Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-02 / 201. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 2. Kitekintő - hirdetés Azerbajdzsán elnöke már több hete halott - állítja a helyi ellenzék, a hivatalos változat szerint Amerikában kezelik Hatalomátadás - családi alapon Cejdar Alijev (balról) és Javier Solana NATO-főtitkár (NATO-felvétel) Szöuli fiatalok szerint a sajtó provokálja az északi vezetést Robbantsák fel a lapot!' CSOMA MÓZES Gejdar Alijeven, a posztszovjet térség nagy politikai túlélőművészén, úgy tűnik, kifogott a természet. A hivatalos verzió szerint a 80 éves azeri elnököt az Egyesült Államokban kezelik. A helyi ellenzék szerint már több hete halott. így vagy úgy, a veterán politikusnak sikerült még aláírnia egy elnöki dekrétumot, amelynek értelmében a hatalom a nagy hirtelen kormányfőnek kinevezett fiára, Ilhamra szállt át. Ezzel létrejött a posztszovjet térség első elnöki monarchiája. SZALAI ZOLTÁN Az azeri alkotmány szerint az államfő akadályoztatása esetén az elnöki jogköröket a mindenkori kormányfő gyakorolja. így aztán nem csoda, hogy Ilham kinevezése annyira sürgető volt, hogy Alijev papa augusztus 5-én még arról is megfeledkezett, hogy előbb leváltsa az 1996-tól hivatalban lévő kormányfőt, Artur Raszi-Zadet. Ez a baki azonban még az elnöki döntést alkotmányellenesnek minősítő ellenzék szerint is apróság. Mindenki tudja, hogy Ilham számára a kormányfői megbízatás csak átmeneti állomás, októberben ugyanis elnökválasztások lesznek Azerbajdzsánban. És ha addig nem épül fel az állítólag szív- és veseátültetésre váró idősebb Alijev, akkor aligha kétséges, hogy utódja az elnöki székben is saját fia lesz. Az utódlásról egyébként már régóta suttognak a kaukázusi országban. Az áprilisban, egy beszéd elmondása közben, a tévékamerák előtt összeesett idősebb Alijev betegsége azonban felgyorsította az eseményeket. Az államfő állapota azóta is súlyos, olyannyira, hogy a haláláról szóló hírek hallatára grúz kollégája, Eduard Sevardnadze augusztus elején sietve már részvétét is nyilvánította. Bakuban ez idő tájt született meg a döntés - családi alapon megismétlik a Moszkvában már jól bevált Jelcin- Putyin-féle hatalomátadási forgatókönyvet. így aztán nem csoda, hogy kevesen kételkednek abban, hogy az ország új elnökét is Alijevnek hívják majd. Az eddig a nemzeti olajtársaság elnökeként tevékenykedő Ilham ugyan intelligens ember benyomását kelti, de hiányzik belőle apja politikai tapasztalata és ravaszsága. Ennek ellenére sokan tartják úgy, hogy az adott pillanatban nincs jobb választás. Az azeri ellenzék túlságosan gyenge, arról már nem is beszélve, hogy a 90-es évek elején gyászosan leszerepelt. A Szovjetunió felbomlása után hatalomra jutott Albufaz Elcsibej vezette Nemzeti Front uralmát káosz és zűrzavar, jellemezte, és nem kis mértékben nekik „köszönhető”, hogy 1993-ban Alijev - az azeri KGB exfőnöke és egykori helyi pártfőtitkár - újra az ország első embere lett. Egyébként sincs arról szó, hogy Ilhamnak egy az egyben be kellene töltenie apja szerepét. Ilham leginkább egy olyan vezető testület feje lesz, amely kollektiven érdekelt abban, hogy a Gejdar Alijev által kijelölt úton tartsa az országot. - Naiv dolog pusztán egy apa-fiú hatalomátadásról beszélni. A végső cél ugyanis nem a hatalom átadása, hanem a klán általi megtartása - véli Armen Dzsilavjan moszkvai elemző. Más megfigyelők egyenesen azon a véleményen vannak, hogy Azerbajdzsán még nem érett meg a többpárti demokráciára. - A jelenlegi történelmi helyzetben az autokrácia alternatívája nem a demokrácia, hanem a hatalomnélküliség. Azaz a zendülés, az anarchia és a teljes lezüllés - állítja az Izvesztyija című lap elemzője, Alekszandr Arhangelszkij. Ilham Alijevet az utódlásra azonban nem pusztán a belső ellenzék gyengesége, hanem a külső hatalmak (Oroszország, az Egyesült Államok és Törökország) hallgatólagos beleegyezése is predesztinálja. Moszkva szemében Ilham személye a biztosíték, hogy folytatódik az apa által kidolgozott külpolitikai irányvonal. - Gejdar Alijev több sakktáblán is tudott egyszerre játszani: ^niközben megőrizte az Oroszországgal fenntartott jó viszonyt, ki tudta használni az Egyesült Államok térségbeli érdekeit is - magyarázza Alekszej Malasenko, a moszkvai Carnegie Center munkatársa. Azerbajdzsán ebből a szempontból könnyen az új típusú nemzetközi kapcsolatok egyfajta próbapályája lehet. Washington a gyakorlatban is kipróbálhatja, miként képes a térségben érdekelt regionális hatalommal, ez esetben Oroszországgal, kölcsönösen előnyösen együttműködni. A kaukázusi ország jó lehetőség az orosz-amerikai viszony még szorosabbra fűzésére, hiszen Moszkva és Washington közös erővel könnyebben elérheti azt, ami mindkettőjük számára fontos a Kaszpi-tenger mentén: a stabilitást és az olajüzlet folytatását. Oroszország alapvetően érdekelt abban, hogy Azerbajdzsánban nyugalom legyen. Ennek kulcsa pedig, hogy simán menjen végbe az Alijev családon belül a hatalom átadása. Korántsem mellesleg ugyanez az Egyesült Államok legfőbb érdeke is - állítja Vlagyimir Golisev, az orosz Effektiv Politika Alapítvány szakértője. Golisev azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jelenleg Irakkal és Iránnal bajlódó Washington kész elfogadni az orosz befolyás növekedést Bakuban. - Ha lezárul az átmenet, az új azeri elnök, Washington hallgatólagos beleegyezésével, újragondolhatja országa csatlakozását a Moszkva vezette Euroázsiai Gazdasági Közösséghez és a FÁK kollektív biztonsági szervezetéhez is. Moszkva, 2003. augusztus A dél-koreai belpolitika egyik állandó konfliktusa a sajtóviszonyok körül húzódik. A katonai diktatúra politikai örökösének számító, a tavaly decemberi elnökválasztáson immár másodszor is ellenzékbe szorult konzervatív tábor szinte a teljes médiapiacot ellenőrzi. A helyi politikai palettán balközépnek számító kormánypárt holdudvarába tartozó orgánumok egyelőre még nem tudtak megbirkózni a több évtizedes lemaradással. A legtekintélyesebb napilapnak számító Csoszon Ilbo (Napi Korea) több mint nyolcvanéves múltra tekinthet vissza. Ajapán gyarmati uralom idején alapított újság a katonai diktatúra évtizedeiben élte fénykorát: a kormányzat szócsövének tekintett hasábokon a kor legnevesebb publicistái írtak. A Csoszon Ilbo így az idősebb korosztályok körében a mai napig kizárólagos orgánumnak számít. A balközép kormánypárthoz hagyományosan kötődő egyetemisták viszont úgy vélik, hogy az ország fejlődésének és a félsziget békés egyesítésének legfőbb akadálya pontosan ebben a kizárólagosságban rejlik. A több mint kétmilliós példányszámú napilap ugyanis a konzervatív tábor irányvonalát követve egyre szélsőségesebb hangnemben támadja a kormánypárt békülékeny észaíd politikáját. Hasonló szellemiséget képvisel a másik két piacvezető orgánum is: a Samsung vállalatcsoport érdekszférájába tartozó Csungang Ilbo (Központi Napilap) és a liberális eszményeket konzervatívra cserélő Donga Ilbo (Napi Kelet-Ázsia). A konfliktus kiéleződése a kilencvenes évek végére tehető: a katonai diktatúrával szembeni ellenállás vezérének számító Kim De Dzsung államfővé választását követően számos gesztust tett az észak-koreai vezetés felé. Többek közt elismerően nyilatkozott Kim Dzsong II vezetői képességeiről, melynek hatására a Csoszon Ilbo publicistái kis híján hazaárulással vádolták. Mivel az írások hangvétele még a történelmi jelentőségű csúcstalálkozó idején sem enyhült, a phenjani agitáció egyértelműen a konzervatív napüa- pot tette felelőssé az egymás iránti bizalmatlanság geijesztéséért. A Rodong Sinmun (Munka Újság) című központi pártlap egyenesen á szerkesztőség felrobbantását javasolta. A szöuli fiatalok szerint a Csoszon Ilbo felelőüenül provokálja az északi vezetést, ráadásul a cikkek valóságtartalma is erősen megkérdőjelezhető. A szerkesztőség ugyanis egyre inkább a szenzációhajhász témák felé orientálódik. A közelmúltban például egy vidéki hegymászó bejelentése színesítette az oldalakat: az illető kirándulás közben állítólag rábukkant egy észak-koreai alagútra. (A hetvenes években a demilitarizált övezet alatt valóban fúrtak titkos alagutakat, de napjainkban aligha kell ilyesmitől tartani.) A hatóságok persze nem foglalkoztak az üggyel, így a hegymászó egy antikommunista meggyőződésű református pap segítségével kezdte meg a feltárást. A Csoszon Ilbo kétségkívül aktuálpolitikai szándékkal karolta fel a történetet: az ilyen témák ugyanis alkalmasak a kormánypárt megbékélési politikájának lejáratására. A kormányoldal egyetlen igazi médiatámogatója a katonai diktatúrával szembeni ellenállás és a tömeges diáktüntetések szellemi örökösének számító Hangjore Sinmun (Egy Nép Újság). A hatszázezres példányszámú napilap a nyolcvanas évek végén jött létre: a politikai okok miatt elbocsátott újságírók egy teljesen független orgánum kiadását határozták el. A közadakozásból és részvénykibocsátásból megjelent újság a dél-koreai médiapiac üde színfoltjává vált. A Hangjore Sinmun ugyanis az állandó kommunis- tázás és északra mutogatás helyett az ország belső problémáival, mindenekelőtt a társadalmi konfliktusok témakörével foglalkozik. Nem kell kétségbe esnie, ha nem hol juthat gyors kölcsönhöz. UP1220
