Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-30 / 200. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 30. VENDÉGKOMMENTÁR Mecsoda különbség! > BARAK LÁSZLÓ Lehet magyar nyelven reklámozni a tévében... Mármint itt, minálunk otthon, a szlovákban. Mily megható a közszolgálati médiumokat fel­ügyelő ún. frekvenciatanács minapi verdiktje, amely holmi bugris nácitempó nyomán született. Vagy egy hónappal ezelőtt abban nyilvá­nult meg ez a bugrisság, hogy egy - egyébként bármely más civilizált országban önmutogató kóklernek elkönyvelt - Matica slovenská- apparatcsik, beleszellentve az egyébként is meglehetősen áporodott közbeszédbe, belekötött a magyar nyelven kiadott Vasárnap hetilap, szlovákul feliratozott magyar nyelvű, köztévébeli reklámklipjébe. No- ná, sérthette a fülét, a szemét meg csíphette a mongoloid magyar szö­veg... Nincsen abban egyébként semmi csoda, hogy akadnak idióta emberek számosán. Ha a többség, mi több, a döntéshelyzetben lévők legalább viszonylag kulturáltak, esetleg beléjük tévedt valahonnét né­mi elegancia is, nyüván nagyvonalúan elkönyvelik e tényt. Ebben a szánalmas biliviharban azonban leginkább az volt a snassz, hogy az útszélről történő bepofázást követően a hivatalosság, egy buzgó „referentka”, bizonyos Zuzana Mistríková - a médiáért, vagyis a zab- hegyezésért felelős minisztériumi alkusz - szerepében nem volt képes semminemű nagyvonalúságra. Szakmaisága immár tetten érhető hiá­nyosságairól nem is beszélve. Még véledenül sem szólt be ugyanis an­nak idején a stupid panaszosnak, hogy: Pofa súlyba! Ehelyett falmellé- ki sumákolást produkált, körmönfont törvény- és alkotmányértelme­zésekbe bocsátkozott, tovább passzolván a feldobott labdát a már em­lített frekvenciatanácsnak... A közvetlenül illetékes tévéigazgató pedig -nehogymábajlegyen!? - nyomban levette a műsorról a sérelmezett reklámklipet. Úgymond, ideiglenesen, a frenkvenciatanács döntésé­ig... Szabadszájúbb helyeken üyenkor szoktak az illetékes elkövetők édesanyukájának hogyléte felől érdeklődni. Mindenesetre nekünk, érintetteknek - most, hogy szent a béke - nagyvonalúbb magatartást illő tanúsítanunk. Nem ronthatunk ajtóstól a vakablakba, időszerűbb, közvetlen, személyes élményből származó hasonlattal élve, nem visel­kedhetünk úgy, mint orosz turisták egy tunéziai üdülőközpont svéd­asztalánál... Azt viszont mégiscsak ildomos megkérdeznünk, meddig lesz még főosztályvezető - akár portás - a kedves nagysasszony a kul­tuszminisztériumban és a Rybnícek nevű óvatos duhaj meddig marad tévéigazgató...? Mert hovatovább beljebb tévedünk a keserédes kapi­talizmus rengetegébe, egyre nagyobb az esély, hogy az általuk is kép­viselt, leginkább az alkalmatlanságból, eseüeg szűkkeblű rosszindulat­ból, urambocsá!, nacionalista kudarcélményekből táplálkozó alibizmus, sunyiság sok-sok pénzünkbe kerülhet majd. Gondoljunk csak bele, ha ez a szánalmas műbalhé, mondjuk, az Egyesült Államok­ban történik, a kárvallott nevében az utolsó zugügyvéd is olyan kárté­rítési pert akaszt az állam nyakába, hogy az amik tengerészgyalogsága menten visszavonul Irakból Texasba a fenyegető állami költségvetési deficit miatt... Mi meg köpjük itt a markunkat, hogy lehet magyar nyelven reklámozni az állami tévében. Az adófizetők pénzéből finan­szírozott tévében! A mi tévénkben! Mecsoda különbség...! JEGYZET Hol van Nemecselc? ANDRÁSSY LÁSZLÓ •» A minap egy kisfiúval elegyedtem szóba. Beszélgettünk különböző dolgokról, mígnem eljutottam a következő kérdéshez: - Milyen könyveket szeretsz olvasni? A vá­lasz: - Semmilyeneket sem, nem szeretek olvasni. - Meséket sem olvasol? - kérdeztem. Rám emel­te érteden, csillogó tekintetét és rávágta: - Minek olvassak mesé­ket, ha van sok mese a tévében, minden reggel nézem őket, és vi­deokazettám is sok van. - És me­lyik a kedvenced, ki a kedvenc szereplőd? - kérdeztem, várva az általam ismert örökzöld címeket, figurákat (Hetvenhét magyar népmese, Mátyás király). De nem ezt kaptam. Kaptam helyette Pokémont, Harry Pottert, tetézve jó bunyós filmekkel. Hirtelen vé­gigtódultak bennem gyermekko­rom emlékei, ahogy édesapám mesét olyas egy kimerítő munka­nap utáni este az ágyam mellett. Ahogy tátott szájjal hallgatom, szinte beleélve magam, és már gyermeki lelkem Babszem Jankó­val, Dióbél királyfival és a hét tör­pével együtt mozog a mesék cso­dás birodalmában. Rohan a világ, minden perc drága, nincs idő a gyermekre. Nincs Hetvenhét ma­gyar népmese, hanem van helyet­te hetvenhét más. A kereskedelmi televízió ontja a „remekebbnél re- mekebb” rajzfilmeket, ahol alak­talan, amorf figurák gyilkolnak, fosztogatnak, zsarolnak, erősza­koskodnak. A fogékony gyerme­keknek pedig ez a példa, ezt pla­gizálják, ez alapján cselekszenek, ez marad meg bennük. Hol van Tündér Ilona és Árgyélus, hol van Boka és Nemecsek, hol van Bor­nemissza Gergely és Vicuska? Hol vannak hőseink, akik az ifjú­sági irodalmunk meghatározó, szerves részei. Végképp eltűntek a süllyesztőben az ifjúság köré­ben? Végképp teljesen kirekesz­tették őket a Nyugatról behurcolt csupa izom, jói felszerelt, szuper­erős harcosok, akik nem fifikával, találós kérdések megválaszolásá­val, esedeg karddal oldják meg problémáikat, hanem robbantás­sal, számítógépes technikával és fegyverrel? Csodálatos dolog, ahogy a technika fejlődik, napele­mes autók közlekednek, szuper­gyors számítógépek szinte már mindent tudnak, az internet ré­vén a világ minden pontjával kapcsolatba léphetünk. Ez mind nagyszerű dolog, de van, amit nem lehet technikai fejlesztéssel elérni, van, ami nagy odaadást, szeretetet igényel. Bárhogy fejlő­dik a világ, meséinkre, irodalmi hőseinkre szüksége van a mai fia­talságnak is, akárcsak nekünk szükségünk volt. Tetteik beléjük kell, hogy ivódjanak, példát kell, hogy mutassanak gyermekeink­nek. Ha ezeket nem kapják meg, ne is csodálkozzunk majd azon, hogy tiszteletlen, egymással tü­relmetlen, kultúráladan a felnö­vekvő generáció, és hogy a világ lassan-lassan maga is olyanná vá­lik, mint egy nagy Pokémonfalu. FIGYELŐ LE FIGARO Richard Perle, az amerikai had­ügyminisztérium főtanácsadója úgy véli, Washington hibát köve­tett el, amikor az Irak ellen indí­tott invázió előtt nem alakított ki szoros együttműködést a bagdadi rezsim hazai ellenzékével, amely az amerikai hadjárat nyomán ' azonnal képes lett volna kezébe venni az ország irányítását. „Most az hozhat megoldást, ha a hatal­mat a lehető leggyorsabban átad­juk az irakiaknak” - jelentette ki a Le Figarónak adott interjúban a washingtoni neokonzervatívok főideológusa. x.­/---------tfc-j \v>.' '< ——> ' ................................................ ..ril v " • M • IM 77- ' ' "vu'.f, V.. V VM M.t'’. w*' \'"' , • \vo \vi Mi «A**'' ,<. V'!1 ,ut Vi'lu Vui- Rövidesen én is természetvédő leszek, mint maguk, mert már nem telik benzinre! (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ AMERiKAiSAJTÓ , A korábbi adatokhoz képest jóval nagyobb értékű szerződésekhez ju­tott Irakban a Bechtel és a Hallibur­ton amerikai konszern. Az utóbbi szerződéseinek összértéke az eddig publikált 500 millió helyett több mint 1,7 milliárd dollár. Áz olajbá­nyászati technológiák terén tevé­kenykedő cég - amelynek igazgató- tanácsában nemrég még az elnöki posztot birtokolta Dick Cheney ame­rikai alelnök - ezenkívül több száz­millió dolláros szerződést kötött az amerikai hadsereg mérnöki karával. A Halliburton konszern egyik leány- vállalata révén vesz részt Irak újjá­építésében. A szerződések fényében ez a konszern az amerikai kormány legjelentősebb üzleti partnere Irak­ban. A második helyen a kaliforniai Bechtel konszern áll. A vele aláírt iraki szerződések volumenét több mint 50 százalékkal, 350 millió dol­lárral akarja növelni a washingtoni kormány. Áz erről szóló tárgyalások a legújabb bizonyítékai annak, hogy a Bush-kormányzat alábecsülte az iraki energiaszektor újjáépítéséhez szükséges beruházások mértékét. HÉTVÉG(R)E Zacsek és Hajó a kávéházban Tegnap szabadnapom volt. Csendben megünnepeltem a szlovák nemzeti felkelés év­fordulóját (nem ironizálok, tényleg csupa kisbetűvel kell írni), aztán egész nap céltala­nul lófráltam a városban, vé­gül beültem egy kávéházba. A szomszéd asztalnál ülő két úriember valahonnan nagyon ismerősnek tűnt. Talán bo­csánatos bűn, hogy belehall­gattam a beszélgetésükbe. JUHÁSZ LÁSZLÓ Hajó: Alászolgája, Zacsek úr! Zacsek: Jó napot, Hajókám! Hajó: Hol volt eddig, hogy hála Is­tennek egész augusztusban nem láttam? Zacsek: Ne is kérdezze! Ki sem mozdultam otthonról. Augusztust kaptam a tévézésre. Hihihi... Hajó: Na ne röhögtessen! De hi­szen maga az újságokban is csak a képeket nézegeti! Zacsek: Miért, mondtam én azt magának, hogy a tévét olvastam? El sem tudja képzelni, Hajó úr, mennyit izgultam például, hogy megmarad-e a kormány. Hajó: Látja, egyelőre megmaradt. Zacsek: Dehogy maradt meg! Az egész kocsi ripityára ment. Hajó: Miről beszél maga? Zacsek: Hát a Végzetes száguldás című amerikai filmről, amiben az a sok szuper autó volt. Hajó: Ami a Dunán ment? Zacsek: Dehogy a Dunán, az autó­pályán. Akkora karambol volt a vé­gén, hogy a Ferrarinak nemhogy a kormányából, de a karosszériájá­ból sem maradt semmi. Hajó: Mit tud maga a kocsikról, maga fékezett habzású? Magának csak egy háromkerekű biciklije van! Nekem viszont van autóm is. A múlt héten lízingeltem egyet. Zacsek: Autóban? Hajó: Hogyhogy autó-ban? Au-tót! Zacsek: Jól tette, nincs abban sem­mi rossz. Tegnap én is lízingeltem egyet. Hajó: Hadd kérdezzem meg, hol és mit lízingelt, Zacsek, ha meg nem bánom? Zacsek: Hogyhogy mit? Ne hara­gudjon, de úriember ilyet nem mond ki! Tudja azt maga jól... Hogyhogy hol és mit lízingeltem? Hát otthon és a feleségem... Hajó: Ááá, szóval részletre vásárol­tak a nagyságos asszonnyal... Zacsek: Nem ő nyal, ő nyel. Hajó: Maga idióta! Most értettem csak meg, miről beszél! De én nem nyelem le a marhaságait. Slussz, ez a téma be van fejezve! Mondjon in­kább valami felemelőt. Zacsek: Toronydaru. Hajó. Megőrülök! De, én vagyok a hülye, hogy szóba állok magával. Zacsek: így van... Hajó: Hagyja már a marhaságait, inkább azt mondja el, mit szól eh­hez a nagy pénztelenséghez? Zacsek: Hát mit szóljak? Hajó: Hogyhogy mit? Maga nem vágyik egy kis valorizációra? Zacsek: Isten ments! A feleségem már így is alig bírja a sok koplalást. Hajó: Hát éppen azért kellene a va­lorizáció, maga korlátolt, hogy ne kelljen az éhségtől szenvednie an­nak a szegény asszonynak. Zacsek: De hát, Hajó úr, az én fele­ségem azért nem eszik, mert azt mondja, elég volt a sok valóriából. Ezért nem jó a valorizálás. Hajó: Maga fogyatékos! Amiről maga beszél az a kalória. Zacsek: Az itt van a karomon. Kü­lönben fél négy van, ha érdekelné. Hajó: Nem érdekel! Zacsek: Akkor is elmondom, ha nem érdekli. Képzelje, elutazom... Hajó: Hála Istennek! Alászolgálja. Zacsek: Ne örüljön, Hajókám, nem most, csak szeptemberben. Hajó: Az is valami. És hová megy, ha szabad érdeklődnöm? Zacsek: Rimaszombatba, pápai ál­dásért. Hajó: De hát a pápa Rozsnyón mi­sézik, maga nagyon hülye! Zacsek: Igen, de a keze állítólag messzire elér. Hajó: Téma be van zárva! Ligetfa­luban még az ablakok is. Azt mondja meg nekem inkább, Hajókám, mit vett a kedves felesé­gének a születésnapjára? Zacsek: Vettem neki internátot. Hajó: Micsodát? Zacsek: Hát internátot, egérrel, ahogy kell. Hajó: Talán internátust, maga ma­gyartalan. Zacsek: Jó, legyen internátus. A lé­nyeg az, hogy vettem neki egyet. Hajó: Internátust? Zacsek: Azt, bizony. Hajó: Na ne röhögtessen, Zacsék- kám, minek lenne maguknak egy internátus? __ Zacsek: Hát, hogy lehessen rajta szörfözni. Az információs szuper- sztrádán. Hajó: Maga idióta! Hát még ezt sem tudja? Amiről maga beszél, az az internet. Az internátus pedig egy kollégium. Zacsek: Es jól kijönnek? Hajó: Kivel, maga szerencsétlen? Zacsek: Hát azzal a kollégájával. Hajó: Nem kolléga, kollégium. Vagyis diákszálló. De hát honnan is tudhatná maga, mi az? Zacsek: Hogyne tudnám. Fiatal ko­romban mindig ott lízingeltem. Hajó: Mars ki! HETI GAZDA(G)SÁG Tolongás a költségvetés vályúja körül SIDÓ H. ZOLTÁN Legalább százmilliárd korona kül­földi tőke toporog Szlovákia kapui előtt, miközben pénzhiány miatt egy tucatnyi kórház telefonját ki­kapcsolják. A számunkra teljesít­hetetlen kritériumok árán beveze­tendő euróról álmodoznak a dön­téshozók, miközben a szakszerve­zetek a reménytelenül alacsony bé­rek miatt tizennégy év múltán is­mét általános sztrájkra készülnek. Néhány nagy gyárban júliusban üzemi szabadságot vettek ki, erre látványosan romlik az ország kül­kereskedelmi mérlege. Az állam­ünnep miatti csonka munkahét is képes volt ilyen kettősségek soro­zatos szállítására, ami jól jelzi, hogy bár szürkék, silányak a hét­köznapjaink, mégis merészeket ál­modunk. Ha az állami költségvetés kerül a terítékre, akkor garantált a civó- dás. Most sem volt másként, pedig az egyes tárcák bevezetői az előze­tes figyelmeztetések hatására már szerényebb elképzelésekkel jöttek a kormányülésre, mint korábban. Ennek dacára együttes igényeik 13 milliárd koronával haladták meg az Ivan Miklós pénzügyminiszter által megszabott keretet. A szigorú feltételek már a jövő évi európai uniós tagság, na meg az euró beve­zetésének előszeleként értendő, a túlzott szigor talán bírálható, ám egy dologban viszont igaza van a pénzügyminiszternek. Nekünk és a többi leendő tagnak könyörtelenül teljesítenünk kell a közös európai pénz alkalmazásának feltételeit, nem hivatkozhatunk arra, hogy a nagyok közül Németország, Fran­ciaország vagy Olaszország sem éppen eminens diák. Hiába, a brüsszeli elegancia, a szép szavak, a földrészünk egységét ecsetelő ci­zellált gondolatok sem leplezhetik, hogy amit lehet Jupiternek, nem lehet az ökörnek. Visszatérve a jö­vő évi költségvetésre, az egyes mi­nisztériumok rávetették magukat az ötmilliárd koronás tartalékalap­ra, mindenki ebből szeretné kárpó­tolni magát. A legmohóbban Si­mon Zsolt földművelési miniszter szeretne meríteni a közös vályú­ból, mondván, hogy ő csak azt kö­veteli, amit Mikuláá Dzurinda kor­mányfő tavaly decemberben meg­ígért az ágazatának. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy a politikusok ígé­retét nem szabad készpénznek venni. A jövő évi pénzelosztásba már nem sokáig szólhat bele Robert Nemcsics gazdasági miniszter. Kár, pedig szerény igényei voltak, koráhban pedig mindent megtett a Peugeot-Citroén autógyár becsa­logatásáért; a Szlovák Villamos Művek privatizálása körül is szor­goskodik, vagyis teszi a dolgát. Ez nálunk nem elég, mert bár a gaz­dasági döntések terén tábornok volt, azonban rossz pártkatonának bizonyult. Ahogy a hadseregben az iszákos századparancsnokunk mondta: a parancsot teljesíteni kell, nem pofázni. Nemcsics párt­parancsnoka, Pavol Rusko ugyan nem nagyivó, azonban hasonló el­veket vall, mint a nem túl szépem­lékű századosunk. Megkérdőjelez- hetetlennek tartja magát, s nem tűri még az építő jellegű bírálato­kat sem. Nemcsicsnek tehát - Dzu­rinda jóvoltából némi haladékkal - mennie kell, persze, nem túl messzire, csupán a parlamentig. Hiába, a jó politikus nem vész el, csupán átalakul. Nemcsics búcsúnak szánt sajtótájé­koztatóján még kijelentette: az el­következő időszakban Szlovákiá­ban mintegy százmilliárd koroná- nyi külföldi működő tőke telepedik le, ami látványosan csökkentheti a még mindig magas munkanélküli­séget. Szlovákia jobb osztályzata, nagyobb vonzereje abban is meg­nyilvánul, hogy a Tesco a napok­ban éppen Pozsonyban adta át leg­nagyobb közép-európai hipermar- ketjét. Az esemény egyik fő vonze­reje a kilónként 22,90 koronás kristálycukor volt, amit vettek is, mint a cukrot. Bár ha úgy vesszük, ez az ár éppen méltányos a fizeté­seinkhez viszonyítva. Főleg, ha tudtuk, hogy 2003 első felében a cseh átlagbérek túllépték a 17 ezer cseh koronát, Magyarországon pe­dig a 130 ezer forintot, ami szlovák koronára átszámítva mindkét eset­ben meghaladja a 21 ezer koronát. Ehhez képest mi valahol 13 200 korona körül poroszkálunk. Talán nem véletlenül jönnek ide napja­inkban a nyugati összeszerelő üze­mek, hiszen nálunk olcsóbb mun­kaerőt csak akkor találnak, ha Fehéroroszországig vagy a Balká­nig elmennek. Ilyen szemszögből nézve a sokat ostorozott és most sztrájkkal fenyegetőző szakszerve- zeteloiek igazuk van abban, hogy valóban magasabb béreket érde­melnénk. Pláne napjainkban, ami­kor is kezdődik az iskola (feltéve, hogy pénzhiány miatt néhány nem marad zárva), amikor a szülők a megvásárlandó tanszerek hosszú listáját szorongatják a kezükben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom