Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-22 / 194. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 22. Riport A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria nemcsak a szakembereket, hanem minden fogékony látogatóját is elismerésre készteti Kortárs magyar képzőművészek szellemi műhelye Ha a mai művészettörténé­szek arról írnak, hogyan ajná- rozták Rubenst, Tiziant vagy Berninit a kortársaik, és mennyire igyekeztek a ked­vükbe járni még koronás meg­rendelőik is, mindig sietnek hozzátenni: sem korábban, sem későbben művész ekkora dédelgetésben nem részesült. Pláne manapság - rejtjelezi az üzenet. Pedig azért napjaink­ban is akadnak, akik szívesen kényeztetik a művészeket. És nem is valahol messze Nyuga­ton, hanem itt, a közelben, Dunaszerdahelyen, ahol min­den évben két hetet tölthet tíz meghívott képzőművész a vá­ros vendégházában. VOJTEK KATALIN Művésztelep - így emlegetik nya­ranta a termálfürdőtől nem messze álló, kényelmes kis villát. A földszin­ti társalgó melletti helyiségben egy kis asztalkán szépen elrendezett csendélet látható, egy másik aszta­lon pedig vászonra festett, egyelőre befejezeüen mása, de ez minden, ami művészek jelenlétére utal. Ez nem alkotótábor, ahol kötelezően alkotni kell, akár van hozzá valaki­nek kedve a több mint harminc fo­kos melegben, akár nincs. Sóváradi Valéria festőművész szá­mára, aki Budapestről érkezett, a Dunaszerdahelyen töltött két hét el­sősorban a feltöltődésről szól. „A rendelkezésünkre álló idő kevés ahhoz, hogy az ember igazán bele­lendüljön a munkába. Ahhoz leg­alább egy hónapot kellene itt tölteni, de erre nincs lehetőség. Egy művész számára nagyon fontos, hogy egy évben kétszer-háromszor valamiféle környezetváltozáson menjen ke­resztül, és így új impulzusok éljék. Akárhová megy az ember, az előbb- utóbb kicsapódik, megjelenik vala­hol, lehet, hogy egy hét, de az is le­het, hogy egy év múlva. Vannak, akik rögtön tudnak dolgozni, de vannak, akik nem. Ha csinálok egy képet, az egy sűrített dolog, tehát soha nem a látvány egy az egyben való visszaadása. Az, ami a képen van, úgy, ahogy ott szerepel, sehol nem látható. Az ember mindig arra törekszik, hogy a gondolatait és a színekhez, formákhoz való viszo­nyát minél erőteljesebben tudja kife­jezni, hogy ez mások számára is ért­hető és élvezhető legyen. Erről azonban nagyon nehéz beszélni. Én egy képet körülbelül egy hónap alatt csinálok meg. Két hét számomra ar­ra elég, hogy egy ötlet elkezdjen de­rengeni bennem, amiből egyszer majd talán lesz valami.” Hasonlóan vélekedik az ugyancsak budapesti Vágó Magda is: „Az ember végre megengedheti ma­gának, hogy ne csináljon semmit, és bízik abban, hogy ez majd később megtérül. Mert ha nem is csinál semmit, azért szeme van; nézelődik, és egyszer csak lát is. Például úszik a medencében, és elidőzik a színek­nél, a víz hullámzásánál, a formák­nál - máris körvonalazódik valami, ami aztán előbb-utóbb képes formát ölteni. Gyakran hallani, hogy a festő akkor dolgozik, amikor ihlete van. Én ezt úgy közelíteném meg, hogy az ihlet egy folyamatos munka ered­ménye lehet. Az ember dolgozik, küszködik a képpel, és egyszer csak, mintegy varázsütésre, a kép átveszi a vezetést. Valami elindul, és ezt te­kinthetjük úgynevezett ihletett álla­potnak. Ez azonban a kemény mun­ka szükségszerű következménye.” A művésztelep egyik fő szervezője, Lipcsey György szobrászművész, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriu­mának elnöke is megerősíti, meny­nyire fontos a feltöltődés: „Ma már a képzőművészek többsége inkább szellemileg készül fel egy-egy alko­tás létrehozására, és itt is akadhat valami, ami ehhez segítséget jelent. Művésztelepünk vendége volt Zsemlye Ildikó, akinek az alkotásain gyakran szerepelnek vasúti szerel­vények. Neki az volt az első, hogy ki­ment a vasútállomásra, és ott néze­lődött. Azt hiszem, minden állomás­nak más a hangulata, és Ildikó az it­teniéből is vitt magával valamit, amit aztán beépített valamelyik al­kotásába.” A pozsonyi grafikus, Nagy Zoltán számára az együttlét, a pályatársak­kal folytatott eszmecsere jelenti a dunaszerdahelyi két hét fő vonzere­jét, mert mint mondja, manapság mindenki fut a pénze után, nincs idő összejövetelekre, hosszabb beszélge­tésekre, még kevésbé termékenyítő szakmai vitákra. „Ideálisabb környe­zetet elképzelni sem lehet, mint ezt, a termálfürdő szomszédságában” - állítja, és a vendéglátók mindeme ki­terjedő gondoskodását dicséri. A legtávolabbról, Ungvárról érke­zett Magyar László azzal kezdi, hogy az első érzése a csalódás volt, labda­rúgó csapatának rangja, híre alap­ján ugyanis jóval nagyobbnak kép­zelte Dunaszerdahelyet. „Aztán egy hosszabb séta során láttam néhány érdekes építészeti megoldást, ami arra utal, hogy fel akarják éleszteni a várost, amely kicsi, de szép, és kel­lemesen el lehet tölteni itt az időt.” Legkedvezőbb benyomása? „Meg­hökkentett, müyen nagyszerű épü­letben van, és müyen magas fokon működtetik a Kortárs Magyar Galé­riát. Ungváron, Munkácson is van néhány gyűjtemény, de sajnos, ki­csik a termek, az alkotások zöme a raktárakban hever, ahol lassan tönk­remegy.” Mint Magyar László szava­iból kiderült, Kárpátalján ritka a bő­kezű szponzor, a gazdag adakozó, ezért, ha nagyobb kiállítást kíván­nak rendezni, magyarországi alapít­ványokhoz fordulnak támogatásért. Az ungvári festőművész a Kárpátal­jai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke. A mintegy húszfőnyi társaság „összefo­gással többre megyünk” alapon mű­ködik, s hogy nem is akárhogy, több külföldi csoportos kiállítás is tanúsít­ja. Az Expo 2000 keretében bemu­tatkoztak Hannoverben, volt kiállítá­suk Varsóban és több magyarországi városban. A csoport néhány tagja időközben Magyarországon telepe­dett le, de helyettük jöttek mások. „Maradunk, ahol vagyunk, a szülő­földön, mára a határok nem játsza­nak szereped’ - vallja Magyar László. A Kortárs Magyar Galéria szép épü­lete és remek gyűjteménye nem­csak őt készteti elismerésre, hanem minden fogékony látogatót. „Bár­melyik nyugati város büszke lehet­ne rá” - állítja Szabó Lilla művé­szettörténész, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, az előadók egyike. Lipcsey György szerint óriási szerencséje volt a vá­rosnak, mert képes volt megragad­ni a legmegfelelőbb pillanatot a képtár létrehozására. „A Kortárs Magyar Galéria a bárso­nyos forradalom utáni eufóriában, a nagy tervek, bizakodások, nagylel­kű gesztusok időszakában született. Az Érsekújvárról elszármazott, Ma­gyarországon élő Luzsica Lajos öde­te volt Dunaszerdahelyen egy olyan galériát létrehozni, amely a kortárs magyar képzőművészek munkássá­gát dokumentálná, lakhelyüktől, ál­lampolgárságuktól függetlenül. A galéria alapját képező műveket ma­guk az alkotók, elismert, nagynevű művészek ajándékozták. Ez azon­ban hosszú távon nem járható út. Két lehetőség van a képállomány bő­vítésére. Az egyik az, hogy a kisze­melt alkotásokat az alapítvány vagy a város megvásárolja. Alapítvá­nyunk azonban szintén alapítvány- függő, pályázatokból tartja fenn ma­gát, a város pedig amúgy is hatal­mas összeget költ a galéria fenntar­tására, működtetésére. így a máso­dik lehetőséget választottuk: a vá­rosnak van egy vendégháza, ahová nyaranta két hétre képzőművésze­ket hívunk meg. Itt teljes ellátást kapnak, programról, előadásokról gondoskodunk számukra, ők pedig cserébe a galériának ajándékozzák egy-egy alkotásukat. Ezt már készen hozzák magukkal, mert nem biztos, hogy rövid két hét alatt itt, ahol nin­csenek jól felszerelt műtermek, mi­vel erre nincs pénz, valóban olyan mű szülémé, amely méltó módon képviselné az alkotóját. Ez persze nem jelend azt, hogy a vendégül lá­tott művészek nem rajzolhatnak, festhetnek, de inkább egy szellemi műhely megteremtésére törekszünk. Ezt ajánlotta Buták András, a Ma­gyar Képző- és Iparművészed Társa­ságok Szövetségének (MKITSZ) el­nöke, és azt tapasztaltuk, hogy ezt igénylik a meghívott művészek is. Most két kiállítás volt és négy elő­adás, minimum üyen programmal kellene folytatni a jövőben is a mű­vésztelepet.” A meghívott művészek személyéről a magyarországi Magyar Képző- és Iparművészed Társaságok Szövetsé­ge dönt. A körültekintő kiválasztás hivatott biztosítani a bekerülő alko­tások esztétikai színvonalát. Eddig mindössze két alkalommal történt meg, hogy a galéria kuratóriuma - nem ítélve megfelelően nívósnak - visszautasította a felajánlott művet. A küenc éve fennálló galéria nyü- vántartásában jelenleg vagy négy­száz alkotás szerepel. Ez nem akár­milyen eredmény, más képtárak hosszú évtizedek alatt tesznek szert ekkora gyűjteményre. Úgy látszik, a város lakói tudatában vannak an­nak, mekkora érték birtokosai, mert a kiállításokra járók száma megha­ladja a szokásos átlagot. Évente hét­nyolc kiállítás nyílik. Arra a kérdésre, hogy ha egy jó tün­dér teljesíthetné leghőbb kívánsá­gát, mit kérne a galéria számára, Lipcsey György elmosolyodik: „Mi­nél több jó képet. Most már inkább arról van szó, hogy melyik kortárs művész alkotása nem szerepel még a gyűjteményben, holott megérde­melné. Ezt feltérképezni a művé­szettörténészek feladata volna.” Ha valaki a magyar képzőművészek patrónáját akarná ábrázolni, bizto­san Filótás Lászlóné, a Nemzed Kul­turális Alapprogram kollégiumi tit­kára arcával, alakjával jelenítené meg. Zsuzsa asszony „istápolja” az alapprogramhoz beérkezett pályá­zatokat, amelyek a magyar kulturá­lis szféra nagyvonalúsága folytán különböző összegű támogatásokhoz juttatják a művészeket. A nagyvona­lúság illusztrálására elég megemlí­teni az ún. alkotói támogatást, amely akár tíz hónapon át folyósí­tott havi 100 ezer forintot is jelent­het, miközben elnyeréséhez elegen­dő, ha bizonyos számú mű megalko­tására kötelezi magát a pályázó. Az elkészült művek további sorsába nem szól bele az NKA, alkotójuk sza­badon rendelkezhet velük - a lényeg az, hogy létrejöttek. Mint Zsuzsa asszony tájékoztatójából kiderült, kevés a határon túli pályázó. Talán nem tudnak erről a lehetőségről, ne­tán a bonyolult adatíap kitöltése sze­gi kedvüket, pedig ez nem kell, hogy problémát jelentsen, a festők derűs patrónája és kollégái szívesen szol­gálnak útmutatással. (A pályázatok a következő címen találhatók az interneten: www.nka.hu .) Szabó Lilla, a Magyar Képzőművé­szek és Iparművészek Társasága el­nöke előadásában elmondta: gyak­ran egyetlen, kívülről érkező lökés elegendő, hogy egy régióban megin­dítsa a képzőművészek önszervező­dését, aktivizálódását. Zentán pél­dául egy kiállítás eszméltető revelá- ciószámba ment, az ottaniak akkor tudatosították, hogy Trianon óta egyeüen nagyobb seregszemléje sem volt az ott élő magyar művé­szeknek. Pedig az ösztönző szembe­sülésekre óriási szükség van. Duna­szerdahelyen ez már létezik, sőt mo­dellként szolgálhat más régiók szá­mára is. Azt már talán hozzá sem kell tenni, hogy vigyázni kell rá, gaz­dagítani, gyarapítani. Politikai kur­zusoktól, városvezetőség-cseréktől függedenül. Mert nemcsak helyi, hanem egyetemes értéket képvisel. Nagy Zoltánnak nincs szüksége állványra, asztalra, ha alkotásba lendül (Kanovits Gábor felvételei) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ESŐ LEGFELJEBB ÉSZAKON, 27-31 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.57-kor - nyugszik 19.52-kor A Hold kel-----nyugszik 16.51-kor A D una vízállása - Pozsony: 280, árad; Medve: 30, változatlan; Komá­rom: 100, apad; Párkány: 40, apad. ORVOSMETEOROLOG1A Változóan felhős, helyenként borult lesz' az égbolt. Északon gyakrab­ban, máshol csak elvétve valószínű eső. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 27 és 31 fok között ala­kul, északon legfeljebb 25 fokra számíthatunk. Gyenge, változó irá­nyú szél. Éjszaka a hőmérő higany­szála 17 és 13 fok közé süllyed. Holnap északnyugat felől hide­gebb, magas nyomású levegő érke­zik, de hatása csak este erősödik fel. Marad az enyhén felhős égbolt, borulás az ország északi és keleti részein valószínű, itt esővel is szá­molnunk kell. A mai nap folya­mán az ország egész területén az időjárás negatív hatásai lesznek túlsúlyban. Az időjárás leginkább a mozgásszervi, főleg reumatikus panaszokkal küszködőket viselheti meg. Az ala­csony vérnyomásúakat migrénes fejfájás gyötörheti, de fejfájást okozhatnak a hátgerincbántalmak is. Szellemileg és fizikailag is ke­vésbé terhelhető a szervezetünk, s a feladatainkra sem tudunk kellően összpontosítani. Ingerlékenyek, fá­radékonyak lehetünk. A kedvezőt­len hatásokkal sajnos holnap is szá­molnunk kell. Sóváradi Valéria: „Fontosak az új impulzusok." Vágó Magda: „Az ihlet kemény munka eredménye.” Magyar László Ungvárról érkezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom