Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-21 / 193. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 21. KOMMENTAR Önleértékelés TÓTH MIHÁLY Nem egészen egy év alatt úgy elhasználódott ez a kormány, mintha a Dzurinda, Bugár, Hrusovsky és Rusko nevével fémjelzett négyesfogat a választásokat követő hatalomgyakorlás negyedik évének végéhez közeledne. A koalíció többségének azonban egészen a közelmúltig volt két kapaszkodója: 1. A vezető politikusok tisztában voltak vele, hogy a lakosság többsége nem örvendene, ha a kormány megbukna, és új választásokat írnának ki; 2. A politikai pártok egyike sem érdekelt új választások kiírásában. A kormánypártok ellenérdekeltségének oka nyilvánvaló. A kormánybuktatással kacérkodó ANO vezetői arra a jólnevelt úrilányra hasonlítanak, aki hódolóinak a randevún úgyszólván mindent megenged, de szüzességét meg kívánja őrizni leendő férje számára. Az ellenzéki pártok is más-más módon viszonyulnak az előrehozott választások gondolatához. A Smer és a HZDS támogatottsága jelentős, azonban az ifjú klasszikus szavaival élve sokan vannak, de nem elegen. Fico és Meéiar egyaránt abban bízik, hogy támogatóik száma a kormány baklövései hatására a hátralevő három évben még jelentősen gyarapszik. Hatalomra kerülés esetén nem kell hitelvesztéssel járó kényszerkoalíciót kötniük. Emlékeztetőül: évekkel ezelőtt a HZDS a szó szoros értelmében belerokkant a Luptákkal és az SNS-szel kötött szövetségbe. A különböző irányzatokról lemorzsolódott kis pártok a politikai aprószentek kategóriájába tartoznak, nem érdemes velük foglalkozni. Ilyen viszonyok között nem egészen volt légből kapott, hogy számos politológus és publicista még 10-14 napja is úgy vélekedett, hogy a koalíció, igaz, méltatlan csetepaték közepette, de kitölti a megbízatási időszakot. És - mondom - a közhangulat is a politikai stabilitásnak kedvezett. A koalíciós tanács keddi ülése után elhangzott nyilatkozatok alapján arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy a négy kormánypárt vezetői készek a további együttműködésre. Még a ter- hességmegszakítási törvény módosításával kapcsolatos nézeteltérések áthidalásának lehetőségét is sejtetik. A dolgok, egyébként, látszólag úgy alakultak, ahogy a legtöbben megjósolták. A politikai folklór művelői így ideologizálták meg a koalíció együttmara- dásának valószínűsítését: az ANO vezetői is kedvelik a kényelmes bársonyszéket. Amiben van is némi igazság. Az iskolázottabb politikai megfigyelők optimizmusát egyebek között az éltette, hogy már a vak is látja, mennyire „kellemes” koalíciós partner az ANO elnöke. Csakhogy a koalíciós tanács ülése előtt néhány nappal történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta a közhangulatot, a lakosság „politikai finomságok” iránt legfogékonyabb részének magatartását. De a sajtó elitjének a viszonyát is a miniszterelnökhöz. Azóta, hogy Mikulás Dzurinda közzétette az állam- és SDKÚ-ellenes cso- portocskával kapcsolatos értesüléseit, majd a sajtó eredménytelenül próbálkozott konkrét nevek megjelölésére bírni a kormányfőt, minden a miniszterelnök ellen fordult. Lehet becsülni egy miniszterelnököt, aki 2003-ban hasolóan teremt hangulatot, ahogy azt úgy 20-25 éve a pártállamiak tették? JEGYZET Telefonos árháború MOLNÁR IVÁN Egy rövid tűzszünetet követően a Szlovák Távközlési Vállalat tegnap újabb frontot nyitott a szlovák telefontársaságok háborújában. A fegyvernyugvást szinte csak napokban mérhetjük, hiszen az utolsó reklámbombák alig két hete robbantak. Akkor az Orange mobil- szolgáltató és a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) kelt bírókra mini programcsomagjaik védelmében. A reklámháborút bírósági feljelentésekkel tetézték. Pontosabban tetézték volna, ha az egyik napról a másikra meg nem egyeznek, hogy a továbbiakban nem támadják egymást. Mindketten ígéretet tettek arra, hogy „kerülni fogják a konfrontációt, és teljes mértékben a munkájuknak szentelik az idejüket”. Ján Kondás, az ST alelnöke azonban még csendesen megjegyezte, hogy cégük továbbra is árgus szemekkel figyeli a konkurens cégeket... Mára kiderült, hogy mindezt csak azért tették, hogy ha a konkurens cégek - a munkájuknak szentelve idejüket - nem figyelnek oda, hátba szúrhassák őket. A váratlan támadás ezúttal is reklámkampány formájában jött: az ST tegnap a legnagyobb szlovák napilapokban szöveges hirdetést tett közzé, amelyben újra a mobil-társaságok árpolitikáját támadja. Ezúttal azt kifogásolják, hogy a mobiltársaságok hálózatába vezetékes telefonról magasabb összegért lehet hívni, mint fordítva. Szerintük ezzel újra csak a Szlovák Távközlési Vállalatot diszkriminálják, és ez az egyik fő oka annak is, hogy a vállalatnak hónapról hónapra rohamosan csökken az ügyfélköre. Szó sincs tehát arról, hogy az ügyfelek esetleg azért mondanák le tömegesen vezetékes telefonjaikat, mert magasnak találják a készülékek bérleti díját és a tarifákat. Az ST tehát a régi lemezt játssza újra, „A hiba a konkurencia készülékében van” címmel. Újdonságnak számít azonban, hogy ezúttal már az EuroTelt sem kímélik, még annak ellenére sem, hogy ebben a távközlési vállalatnak többségi tulajdonrésze van. Ezzel azonban ki is merül az újdonságok köre, hiszen az ST ezúttal is a tőle megszokott módon folytatja a harcot. Az előző lejárató reklámkampányához hasonlóan név nélkül jelenteti meg reklámszövegét. Az olvasó így tulajdonképpen nem tudja, hogy a cikk kinek az érdekeit szolgálja. Ráadásul, ha a keretes írás alatt nem lenne ott a reklám száma, nagy többségünk nyugodtan akár szerkesztőségi cikknek is vélhetné. Aki azonban figyelmesen olvassa az elemzésnek álcázott reklámcikket hamar rájön, hogy minden mondata a Szlovák Távközlési Vállalat érdekeit szolgálja. Annak a vállalatnak az érdekeit, amely az államtól is elvárná a mobilpiac olyan szabályozását, hogy az ne okozzon nagyobb fejfájást az ST-nek az áraik folyamatos emelésében. Hogy az állam a vezetékes monstrum vagdalkozását, vagy az ügyfelek érdekeit veszi-e figyelembe, azt a jövő dönti el. Egy azonban már most biztos: amíg a vezetékes telefonok piacán nem indul be a valódi verseny, és nem jelennek meg a piacon az alternatív szolgáltatók, a Szlovák Távközlési Vállalat továbbra is azt tesz az ügyfeleivel, amit csak akar. TALLÓZÓ NÁRPpNÁOBRODA Két év után kerültek elő azok a négyszáz millió korona névértékű váltók, melyeket a nyugat-szlovákiai csatornázási vállalat adott ki, s eddig hiába kereste őket a rendőrség. A dokumentumokat az a Frantisek Bazger adta ki, aki már két éve ült vizsgálati fogságban. Bazger azt állítja, a váltók végig nála voltak a börtönben, s eddig azért nem adta ki azokat a rendőrségnek, mivel úgy gondolta, egyesek visszaélhetnek velük. A vállalkozó állítása megkérdőjelezhető, mivel a börtönben többször átvizsgálták a csomagjait, ő azonban azt állítja, hogy a rendőrök felszínesek voltak. A váltókat 2000-ben adta ki a csatornázási vállalat, amikor nagyobb kölcsönt készült felvenni. A kölcsönhöz később nem jutott hozzá, de Bazger cége, mely közvetítőként szerepelt az ügyben, a váltókat már nem adta vissza, sőt tovább akarta adni őket. Ez az ügy miatt kellett lemondania 2001-ben Stanislav Jankoviénak, a csatornázási vállalat addigi vezetőjének. A politikai realizmus diadala avagy politikai cinizmus volt-e az Egyesült Államok reagálása 1968 augusztusában Erkölcs és be(nem)avatkozás A 2001. szeptembere óta kibontakozó biztonságpolitikai paradigmaváltás a kétpólusú világ legfőbb értékének számító békés egymás mellett élést új normarendszerrel helyettesíti. Az egyedüli szuperhatalom jogcímet érez az.emberi jogok tiszteletben tartásának, a demokrácia évényesülésének, az elnyomott népek felszabadításának erkölcsi indíttatású, katonai erőt igénybe vevő kikényszerítésére is. Vagyis ez egyet jelent a szuverén államok belügyeibe való etikai szempontú beavatkozással. KISS JÓZSEF Harmincöt évvel ezelőtt viszont az Egyesült Államok az 1948 óta érvényben levő „be nem avatkozás elvére“ hivatkozva hunyt szemet a szovjet birodalomhoz tartozó Csehszlovákiában elindult reform- mozgalom elfojtása felett. Vajon van-e mába nyúló összefüggés e kettős érvelés és magatartás között, vagy a mai eltérő világhelyzet történelmietlennek és indokolatlannak minősít bárminemű ilyesfajta kérdésfelvetéseket? Az Amerikai Egyesült Államoknak a szovjet megszállással szembeni közönyös magatartása a bevonulás után megdöbbenést váltott ki Csehszlovákiában. Annak ellenére, hogy a politikai eliten túl szélesebb értelmiségi közegben sem volt teljesen ismeretlen, az amerikai sajtó ugyan rokonszenwel kísérte a csehszlovákiai eseményeket, de óvatosságra intett, s „gondterhelten” írt arról, a fejlemények végül is hová vezethetnek. Zdenék Mlynáí visszaemlékezéseiben szerepel, hogy Brezsnyev már a beavatkozás utáni moszkvai tárgyalások során közölte Dubcekkel: augusztus 18-án Johnsonhoz kérdést intézett, vajon az amerikai kormány tartja-e magát a jaltai és a potsdami megállapodásokhoz, s az amerikai elnök egyértelműen pozitív választ adott. A szakirodalomban, de a tágabb politikai közgondolkodásban már jól ismert, hogy a beavatkozást követően az Egyesült Államok Ceh- szlovákia érdekében nem kívánt különösebb lépéseket tenni. Erről tanúskodott, hogy kedvezően fogadták Csehszlovákia Kommunista Pártja Elnökségének a határozatát, mely arra szólított fel: tartózkodni kell a megszállókkal szembeni ellenállástól. Az amerikai reagálás mikéntje azonban - kiváltképp a beavatkozás hivatalos bejelentésére - a legújabb ismeretek fényében ugyancsak elképesztően hathat. Jó ideig Johnson elnök visszaemlékezései számítottak tanúságtételnek arról, hogy miként is zajlott le az a diplomáciai aktus, amikor Anatolij Dobrinyin szovjet követ augusztus 20-án este nyolc órakor (a washingtoni és a közép-európai idő között ötórányi különbség van) bejelentette a Szovjetunió és szövetségesei csehszlovákiai bevonulását. Prágában ekkor már dübörögtek a szovjet tankok. Johnson visszaemlékezései szerint a szovjet követ „szemmel láthatóan ideges volt“, ezért igyekezett őt megnyugtatni, s néhány „barátságos“ szót intézett hozzá. Ettől jócskán eltérő kép bontakozik ki e találkozóról az újabb források tükrében... Három évvel ezelőtt kutathatóvá vált a texasi Johnson-hagyaték számos, Csehszlovákia 1968-as megszállásával és az amerikai hivatalos magatartással kapcsolatos dokumentum, amelyekre támaszkodva Cristiano Pinzani fiatal trieszti kutató Az USA és prágai tavasz címmel disszertációt készített, többek között Václav Bélohradsky vezetésével. A feldolgozás eddig publikált részleteiből kiderül, hogy Johnson a megszállás bejelentésére Dobrinyin számára is meglepő fesztelenséggel reagált. Az amerikai elnököt az foglalkoztatta, hogy Moszkvában milyen fogadtatásra talál az épp augusztus 21-re időzített bejelentése, miszerint október folyamán Moszvába utazna a stratégiai fegyverek korlátozával kapcsolatos legfelsőbb-szintű tárgyalások elindítása végett. Ez lett volna Amerika részéről az első hivatalos elnöki látogatás Moszkvában. A beszélgetés ezután vidám hangulatban, whis- kyzéssel folytatódott. Johnson baráti hangnemben vált el a szovjet nagykövettől, aki rögtön indítványozta a Kremlnek: azonnal tegyék közzé a Moszkvába szóló meghívást, mert biztos volt benne, hogy a csehszlovákiai fejlemények miatt ennek megtételét amerikai részről a külügy megakadályozza. A látogatás természetesen elmaradt. Az amerikai elnököt környezete végül is rávette, hogy nyilvánosan ítélje el Csehszlovákia megszállását. A moszkvai látogatás lehetősége azonban Johnson elnököt továbbra sem hagyta nyugton. A vietnami háború kilástalansága súlyos belpolitikai feszültséggel járt. Párizsban épp ez idő tájt nagyon vontatottan haladtak az Egyesült Államok és a Vietnami Demokratikus Köztársaság közötti tárgyalások. Az USA rá volt utalva a szovA Johnson-hagyaték számos dokumentumot tartalmaz 1968-ról. jet közbenjárás igénybevételére. Ugyanakkor mindkét nagyhatalom számára rendkívül fontos volt a párbeszéd fenntartása a Közel- Kelet kérdésében, ahol alig egy évvel a hatnapos izraeli-arab háború után is robbanásig feszült helyzet uralkodott. S mindeközben az Egyesült Államoknak elsőrendű érdeke fűződött a stratégiai fegyverek korlátozásáról és a későbbi csökkentésről szóló szerződés megkötéséhez. Az USA ez idő tájt e fegyvernemben némi fölénnyel rendelkezett, és ennek fenntartása belpolitikai pozícióerősítést eredményezhetett. Johnson már 1968 októberében felújította a szovjetekkel folytatott titkos tárgyalásokat, minekelőtte Dean Rusk államtitkár bejelentette: a Szovjetunió biztosítja az amerikai kormányt, hogy nem fenyeget romániai bevonulás és Nyugat-Berlin elleni akció. A dokumentumok tanúsága szerint viszont Johnson erre szinte könyörögve kérte a Kremlt „az emberiség nevében“. Rusk bejelentésében az is szerepelt, hogy „a csehszlovákiai helyzetnek nem szabadna akadályt jelentenie a tárgyalások folytatásában“. A két nagyhatalom közötti alkukötések eklatáns megnyilvánulása volt, hogy 1968. október 17-én az amerikai kormány azzal a nem hivatalos ajánlattal fordult a szovjet kormányhoz: a közel-keleti kérdésben tárgyalási készséget tanúsítva járuljon hozzá a Csehszlovákia megszállása nyomán ránehezedő nemzetközi nyomás enyhítéséhez. Vagyis: amennyiben megértőbbek lesznek a közép-európai érdekeink iránt, gyengül a csehszlovákiai megszállás kritikája. Cristiano Pinzani a baloldali Právo hasábjain megjelent írásában feltette a kérdést: a politikai realizmus diadala, avagy politikai cinizmus volt-e az a mód, ahogy az Egyesült Államok reagált a szovjet birodalmi módszerekre? A bipoláris világ felbomlása utáni etikai fogantatásé külpolitikai szemlélet alapján „ultrarealista és cinikus“ magatartásnak nevezi az akkori amerikai reagálást. Ugyanakkor rámutat, hogy a nukleáris háború megakadályozása és valószínűségének csökkentése az akkori világ- helyzetben erkölcsi imperativus- nak számított. Csakhogy, tegyük hozzá, ez jól megfért a hatalmi kü- lönérdekekkel. S akkor hogy is van ez napjaink biztonságpolitikai értékrendjével? Az iraki háború fejleményei egyre több kérdőjelet halmoznak fel, hogy vajon a beavatkozás és be nem avatkozás mai felfogása továbbra is nem azt jelenti- e - Spinozát kissé szabadon értelmezve -, az erkölcs mindenkinek annyit ér, amennyi a hatalma. Kimaradtak a határon túli reformátusok képviselői A Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinata 2003. július 31-én, Pápán tartott évi rendes ülésén, valamint a Magyar Reformátusok Világszövetségének Választmánya augusztus 1-ei ülésén megütközéssel értesültek arról, hogy a szervezet 2002 augusztusban tartott, nagyváradi nagygyűlésén megejtett tisztújítás alkalmával, az ott alkalmazott választási taktikázások következtében a Magyarországon kívüli magyar reformátusok képviselői a Reformátusok Világszövetsége Európai Testületi Tanácsának vezetőségéből teljességgel kiszorultak. Alig több mint tíz esztendővel a ke- let-közép-európai változások, illetve egyházaink felszabadulása után ez a kedvezőtlen fejlemény méltán vált ki belőlünk megdöbbenést és ellenérzéseket. Megítélésünk szerint egymilliónyi lelket számláló, Magyarországon kívül élő refor- mátusságunk képviselettől való megfosztását egyes magyarországi személyeknek a vezető testületbe való beválasztása aligha ellensúlyozhatja. Áz igazságosság, a méltányosság és a keresztényi szeretet szellemében ezúton emeljük fel szavunkat Magyarország határain kívül, kettős kisebbségben élő egyházaink védelmében és érdekében. Tisztelettel kérjük az Európai Területi Tanácsot, hogy az egyházainkat sújtó vallási és etnikai diszkriminációt ne súlyosbítsák a kifogás tárgyává tett világszövetségi bánásmóddal. Ennek megfelelően indítványozzuk a nagyváradi választáson történtek felülvizsgálatát, másfelől pedig ezúton is szorgalmazzuk kisebbségi egyházaink sajátos problémáinak a 2004-es, Accra-i Nagygyűlés napirendjére való felvételét. A Zsinat és a Választmány nevében ugyanakkor felkérjük tagegyházainkat, hogy a RVSZ keretében - mint annak is tagegyházai - képviseljék ezen állásfoglalásunkat. Pápa, 2003. augusztus 1. A Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinata nevében: Dr. Erdélyi Géza püspök-elnök Dr. Bodnár Ákos világi elnök A Magyar Reformátusok Világszövetségének Választmánya nevében: Tőkés László püspök-elnök Takaró Mihály világi elnök
