínű nagyobb mértékű amerikai kivonulás a régióból, sőt épp ellenkezőleg. Az új globális biztonsági környezet kihívásai szükségessé teszik, hogy az amerikai fegyveres erők támaszpontjai földrajzilag is közelebb legyenek a potenciális konfliktusövezetekhez, konkrétan az Indiai-óceán partvidékéhez, a Közel-Kelethez és Közép-Ázsiához. Az amerikai katonai jelenlét Európában szimbolikussá válik, és a NATO-n belüli amerikai vezető szerep támogatására irányul. Nagyon fontos az öreg kontinensen állomásozó amerikai haderő szerepének megváltozása is. Az európai bázisok a jövőben sokkal inkább kiinduló támaszpontként fognak szolgálni a kontinensen kívüli hadműveletek számára, elsősorban délkelet és dél felé a Kelet-Mediterráne- umba, a Közel-Keletre és Közép- Ázsiába (ez volt észrevehető az iraki háború során is). További nagyon fontos tényező az olyan régiók jelentőségének növekedése az amerikai biztonságpolitika számára, amelyek 2001. szeptember 11-e előtt nem tartoztak a prioritások közé az USA stratégiai érdekeinek szempontjából. Tipikus példaként lehetne említeni Kelet- Afrikát, amelynek az amerikai stratégiai gondolkodásban nem volt megkülönböztetett szerepe - összehasonlítva például a Közel- Kelettel. Ennek legfőbb oka az új biztonsági kihívások és fenyegetések földrajzi elhelyezkedése s a potenciális konfliktusövezetek geopolitikai realitásai. Az új amerikai stratégia nagyon fontos eleme a Nemzeti Rakétavédelem, melynek fontosságát nagyon hatásosan emelte ki két elemző, Robert Kagan és William Kristol: „A globális amerikai elsőbbség nélkülözhetetlen feltétele (...) a rakétavédelmi rendszer (...) csak egy jól védett Amerika lesz képes elrettenteni - és ha szükséges közbelépni - a lator rezsimekkel szemben, ha azok veszélyeztetnék a regionális stabilitást.” A következő fontos változás a fegyveres erők felhasználásának módjaiból adódik. A jelenlegi Bush-kormányzat tagjai már a kampányidőszakban jelezték, hogy nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a harcoló kapacitásokra, mondván: az amerikai haderő legfontosabb feladata harcolni az amerikai érdekekért, és Nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a harcoló kapacitásokra. nem békefenntartó hadműveletekben részt venni. Az Egyesült Államok biztonságpolitikájának új irányvonalát tehát úgy is lehet értékelni, mint az egyetlen szuperhatalom reakcióját a megváltozott biztonsági környezetre és az új biztonsági kihívásokra. Az USA mint az egyetlen szuperhatalom tulajdonképpen elkezdte használni lehetőségeinek és képességeinek széles skáláját a lehető legmagasabb szintű biztonság elérése érdekében. A biztonság minden egyéb célt determinál. Evidens, hogy ha az USA a jövőben feltétlenül szükségesnek fog ítélni akármilyen operációt saját biztonsága szempontjából, nem fog habozni megkerülni akár nemzetközi kötelezettségeit vagy az ENSZ-t sem, ha azok gátolnák a szükségesnek ítélt lépések megtételében. Ez annak ellenére realitás, hogy Washington számára továbbra is fontos lesz a nemzetközi koalíciók létrehozása, de ha erre nem lesz lehetőség, az USA önállóan is fel fogja használni saját lehetőségeit, potenciálját és pozícióját, tehát „nem fogunk hezitálni önállóan fellépni, ha szükséges, önvédelmünkhöz való jogunk érvényesítésére preventív akciókat is végrehajtunk”. Mint azt Peter van Ham megjegyezte: „Az amerikai Gulliver felhasználta szeptember 11-ét, hogy elvágja azokat a multilaterális kötelékeket, amelyek korlátozták hatalmát, és a liliputi szemlélődök tehetnek bármit, de kénytelenek elfogadni ezt a realitást mint fait accomplit.”- Amióta nyugdíjas lettem, ilyen az árnyékom... (Peter Gossányi rajza)
