Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-18 / 190. szám, hétfő

14 Női szemmel ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 18. A nőmelléklet írásai a nők szempontjából vizsgálódnak az élet különféle területein, s nem szépítik a feltárt tényeket, egyértelmű következtetéseket vonnak le Tűsarok a Magyar Narancsban Fred Aster és Ginger Rogers egyforma jól kellett, hogy táncoljon, hiszen hosszú éveken keresztül alkottak párost. A világ viszont csu­pán Fred Astert imádta, miközben Ginger Rogersnek ugyanazt a teljesítményt kel­lett nyújtania, csak tűsarkú cipőben és hátrafelé... ISMERTETÉS Nem tudom, hogy a feministák eme híres kijelentése alapján kap­ta-e a Magyar Narancs nőmellék­lete a Tűsarok nevet, vagy valami másért, mindenesetre az anyagok témái és feldolgozásuk minősége nem hagy kívánnivalót maga után. KÉKHARISNYA,... Rövid bemutatásukként először is szeretném figyelmükbe ajánlani Forrai Éva „Kékharisnya, agitáto­rok, istennők” című írását, amely a Miért kell nekünk feminizmus? alcímet viseli, s nagyon pontos rövid összefoglalása a nemcsak Magyarországon, hanem nálunk is jellemző közfelfogásnak, a fe­minizmus helyzetének. Az alábbi­akban a cikk néhány találó megál­lapítását olvashatják, amely szin­te egy az egyben nálunk is érvé­nyes. „A feminizmusnak Magyarorszá­gon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, más­részt mert félreértik és félreértel­mezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmak­ként kezelik. De miért is kellene neki jobb saj­tó? És miért kellene nekünk femi­nizmus? Mire jó az? Hisz a nem­zet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfi­libidót, kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminiz­mus, csínján kell vele bánni, hi­szen alapjaiban kérdőjelezi meg a „férfi” és a „nő” fogalmát és azo­kat a társadalmi szerkezeteket, amelyek a köztük fennálló kü­lönbségeket konzerválják. Nem a férfiak igába hajtása, le- alázása a célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is mu­száj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpoliti­ka, az esélyegyenlőség, a demok­ratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egé­széé. Ennélfogva számos férfi fe­ministát ismer a világtörténelerfi. Ma Magyarországon a feminiz­mus nem lehet lejárt lemez, mert még egyszer sem játszották végig. Márpedig a feminizmus - a nagy emancipáló törekvések és mozgal­mak egyike - addig tart, míg az egyenjogúság meg nem születik. Aktualitása Magyarországon an­nál is égetőbb, mert a rendszer- váltás óta a nők helyzete nem­A leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezelik. hogy javult volna, de romlott. A bársonyért, ami ebbe a forrada­lomba kellett, a nők, a gyerme­kek, a kisebbségek fizettek. A magyar nők jelentős része nem tudja sikeresen érvényesíteni a létbiztonsághoz, a munkához, a félelem nélküli élethez való jogát. Keresetük 40 százalékkal keve­sebb, mint a férfiaké. A társada­lom legszegényebb rétege a gyer­meküket egyedül nevelő anyáké, ők ötször szegényebben az átlag­nál. A magyar gyermekek több mint fele szegénységben nő fel. Az esetek zömében a bűnüldözés és a jogalkalmazás nem nyújt hat­hatós védelmet és orvoslatot a házasságon belül elkövetett erő­szak ellen. A mai magyar politikai-kulturális közbeszéd tele van lekezelő, tár- gyiasító kitételekkel. Reklámok, kabarék, esszék hemzsegnek a nők ostobaságáról, szőkeségéről, felületességéről, ürességéről szóló kitételektől.” A cikk további részében a szerző felteszi azt a kérdést is, hogy va­jon a nők mennyire veszik észre a női emberi méltóság leárazását, mennyiben kiszolgálói ők maguk is annak a renszernek, amely ki­szolgáltatottá és jogfosztottá te­szi, tárggyá alázza őket. MÁS GONDOLKODÁS A melléklet egyes számaiban ol­vashatunk még a nők szexualitá­sáról teljesen más megközelítés­ből, mint eddig. Egy felmérés sze­rint a nők háromnegyedének minden rendben van a szexuális életében, a mellékletben közölt beszélgetések azonban ennek ép­pen az ellenkezőjét bizonyítják. Egy másik cikkben megszólal egy 25 éves, tolószékben élő fiatal nő, akinek őszinte vallomása testéhez fűződő viszonyáról olyan terüle­tet, érzéseket tár fel, amelyről se­hol sem olvashatunk, hiszen a reklámok sugallta hamis világban mindenki fiatal, szép, egészéges. Nem beszélünk arról, milyen az életérzése például annak a lány­nak, akinek 11 hónapos korában bekövetkezett betegsége óta teste nem engedelmeskedik. Például minden intim dolgot, amit az át­lagember egyedül csinál, azt ő nem csinálja, más segítségére szo­rul ebben is. Önvallomása azzal zárul, hogy táplál ugyan valami­lyen halvány reményt arra, hogy a fájdalmon kívül mást is érezhet- ne, de fél kockára tenni a nehe­zen megszerzett egyensúlyt, s fél attól, hogy ha valakit közel enged­ne magához, csak viszolygást lát­na a szemében. ESÉLYMINISZTER Beszélgetést olvashatunk Lévai Katalin tárca nélküli esélyegyen­lőségi miniszter asszonnyal. Meg­tudhatjuk, hogy szociálpolitika A feminizmus nem lejárt lemez, hisz még egyszer sem játszották végig. szakon szerzett diplomát, majd 1989-ben megalapította az Esély című folyóiratot, melynek a kire- kesztődés-ellenesség volt az alap- gondolata, s azt akarta közvetíte­ni vele, hogy az ember úgy élhes­sen, ahogy az neki megfelel. A női esélyegyenlőséggel akkor kez­dett el foglalkozni, amikor 1995- ben a Munkaügyi Minisztérium felkérte, hogy vezesse az akkor alakított női esélyegyenlőségi tit­kárságot. A kormányváltás után, mivel nem értett egyet az akkori politikával, köztisztviselőből a Nők és férfiak közötti esélyegyen­lőség alapítványának megalapító­ja lett, és könyveket írt. Az alapít­vány főként képzéssel foglalko­zott országszerte, s elmondása szerint ebben a munkában renge­teg tapasztalatot szerzett, és mun­katársaival együtt sokat tett azért, hogy a nők tisztábban lássák hely­zetüket, s megismerjék azokat az eszközöket, amelyekkel javíthat­nak rajta. A legutóbbi kormányváltás után is­mét köztisztviselőként dolgozott a Munkaügyi minisztériumban, a tit­kárságból időközben főigazgatóság lett, néhány hónapja pedig tárca nélküli esélyegyenlőségi miniszter­ként még nagyobb teret kapott ah­hoz, hogy a nők érdekeit méltó­képpen képviselhesse az állam- igazgatás legmagasabb szintjén. Sokáig sorolhatám még a Tűsarok témáit, de már csak néhányat emelek ki az említettek mellett: létezik-e anyai ösztön, egy roma nő életútja, az erkölcsi devianciák elemzése, beszélgetés a transz­vesztita dívával, aki nővé operál­tatta magát, a gyermeküket bán­talmazó anyák viselkedésének elemzése és még folytathatnám. Az ismertetést tehát lezárhatjuk azzal a tudattal, hogy végre van egy olyan orgánum, amely nem fél a másságtól és az általánostól eltérő véleménytől sem. Ez a tu­lajdonsága remélhetőleg tartós lesz. (-bli-) Ha Behn asszonyt olvassák még, az kizárólag a tisztességtelenség, sőt a szégyentelenség szeretetéből fakad Shakespeare leánytestvérének sorsa FELDOLGOZÁS „Behn asszony könyveit még egy­némely öreg ház féregrágta köny­vei között megtalálni, de általában véve a tisztességes társadalom már két generációval ezelőtt kitaszítot­ta őt magából. Ha Behn asszonyt egyáltalán olvassák még, az kizá­rólag a tisztességtelenség, sőt a szégyentelenség szeretetéből fa­kadhat. Behn asszony életművé­nek már saját korában is botrányos híre volt... igaz, ez nem volt aka­dálya annak, hogy tisztességesen eltemessék a Westminster-apátság- ban, de nagy kár, hogy könyvei nem rohadtak el testével együtt. És az, hogy ezeket most előbányász- szák a feledés homályából, való­ban megbocsáthatatlan.” így ír 1862-ben az angol Saturday Review. Aphra Behn egyike volt a XVII. szá­zad vége kedvelt angol színdarab­íróinak. Tizenhét év alatt tizenhét színdarabot írt, amelyek a közön­ség körében rendkívüli népszerű­ségnek örvendettek. A kalandokat kedvelő nő hírében állta: Nyugat- Indiába utazott, részt vett a rab­szolgalázadásban, megismerke­dett egy indián törzzsel, amelynek tagjai soSem láttak még fehér em­bert, II. Károly király kémje volt. Harcolt a rabszolgaság és a nők alárendeltsége ellen. Színdarabjai mellett tizenhárom regényt is írt, abban a korban, amikor Angliában még nem írtak regényeket. Ha férfi lett volna, csodálatos élete beletar­tozna abba a néphagyomáhyba, amelybe Robin Hood is tartozik. De már saját korának írói is figyel­meztettek arra, hogy a nő, akinek nevét nyilvánosan ismerik, elveszíti „hírnevét”. A későbbi iro­dalomtudomány egyenesen azt próbálta meg bizonyítani, hogy va­lójában soha nem is létezett. Aphra Behn művei bátrak, szókimondó- ak. Hasonlók voltak persze a férfi­ak által írott színdarabok is, de ez a kor szokásához tartozott. Aphra Behn nem kapott klasszikus neve­lést, melyben beletartozott a latin és grog nyelv ismerete. Színdarab­jaiban nem nyüzsögnek az antik is­tenek, és nem találunk utalásokar római mondákra, ami pedig a kor kritikusainak szemében a jó szín­darab ismérve lett volna. A leg­rosszabb azonban az volt, hogy színdarabjaiban olyan dolgot ho- zbtt felszínre, amelyet ma női né­zőpontnak nevezünk: azt, hogy a nők másként élik meg a dolgokat, mint a férfiak. A férfiuralmú társa­dalomban a férfiakat a nők szemé­vel láttatta. Ezt szégyenletes sér­tésként értelmezték, annak ellené­re, hogy Aphra Behn igyekezett úgy fogalmazni, hogy ne űzze el közönségéből a férfiakat, akiktől megélhetése függött. Életművében két erő áll egymással szemben: egyfelől a vágy, hogy komolyan szóljon a nők életéről ebben a foj­togató világban, másfelől az a nem kevésbé erőteljes vágy, hogy kö­zönsége kedvében járjon. Köszö­netképpen gúny és feledés lett osz­tályrésze. Csak e század nőmozgal­ma emelte Aphra Behnt típuseset­té: példaként arra, mi történik a nővel, aki nem rendeli magát alá a közösség szabályainak. A kultúrában a nők számára legin­kább a modell és a fogyasztó szere­pét engedélyezték. Mind modell­ként, mind közönségként a nő csu­pán célpont volt, aminek a teremtő munkához semmi köze. Ez a hely­zet kitűnően beleillett a patriarchá­lis gondolkodásba, amely szerint a férfi aktív alkotó, a nő pedig passzív befogadó. A nők művészete külön­bözött a férfiakétól, s mivel a mű­vészetet mindig a férfiak határoz­ták meg, a női kifejezésmódot nem fogadták el művészetnek. A hím­zés, a szövés, a bőrdíszmű, a virág­csendélet nem marad meg úgy, mint a falra akasztott festmény. Aphra Behn történetét Kaari Utrio finn történész-írónő könyvében ol­vastuk, amelyet a világ sok nyelvé­re lefordítottak 1984, megjelenése óta. 1989-ben látott napvilágot a magyar kiadás. Az írónő kisebb- nagyobb felháborodást keltett az­zal az állításával, hogy a történel­met eddig férfiak írták férfiak szá­mára, következésképpen hamisan vagy legalábbis egyoldalúan. S hogy a világ rendje helyreálljon, ő megírta az európai nők történetét a nőknek. „A nem alkalmazkodó ember sorsa a szenvedés, akár fér­fi, akár nő az illető. Szenvedésük árán Európa lassanként humánu­sabb és jobb világgá változott. Ezért mondok köszönetét vala­mennyi múltbeli testvéremnek, kü­lönösképpen azoknak, akik nem alkalmazkodtak.” (bol) JEGYZET A férfiak kiirtása ellen BOLEMANT LILLA Hiába válaszolom, hogy nem gyűlölöm a férfiakat. Ezért az­tán az utóbbi időben csak né­hány szóban mondom el, ha fur­csa tekintettel megkérdezi vala­ki: miért csinálod ezt? Vagyis miért írok ilyen szörnyűségeket, miért akarom kiirtani a férfine­met? Nem akarom. Csak annak érde­kében teszem, amit teszek, hogy más szempontból - a nő szem­pontjából láttassam a világot, még ha sok nő nem is ért egyet velem, hiszen annyira megszok­ták, hogy a sok évszázad alatt férfiak által kialakított szemlélet szerint értékeljék a világot, s benne önmagukat. Ha nekik ez így megfelel, senki sem írhatja elő, hogy ezen változtassanak. Nekem sem lehet ez a célom. Viszont nekem se írja elő senki, hogy miként gondolkodjam, rá­adásul egy olyan időszakban, amikor pélául az ENSZ emberi jogokról szóló közleménye alap­ján kormányunk évekkel ezelőtt kötelezte magát arra, hogy ki­alakítja a női esélyegyenlőség feltételeit, s Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országunkat több EU-határozat is kötelezi ugyanerre. A munkaügyi mi­nisztérium esélyegyenlőségi fő­osztályán szakemberek foglal­koznak az idevágó problémák­kal, civil szervezetek hallatják a hangjukat a családon belüli erő­szak és mindenfajta diszrimináció ellen... Az emberek többsége azonban általában keveset tud a témáról, márcsak ezért is, mert a médiu­mok nagy része egyáltalán nem •tartja fontosnak, hogy érdem­ben tájékoztassa a nagyközönsé­get. Csak a szenzációt kergeti, s csak akkor kezd feltérképezni egy feleségverést, amikor az már családi tragédiába torkol­lott. A szomszédság meg azt tartja, magánügy a zárt ajtókon belüli verekedés. A fent leírtak miatt is örülök, hogy legalább hetente egyszer ezen az egy oldalon foglalkoz­hatunk a nők gondjaival, nyil­vánvaló és a felületes szemlélő számára rejtve maradó kirekesz­tésükkel a világ dolgaiból. Nem célom a támadás, csupán a tényfeltárás. Csupán tovább szeretném adni azokat az információkat, ame­lyek a feminizmuson keresztül eljutottak hozzám, s biztos va­gyok benne, hogy sok nőnek se­gítenek majd abban, amiben ne­kem jelentettek nagy segítséget: különféle gondjaim megoldásá­ban, amelyek másféle - női - gondolkodásmódomból adód­tak, hiszen kiderült, hogy nem kell magam rosszul éreznem at­tól, hogy másként gondolko­dom, mint ahogy azt elvárnák tőlem, hogy elégedetlen vagyok a nők és férfiak közötti viszo­nyok minőségével, hogy nem fo­gadom el, hogy másodrendű­ként kezeljenek bizonyos hely­zetekben, és a komoly döntések idején keressék mellettem a fér­fit, akié a döntés joga. A téma irodalmában elmerülve, szakemberekkkel való beszélge­tések eredményeként kiderült, sokan mások osztják a világról alkotott véleményemet, a válto­zásokat szükségszerűnek tart­ják, férfiak és nők egyaránt. Nem gyűlölök tehát senkit, vi­szont szeretném, ha a nők társa­dalmi megbecsülése és helyzete jelentősen és belátható időn be­lül javulna. Tisztában vagyok vele, hogy én ezt nem tudom egyedül elérni, viszont biztos vagyok abban is, hogy néhány embernek segítek azzal, hogy ezen az oldalon időnként meg­jelenhetnek a számomra fontos gondolatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom